Fotó

Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék

"Minden lányból asszony lesz, ha jól ért a főzéshez" – emlékszem, nagymamám konyhájában ez a mondat ragyogott a hímzett falvédőn, én pedig rettenetesen aggódtam, hogy nem lesz belőlem rendes nő, mert engem bizony jobban vonzott a nagypapám szerszámos ládája, a sok szög és a kalapács. Nagymamám konyháját idézték meg H. Szabó Sándor képei, amik a rég elfelejtett falvédőket hozzák vissza.
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék Heves megyében a hatvani Hatvany Lajos Múzeumban március végéig volt látható az a különös tárlat, melyet “Nem most jöttem le a falvédőről..”címmel rendeztek. Kovács Ákos egykori múzeumigazgatónak köszönhető, hogy a hetvenes évek végén országos gyűjtést szervezett, az akkor még fellelhető-néprajzi értéket képviselő- falvédők megmentésére, az utókor számára.
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék A kezdeményezés olyan sikeres volt, hogy ma a hatvaniaknak van az országban a legnagyobb gyűjteményük, több mint hétszáz darab. Egykor, a németországi megjelenésétől a XIX. századtól, a XX. század közepéig sok lakásnak-főképp konyhai díszei és a falak védői voltak-hazánkban is.
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék Jelenlétük, funkciójuk, kiszorult az otthonokból. Ma már, csak elvétve lelhetők fel, a hagyományőrző települések némelyikének idősebb portáin. Ha nem is tudatosan, a falvédők készítői egy korképet hagytak számunkra- a maguk kis világáról- az utókornak.
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Ne járjon a konyhába az a férj, aki a főzéshez úgysem ért.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Isten veled falu legszebb leánya, visszajövök mire lehull az akácfa fehér fürtös virága.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “A háztartást kormányozni az asszonynak a gondja, a hozzávaló ezres bankót a férj uram hozza.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Szorgalom és rend tartja a házat fenn.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Hol hit, ott szeretet, hol szeretet ott béke, hol béke ott áldás, hol áldás ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Az Úr Istent leborulva könyörögve kérem! Messze elment kedvesemet adja vissza nékem.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Jóvízű kútnak sok a merítője, csinos, dolgos lánynak akad is kérője.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Jaj de bajos a szerelmet titkolni, tövis közül az ibolyát kiszedni.”
Hímzett falvédő, az elfelejtett konyhai emlék “Krisztus Jézus született, örvendezzünk!”

Még több retró emlék a konyhából

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.