Fotó

“Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak” – Pénz, pénz, pénz

Az Isten a pénz lett – énekli a Tankcsapda zenekar, de előttük már sok költő megfogalmazta ezt. Mostanság igazi csak a dilemma: hangulat kellene inkább, vagy megvehető tárgyak? Most utoljára még beszéljünk az anyagiakról, aztán decemberben majd jöhet a szeretet. Vagy a kettő nem is zárja ki egymást? Hódos Hajni az irodalomban, Neményi Márton kollégánk Dubajban kereste a választ.
Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz


Hernike Evelin: Topless vakuzok

Ha valahol látsz Ájfón tanfolyamot, szóljá,’
addig a régi mobilom nyomkodom ronggyá.
Befizet a barim, mert okos, mint egy telcsi.
A kivágott blúzomból kifigyel két kerek mellcsi.

Megváltoztam. Első helyen nálam a szeretet, meg a pénz lett.
Az érzelmeknél nincs fontosabb, csak a műszempilla-készlet.
Afrikában szomjaznak, Kínában meg túl sokan vannak.
Szerintem a kínaiak vizet gyűjthetnének az afrikaiaknak. 

Én is érzem a válságot, nem fékez mellettem zsír új BMW.
A plázában a negyedik szint már nem anyu harmadik férjéé.
Tudom, hogy káros a drog, de a bogyóban ott a varázslat.
Kár, hogy a pénteky partynak gyorsan vége van vasárnap.

Nagy dolgok foglalkoztatnak, még nagyobb mellek, ajkak.
Álmom egy kétszáz literes rózsaszín hajlakk.
Egy biztos: a fészbúkon maradok mosmár örökre.
A fürdőszobiban topless vakuzok bele a tükörbe.

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz


Ady Endre: Mi urunk: a Pénz
 

Ha elfutnak a gyér aranyak,
Fölséges, nagy, úri magunkból,
Istenem, be kevés marad. 

Tegnap még borzasztót vétkezett,
Ki szent Személyünket leszólta
S ma félénken fogunk kezet. 

Másként néznek ránk az asszonyok.
Gyötrődünk, szökünk s mértföldekre
Árasztjuk a koldus-szagot. 

Tegnap Dantét őrte meg agyunk,
S ha tegnap Istennél több voltunk,
Ma gyáva rím-kutyák vagyunk. 

S ha megjönnek a gyér aranyak:
Szabad megint Istennek lenni,
Két-három-négy napig szabad. 

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz


Petri György: Horatiusnak rossz napja van

A szeretettel nem tudok mit kezdeni – – –
Tartsanak el, és hízelegjenek,
de ugyanakkor hagyjanak békén,
küldjenek pénzt postán.
Azt is unom, hogy hízelegjenek.
Veszítsenek el nagyobb összeget az utcán,
amit én majd véletlenül megtalálok.
Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött,
hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam
valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.
Irassák rám a házukat, és haljanak meg

József Attila: KEDVES JOCÓ! 

1. strófa

 De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

2. strófa

 Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz


Kiscsillag: A pénz miatt (dalszöveg)

 Kopasz emberek telefonálnak a pénz miatt
Fiatal lények mozognak rajtad a pénz miatt
Csőrös kamionokkal megyünk a pénz miatt
Az út mellett egyeztetünk a pénz miatt
Öltönyösök öltönyt húznak,
Homleszek metrót árulnak a pénz miatt
A pénz miatt
Van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Pénz nélkül meghal a Föld
És Dubaiban se lenne ennyi zöld

Automatákba pénzt dobálnak a pénz miatt
Meg válófélben ordibálnak a pénz miatt
Börtönbe meg bankba járnak a pénz miatt
Ki köcsögnek, ki csicskának a pénz miatt
Zsidóznak meg angoloznak
Emelt óraszámban. Mondjad: – A pénz miatt
A pénz miatt van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Amiatt van minden
Nélküle élet sincsen
Pénz nélkül senki se költ
Csak a költők, hogy milyen szar hely a föld 

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz

Mennyi mindent érdemes a pénz miatt
Mennyire megéri minden a pénz miatt
Vidám vasárnapon hordják, – a pénz miatt –
A perselyt körbe: – Jöjj mennyország, a pénz miatt
Van itt minden, megcsinálunk
Bármit, hogyha járnál nálunk a pénz miatt
A pénz miatt van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Amiatt van minden
Nélküle élet sincsen
Pénz nélkül meghal a Föld
És Dubai se lenne ennyire zöld


Tankcsapda: Nincs semmi (dalszöveg)

Ha nincsen meló, nincsen pénz
Ha nincsen pénzed, gallyra mész
Ha gallyra mentél nem kapsz melót
Cigit, piát, ennivalót 

A csajoknak olyan pasi kell
Aki a lóvétól nem esik el
Aki ha kell, bármit megszerez
Szarul szól de itt így megy ez 

Az élet a világ másik felén
Itt meg a nyomor rohadt felén
Másra gondol, másról beszél
Másra gondol, másról beszél
Fújhat bármilyen szél

De ha nincsen meló, nincsen pénz…
Mondom, ha nincsen meló, nincsen pénz…

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz

Ha nincsen melód, nincsen semmid
Ha nincsen semmid el kell venni
De ha elveszed, bevisz a yard
Oszt bajod lesz azt meg ne akard 

