“Általános iskolás koromban én csak azért jártam táncórára, mert oda járt az összes lány az osztályból – emlékszik vissza Majoros Balázs, a Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa. – Nagyon élveztem, hogy én vagyok egyedül fiú a lányok között, menő dolognak tartottam. Persze aztán a többi srác is rájött erre, elkezdtek beszivárogni az órákra, és megszűnt az egyeduralmam. Később aztán felvételiztem a Táncművészeti Főiskolára, ami egy meghatározó pillanat volt az életemben: elsőre nem vettek fel, és bennem ott, akkor elindult valami. Azt éreztem, hogy nekem ezt kell csinálnom, én ezt akarom. A pótfelvételire való felkészüléstől igazából már megszállottként csináltam ezt az egészet.
Igazán a szerepek miatt szeretem a táncot, amikor összetett, bonyolult karaktereket kell színpadra vinni. Iszonyatosan élvezem, hogy próbáról próbára játszani lehet ezzel a dologgal, kutatni, hogy milyen lehetőségek vannak még az adott karakterben. A balett fizikális részét is mindig szerettem, de ez egy mindennapos harc. Főleg a forgások, forgó ugrások miatt fontos, hogy az ember olyan balanszba kerüljön a saját testével, hogy azt a legapróbb mozdulatokig koordinálni tudja. Ezt nap mint nap megtalálni nagyon nehéz dolog, hatalmas türelem kell hozzá. Fizikálisan persze hozzá vagyunk ehhez szokva, a végkimerülésig képesek vagyunk kitolni a fáradtságot.
Életem egyik legmeghatározóbb szerepe a Don Quijote Basilja volt. Ez volt az első főszerepem. Mind a mai napig emlékszem, ahogy az előadás után lement a függöny. Hihetetlen élmény volt, hogy ott állok, hogy én állok ott, hogy végigcsináltam, és az a rengeteg munka mind megérte, ráadásul hatalmas volt a siker. Az egy katartikus érzés volt.
Ami a közönséget illeti, előadás alatt megpróbálok a lehető legkevesebbet gondolni rájuk, mert rengetegszer előfordult, hogy elkezdtem iszonyatosan izgulni, pedig nem vagyok egy szorongó típus. Inkább megpróbálom a közönség felől érkező energiát megfogni, és hozzátenni az aznapi előadáshoz.”
“A balett és az én történetem nem úgy kezdődött, mint a klasszikus történetekben, hogy láttam egy előadást, beleszerettem, és elhatároztam, hogy ez az, amit csinálni akarok – meséli Darab Dénes, a Magyar Nemzeti Balett tánckari művésze. – A nővérem volt az, aki még nagyon fiatalon kitalálta, hogy balerina szeretne lenni. Miután beiratkozott a Táncművészeti Főiskolára, a bátyám is megpróbálta, aztán amikor 9 éves lettem, édesanyám azt mondta, hogy próbálja meg a Dénes is. Nekem valamiért sikerült.
A szakmába aztán a munka során szerettem bele. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy a munkahelyén élő zongoraszó várja, és minden nap kiizzadhat magából mindent – legyen az jó vagy rossz. A színpad egy olyan hely, ami a létező legcsodálatosabb hely, mert az ember a valós lényét mutathatja meg. Nekem már az hatalmas erőt ad, ha színpadra léphetek. Amikor átlépem a vonalat a reflektorfénybe, megszűnik a külvilág.
Jelenleg A makrancos Katában táncolok, karszerepem van. Nem egy drámai szerep, de sokat lehet színészkedni. Fontos, hogy a néző ne a táncost lássa, hanem azt a karaktert, amit megformálok. Számomra a balettban mindig is az volt a cél, hogy ne csak a látvány jusson el a nézőhöz, de a szívenergia is. Még az utolsó sorban ülő nézőt is meg akarom érinteni. Mindig ez mozgat, hogy minél több embert elérjek akár a táncon, akár a fotográfián keresztül.
“Az én életembe anyukám kezdeményezésére jött a balett. Szerintem a legtöbb kisfiút a szülei íratják be a Táncművészeti Főiskolára, hiszen ilyen korban a fiúkat még inkább a repülőgép-vezetés, a kukásautó meg a motorozás érdekeli” – meséli Leblanc Gergely, akit idén áprilisban a Magyar Táncművészek Szövetsége az évad legjobb férfi táncművészének választott.
Nyolc-kilenc éves koromban kezdtem el táncolni. Az elején nem találtam annyira a helyem, nem igazán értettem, mi ez az egész. De ahogy teltek az évek, jöttek az első sikerek, egyre többet jártam az Operaházba előadásokra, és elkezdtem ebben a világban élni, megváltozott minden. Egyre inkább magába szippantott ez a világ és megszerettem. Nekem a balett most a minden. Ez az életem, mindenem erről szól, mindent ennek rendelek alá. Az életemnek ez egy olyan időszaka, amikor ez a legfontosabb. Szinte csak aludni járok haza.
