nlc.hu
Fotó
72 éves Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója

72 éves Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója

42 év telt el azóta, hogy a budapesti építészmérnök megépítette első bűvös kockáját, és a mai napig milliók rajonganak találmányáért. Összegyűjtöttünk pár érdekességet a magyar játékról, amelyik meghódította a világot, és feltalálójáról, a ma 72 éves Rubik Ernőről.
Ifj. Rubik Ernő 1944. július 13-án született Budapesten, apja Rubik Ernő gépészmérnök, repülőgép-tervező és anyja, Németh Angéla egyetlen fiaként. A szülők mérnöki és művészi vénájának köszönhetően ő is ezen irányok felé érdeklődött. 1967-ben végzett a Műszaki Egyetemen építészmérnökként majd 1971-ig szobrászatot és belsőépítészetet tanult az Iparművészeti Főiskolán, ahol tanársegéd, majd adjunktus, docens lett.

 

1975. január 30-án beadta szabadalmi igényét egy játékra, amit akkor csak “bűvös kockaként” emlegettek. Rubik Ernő nem is sejtette, hogy ez az egyedülálló térbeli logikai játék hamarosan világhírű lesz.

 

A megjelenést követő évben több mint egymillió kockát adtak el itthon, ezzel párhuzamosan elindult a játék külföldi forgalmazása is, aminek köszönhetően rövid időn belül a legsikeresebb magyar találmány lett a világon. 1983-ban megalapította a Rubik Stúdiót, ahol bútorokat és játékokat tervezett. Több érdekes darabot is készített, mint például a kígyó vagy a bűvös négyzetek, de ezek népszerűsége sosem érte el a bűvös kockáét.

 

Az első Rubik-kocka-világbajnokságot 1982. június 5-én rendezték meg, és máig kétévente találkoznak a legügyesebb kockaforgatók.

 

1980-ban és 81-ben elnyerte az Év Játéka díjat. Azóta több mint 350 millió darabot adtak el belőle, amivel a világ legeladottabb játékává vált.

 

A Rubik kockát 43.252.003.274.489.856.000-féleképpen lehet kirakni, ez kb. 1400 trillió évbe telne egy átlagos embernek.

 

Rubik Ernő eredetileg a tér geometrikus bemutatására készítette el a 2x2x2-es kockát, de szerette volna elforgatni mindhárom tengelye körül, így született meg a klasszikus 3x3x3-as kocka. Ennek a továbbfejlesztett változatai a 4×4-es és a 7×7-es kocka is.

 

Rubik a belső mechanizmus kialakítására az ihletet a Duna kavicsaiból merítette, amelyek szélei teljesen simák voltak. Később az oldalak eltérő színeket kaptak, hogy jobban lehessen látni, ahogy egymáshoz képest elmozdulnak.

 

A 3×3-as kockát a jelenlegi csúcstartó Lucas Etter (USA) 4.9 másodperc alatt rakta ki, míg csukott szemmel a kínai Kaijun Lin tartja a rekordot 21.05 másodperccel.

 

 

Rubik Ernő elmondása szerint a kocka a sikerét ellentmondásos mivoltának köszönheti, hiszen egyszerre található meg benne az egyszerűség és az összetettség, így kocka révén egyszerre teremthetünk kapcsolatot a renddel és a káosszal.

 

Pár éve múzeumot is terveztek Budapestre, ami egy óriási Rubik-kocka lenne, és a legnagyobb magyar találmányoknak állítana emléket. A beruházásról azóta sem derült ki semmi.

 

A Cubing a mai napig minden korosztályt megfertőz. Cubaholics-ok azt mondják, hogy Rubik-csukló, és a kubista hüvelykujjban szenvednek!

 


Források: buvoskockak.hu, Wikipédia

További cikkeink a Rubik-kockáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.