“A fiam az apjától a jót tanulja, ne a rosszat” – képriport a váci börtönből

A váci fegyintézet rajzpályázatot hirdetett a fogvatartottainak, hogy az ügyesebb kezű elítéltek húsvét alkalmából, gyerekek számára színezőt készítsenek. Az elkészült pályamunkák közül nagyjából tizenötöt válogattak be a kifestőbe, ami aztán a börtön falai között működő nyomdában készült el.

A mai hatalmas színezőőrületben lehet, találnánk igényesebb és izgalmasabb kiadványokat is, mint a falak mögött készült kifestő, de az elítéltek által megálmodott nagy szemű nyulak, répák és hímes tojások mellett szóljon a gesztus, hogy ezzel kedveskedtek a Simon Antal Általános Iskola (a Cházár András EGYMI Szakiskola Készségfejlesztő Iskola tagintézménye) diákjainak.

A Pest megyei vonzáskörzetű iskolában 230 hátrányos helyzetű, nagyrészt halmozottan fogyatékkal élő gyerekkel foglalkoznak. Az intézmény előre tájékoztatta a kifestőről a szülőket, akik teljes mértékben támogatták az ötletet, sőt Terék Ágnes helyettes vezető szerint a szülők kifejezetten kérték, hogy az iskola a továbbiakban is együttműködjön a börtönnel.

Nem ez viszont az első alkalom, hogy a váci büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai jótékonykodtak. A reintegrációs neveléshez (a társadalomba történő visszailleszkedés elősegítése) tartozik az elítéltek önkéntes munkavállalása, mások segítése. Erre létezik megfelelő szakkifejezés is: resztoratív vagy jóvátételi munkának nevezik azokat a tevékenységeket, amelyekkel a bentlakók részben a saját lelkiismeretükön enyhíteni tudnak, részben pedig visszaadhatnak valamit a társadalomnak abból, amit valahol, más körülmények között elvettek.

Ilyen resztoratív munka például egy óvoda kerítésének a lefestése, kórházak felújítása, vagy ilyen volt egy tavalyi adománygyűjtés is, amikor a váci fogvatartottak a 30 ezres havi munkadíjukból félretéve, összesen 120 ezer forintot kuporgattak össze beteg gyerekek karácsonyi ajándékaira. Az önkéntes munkákra bármelyik elítélt jelentkezhet, de azt már a büntetés-végrehajtás munkatársai döntik el, hogy a magaviselete alapján ki jótékonykodhat és ki nem. Szökésre hajlamos rabot nyilván nem visznek ki kerítést festeni.

Az említett, többé-kevésbé sikeres reintegrációhoz tartozik a napi hat óra munkavégzés is. Fegyintézetenként eltér, hogy hol milyen típusú munkák közül választhatnak a legalább nyolc általánost elvégzett fogvatartottak: a tököli börtön például a papírgyártásáról híres, Baracskán pékeket is képeznek, a 94 százalékos foglalkoztatottsággal büszkélkedő Vácott pedig az állami tulajdonú Duna-Mix Kft. biztosít egyebek mellett nyomdai, könyvkötészeti munkát (iratdossziékat, kifestőket, tankönyveket is nyomnak itt), de zárkaajtókat, zárkabútorokat is raknak össze – tulajdonképpen a maguk számára – a bentlakók.

Szakolczai Lóránt ezredes, a Duna-Mix Kft. ügyvezető igazgatója szerint nagyon sok olyan váci elítélt van, akiknek a börtön adja az első munkahelyet, de legalábbis az első szakképesítést. A bentieknek a munkavégzés mellett lehetőségük van tanfolyamok elvégzésére is, szeptembertől például burkoló-festőmázoló, konyhai kisegítő és villanyszerelői tanfolyam is indul a Duna menti intézetben.

