Pimasz provokáció: aktfotók, amik felhúznak

Daido Moriyama 1948-ban született Oszakában. Fotózni 1960-ban kezdett, híressé pedig fekete-fehér tokiói utcafotói tették. Az aktfotózás műfajában később merült el, elsősorban a női lábak és a csípő szépsége és érzékisége ragadta meg. 1986-ban készítette el azt a világhírű sorozatát, aminek főszereplője kedvese neccharisnyás lába volt. 

Substantia Jones New York-i aktivista és fotós 2007-ben indította The Adipositivity Projectjét. Főszereplői olyan nők, férfiak, párok, transzneműek, akik testalkata nem felel meg azoknak az ideáloknak, amiket a divatipar erotikus és vonzó címkékkel illet. Az aktfotó egy olyan területére fókuszál, amit csak ritkán láthatunk: a plus-size emberek szenvedélyes érzékiségét mutatja meg. 

Denny Walentin német fotóst a férfitest érzékisége vonzza, művészetét elsősorban a francia mozi – például az Álmodozók (2003) – inspirálja; provokatív képei egy kukkoló fantáziáját testesítik meg. Képei megmutatják, hogy a férfiasságnak éppúgy része az érzékiség, az érzékenység és a lágyság, mint a nőiségnek. 

Tyler Shields Los Angeles-i fotóst sokáig csak a fotózás rosszfiújaként emlegették, mára azonban már kinőtte ezt a szerepet, és az egyik legkeresettebb művészként tartják számon. Képei mellett nem lehet szó nélkül elmenni – Lindsay Lohant például véres késsel fotózta meg – provokatív aktjait pimasz mocskossággal fűszerezi. 

Nadia Lee Cohen brit fotós, filmes és modell nosztalgikus aktjai az 50-es éveket idézik meg. Mozifilmbe illő képeit precíz kutatómunka és tervezés előzi meg, hogy a végeredmény kellőképp bizarr és erotikus legyen. Modelljei egytől-egyig különlegesek, furcsák, szokatlan karakterek. 

Megan Eagles londoni fotós, filmes a divatra és a feminista erotikára specializálódott, képeit pedig soha nem látta a Photoshop. Vintázs, meleg színvilágú képei a 70-es évek Playboy magazin képeit juttatják az ember eszébe, aktjait pedig nemcsak a férfiak, de a nők is szeretik. “Nincs abban semmi rossz, ha egy nő egyszerre szexuális és feminista” – vallja. 

Poem Baker Himnusz a hálószobából sorozatában a háló, mint intim szentély kulisszái mögé visz, ahol művészek, színészek, zenészek, divattervezők, sztripperek, transzvesztiták sokkoló őszintesége, érzékenysége, sebezhetősége és bátorsága fogadja a nézőt. Képei a szexualitás szivárványszínű másságát, egyenlőségét és szabadságát mutatják be.

Sanne van Rozendaal holland fotós vizuális költeményként gondol képeire. Letisztult, romantikus és sötét lelkű fotóit négy fő inspirációjából – emberek, színek, textúrák és érzelmek – gyúrja össze, amihez a hátteret a gondosan kiválasztott környezet adja. Képei erotikáját a rejtett üzenetek sugallják – mint a kézre hintett magok.  

Frank Miersch fotós latexba öltözteti modelljeit, miközben azok hétköznapi cselekvésekkel törik meg a kompozíciót. Fetisiszta alkotásai kétértelműek, a dominancia mellett megjelenik a törékenység, a steril mellett az élén szín. Nehezen megfejhető képein egyetlen dolog ad eligazítást: a modellek tekintete. 

Chloe Newman londoni fotós szürreális, látványos és stimuláló képei izgalomba hozzák a szemet, és a néző fantáziájára bízzák a fotó “kiegészítését”. A művész egy mellékszálon arra is rávilágít, hogyan válik a meztelen emberi test a konzumvilág olcsó áldozatává. 

Tyler Shileds

via illusion