Fotó

Ma már a rozsda és a gaz az úr a népszigeti hajógyárban

Szüleink, nagyszüleink még tudják, micsoda pezsgő közösségi élet színhelye volt régen a Népsziget, ahol a strand, a vállalati üdülők – és persze az itt működő gyárak – mágnesként vonzották az embereket; és bár a nagy múltú sziget ma már az enyészeté, mégis a kirándulók egyik legizgalmasabb célpontja.

Az újpesti öböl a magyar hajógyártás központi helyszínének számított a huszadik században, több mint száz év hajógyártása köthető ide. Embert próbáló, mozgalmas, változással teli évek voltak ezek, két világháború, államosítás, összevonások, beolvasztások, átszervezések, ipari fejlődés, kibogozni is nehéz, hogy mennyi minden történt ezekben a gyárakban és környékükön. Egyáltalán nem meglepő módon, mint szinte minden minőségi magyar ipari termék esetében, a történet a szokásos, mint egy inverz magyar népmese. Ott a végén mindig minden jóra fordul, a huszadik századi magyar ipar meséiben pedig szinte mindig minden rosszra fordult.

Ezúttal a népszigeten található Ganz Hajó- és Darugyár szomorú történetét mutatjuk be.

Hajógyár a népszigeten

1907-ben alapította Laczkovits József és Mencsik János. Főként gőzkazánok építéséről vált ismertté, a Népszigeten, a későbbi MFTR kikötőigazgatóság épülete melletti telken működött.1949-ben államosították az üzemet és beolvasztották a Ganz Hajógyárba.

Hajógyár a népszigeten

Később a gyár korábbi területén folyt a híres 5 tonnás úszódaruk sorozatgyártása. A Ganz Hajógyár neve 1951-től Gheorghiu Dej Hajógyár lett.

Hajógyár a népszigeten

Később felfutott az úszódaruk építése is, főleg az új 5 és 100 tonnás önjáró úszó forgódaruk iránt mutatkozott kereslet. 1957-ben az 5 tonnás daruk gyártását az öböl népszigeti oldalára telepítették. A második világháború után a Ganz Danubius építette a világ legtöbb úszódaruját egészen az 1990-es évekig, amikor leállt a hajógyártás Magyarországon.

Hajógyár a népszigeten

1985. június 1.-jével a Magyar Hajó- és Darugyár – így annak Angyalföldi Gyáregysége is – felvette jogelődjének nevét, az új megnevezése Ganz Danubius Hajó- és Darugyár, ezen belül pedig Angyalföldi Úszódarugyár lett.

Hajógyár a népszigeten

Az úszódaruk egyébként nem kisebb személyiségekről kapták nevüket mint: József Attila, Ady Endre, Jókai Mór, Táncsics Mihály, később a még ma is használatban lévő Clark Ádám.

Hajógyár a népszigeten

A népszigeten található angyalföldi gyáregység utolsó neve Ganz Sziget Hajó- Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft. lett, amiről 2014 körül utoljára annyit lehetett hallani, hogy a csőd szélére sodródott, és a NAV szégyenlistájára került több száz millióra rúgó adótartozásával.

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

 

Hajógyár a népszigeten

Elhagyatott gyárak az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.