“Valaminek a létrehozása, az alkotás felszabadító hatással van az elítéltekre, megismerik az elismerés motiváló erejét, ilyenkor büszkék lehetnek valamire. Voltak fogvatartottak, akik egy kéthetes felsőruha-készítő tanfolyamon vettek részt. Ezek a nagy darab, kigyúrt figurák megtanulták használni a varrógépet, megtanultak tűt cserélni. Egyszer azt mondta az egyikőjük, hogy az erről szóló oklevelet haza fogja küldeni, megmutatja a családjának, mert büszke rá, hogy végre van egy végzettsége. Sokan a zárkákba is kiteszik az oklevelüket” – mondja Szakolczai Lóránt.

Az elítélt nem marad örökre elzártan, egyszer csak szabadul, és akkor valakinek a szomszédja lesz. Ezért fontos, hogy a csekély munkadíjból – amelynek egy része elmegy a fogvatartott tartásának díjára és a börtönboltra – az ember valamennyit megspóroljon az első szabad hónapjára is. Ugyanakkor a boldoguláshoz a börtönön belül bizonyos szociális képességek megőrzése vagy még inkább elsajátítása szükséges; a kerámiaszakkör, a hittanórák vagy a váci börtönrádió is ebből a célból működnek. Ezeknek a foglalkozásoknak egyik ritkán emlegetett pozitívumuk, hogy hatékonyan fejlesztik az elítéltek kommunikációját, azt, hogy hogyan adják el magukat és az általuk készített termékeket.

Molnár Sándor bent van már nyolc éve, négy éve dolgozik a börtön nyomdai részén, májusban fog levizsgázni a könyvkötői tanfolyamból, de majd csak 2027-ben szabadul. Mégis, még ez a borzasztóan távoli időpont is adhat nála okot optimizmusra “Azért jó ez, mert mire szabadulok, már lesz benne egy tízéves gyakorlatom” – mondja. Beszél arról is, hogy a munka jelenti számára jelenleg a stabilitást, ennek és a börtönévei alatt fontossá vált vallás gyakorlásának – “az Isten nyújtotta felismerésnek”, ahogy ő mondja – nagy szerepe van abban, hogy a szabadulás idejére megerősödjön. Azt szeretné, ha a családja egy új embert ismerne meg, mire kijön a börtönből: “a fiam az apjától a jót tanulja, ne a rosszat” – vonja le a következtetést.

Horváth Andrásnak öt év öt hónapot kell leülnie, és ezt a hosszú időszakot megpróbálja a lehetőségekhez mérten értelmesen kihasználni. Azt mondja, a hamarosan kezdődő villanyszerelői tanfolyamra mindenképpen jelentkezik, és ha felveszik, akkor szeptembertől a munkaidő után tanulni fog. “Reggel öt órakor kelünk, háromnegyed hatkor levonulunk, utána kezdődik itt a nyomdában a munka. Nyolckor reggeli szünet van, fél 9-kor cigiszünet, engedéllyel mehetünk az illemhelyre, majd pedig egy órakor felvonulunk a zárkánkba. Ha elkezdem a villanyszerelőit, akkor délutánonként tanfolyamon leszek este fél hatig. Ezt követően jön majd a zuhanyzás, olvasás, levélírás, tévézés, vagy a sétalehetőség is ott van annak, aki igényli. Börtönviszonylathoz képest úgy-ahogy jól viselem a helyzetet” – fogalmaz.

Bár mindezek alapján úgy tűnhetne, hogy a börtön egy olyan varázsdoboz, amelybe bemennek a rosszfiúk, és kijönnek belőle a jók, ez az erősen idealizált kép a valóságot sajnos nem fedi. Egyrészt már az elítélteknek is csak egy szűk rétege jut el odáig, hogy valamivel összetettebb munkát végezhessen (sokan a borítékhajtogatással is beérik), és a szabadulást követően az adott szakmával céljai legyenek. Másrészt a benti életnek is vannak bőven romboló erői – hogy csak kettőt mondjunk: a drogok vagy a fogvatartottak közötti hierarchia –, harmadrészt pedig a szabadulást követő könnyebb és gyorsabb pénzszerzési lehetőségek, a rossz társaság is vissza tudják rántani az embert. Éppen ezért – bár pontos számadatok állítólag nincsenek – Szakolczai Lóránt szerint általánosságban elmondható, hogy háromból két ember visszatérő vendég Vácott is.