Fotó

Épphogy csak elkezdődött a levendula szüret, már ki is fogytak belőle – képek a tihanyi Levendulafesztiválról

A tihanyi levendula illóolajtartalma és minősége világhírű, így nem csoda, hogy évente több ezren látogatnak el az ültetvényekre, hogy a fesztivál idején maguk szedhessék le a növényeket. A Levendula Ház látogatói ezen a hétvégén kézműves programokon is részt vehettek, valamint megismerkedhettek a levendula széleskörű felhasználásával. Még a vihar sem vette el a kedvüket; olyan nagy volt az érdeklődés, hogy vasárnapra mindet le is szüretelték.

A levendulatermesztés kultúrája Bittera Gyula európai hírű gyógyszervegyész, gyógynövény-szakértőnek köszönhető, aki a 20-as években telepítette az első ültetvényt a Csúcs-hegy oldalában, az apátságtól bérelt mintegy 20 hektárnyi területre. A levendulaolajnak számos jótékony hatását ismerjük. Űzhetjük vele a rovarokat, kezelhetjük szúnyogcsípéseinket, izom vagy ízületi fájdalmainkat, náthánkat és fejfájásunkat, vagy alhatunk egy jó mélyet, ha néhány cseppet a párnánkra cseppentünk belőle. 

Épphogy csak elkezdődött a levendula szüret, már ki is fogytak belőle - képek a tihanyi Levendulafesztiválról

Forrás: Levendula Ház 
| Fotók: Hernád Géza

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.