Fotó

17 kilométer szomorúság: emlékezés a szétrohadó és lassan bezáró 3-as metróra

Negyvenéves, kívül-belül rohad, naponta félmillióan használják, és hamarosan eljön a nap, amikor nem látjuk többé, mi az? Természetesen a hármas metró.

Budapest harmadik metróvonalát 1976 végén adták át, az azóta egymást váltó városvezetések pedig annyira nem foglalkoztak vele (legjobb esetben is csak ígérgettek és halogattak), hogy van még forgalomban olyan kocsi is, amely abból az időből való. A talajvíz és a terheltség megtette a hatását: az egész vonal úgy, ahogy van, lassan káros az egészségre, fizikailag és mentálisan is. Hamarosan tehát bezár, jó esetben felújítás miatt, rossz esetben pedig azért, mert kimondják, hogy életveszélyes. A főpolgármester pedig, ahogy ígérte, lezáratja az egészet.

A hármas metró azonban, éppen a fentiek miatt, nemcsak a budapesti politikai csatározások fő színtere, hanem külön világ a maga szabályaival, szereplőivel és esztétikájával. Már a 2003-as Kontroll idején is az volt (éppen ezért forgatták ott); akkor azt hittük, a film egy hamarosan tényleg eltűnő világot örökített meg, nem gondoltuk, hogy még másfél évtizedig nézhetjük és szagolhatjuk, ahogy tovább rohad.

A hármas metró jelenleg Budapest legszomorúbb helye, lekaparhatatlan rétegekben konzerválta az összes mocskot, amit az épülő-szépülő szocializmus, a rendszerváltás és a kizárólag rövid távú politikai játszmák rápakoltak. Mivel elvileg tényleg hetek kérdése, és bezárják az egészet (ha okosítanak addig pótlóbuszt, ha nem), ideje volt megörökíteni. Az alábbi fotósorozat koncepciója pofonegyszerű: minden megállóról készült egy portré, amely hűen és persze szubjektíven visszaadja annak hangulatát. Félig vicces, félig szomorú, szinte mindig abszurd és reménytelenül beleragadt saját múltjába – szóval, mint maga Budapest.

Kőbánya-Kispest
Kőbánya-Kispest

 

Határ út
Határ út

 

Pöttyös utca
Pöttyös utca

 

Ecseri út
Ecseri út

 

Népliget
Népliget

 

Nagyvárad tér
Nagyvárad tér

 

Klinikák
Klinikák

 

Corvin negyed
Corvin-negyed

 

Kálvin tér
Kálvin tér

 

Ferenciek tere
Ferenciek tere

 

Deák Ferenc tér
Deák Ferenc tér

 

Arany János utca
Arany János utca

 

Nyugati pályaudvar
Nyugati pályaudvar

 

Lehel tér
Lehel tér

 

Dózsa György út
Dózsa György út

 

Árpád híd
Árpád híd

 

Forgách utca
Forgách utca

 

Gyöngyösi utca
Gyöngyösi utca

 

Újpest városkapu
Újpest-Városkapu

 

Újpest központ
Újpest-Központ

 

Olvass még a 3-as metróról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.