Fotó

Olimpia 2016: így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja

Napi hat óra edzés. 10-12 kilométer úszás, másfél óra kondi, egyéb alternatív edzéstechnikák. Pedig ez már a csökkentett terhelés. Ennyit kell edzenie Verrasztó Evelynnek az olimpia előtti hetekben. Megnéztük, milyen egy átlagos napja.

 

7 óra van, indul a munka. Erőnléti edzés súlyzókkal. Egy pici konditeremben vagyunk, öt percre a “Komitól” (Császár-Komjádi Sportuszoda), a Familia Fitnessben. Télen, amikor a csúcsterhelés időszaka van, az edzések 6 órakor kezdődnek. Olyankor fél 5-kor van kelés.

 

Évente kétszer kell csúcsformában lennie egy profi úszónak. Az egyik a most közelgő riói olimpia. A legutolsó szakasz ilyenkor már a “formába hozásé”, a regenerálódásé, a pihenésé. De Evelynék még nem tartanak itt, ez csak a jövő héten kezdődik.

 

A csúcsterhelést a magaslati edzőtáborban hagyták, egy hónappal ezelőtt. Azóta fokozatosan csökken a terhelés.

 

Ma már “csak” napi három hagyományos edzése van, ehhez jön hetente kétszer egy alternatív edzéstechnika, az úgynevezett Power Plate, ami a mélyizmokat erősíti.

 

Persze, olykor-olykor elmegy konzultációra a sportpszichológushoz is. Evelyn szerint a “kibeszélés” legalább annyira fontos, mint a test edzése.

 

Olimpia 2016: Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az olimpiia előtti utolsó hetekben

Evelynnek (ahogy a testvérének, Dávidnak is) két edzője van. A velük egyidős Molnár Ákos nemrég még maga is profi úszó volt, rajta kívül a korábbi Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes édesapjuk a csapat tagja.

 

Olimpia 2016: Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az olimpiia előtti utolsó hetekben

Ákos Evelynnek is, Dávidnak is jó barátja, ami nem meglepő. Korábban 16 évig együtt úsztak. “Attól függetlenül, hogy én adom ki az instrukciókat, a szó klasszikus értelmében nem tekintem magam az edzőjüknek, nem is tekinthetem a hosszú közös múltunk miatt” – magyarázza Ákos. “Valódi csapatmunkáról van szó, egyenlő beleszólással mindenki részéről.” A kérdésre, hogy nem hiányolják-e Evelynék a szigort, nemmel válaszol. “Ha el vagyunk maradva a kitűzött céloktól, úgyis jelzem. Egyébként, ha nem jó az idő, saját magukkal sokkal elégedetlenebbek. Nincs szükség külön leszúrásokra.”

 

Folytatódik a reggel, irány az uszoda. Kezdődhet a következő edzés, 5-6 kilométer úszással.

 

A súlyzókkal megnövelt ellenállást az izmokban “át kell adni a víznek”. Ezt a célt szolgálja később a tenyérre applikált műanyag lap is, a pólós úszás is, valamint az úgynevezett ejtőernyős módszer, ami egy derekukra erősített anyagot jelent.

 

Szóba kerül a hírhedt jeges vízzel teli kád. Kíváncsiak vagyunk, nemcsak mítosz-e, hogy egyre többen használják. “Majdnem minden nemzetnek megvan a hideg vizes kádja” – mondja Evelyn. “Ez a versenyek utáni izomregenerálódást segíti. A többség 10 fokra szokta állítani a hőmérsékletet, kivéve minket, magyarokat, akik 7-8 foknál megállnak. Ennek az egyik változata a jéggel teli kád, amiben egyszerűen a jég hűti le a vizet.”

 

“Itthon egy edzőnek valóban legalább 5-6 dologhoz kell értenie – mondja Ákos a saját szerepéről. – De nem akarom sajnáltatni magunkat, mert valójában minden adott a munkához. A táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatban Dávid mindennek utánajárt már, az alternatív edzéslehetőségeket magam is mindig kipróbálom, utána döntjük el, hogy belevegyük-e a felkészülésbe.”

 

“Külföldön hatalmas csapat van minden profi úszó mögött, mi itthon gyakorlatilag hárman vagyunk apával és Ákossal – folytatja Evelyn. – Orvosok, masszőrök, dietetikusok, sokan még egy állandó operatőrt is foglalkoztatnak, aki minden fontos mozdulatot felvesz egy kamerával. Mi abba nőttünk bele, ami itthon van, nehéz lenne már megszokni egy tíztagú stábot.”

 

“Az eredmények egyelőre minket, magyarokat igazolnak, tény, hogy elsősorban a hosszabb távú számokban vagyunk jók” – teszi hozzá Evelyn.

 

“Azokban a számokban érünk el kimagasló eredményt, amikhez állóképesség kell – pontosít Ákos. – A sprintekben részben azért győznek le minket más nemzetek, mert azokhoz elengedhetetlen a bombabiztos technikai tudás. A sok videofelvétel kielemzése miatt ebben ők egyelőre jobban állnak. Van például egy holland lány, akinek 1996 óta videóra rögzítik az összes rajtját. Mi ettől még nagyon messze vagyunk, persze azért mi is haladunk a korral.”

 

Olimpia 2016: Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az olimpiia előtti utolsó hetekben

“Sokan azt gondolják, hogy a siker egyedül érmekben mérhető, de ez tévedés – mondja Evelyn. – Az a legnagyobb siker – bármilyen közhelyes is – ha legyőzzük saját magunkat. Van abban igazság, amit Dávid mond, hogy tulajdonképpen azért a négy percért csináljuk 16 éve, amit a versenyeken úszunk. De ehhez kell az odaadás is. Ha nem imádnánk az úszást, nem tudnánk ennyit dolgozni.”

 

A délelőtti blokknak vége. Szünet, kávé Dávidékkal. Után irány Evelyn kedvenc kifőzdéje, majd jöhet az alvás. Délután fél 5-re már ismét az uszodában kell lenni.

 

 

Délutáni edzést hetente négy alkalommal tartanak Evelynéknek az edzők. Újabb 5-6 kilométer… Ez a nap rövidebb része, de Evelyn szerint ez egyben a nehezebb is, mert “ilyenkor vannak a hosszú iramúszások, így nagyon oda kell tenni magunkat. Leginkább ezért is fontos a délutáni alvás az edzés előtt.”

 

Vége a napnak, ilyenkor Evelyn legtöbbször azonnal hazamegy. “Mire hazaérek, 8 óra van, ilyenkor már sok mindenre nincs idő” – mondja. “Nagy kilengések amúgy sem férnek bele a felkészülésbe. Egyszerűen nem éri meg.”

 

Olimpia 2016: Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az olimpiia előtti utolsó hetekben

Hetente egyszer-kétszer azért hétköznap is belefér egy esti program, a mai nap ilyen. Evelyn a napokban volt 27 éves, ideje megünnepelni a legjobb barátnőkkel.

 

Olimpia 2016: Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az olimpiia előtti utolsó hetekben

Muszáj feltennünk a kérdést, mi számít jó eredménynek az olimpián? Evelyn most sem az érmeket hangsúlyozza. “Érmekkel kapcsolatban nem szoktunk találgatni, idén ráadásul nagyon sűrű lesz a mezőny. A lényeg, hogy sikerüljön javítani az időmön.”

További cikkeink a riói olimpiáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.