nlc.hu
Fotó
Több, mint 70 éves Samu, a legidősebb lakója: 150 éves a Fővárosi Állatkert

Több, mint 70 éves Samu, a legidősebb lakója: 150 éves a Fővárosi Állatkert

Százötven éve, 1866. augusztus 9-én nyílt meg Magyarország első állatkertje, a mai Fővárosi Állat- és Növénykert, melyet maga Erzsébet királynő is meglátogatott, sőt egy zsiráfot is adományozott az állatkertnek. A jubileum alkalmából összegyűjtöttünk pár érdekességet és néhány ritkán látott fotót a Fortepan archívumából.
A Fővárosi Állat- és Növénykert egyike a világ legrégibb állatkertjeinek: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit. A ma is létező, több mint ezer újkori állatkert közül csupán 25-öt alapítottak a budapesti előtt.

 

Ekkorra a kertben 11 nagyobb és több kisebb épület készült el, és mintegy 500 állatot láthatott a közönség. Az intézményt az állatkert egyik alapítója, Xantus János zoológus vezette. (Állatkerti gondozó, 1938)

 

Az első évtizedekben a bemutatott állatok zömmel a Kárpát-medence élővilágából kerültek ki, bár igazi egzotikus különlegességek is akadtak, például Erzsébet királyné ajándéka, egy zsiráf. Később Ferenc József további 34 állatot ajándékozott a schönbrunni állatkertből.

 

Az egyik legnépszerűbb állat – többek között Deák Ferenc kedvence – egy Kristóf nevű barna medve volt, de számos majom és a kiemelkedő papagájgyűjtemény is gazdagította a kertet.

 

Az 1866-os útmutató szerint a rétisas korabeli neve “csonttörő harács”, a fakókeselyűé pedig “fakó dögöncz” volt; a papagájokat “kajdácsoknak” nevezték. Az 1870-es és 1880-as években az Állatkert területe még városszéli övezetnek számított, így telente megesett, hogy rókák szabadultak be a kertbe, megtizedelve a kert szárnyasait.

 

Az állatkerti dolgozók nap mint nap be is jártak a gondjaikra bízott állatok közé. Ezt persze csak olyan állattartási rendszerben lehetett megoldani, ahol az állatok eredeti, természetes viselkedéséből nem maradt meg sok, de akkoriban sokkal fontosabbnak tartották, hogy az állatkerti állatok a cirkusziakhoz hasonlóan viszonyuljanak az emberekhez, és ezzel együtt minél könnyebben kezelhetők legyenek.

 

Az Állatkert alapításakor a környékbeli intézmények és létesítmények közül csak a vasút és a Városligeti-tó létezett, a Fővárosi Nagycirkusz, a Gundel (egykori Wampetics) étterem, a Bagolyvár étterem, a Széchenyi Gyógyfürdő, valamint a Hősök tere és a környező épületek, így a Szépművészeti Múzeum is csak később létesültek. (Az Állatkert főbejárata, 1956)

 

1912-ben a belépőjegy a felnőtteknek egy korona volt, a gyermekeknek feleannyi, illetve kedvezményes áron történt a belépés csütörtökönként és vasárnap.

 

A kertben a közönség nemzetközi összehasonlításban is kimagasló gazdagságú gyűjteményt láthatott, és általában elmondható volt az intézményről, hogy a maga műfajában a világ élvonalába tartozott.

 

Jónás, az első víziló 1893-ban érkezett Budapestre: azóta megszakítás nélkül éltek vízilovak a magyar főváros állatkertjében.

 

 

A XIX. század végén és a XX. század elején embereket is bemutattak az Állatkertben, az úgynevezett “néprajzi mutatványok” keretében; különösen népszerűek voltak a szamojédek és a lappok, a sziúk, valamint az akkoriban “singhaliaknak” nevezett szingalézek.

 

Az 1944-es bombázásokat, illetve Budapest ostromát a kétezer-ötszáz állatból csak két tucat élte túl. A háború után helyreállított Pálmaház megnyitását Sztálin születésnapjára időzítették.

 

Az Állatkert története során a legnagyobb éves látogatószám 1979-ben volt (1 938 376 fő), a legkisebb 1878-ban (41 874 fő).

 

Büfé az Állatkert bejáratánál (1960)

 

Az Állatkert 1866-os megnyitásakor kb. 150 faj 598 egyedéből állt a gyűjtemény; ma 870 állatfaj kilencezer egyedéről gondoskodnak a kert munkatársai.

 

A kert legújabb lakója a szecsuáni takin, a legritkább a mhorr gazella, a legsúlyosabb Assam, az elefántbika, a legrégebbi és egyben a legöregebb lakó pedig Samu, a csukaorrú aligátor, “aki” 1952 óta él a kertben, és már hetvenéves is elmúlt. (1961)

 

A jubileum alkalmából most két napon át tartó zenés és gyerekprogramokkal várja látogatókat a 150 éves Állatkert.


Forrás: Fortepan, WikipédiaFővárosi Állat- és Növénykert, MTI

További cikkek a Fővárosi Állatkertről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.