Gasztro

Egzotikum és hagyomány

Különleges köretet komponálhatunk, amelyben a hagyományos magyar krumpli és az egzotikus fûszerek – gyömbér, koriander, sáfrány – egyaránt szerepet kapnak. Nem elhanyagolható a mazsola és a joghurt sem, amelyek lágyítják a karakteres aromákat, és teljessé teszik az élményt.

Hozzávalók:





• 75 dkg apró szemű újburgonya
• 4 evőkanál olaj
• 1 fej vöröshagyma
• 2 cm-es gyömbérdarabka
• 1 evőkanál őrölt koriander
• 1 zöldpaprika
• 1 doboz (kb. 220 g) hámozott paradicsom konzerv
• 1 teáskanál sáfrány
• 10 dkg mazsola
• 3 dl joghurt
• 2 evőkanál apróra vágott korianderlevél
• só



A zöldpaprikát vékonyan felkarikázzuk. A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük. A sáfrányt 1 evôkanál vízbe áztatjuk. Az apróra vágott hagymát és a gyömbért az olajban üvegesre pároljuk, majd belekeverjük a koriandert és a zöldpaprikát, végül a meghámozott burgonyát is beleforgatjuk, és kislángon 5 percig pároljuk. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett paradicsomot, a sáfrányt, a mazsolát, csipetnyi sóval megszórjuk, és közepes lángon addig főzzük, amíg a folyadék elfogy. Beleöntjük a joghurt felét, és még 20 percig lefedve főzzük. A maradék joghurtot is hozzáadjuk, és összeforraljuk. A korianderrel megszórva, azonnal tálaljuk.

Könnyen elkészíthető. Előkészítés: 20 perc, főzés: 40 perc.
Olcsó
344 kcal (1445 kJ)/adag







További receptek a Fakanál áprilisi
számában


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top