Fotó

Magyar siker: aranydíjas gyerekrajzok Kínában – galéria

Bár Berettyóújfalu és Kína szinte elérhetetlen távolságra vannak egymástól, néhány kisgyereknek nemrég sikerült Magyarország hírét vinni a távoli Keletre: több mint hatszáz pályaműből nyolc magyar gyermekrajzot is beválogattak a Kínában megrendezett 46. Nemzetközi Gyermek Képzőművészeti Versenybe. Ezúton is szívből gratulálunk a nyerteseknek és valamennyi kis pályázónak!

Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola 20 alkotással pályázott, az alkotásokat 6-10 éves, hátrányos helyzetű általános iskolások készítették. Óriási siker, hogy a kis művészek közül kettő arany, egyikük ezüst minősítésű díjat kapott, további 6 rajz pedig bekerült a válogatott pályaművekből álló kiállításra. Alább mindegyik gyerekrajzot láthatjátok.

A fotón látható egyik aranydíjas pályamű Tóth Szabináé. A versenyre 47 országból pályáztak, egy diák csak egy munkát küldhetett be, egy ország pedig legfeljebb hatvan alkotással nevezhetett. A kiállításon 619 kiválasztott pályamunkát mutattak be, arany minősítésű díjból húszat ítéltek oda. Magyarországot csak az Igazgyöngy diákjai képviselték.

 

Varga Amanda képe (balra) arany minősítést, Hegyközi Barbara képe (jobbra) ezüst minősítést kapott

 

Lisztes Anna (balra) és Nagy Boglárka (jobbra) munkája

 

Csóra László rajza

 

Képes Hanna rajza

 

Szathmári Zsuzsa rajza

 

Szikli Izabella munkája

 

Varga Anita (balra) és Kövesdi Áron (jobbra) munkája

 

Kovács Epekse Regina (balra) és Jenei Gréta (jobbra) munkája

 

Balogh Amanda alkotása

 

Eke-Rigó Fanni munkája

 

Lavatos Dániel munkája

 

Mohácsi Csaba festménye

 

Sanyó Anita alkotása

 

Török Adrián alkotása

 

Varga Izabella munkája

Még több gyermekrajzot az Igazgyöngy Alapítvány oldalán találsz.

forrás: Roma Sajtóközpont

Gyerekrajzok az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.