Fotó

Beleszokik az ember – A gyesen lévő édesapa, aki hat lányt nevel egyedül

Kertész Sándor azután maradt egyedül hat kislányával, hogy első fiukkal várandós felesége négy nappal a szülés előtt összeesett – mindkettőjüket elvesztették. Ez szinte pontosan egy évvel ezelőtt történt. (Legnagyobb, nevelt lánya az anyai nagymamához került.) Így már egy éve annak, hogy ő van egyedül a lányoknak: apa és anya egy személyben. Egy nap a Kertész családnál.

 

Sándornak valójában nem hat, hanem tíz keresztnevet kell megjegyeznie: Adél zsuzsanna (2), Luca (3), Karolina (7), Gabriella Ildikó (8), Virág Georgina (9), Katalin Enikő (11).

 

“Nálunk női uralom van. Ami tőlem telik, megteszem értük.”

 

– Ti nem vagytok ikrek? – Dehogyis. Mindenki ezt mondja, de ő elsős, én másodikos! – Azért, mert én hamarabb születtem!

 

Korábbi lakhelyük polgármester-asszonyával közösen nyitottak egy számlát a tragédia után. Annyi ember adakozott, hogy sikerült megvenni egy kertes házat a lányok nevére, így elköltözhettek. “Rövid ideje vagyunk itt, de már sok jó emberrel megismerkedtünk. Nagyon segítőkészek velünk az óvodában, iskolában.”

 

Sándornak több szakmája is van: nehézgép- és targoncavezető valamint hentes. Korábban afféle mindenesként dolgozott az önkormányzatnál. “Csak most minden felbomlott” – mondja. Most gyesen van otthon Adélkával, a legkisebb gyerekkel, de amúgy sem igen tudna munkát vállalni, hiszen a lányok gondozása – nem túlzás – huszonnégy órás feladat.

 

Kelés háromnegyed hatkor. Még sötét van, mikor Sándor elindul a boltba friss tejet, zsömlét venni a reggelihez, uzsonnához.

 

 

“Fél hétkor keltem őket. Mire kész a reggeli, a nagyobbak felöltöznek, Adélt és Lucust kezdem öltöztetni.”

 

“A pelenkázást csináltam ugyanúgy, a feleségem mellett is. Főzésben, mosásban, mindenben segítettem. Már hetedikes koromban dolgozni jártam a suli mellett. Aztán katonaság, Pesten munkásszállón laktam… tudok én dolgozni.”

 

 

Közösen indulnak az óvodába, iskolába, utána indul Sándor Adélkával ismét a boltba – immár a főzéshez megvenni a dolgokat, “meg mosóport, öblítőt, ezek elég sűrűn fogynak, van, hogy három adagot is kell mosni egyszerre”.

 

 

 

Hazaérnek, ők ketten is megreggeliznek, majd Adél lefekszik, és következik a főzés, mosás, teregetés, a jószág ellátása, a kert, “csinálni a mindennapi életet”.

 

 

 

  

12.40-kor kicsengetnek, jönnek haza ebédelni a kisiskolások, majd valamivel később a felsős Enikő is. Adélka közben visszaalszik. Evés, aztán mindenki vissza a suliba, 16 óra után jönnek haza közösen. Hopp, de előtte még fel kell kelteni Adélt, felkapni őt, és elugrani Lucáért az oviba, mert különben jön a korholás: “késtél, apa!”

 

Mivel Sándor az egyedüli családfenntartó, ugyanakkor ő van “gyesen”, a család kizárólag az államtól járó bevételekkel számolhat. Családi pótlék, GYES és özvegyi nyugdíj: heten élnek belőle. Hihetetlen, de ennek ellenére az egy főre jutó havi összeg pár ezer forinttal meghaladja azt a szintet, hogy a gyerekek térítésmentesen kaphassák az óvodai, iskolai étkezést, és Sándor azt mondja, a képviselőtestület méltányosságból sem szavazta meg nekik ezt a lehetőséget. “Ők így döntöttek, és én tiszteletben tartom ezt, még ha bánt is kicsit a dolog.” Ezért van az, hogy a gyerekek délben hazajárnak: Sándor olcsóbban jön ki a kevéske pénzükből, ha maga főz nekik. “Leves, hús, galuska, tejbegríz – mindig megbeszéljük, mi legyen a menü, hogy mindenkinek kedvezzek.”

 

 

“A téli tűzrevalót meg kell venni, ott a víz, a villany… úgy osztunk-szorzunk, hogy jó legyen. Ahol tudunk, spórolunk.”

 

“Délután megbeszéljük, mi volt az iskolában, megírjuk közösen a házi feladatot. Kis játék, közben csinálom a vacsorát, eszünk, aztán fürdetem a két kicsit, legkésőbb 19.30-kor ágyban vannak. Mesenézés, alvás.”

 

 

Alapélmény: ebben a házban egyszerűen soha, egy percre nincs csend. Igen sokszor van, hogy mindenki egyszerre beszél, nevet, sikongat. Délelőtt egy fokkal jobb a helyzet, igaz, akkor meg a mosógép megy szüntelen…

 

 

“Hiányzik nekik, persze… Főleg, mikor anyák napja volt. Kérdezték: és hozzánk most ki fog jönni, nekünk már nincs anyukánk… – Hát, majd apa – mondtam nekik. Figyelni kell nagyon, hogy mit mondasz, hogyan mondasz, nehogy rosszul essen nekik.”

 

 

 

 

Sok fáradságon keresztül mellettem voltak. A legnagyobbnak, Enikőnek sokat köszönhetek az elején. De a kisebbek is, amiben tudtak, segítettek. Ha csak egy összepakolással, sepréssel is.”

 

 

 

“Fáradtság?! Mindig fittnek kell lenni. Itt nem lehet hibázni. Folyamatosan ellenőriz a gyámügy. Ha valamit rosszul csinálnék, elveszíteném a gyerekeket.”

 

 

“Volt, aki azt mondta, mondjak le róluk. Hát, semmi pénzért, még ha nehéz is. Ők az enyémek. És az a szeretet, mikor hazajönnek és a nyakamba borulnak, az pótolhatatlan. Akármilyen fáradt vagy, mindent elfelejtesz.”

 

 

Nincs mindenkinek “kijelölt” ágya, mindenki ott alszik, ahol szeretne. “Amikor kevesen vagyunk, például amikor Luca meg Adél lementek mamáékhoz, akkor meg mindannyian együtt!” – mondják.

 

Este apa még elpakol, elmosogat, leszedi a szárítóról a ruhákat, aztán megpróbál kicsit aludni ő is. “Reggel ugyanúgy kezdődik minden” – mondja.

 

“Pihenés… hát, igen, napközben, ha tudok, üldögélek tíz percet. Már több mint egy éve ezt csinálom. Beleszokik az ember…”

 

 

“Fiatal vagyok, örökké nem élhetem le az életemet egyedül, és nekik is jobb lenne… De most még ilyenen nem gondolkozom egyáltalán. Majd idővel…”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.