nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Így látják a világot a színtévesztő emberek

"Kisiskolás voltam, amikor a tanárom komolyan megijedt, mert amikor a családomat kellett lerajzolnom, egy piros hegyre pingáltam őket, ami mellé egy bíborvörös folyót is rajzoltam." – Színtévesztők mesélnek, milyenek a hétköznapok akkor, ha nem tudják megkülönböztetni a színeket egymástól.
NLCafé
f Ajánlom
Retinánkban kétféle fotoreceptor működik: a fekete-fehér (szürkületi) látásért felelős pálcikák és a színlátásért felelős csapok. Utóbbiak három típusba sorolhatók: kék, zöld és sárga receptorok. A normál színlátású emberek e három alapszínt keverik össze, ezekből hozzák létre az összes többi színt. Egy színvak ember esetében azonban a szem retinájából hiányoznak ezek a csapok, vagy nem működnek megfelelően. Tényleges színvakság, vagyis amikor az érintett mindent feketén-fehér lát, nagyon ritka, általában színtévesztéssel van dolgunk, amikor az érintettek csak korlátozottan képesek felismerni bizonyos árnyalatokat. A leggyakoribb a piros-zöld színtévesztés, amikor nem (mindig) tudják elkülöníteni a két színt egymástól, egy színtévesztő számára ez a két színárnyalat közel egyforma.
 

“Amikor még nagyon kicsi voltam, teljesen biztos voltam benne, hogy a zöld piros. Amikor ennek az ellenkezőjét állították, teljes átéléssel igyekeztem bizonyítani az igazamat, illetve azt, hogy a piros és a zöld nagyon hasonló színek. Mindenki azt hitte, hogy így próbálom felhívni magamra a figyelmet. A családom folyton kinevetett, pláne akkor, amikor sehogy nem bírtam észrevenni azt az őzikét, amire mindenki mutogatott. Négy voltam ekkor, és fogalmuk sem volt arról, hogy egy színtévesztő ember számára az őzike színe tökéletesen beleolvad abba a barnás színű pokolba, amit úgy hívnak, hogy erdő.”

A kép közepén található csúszka segítségével megnézheted, hogyan látják ezeket a képeket a színtévesztők

“Főiskola után lett egy jó állásom, és úgy döntöttem, itt az ideje, hogy vegyek magamnak egy autót. Nemsokára találtam is egyet, ami tetszett, egy szép szürke Honda. Miután tettem vele egy próbakört, és végleg eldöntöttem, hogy megveszem, az autószalonban az ügyintéző megkérdezte, hogy a zöld Honda Accordot veszem-e meg? Nagyot néztem! Bár akkor már tudtam, hogy színtévesztő vagyok, fogalmam sem volt arról, hogy az autó, amibe beleszerettem, nem szürke, hanem zöld.”

“Amikor még otthon laktam, mindig, mielőtt kiléptem volna a házból, megkérdeztem a szüleimet, hogy összeillő ruhákat sikerült-e felvennem. Amióta elköltöztem hazulról, nincs kit megkérdeznem, fogalmam sincs, hogy nézek ki.”

“Rengeteg sztorim van, de az egyik legemlékezetesebb, amikor a páromnak megmutattam azt a házat, amit kinéztem magunknak. Amikor meglátta kívülről, csak ennyit mondott: »Szép, de remélem, az ajtót azért átfested! Először nem értettem, mire gondol, mondtam neki, hogy olyan szép kék, szerintem illik a téglához; meg különben is, szeretem a kéket. Aztán felvilágosított, hogy az ajtó bíborvörös, és egyáltalán nem illik a téglafal színéhez. Hát igen, de amíg nekem ez kék, addig biztosan nem festem át.”

“Néhány barátomat el kellett vinnem A-ból B-be, de előtte fel kellett markolnom a kocsimat a parkolóból. Mondtam nekik, hogy egy kék minibusszal leszek. Amikor kihajtottam, láttam, hogy a sarkon várakoznak, nem mozdulnak. Megálltam és vártam. Semmi. Ki kellett szállnom, hogy szóljak nekik. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem jöttek oda, azt mondták, hogy egy kék kocsit vártak – és nem egy zöldet. Mind a mai napi zavarba jövök a sztoritól, mert eddig azt hittem, meg tudom különböztetni a zöldet a kéktől – márpedig az a kocsi nagyon is kéknek tűnt nekem.”

“Én csak tavaly óta tudom, hogy színtévesztő vagyok, de nem igazán zavar – kivéve egy esetet, ami nemrég történt. Elmentem vásárolni, hogy vegyek magamnak egy pár új sportcipőt. Azt hittem, feketét vettem, de otthon kiderült, hogy zöldet.”

“Nemrég derült csak ki, hogy nem tudok különbséget tenni a piros egyes árnyalatai és a narancssárga között. Amit az emberek pirosnak neveznek, az nekem narancs. Egyszerűen nem látom a különbséget.”

“Kisiskolás voltam, amikor a tanárom komolyan megijedt, mert amikor a családomat kellett lerajzolnom, egy piros hegyre pingáltam őket, ami mellé egy bíborvörös folyót is rajzoltam. A pasztellkrétáról lekopott a csomagolás, így nem tudtam elolvasni, hogy milyen színt is használok.”

“Ma az egyetemen valaki kért tőlem egy piros kiemelőfilcet. Szürkét adtam neki.”

“Tizenhárom voltam, amikor rejtélyes módon bekerültem az iskolám művészeti programjába. Már ekkor sem szerettem a problémámat mások orrára kötni, így mindenki rendesen meglepődött, amikor egy átkozott sütőtököt élénkzöldre festettem. Persze nekem ez nem tűnt fel, a többiek pedig csak egy évvel később árulták el. A legrosszabb az egészben, hogy a festményemet – a nevemmel együtt – kiállították az előcsarnokban.”

Megosztás Facebookon