Gasztro

Édeskömény-saláta vöröskáposztával és füstölt lazaccal

Ha már túl sokat ettél
  • Nők Lapja Cafe
  • Stahl Judit
  • 2005. 12. 01.
Hozzávalók:

• 5 dkg dió
• 2-3 fej édeskömény
• 1 nagy alma
• 2 maréknyi előre szeletelt vöröskáposzta-csík
• 10 dkg vékonyra szeletelt füstölt lazac

• a tetejére apróra vágott snidling

Az öntethez:
• ½ dl olívaolaj
• 2 evőkanál friss citromlé
• 1 kávéskanál mustár
• só és frissen őrölt bors


Elkészítése:

1. Elkészítjük az öntetet. A mustárt, a füstölt lazac olaját, a citromlevet kézi habverővel összekeverjük, majd megsózzuk, megborsozzuk.

2. A diót kevergetve illatosra pirítjuk egy száraz serpenyőben, majd ha kihűlt, mozsárban durvára törjük.

3. Az édesköményről leszedjük a külső, vastagabb leveleit, hosszában elnegyedeljük, és a negyedekből kivágjuk a torzsás részeket. Ezután éles késsel vékonyan felcsíkozzuk.

4. A héjas almát elnegyedeljük, a gerezdekből kiszedjük a magházas részeket, majd éles késsel szinte hártyavékony szeletekre vágjuk a gyümölcsöt.

5. Az édeskömény-csíkokat és az almaszeleteket beletesszük egy salátástálba, hozzáadjuk a vöröskáposzta-csíkokat és a durvára tört dió nagy részét. Összeforgatjuk az öntet ¾ -vel.

6. Tálaláskor a salátát elosztjuk 2 nagy tányéron. Tetejére ollóval rávagdossuk vastagabb csíkokban a füstölt lazacot, rászórjuk a maradék diót, meghintjük apróra vágott snidlinggel, és rálocsoljuk kiskanállal a maradék öntetet.


2 adag lesz belőle.

Kóstold meg ajánlatunkat!


• Ha előre készülsz… Mustáros-szőlős csirkecombok »
• Ha kettesben ünnepelsz… Mandarinos csirkemell »
• Ha sokan jönnek… Fűszeres malac »
• Ha különlegesre vágysz… Kacsamell vörösboros áfonyamártással »
• Ha valami olaszosra vágysz… Mozzarellás tészta citrommal, fokhagymával és sonkával »
• Ha a baba is ünnepel… Baba – menü: Sütőtökös pulyka túróval
Mama-menü: Vajas pulykacsíkok chilis sütőtökpürével »

• Ha hagyományos ízeket szeretnél… Gesztenyés pulyka »
• Ha unod már a rántott halat… Daniel sült lazaca »
• Ha megszállottan szeretsz sütni... Házi croissant »

Stahl Judit az Oli-Olá szilikon konyhai eszközeire esküszik »

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Csokitorta vegánoknak

A csokitorta akkor jó, ha jó tejszínes, vajas, tojásos? Nem. Itt van egy egyszerű és könnyű recept.

Anyád jobban tudja – örökölt konyhai trükkök

Mindent beleadunk, a legjobb alapanyagokat használjuk, de valahogy mégsem lesz az igazi. Bezzeg anyáinknak sikerül. Utánajártunk egy-két titoknak, praktikának.

3 mennyei sütirecept Janza Katától

Arra kértük Janza Kata színésznőt, hogy mesélje el nekünk három kedvenc süteményének receptjét. A receptek mellett aztán előkerültek a hozzájuk kapcsolódó kedvenc családi történetek is. Így most Kata...

Csinálj bodzaszörpöt házilag!

Indul a bodzaszezon, ezért most elárulunk egy kipróbált családi bodzaszörpreceptet és egy alkoholos változatot is.

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Receptkereső
20 perc alatt megvan
  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Tolle

Egészséges ételek és aktív mozgás. Válaszolj, egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás 2012-06-07