Örülj, ha nem vagy éhes
Mer’ aki éhes bármire képes
És ha a kése is elég éles
Bárkiből lehet véres hulla

Öregek, gyerekek, éhezők
Engedélyezett bűnözők
Választott tolvajok
Azt mondják, hogy jól vagyok 

De a dohány mindíg a másoké
A dagadt iparmágnásoké
Korrupció, enyészet
Leszarnám ezt az egészet 

De ha nincsen meló, nincsen pénz…
Mondom, ha nincsen meló, nincsen pénz…

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz

Ha nincsen meló, nincsen pénz
Ha nincsen pénzed, gallyra mész
Ha gallyra mentél nem kapsz melót
Cigit, piát, ennivalót 

A csajoknak olyan pasi kell
Aki a lóvétól nem esik el
Aki ha kell, bármit megszerez
Szarul szól de itt így megy ez 

… én is tudom, hogy szarul szól
De azt is tudom jól, hogy így megy ez

Ady Endre: Pénz és Karnevál

Élek és nézem, nézem
Az élet Karneválját
S néhány bátor koldussal
Imádkozom ekképpen: 

»Óh, élet Karneválja,
Töméntelen vidámság,
Robogó, boldog órák,
Szép szüzek megadása,
Heves mámor-parázsok,
Megtalált múzsák, Szépség,
Óh, te áldott, hatalmas,
Galád, rossz isten: Pénz, Pénz,
Óh, szánj meg minket. Ámen.”

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz


Juhász Gyula: Gazdag szegénység

Mindent elosztok köztetek, szegények.
Tiétek mind, ez élet és e lélek. 

Mindent csak nektek, szívvel és egészen,
Tiétek álmom, vágyam és reményem. 

Tiétek hitem, hogy jó az ember
És a reményem, hogy jobb is lesz egyszer. 

Tiétek a szerelmem, bús, halálos,
Mely értetek vért és igéket áldoz. 

Tiétek voltam, amikor fogantam
Tisztes szegénység szent ölén. A dallam, 

Mely bennem legelőször tört fel,
Együtt sírt és vágyott a szenvedőkkel… 

Mindent elosztok köztetek, szegények
És egy dicső remény pusztáin élek: 

Hogy a jövendő boldogabb és szebb lesz,
Méltó dalomhoz és méltó hitemhez.

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz


Tóth Árpád: Isten oltó-kése

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál. 

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését. 

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem. 

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.


Quimby: Én és a bank
 

Kettesben élünk, én és a bank,
az első közös kis lakásban,
meztelen testünk összefeszül
a hitelből vett nászágyban 

ő kölcsönadott nekem egy lehelletet,
és én cserébe gazdagon jutalmazom,
beengedtem és most már marad:
hosszú évekig baszhatom

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz

Balaskó Ákos: Szürkület

Vakolatszürke minden nap már hosszú évek óta.
Alig oszló köd felfutó repedések mentén.
Az első napja is pontosan ilyen volt.
Mégis, szinte átszúrta a szemét a büszkeség,
hogy itt dolgozhat, az elhivatottság túlfújt
dezodorszagától hányni tudtam volna. 

Az első időkben úgy nyomta, mint akinek munka
helyett kegyelmet adtak. Az Old Spice-felhő
helyére a fáradás savanykás szaga úszott,
a köszönetek helyére néma csend. 
És az ötletek tompa puffanása után
lassacskán csörömpöléssé hangosodtak
fülében a terelések, a kamuindokok bádogzaja. 

Végignéztem, ahogy az önmagával szemben
támasztott elvárásait hogyan fekteti
egyesével lapjukra vissza. 
Merthogy minek is kéne törni magát, ha mindenki
felette megúszásra játszik, így magyarázta.
Mi tagadás, gyorsan tanult.
Megértette, hogy itt nem rúgnak ki senkit,
ez ingyenpénz, itt elég vetíteni, itt a legdurvább
retorzió egy ráncolt szemöldök.
És hogy az elhibázások után a mardosó
bűntudat csakfölösleg, túlsúly, holt teher. 

Hiába vagy gazdag, ha az égiek leszavaznak – Pénz, pénz, pénz

Egyre inkább nehezére esett a kiadott
látszatfeladatok köré ideológiát vonnia,
egyre inkább alkalmazkodott a szeme
a szürkületekhez, a kényszeres
lesütésektől megdagadnak a pupillák.
Még két évet adok neki, hogy elérjen hozzám. 

Annyi elég lesz, hogy az önutálat végleg
megkérgesedjen a bőrén, és penészrügyek
sarjadjanak az átnedvesedett pénzkötegeken,
amiket a kiégett lyukakba tömködött. 
Megtanul nem felriadni. A mélyigazság szonárhangjai
éjszakánként, – ennyi pénzért ez benne van –,
hangkoppanások hűlő konvektorokban:
minden nap kibekkelt megalkuvás,
áthazudott nettó veszteség.

Két év, talán nem is kell annyi és mellém költözik.
Délelőttöket lógunk végig  a trendi romkávézók
téglazugaiban, felázott,  salétromos falak között
üszkös csontig égve, kívül-belül színtiszta szürkületben. 
És elválaszthatatlanok leszünk, mert van kit, kiket gyűlölni együtt.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.