Fotó

Belestünk a Szépművészeti 70 éve elzárt Román Csarnokába – fotók

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújúlt Szépművészetit. Megnéztük, hogy áll a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett Román Csarnok rekonstrukciója, meglestük a restaurátorokat munka közben, és bejártuk a múzeum új épületrészeit.

“A múzeum átfogó felújítása 14 000 négyzetmétert érint, ami a múzeum alapterületének mintegy negyven százaléka – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. – A rekonstrukció érinti többek között a reneszánsz stílusú Michelangelo Termet is, amely az elmúlt évtizedekben átalakítva, a látogatóktól elzárva, irodaként funkcionált. A felújításnak köszönhetően a Román Csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a múzeum kiállítóterei, és a műtárgyraktáraknak is csaknem félezer négyzetméterrel több hely jut majd.”

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A munkálatok középpontjában álló, a múzeum leggazdagabban dekorált, román kori templombelsőt mintázó Román Csarnokát 70 éve nem láthatta a nagyközönség. A felújításig raktárként használt, csaknem 900 négyzetméteres teremben a Régi Képtár festményeinek egy része mellett itt tárolták a gyűjteményben őrzött gipszmásolatokat is. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A terv szerint újra megnyitják a freibergi katedrális főkapujának és a gyulafehérvári
székesegyház kapujának gipszmásolatával keretezett bejáratokat is, melyeket
szintén a háború után falaztak be. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

Hosszú évtizedek után végre megtörténik az épületszárny teljes műszaki modernizációja is, többek között kazánostul lecserélik a hetvenes évekből való gázfűtést, és a régi, zajos klímaberendezéseket. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

Az eddig irodaként funkcionáló Michelangelo Terem valóban óriási. Nagyon impozáns kiállítótér lehet majd.

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A tetőre napelemek és napkollektorok kerülnek, gazdaságosabbá téve a múzeum
üzemeltetését. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

Mindezekkel párhuzamosan új elektromos hálózatot építenek ki, korszerűsítik a biztonsági, vagyonvédelmi, informatikai rendszereket, új teherliftet állítanak be, valamint a modern műtárgyszállításnak megfelelő “expedíciós folyosókat” is kialakítanak. A múzeum teljes akadálymentesítése is megtörténik: új liftek is kerülnek az épületbe. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A felújítási munkálatok idején a múzeum épülete mindvégig zárva lesz, de a gyűjtemény legfontosabb darabjai megtekinthetőek lesznek a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán.

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

Az épületben folyamatosan zajlik a munka, amit sikerült kicsit ki is zökkentenünk. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A fejünk felett éppen egy acélkonzolt hegesztettek. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A napkollektorokkal sokkal korszerűbb lesz a fűtésrendszer. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

Szerelik a múzeum légtechnikai rendszerét. A képen látható úr akként vélekedett, hogy: “ebben a csőben fog kúszni Bruce Willis”.

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A felújítás tényleg óriási területet érint. Nagyon könnyen el lehet tévedni, ha egyedül próbáljuk felfedezni az új épületrészeket. 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

A Román Csarnok valóban csodás lesz, ha jövő tavaszra befejeződnek a munkálatok.   

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

 

Idén elkészül, jövőre már a látogatók is birtokba vehetik a megújult Szépművészetit

További cikkeink a Szépművészeti Múzeum felújításáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.