Fotó

“Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa…” – 30 éve ment el Molnár Csilla

Molnár Csilla, a fiatal kaposvári lány alig múlt el 16 éves amikor megnyerte a Magyarország Szépe címet. Pár hónappal később harmadik lett a Miss Európa versenyen, de addigra annyira összetört, hogy nem bírta a rá nehezedő nyomást, és 1986. július 10-én véget vetett az életének.

“Hát igen, én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa, de azt hiszem, most, hogy belekerültem, ez nem olyan egyszerű, és nagyon sok olyan dolog van, amit az ember kívülállóként nem is gondolna, hogy milyen munkákat vállal magára. És azt hiszem, hogy még most sem tudtam igazából felfogni, hogy lényegében ez milyen nagy teher lesz a számomra” – mondta Molnár Csilla a Szépleányok című dokumentumfilmben. 

"Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa..." – 30 éve ment el Molnár Csilla

Csilla 1969. január 20-án született Kaposváron, Fonyódon élt vendéglátással foglalkozó szüleivel és öccsével. 1985-ben jelentkezett az első hazai szépségversenyre, melyet a budapesti Kongresszusi Központban rendeztek meg. 

"Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa..." – 30 éve ment el Molnár Csilla

A 2000 jelentkező közül 600 lányt választottak ki az elődöntőre, ahol Csilla holtversenyben, de fordulóról fordulóra továbbjutott, és végül messze a legmagasabb pontszámmal nyerte meg a versenyt.  

"Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa..." – 30 éve ment el Molnár Csilla

“Egy osztálytársam javasolta, hogy induljak. Játékként indult az egész, nem vettük komolyan. Apukám eleinte nagyon ellenezte az egészet, anyukám végigszurkolta a versenyt” nyilatkozta megválasztása után.  

"Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa..." – 30 éve ment el Molnár Csilla

1986-ban már a Miss Európa-verseny résztvevői között tűnt fel, és harmadik helyezett lett a győztes svéd és a második francia lány mögött. Akkor azonban már sokkal inkább a harcokról szólt Molnár Csilla élete, mintsem a ragyogásról. Az ifjú szépségkirálynő és a szervező cég kapcsolata közel sem volt felhőtlen. Szóbeszéd szerint sorozatosak voltak a megaláztatások. Csillát nem kerülték el az alaptalan pletykák és rágalmak.

"Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa..." – 30 éve ment el Molnár Csilla

A versenyek és a folyamatos készülés miatt ott kellett hagynia az iskolát, és magántanuló lett. A nagy nyomást, a sok konfliktust és az állandó megpróbáltatásokat nem bírta már elviselni. 1986. július 10-én kora délután, szülei házában halálos mennyiségű gyógyszert vett be, és már nem tudták megmenteni életét.

"Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa..." – 30 éve ment el Molnár Csilla

A tragédia miatt a versenyt leállították, és 89-ig nem is rendeztek itthon ilyen jellegű vetélkedőket. Halála után két könyvet is írtak Molnár Csilla életéről, de rengeteg cikk és tévéműsor is foglalkozott a tragédiával. Pár évvel később Homonyik Sándor egy ismert dalt is írt róla, Álmodj, királylány címmel.

"Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa..." – 30 éve ment el Molnár Csilla

Fotók: Benkő Imre/MTI

További cikkeink Molnár Csilla szépségkirálynőről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top