Gasztro

Csípős krumplileves

A jó öreg krumplileves azért az egyik nagy kedvencem, mert még a zöldségpucolással együtt is megvan jó félóra alatt, és a hozzávalók beszerzése sem ördöngösség. Igazi hétköznapi hős ez a leves.

Hozzávalók:

  • 1 fej hagyma
  • 1 evőkanál étolaj
  • 2 petrezselyemgyökér
  • 2 répa
  • 2 krumpli
  • fél evőkanál liszt
  • 1 kiskanál csípős pirospaprika
  • 1 egész paradicsom
  • 1 egész paprika
  • 1 babérlevél
  • só, bors

 

Elkészítése: A zöldségeket a paradicsom és a paprika kivételével egyforma nagyságúra daraboljuk, illetve a hagymát egészen apróra vágjuk.

Egy nagyobb lábosban olajat forrósítunk, átpirítjuk a zöldségeket. A paprika és a paradicsom ezúttal is kimarad. Körülbelül 5 perc után megszórjuk liszttel és őrölt paprikával a zöldségeket, majd felöntjük körülbelül háromnegyed liter vízzel. Megsózzuk. Ekkor helyezzük bele a paprikát, a paradicsomot és a babérlevelet. E három összetevőt tálalás előtt eltávolítjuk, hiszen ezúttal csak az ízükre volt szükségünk. A leves készre főzéséhez még nagyjából húsz percre lesz szükségünk. Tálaláskor tejföllel is ízesíthetjük.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top