Fotó

Kijössz, köszönsz, lepacsizol bárkivel – fiatalok a Deákon

Az Erzsébet téren belefuthatsz például a gördeszkabajnok Patríciába, akit kiskorában a fiúk haza akartak küldeni a pályáról barbizni. De itt van Bence is, aki a biciklijével fürdik, és persze Dezső és Vakond.

 

Elsőként két lányhoz mentem oda, a deszka park szélén ültek. Viki és Lili tizenhat évesek és csak mostanában lett egy deszkájuk. Anélkül nem igazán fognak ide beilleszkedni. Hamarosan mindkettőjüknek lesz deszkája, és akkor már nemcsak ücsörögni fognak, háttal a gyakorló pályának.

 

“Általában kettesben vagyunk, és itt ülünk vagy a Deákon. Néha végigsétálunk a rakparton, és beülünk ide-oda. Fiúkról szoktunk beszélgetni, most mindkettőnknek alakulófélben van egy kapcsolat. Ma este megyünk először a hajóra bulizni, nagyon várjuk.”

 

 Ez a divat!

Elbúcsúztam a két fiataltól, és közelebb merészkedtem a deszkásokhoz. Sorban ülnek, táskájuk a földön, cigizgetnek és röhögcsélnek. Időnként valaki feláll közülük, és tesz egy kört a gyakorlópályán deszkájával.

 

Dominika és Mikó nemrégiben ismerkedtek össze, itt a Deákon. Annak ellenére, hogy mostanában leginkább a haverok érdeklik őket, nagy terveik vannak a jövőre nézve. Dominika festő szeretne lenni, Mikó pedig orvos.

 

Nagy röhögések közepette meséltek arról, hogy milyen “deákosnak” lenni. “A deákosok egy nagy család. Kijössz, köszönsz, lepacsizol bárkivel, full közvetlen mindenki.”

 

“Itt mindenki segít a másiknak, ha bajban van, és nincs olyan, hogy valaki idegen.”

 

Ez hamar be is igazolódik, dán fiatalok jöttek a padhoz, cigipapírt kérnek, és barátokat kapnak.

 

Közben Dominika elsétált a közeli szökőkúthoz. “Az egész hármas metrón mezítláb jöttem végig, kicsit lemosom.”

 

Deszkával újabb haver száll be a képbe.

 

Mika tizenöt éves, és elmondása szerint máshova nem jár, csak a Deákra. Ez a második otthona.

 

A távolban ismét haverok jelennek meg. “Ők is a mi kvadunkba tartoznak.” Dominika nevet, mert látja rajtam, hogy nem értem a szlenget. A kvad a társaságot jelenti.

 

Bence és Dezső biciklivel figuráznak a parkban. Sőt, Bence azt állítja, hogy annyira hozzá nőtt a biciklije, hogy vele alszik, vele fürdik.

 

A harmadik jó barát, Vakond kissé elfáradt. “Vakond oltja magát egész nap” – nevetnek a többiek.

 

Ismét fiatalok jönnek messziről. “Hú, őket ne fotózd. Ők pávák, és csicskabordoznak.” Aha, tehát mégsem mindenki haver. Azért kértem egy kis felvilágosítást, hogy mit takar a pávák kifejezés. Azt mondják, azok a pávák, akik márkás ruhákba járnak, és csak divatból deszkáznak.

 

Patrícia igazi vagány csaj, aki biztosan nem divatozásból deszkázik.

 

Patrícia kiskorától gördeszkázik, Romániában nőtt fel. Két éve, tizenhét évesen, hátrahagyva a családját, Magyarországra jött, szerencsét próbálni. A szerencse mellészegődött, két év alatt olyasmit ért el, amit sokan megirigyelhetnénk. Dolgozik rendszeresen, és gördeszkaversenyeken indul, már támogatókat is talált magának. Két felsőfokú nyelvvizsgája van, hetet szeretne.

 

“Régebben a fiúk a deszkapályán mindig hazaküldtek, hogy menjek barbizni. Jó, hogy nem hallgattam rájuk.”

 

Miközben Patrícia deszkázásán gyönyörködöm, begurul a pályára Patrik, aki életkorával hívja fel a figyelmét magára. A deszkáján ücsörögve elmeséli, hogy hétéves, és már négyéves kora óta deszkázik. Most éppen a nagymamájával van kint a Deákon, ide szeret járni.

 

Sérüléseit mutogatja, büszkén. Lábán és a szája szélén horzsolások jelzik, hogy ez a kisfiú nem riad vissza semmitől, és nyomában van a mostani fiatal generációknak. “Már tíz barátom van itt, nemsokára én is akkora leszek, mint ők.”

 

Kicsit odébb állok, megnézem, hogy a deszkapark szélén lévő padoknál vajon kik ülnek. Nevető tinikre bukkantam, akik tényleg mindenen csak nevetni tudnak.

 

A nevetésüknek egy fiú vetett véget, akit Petra kergetni kezdett.

 

Míg Petra kergetőzik, Szandi is talált magának elfoglaltságot. Tőlük, róluk nem sokat tudtam meg.

 

Márkot már korábban láttam deszkázni, most barátnőjével, Dorkával “csillelnek”.

 

Amikor arról kérdeztem őket, hogy mik a terveik a jövőre nézve, Dorka felnevetett. Megijedtem, hogy ismét egy véget nem érő röhögésbe torkollik az interjúm, de hamar komolyra fordítottuk a szót. Egy mondat erejéig…

 

“Élelmiszeripari analitikus szeretnék lenni. De addig még sok idő van, itt a nyár, és nincs semmi dolgunk, ez király.”

 

Márk a kérdésemre, hogy mi szeretne lenni, annyit mondott: “Már az vagyok, aki szeretnék lenni.”

 

További cikkek tinédzserekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.