Fotó

Egy hely, ahol átok nőnek lenni

A Zika-vírus óta a dél-amerikai Salvadorban minden nőnek azt tanácsolták, hogy legalább két évig ne essen teherbe. Hiába azonban a jó tanács, ha nőként egy olyan országba születsz, ahol a nemi erőszak mindennapos, az abortuszért pedig börtön jár.

A dél-amerikai Salvador a világ egyik olyan országa, ahol pokoli körülmények között élnek a nők: az országban mindennapos a szexuális erőszak. A szakértők epidémiaként emlegetik a nők szexuális kizsákmányolását, ami szükségszerűen nem kívánt terhességekhez vezet. Azonban az ország törvényei azok, amik igazán ellehetetlenítik a nőket: az abortuszt tiltják (6 hónaptól 7 évig terjedő börtönbüntetést vonhat maga után), de még a vetélést is büntetik. Jelenleg mintegy 30 nő ül börtönben azért, mert gyermekét holtan hozta világra; a vád: csecsemőgyilkosság. Ők akár 50 évet is kaphatnak. A közkórházakban dolgozó orvosokat és nővéreket arra kötelezik a hatóságok, hogy ellenőrizzék a nőket, és ha gyanút fognak, jelentsék. Ezeket a lehetetlen állapotokat fejelte meg a Zika-vírus, aminek következtében nők ezrei rettegnek: nemcsak a baba egészségi állapota miatt, de egy esetleges vetélés miatt is. Nadia Shira Cohen fotós, a  LensCulture Exposure Awards 2017 felfedezettje, ezeket az állapotokat mutatja be. 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

Abigail Sanches (24) 6 hónapos terhes, a 9. hétben kapta meg a Zika-vírust. 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

Flor Arely Sanchez Paz szabadulása után: 9 hónapig tartották előzetesben azzal a váddal, hogy koraszülött babáját “megölte”. Miközben ő hónapokon keresztül a tárgyalására várt, munkáját elveszítette, és idős édesanyja nevelte 5 gyermekét. 50 évet kaphatott volna, de a bíró felmentette. 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz
Idalia Alverado Sanchez és férje, Alex harmadik gyermeküket várják. A nő 13 évesen szülte meg első gyermekét. 
Ebben az országban átok, ha nőnek születsz
 Norma Guttierez (25) 2 hónapos, a Zika-vírus következtében kisfejűséggel született gyermekét ápolja. 
Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

Két bába egy 24 éves, 18 hetes terhes nőt vizsgál. 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

Terhes nők rovarriasztóért állnak sorba, amit a kanadia állam biztosít számukra. 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

Brenda Molina (34) ikreket hozott világra.

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

A bíróság felmentette Maria Teresa Riverát 40 éves börtönbüntetése alól, amiből 4 évet már letöltött. Koraszülött babája meggyilkolása miatt ítélték el. Kezében 5 éves fia fényképét tartja, akit beteg édesanyja nevel. 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

 

Ebben az országban átok, ha nőnek születsz

Nemrég egy 17 éves fiú halt meg ezen a csendes utcán. Salvadorban történik a legtöbb gyilkosság, amit nem háborús körülményke között követnek el.  

A többi képért kattints a Lens Culture oldalára

via Lens Culture

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.