Zita, Luna és Lencsi kalandjai a nagyvárosban, avagy hogyan élnek a kutyák egy szőke díva hóna alatt

Főhősöm három dáma. Zita, Luna és Lencsi. Zita egy vidéki lány, aki pár éve költözött fel a nagyvárosba, mert az élethelyzete akkoriban errefelé sodorta. Egyedül jött fel szerencsét próbálni, de a főváros hamar magányossá tette.

Ekkor jött Luna a képbe, az első társ, majd néhány hónappal később a második csivava, Lencsi, Zita második élettársa. A három csaj azonnal összeszokott csapattá vált, akik nap mint nap bebizonyítják a fővárosnak, hogy a kutya az ember legjobb barátja.

Egy délelőttöt töltöttem el a lányos társaságban.

A tíz óra kissé korainak bizonyult a lányoknak fogadásomra. A belvárosi lakás ablakain behúzott függönyök árulkodnak arról, hogy az ágyban pizsamás lányok hancúroznak. Pedig a nap már igencsak próbálkozik betörni. Én mindenesetre rájuk törtem.

Hamar kipattantak az ágyból, bár Lencsike igen kómásan ébredt, mondhatni bal lábbal kelt fel. Egy kis PEZ cukorka biztosan segít a reggeli boldogságkeresésben.

„Hosszú köntös port csinál“ – tartja a magyar közmondás. Zita viszont nem akart nagy port kavarni, hamar át is öltözött. Köntösét csillogó szabadidőruhára váltotta. Neki ugyanis szabadidővel tele vannak a fiókok. No, nem volt ez mindig így, korábban egy multicégnél dolgozott, ám közben azt érezte, elszalad mellette az élet.

Az omega 3 zsírsavakban gazdag tonhalas reggeli mindhármuknak kijár. Ebben a lakásban ugyanis nincs különbség kétlábú és négylábú között. A kihúzott fiókban jutalomfalatok tucatjai várják, hogy kiosztásra kerüljenek.

Az ízletes és kényeztető reggeli után Zita fésülködésre hívja össze a csipet csapatot. Persze csak szőrmentén. A kutyusok megadóan tűrik, vagyis inkább élvezik emberi mivoltukat.

„Jaj, de szépek lettetek, Lencsike!“ – repkednek a csókok a levegőben, mindenki meg van elégedve a napindítással. Lassan delet üt az óra.

Ideje most már Lunának és Lencsinek is felöltöznie. Hiszen ma fánkozni mennek együtt. A polc tetején kinőtt ruhák sorakoznak, ezeket Zita el szokta vinni csivavatalálkozókra. Ott biztosan megtalálják didergő gazdájukat.

Amíg anya kiválasztja a mai szettet, Lencsikének derogál az unikornis. Pedig divatos manapság. Amúgy sem szokott egy percnél többet eltölteni Zita nélkül, hamar faképnél hagyja az egyszarvút.

„Így ni“ – nyugtázza elégedetten Zita a napi outfitet.

„Vagy inkább ezt?“ – kérdezi anya a választani képtelen ebektől. 

A menetkész kutyusok lassan kettőt látnak a fáradtságtól. Nem szoktak hozzá a korai keléshez és a fotózkodáshoz.

A szigorú beosztás azonban nem tűrne el több lustálkodást, indulni kell fánkozni.

Az utcára kiérve csodálkozó tekintetű plakátok. Lunának és Lencsinek azonban mi sem természetesebb, mint hogy a nagyváros forgatagában ők Zita hóna alól támadnak.

Zita és a két ebugatta színházba, divatbemutatókra, sőt konditerembe is együtt járnak. Azaz mindenhova. Még oda is, ahová a királyok is csak gyalog…

Megérkezett az éhes társaság a várva várt fánkoshoz. A polcon fánkok színes választéka várja az édesszájúak döntését. Zita választ helyettük.

És tényleg együtt esznek. Először a kutyusok lenyalogatják a mogyoródarabkákat a fánkok tetejéről, majd anya egy nagyot harap a hiányos édességbe. Ekkor vált bennem biztossá, hogy Zita valóban embertársaiként tartja számon a két kis állatot.

Luna és Lencsi pedig, úgy tűnik, ezért örök hálát fogadtak. A fánkozás után történetem főhősei elfáradtak, kénytelenek voltunk búcsút inteni.

„Sziasztok, lányok!“ – így köszöntem el.