Ha tavasz, akkor futás!

Tavaly ősszel három félmaratont teljesítettem folyamatosan javuló időeredményekkel. Most a 28. Telekom Vivicittá Városvédő Futás félmaratoni távjára készülök, amit április 21-én, vasárnap fogok lefutni, és remélhetőleg tovább javítom majd az időmet ezen a távon – a felkészülésem során pedig megosztom Veled a tapasztalataimat, és segítek, hogy Te is örömödet leld a futásban.

Március vége van, papíron már egy ideje itt a tavasz, és pár napig élvezhettük is a napsütést, a kellemes tavaszi hőmérsékletet. A tavasz a futók igazi évszaka, a „megváltás” a hosszú hideg tél után, amikor csak a legelszántabbak merészkednek ki a szabadba róni a kilométereket. Nos, én azért köztük voltam, de már semmire nem vágyom jobban, csak arra, hogy levehessem végre a hosszú, bélelt futónadrágot, a több réteg futópólót és a dzsekit – no és eltehessem a sapkát, kesztyűt. Persze hálás vagyok nekik, hogy egész télen melegen tartottak és segítettek, hogy csakazértis tudjak futni, legyen hó, süvítő szél, mínuszok, jégpáncél borította Margitsziget. De most már szeretném őket száműzni a szekrény mélyére, hogy elővehessem a rövidnadrágokat és a rövidujjú, vagy akár az ujjatlan futómezeket. A tavasz és az ősz (de előbb inkább jöjjön a tavasz) számomra az ideális évszakok a futáshoz, nincs hideg, se túl meleg, csodálatos a természet, a színek, az illatok, a fények, megtelik élettel a Margitsziget, ellepik a futók, sétálók, mindenki, aki élvezni szeretné a napsugarakat, és egy kicsit a szabadban szeretne lenni.

Tavasszal mindannyian kicsit új életet kezdünk, jobban odafigyelünk magunkra – nem csoda, hiszen hamarosan itt a bikiniszezon, és nem szeretnénk szégyenkezni a télen felszedett plusz kilók miatt. A fogyáshoz és az alakformáláshoz remek módszer a futás, hiszen nem csak a lábakat és a feneket, hanem a hasat, derekat is képes alakítani, javítja az állóképességet, fejleszti a keringési rendszert, növeli a tüdőkapacitást.

És ami még nagyon fontos: boldogsághormonokat termel! Néhány kilométer után felszabadul a test és a lélek, nincs más, csak én és a futás, meg az endorfinlöket, amit kapok, és ez az érzés aztán az egész napomat elkíséri – számomra nincs is jobb módja a feszültséglevezetésnek, mint egy kis edzés, utána minden megszépül. Szerintem megéri kipróbálni mindenkinek!

Sokan mondják, hogy nem tudnak futni, nem szeretik, de én erre mindig azt mondom, hogy ha én tudok, akkor bárki tud. Egészen 18 éves koromig gyűlöltem a futást, méghozzá azért, mert addig kötelező volt – szenvedtem én is rendesen a tesiórákon és a kézilabda edzéseken, nem voltam elég gyors és kitartó, sosem élveztem. Aztán egyszer úgy döntöttem, kipróbálom milyen az, ha magamtól megyek, egyedül, úgy és olyan tempóban, ahogyan nekem jólesik. Elindultam, és élveztem! Azóta futok. Szerintem rajtam kívül sokan próbálták ezt a módszert – nem véletlen, hogy az amatőr futóknak szervezett utcai futóversenyeken, mint amilyen a Vivicittá is, több ezren vannak, az ország minden tájáról érkeznek az emberek, hogy együtt, közösen sportolhassanak, és legyőzhessék a távot, amit választottak. Magával ragadó közösségi élmény egy futóverseny, ezért is járnak egyre többen. Persze, hogy el tudj indulni egy versenyen, fel is kell készülni, de aztán a teljesítés öröme minden korábbi fáradtságért kárpótol – ezért csinálom én is! Vivicittá, jövök, rád vártam egész télen!