Fotó

Ilyen világban élünk 2016-ban – elgondolkodtató fotók

A Keleti pályaudvarnál készült fotóval nyert nagydíjat egy brazil fotós a Magnum fotópályázatán. Az égő házukból az utolsó pillanatban kimenekülő család, az idősebb férfi, aki a szomorú szemű fiatalabb lányt öleli: mindegyik fotó elárul valamit arról, hogyan élnek az emberek 2016-ban.
A legendás Magnum fotóügynökség és a LensCulture fotóművészeti oldal közösen szervezték meg idén a Magnum Photography Awards elnevezésű fotópályázatot, melyre rekordmennyiségű pályamunka érkezett be, összesen 127 országból. A nemzetközi zsűri hat kategóriában osztott ki nagydíjakat, valamint a bírák személyesen választhattak ki egy-egy pályázatot arra, hogy honorálják kiemelkedő teljesítményért.
 

Dokumentarista kategóriában a nagydíját idén Mauricio Lima nyerte menekültekről készült fotósorozatával. A görög, macedón és szerb határon készült felvételei között szerepel egy kép a budapesti Keleti pályaudvarról, ahol az aluljáró ideiglenes táborrá változott.

Keleti pályaudvarnál készült fotóval nyert nagydíjat egy brazil fotós, a Magnum fotópályázatán

Dokumentarista fotográfia, sorozat: Menekültek (Fotó: Mauricio Lima, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Utcai fotográfia, sorozat: Harrodsburg (Fotó: Dougie Wallace, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Portré, sorozat: Koppenhága 50 árnyalata (Fotó: Jens Juul, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Fotóriport, sorozat: Mások akarata (Fotó: Sandra Hoyn, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Művészet, sorozat: Tizenharmadik tavasz (Fotó: Aaron Hardin, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Szabad témaválasztás: C.E.N.S.U.R.A. (Fotó: Julián Barón García, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Dokumentarista fotográfia, egyedi: Nilin (Fotó: Cris Toala Olivares, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Utcai fotográfia, egyedi: Mea Shearim (Fotó: Ofir Barak, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Portré, egyedi: Heroin, méz (Fotó: Hannah Modigh, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Fotóriport, egyedi: Utolsó pillanatban (Fotó: Valery Melnikov, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Művészet, egyedi: Fotó: Kyle Weeks, Magnum Photography Awards, 2016

 

Szabad témaválaszás: Daesh (Fotó: Asger Ladefoged, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Kiemelkedő teljesítményért járó díj: Nincsenek homoszexuálisok Iránban (Fotó: Laurence Rasti, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Kiemelkedő teljesítményért járó díj: Otsuchi jövő emlékei (Fotó: Alejandro Chaskielberg, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Kiemelkedő teljesítményért járó díj: A város zaja (Fotó: Dimitri Mellos, Magnum Photography Awards, 2016)

 

Kiemelkedő teljesítményért járó díj: Talibés: modern kori rabszolgaság (Fotó: Mario Cruz, Magnum Photography Awards, 2016)


Forrás: Lens Culture

További fotópályázatok nyertes képei az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.