Fotó

“Az ovis barátaim nagyon hiányoznak és az alvás is” – ilyen érzés elsősnek lenni

Egy bő héttel a tanév kezdete után arra voltam kíváncsi, hogy nehéz-e a szívük a kis elsősöknek, amikor reggel a jól megszokott ovi helyett iskolába indulnak.

Egy szentendrei általános iskolába látogattam el, ahol elsősöket faggattam az iskolakezdésről. A válaszok meglepőek voltak, a gyerekek sokkal lelkesebbek, mint hittem, talán mégsem olyan nehéz az az iskolatáska.

Anna már az első nap begyűjtött egy piros pontot, ez meghozta a lelkesedését a suli iránt. “Az oviban sosem kaptam piros pontot, itt sokkal jobb.”

 

Boti nagyon élvezi az első napokat, bár néha óra közben egy kicsit szomjas.

 

“Már van egy legjobb barátom, de hogy is hívják…?”

 

Amikor Mátét az első napokról kérdeztem, annyit mondott: kafa. Később azért elárulta azt is, hogy már nagyon várja, hogy megtanuljon olvasni.

 

“Azért az ovis barátaim nagyon hiányoznak és az alvás is.”

 

“Nem vagyok már baba, hanem nagy iskolás…”

 

“Basa elmesélte, hogy már egy két osztálytársának elmondta, hogy hogy viselkedjenek. Például, hogy az iskolában már nem szabad csak úgy hátulról megtámadni a másikat.”

 

Iringó nagyon szeret a padban ülni és csendben lenni. Számára a fegyelem nem valami szörnyűség, inkább megnyugvás.

 

De azt is nagyon várja már, hogy komolyan elkezdjenek tanulni.

 

Attila azért jár iskolába, hogy megtanuljon írni. “Szeretnék írni egy listát a barátaimról, hogy karácsonykor senkit se felejtsek el megajándékozni.”

 

Lujza éppen a sebeit nyalogatja.

 

Óra után elárulta, hogy ő azért jött az iskolába, hogy megtanuljon írni. Amikor arról kérdeztem, hogy mit szeretne leírni, azt mondta, hogy az anyukája nevét.

 

Mirát és padtársát ellepik az új könyvek. Mira várja már, hogy tanuljanak, de attól fél, hogy ha beteg lesz, lemarad.

 

“Az oviban a gyerekek még köpködősek. Itt már nem.”

 

Krisztiánnak derogál az iskola, szerinte ami itt folyik, az bosszantó. Neki nagyobb távú tervei vannak. “Ha én leszek a világ ura, bezáratom a vegyianyag-gyárakat és azt is, aki fát vág ki.”

 

Zétény egy fa tetején ücsörgött a szünetben, kérdésemre, hogy milyenek az első napok, nem érkezett válasz.

 

Később azért annyit elárult, hogy nagyon fáradt ebéd után, hiányzik az alvás.

 

Olivér kissé kifigurázza a képen az iskolásokat. Később a szünetben elárulta, hogy a suliban egy jó dolog van, a szünet.

 

Szünetben végre azt csinálhatja, amit szeret. “Mindig csak ülni, ülni, ülni… a foci sokkal jobb”

 

További cikkeink az iskolakezdésről az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.