A balett-táncos hiába csukja be maga mögött a művészbejáró ajtaját, szerepe tovább kíséri. Pont úgy, ahogy az élsportolók esetében, nem elég csupán a balett-teremben teljesíteni, azon kívül is meg kell maradni balett-táncosnak, és úgy kell élni, mint egy táncos. Nagyon tudatosan kell bánni a testünkkel. Oda kell figyelnünk arra, hogy jól étkezzünk, eleget aludjunk, megfelelő életmódot éljünk, ne dohányozzunk, ne alkoholizáljunk, ne éjszakázzunk. Egy átlagember, aki hobbiból csinál egy sportot, abban a pár napban lehet, hogy nagyon komolyan végzi a dolgát az edzőteremben, de amint kilép onnan, megszűnik sportolónak lenni. Megeszi a hamburgerét, elszív egy doboz cigarettát, megiszik egy korsó sört, elmegy bulizni, keveset alszik és sorolhatnám.
Persze a balett nemcsak fegyelmet kíván, de elképesztő fizikai munkát is. Bár itt az Operában nincs két egyforma nap, de általában 10-kor kezdődik az első edzés és egészen este 6-ig, ha előadás van, akkor 11-ig tart a nap. Van olyan próba, ami 8-9-ig is eltart, de nagyon ritkán az is megesik, hogy 2-kor végzek. De ennek ellenére azt mondom, megéri.”
“A nővérem a hibás mindenért – nevet Szirb György, a Magyar Nemzeti Balett tánckari művésze. – Ő öt évvel idősebb nálam, a szüleim előbb őt vitték el balettra azért, hogy egy picit mozogjon. Aztán amikor én is elértem a kort, vittek engem is, ahol Márta néni kiszúrta, hogy van bennem zenei fogékonyság, mozgékonyság. Ő küldött aztán balettiskolába, ahonnan már nem volt visszaút.
Mit jelent számomra a balett? Mozogni, jelen lenni, tudatosnak lenni, ugyanakkor szabadnak, lazának, önfeledtnek lenni. Ez a kettősség! Ha az ember jó határokat feszeget, ha egyensúlyban van, akkor ez az egész jó érzés. Jó csinálni, jó megmutatni.
A balettban a szépség és a gyötrelem kéz a kézben járnak: akár sérült vagy, akár nem, akár jó lelkiállapotban vagy, akár nem, akkor is minden nap végig kell csinálni ugyanazt, ugyanúgy. Ilyenkor az ember elkezd foglalkozni a feladattal, nehezére is esik, de azért szép feladat, kihívás – és ez az, ami folyamatosan tolja előre egészen addig, amíg a teste bírja.
Ez a nehéz része, de ez a szépsége is egyben, mert olyan dolgokat hoz ki belőled, ami a mindennapokban nem lehetséges. A szerepformálások során például lehetsz halott. Ezt a való életben hányszor játszhatod el? De lehetsz szigorú apa, bolondos piperkőc… Minden szerep hordoz magában valamit, ami hozzáad az emberhez. Nekem ez az utolsó, az Anyegin a meghatározó. Ez végső soron nem más, mint búcsú a szereptől, ebben benne van minden: a belső nyugalom, az egyensúly, a tudatosság, a karakter, az érzés, hogy jó érzés csinálni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Olyan ez, mint amikor ejtőernyőjével elrugaszkodik az ember, és a levegőben még nem tudja, csak amikor földet ér és levegő után kapkod, hogy még, még, még.”
Seregi László egyik legnépszerűbb koreográfiája, A makrancos Kata is része az Opera eddigi legnagyobb és legsokszínűbb fesztiváljának, a május 18. és június 2. között megrendezett Shakespeare400+ Fesztiválnak. A Májusünnepen 17 különféle shakespeare-i ihletettségű produkció között négy bemutató – Adés: A vihar, Wolf-Ferrari: Sly, Nicolai: A windsori víg nők és Britten: A szentivánéji álom –, opera- és balettelőadások, hangversenyek, Bryn Terfel áriaestje és ifjúsági programsorozat várja az érdeklődőket az Operaházban, az Erkel Színházban és a Zeneakadémián.
Még több balett az NLCafén!
- Csodaszép fotók: anyák, akik balerinák; balerinák, akik anyák
- Elképesztő fotók: Párizs tetőin balettoznak a táncosok
- 20 férfi balett-táncos képeitől ámul a világ
Ilyen fordulatokat hoz a Merkúr a kapcsolataidba a következő hetekben
Tepsiben sült túrógombóc tejfölöntettel – krémes, puha, isteni!
Ezt az alsóneműt három országban is betiltották
Nagyon nehézkes természetűek ezek a csillagjegyek
Állítólag újra összejött Kucsera Gábor és Tápai Szabina
Milliárdossal állt össze Havas Henrik
Ezeket a csillagjegyeket mindenki szereti
