Fotó

“Lehet még neked is az utca a lakásod!” – az elfogadás falán üzennek a hajléktalanok

"Én is voltam úgy, te is lehetsz így!" – Pár éve ez a mondat nagy hatással volt rám, egy hajléktalan férfi koszos plakátján olvastam. Kiderült, valamikor tanárember volt, rendezett élettel, aztán a sors más rendelt neki, nem volt második esély, csak az utca. Az ő emléke tört fel bennem, amikor egy hajléktalan ember verse tornyosult fölém egy tűzfalról. A Kürt utca 8. szám alatt jártam.
Hajléktalan művészek munkáit festették a Kürt utca 8. számú ház tűzfalára. Július elején hirdetett pályázatot a Színes Város Csoport és a Menhely Alapítvány azzal a céllal, hogy hajléktalan művészek mutassák be, mit gondolnak ők maguk az elfogadásról, és a nyertes pályamunkát egy belvárosi tűzfalra fessék fel. A képek a Kürt utca 8. számú ház oldalán lévő telken és a többi művész és pályázatainak munkáit bemutató sajtótájékoztatón a Mika Tivadar Mulatóban készültek.

 

A pályázatokat szakmai zsűri bírálta el (Pálfi György László egyetemi docens, MOME; Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője; Nádudvari Noémi, a Színes Város Csoport kurátora; Takács Attila, egy hajléktalanságot megtapasztalt rádiós műsorvezető; dr. Kalota Ágnes, az Elfogadás Fala projektvezetője), megosztva ítélte oda a fődíjat Székely Attila “Bontsuk le az előítéletek falát” című grafikájának és Baranyecz János Branyó “Fal firka” című versének.

 

Az Elfogadás Fala projekt a Norvég Civil Támogatási Alap pályázati támogatásából valósult meg.

 

A fődíjas Székely Attila

 

Baranyecz János Branyó, és “Fal firka” című verse a háttérben. A kiírásra lehetett dallal, verssel, grafikával vagy novellával is pályázni.

 

 

Művész bottal.

 

Baranyecz János Branyó, és “Fal firka” című verse.

 

 

 

 

 

 

Székely Attila

 

További pályaművek

 

Művész és képe

 

 

 

Ezekkel pályáztak még.

 

Pályamunkák

 

 

Hajléktalanok és az ő segítőik 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.