E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól
Hogy milyen társadalmi és történelmi háttere lehetett a bento dobozok, vagyis a házi készítésű, több fogásból összeállított, csinos műanyag vagy fadobozkában szállított ebédcsomagok megszületésének, azt nehéz megmondani, de egy biztos, hogy a bento Japánban fogalom, több millió darab fogy el belőle naponta! Bento ebédcsomagot kap az óvodás, az iskolás és a dolgozó apuka is, aki a munkahelyén, kollégáival együtt fogyasztja el az otthonról hozott ebédet. Sőt a legtöbb múzeumban külön szoba áll a látogatók rendelkezésére, hogy a bento csomag tartalmát elfogyaszthassák.
Mi az a bento?
A bento, vagy ahogyan még említik, o-bento csomagok kis doboza a több fogásból összeállított ebédet tartalmazza, mindenből egy keveset: legtöbbször főtt rizst, amelyet gyakran gombócokká, háromszöggé vagy szív alakúra formáznak; egy kis húst vagy halszeletet, esetleg tofut; többféle zöldséget, savanyúságot, zöldsalátát; pár szem gyümölcsöt és néha apró desszertet is adva mellé. A végeredmény egy vidám, gyakran színpompás kavalkád. A mutatós bento csomag a japán háziasszony dicsősége. A gyerekeknek készült tízóraicsomagot a mamák már-már kötelező jelleggel feldíszítik: a főtt rizsből mosolygó napocskát mintáznak, a virsliből polipot, rákot, a sajtot és a húst vagy a tofut pedig vidám figurás sütikiszúróval „formázzák”.
Receptek: |
A minidobozok dizájnja már szinte művészi ággá nőtte ki magát: léteznek az egyszerű műanyag tárolódobozok mellett a gyermekek számára készült élénk színű állatfigurás dobozkák, laptop alakúak, vagy az igényesebbek számára készült autentikus, a gyarmatosítás korát idéző bambuszdobozok, vagy az ékszertartó dobozt utánzó lakkozott, többrekeszes változatok is.
A lakkozott külsejű, többrekeszes dobozkát (makunouchi bento) leginkább az exkluzívabb japán éttermek asztalain találjuk; a kouraku bento doboza többfunkciós, főleg kirándulásra, piknikre való. Az eki bento az utazóknak készült, és főként pályaudvarokon árusítják őket bentoautomatából.

Miért lehet hasznos számodra?
Ha elégedetlen vagy a munkahelyi menzával. Az egészségtelen táplálkozásunk oka a körülményeinkben rejlik, kapkodva eszünk, és nem válogatunk, csak gyorsan valamit az étterem étlapjáról. Pedig lenne más választásunk, mert milyen könnyedén irányíthatóvá válna saját magad és a családod egészséges táplálkozása, ha esténként összeállítanád a másnapi ebédcsomagot. Igaz, túl kell lépni azon a mentalitáson, hogy „ciki” az otthonról hozott ebéd!
Ideális fogyókúrázóknak. Így a munkahelyen vagy egy utazáskor is könnyedén tartható a speciális diéta. Ráadásul a megfelelő doboz méretével a mennyiség is kordában tartható.
Ajánlott vegetáriánusoknak. Főleg, ha már unják a sarki kifőzde rántott gombából és rántott sajtból álló kínálatát. A dobozolással változatosan összeállítható a másnapi ebéd, tofuval, szejtánnal, szójával.
Hogyan fogj hozzá?
Gyűjtsd be a szükséges eszközöket!Sajnos még nem áll olyan mutatós „bentoeszközpark” a rendelkezésünkre, mint külföldön, és a műanyag tárolódobozok dizájnja között sincs nagy eltérés, de sebaj, majd megtöltjük tartalommal.
Ne a látványra törekedj legfőképp, hanem az egészséges étrendre. Mindenképpen legyen a tálkában gabona, sok zöldség, saláta és gyümölcs. De a kedvenc olasz tésztádat sem kell azért nélkülöznöd, ha megkívánod, készítsd el és dobozold be, legfeljebb egészítsd ki egy kis natúr salátával. Spórolj időt magadnak! Az ételek elkészítésénél törekedj az egyszerűségre; a grillezéssel, párolással rövid idő alatt elkészülnek az ételek, és vitamintartalmuk is magasabb. Használj akár két serpenyőt is egyszerre, vagy egy nagyban párold, egymás mellett külön-külön a zöldségeket. Az ebédcsomagodat előző este is összállíthatod, de elkészítheted reggel is, ehhez azért érdemes a gabonaféléket (rizs, hajdina stb.) már előző este megfőzni. A gyakorlott japán háziasszonyok egyébként 20 percnél többet nem időznek a főzéssel és az összeállítással.
Legújabb a címlapról:
Többé nem fél mosolyogni Katalin – Én is szép vagyok
A csokitorta akkor jó, ha jó tejszínes, vajas, tojásos? Nem. Itt van egy egyszerű és könnyű recept.
Mindent beleadunk, a legjobb alapanyagokat használjuk, de valahogy mégsem lesz az igazi. Bezzeg anyáinknak sikerül. Utánajártunk egy-két titoknak, praktikának.
Arra kértük Janza Kata színésznőt, hogy mesélje el nekünk három kedvenc süteményének receptjét. A receptek mellett aztán előkerültek a hozzájuk kapcsolódó kedvenc családi történetek is. Így most Kata...
Indul a bodzaszezon, ezért most elárulunk egy kipróbált családi bodzaszörpreceptet és egy alkoholos változatot is.
6 hozzászólás
3 hozzászólás
10 hozzászólás Már 19 900 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Online ár: 1189 Ft
Online ár: 1189 Ft
Egészséges ételek és aktív mozgás. Válaszolj, egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!
Sorsolás 2012-06-07