Fotó

Egy elképesztő fesztivál képei: országos ikertalálkozó

Aki teheti, legalább egyszer az életben látogasson el Ercsibe, az ország egyik legelképesztőbb fesztiváljára, ahol mindenkiből minimum kettő van. Tizenhét éve ott rendezik ugyanis az Országos Ikertalálkozót.
Biró Attila álmodta meg az Országos Ikertalálkozó ötletét, amikor ikerlányai, Niki és Bea megszülettek.

 

Első alkalommal 1998-ban rendezték meg, hosszú időn keresztül Ercsiben, aztán többször Szigethalmon tartották, majd néhány éve visszatért a rendezvény eredeti helyszínére, Ercsibe.

 

Az évek során több ezer ikerpár látogatott el az Országos Ikertalálkozóra, ami mára az ország egyik legnagyobb múltú ilyen rendezvénye.

 

Az ikrek és nem ikrek számára is egész napos fergeteges mulatságot és változatos programokat kínáló rendezvényen több korosztályban is rendeznek szépségversenyeket egészen kis gyerekektől a felnőttekig.

 

 

 

A nap fénypontja minden évben a Queens of Twins szépségverseny, ahol a vándorkorona a legszebb ikerpár fejére kerül. Akárcsak az ikertalálkozót, a szépségverseny gondolatát is a Bíró testvérek ihlették.

 

A három lánytestvér egyke tagja, Márta ugyanis több szépségversenyen szerepelt jó eredménnyel, ami apjukat ráébresztette, hogy az iker lányoknak erre esélyük sincs, hiszen egyetlen hagyományos szépségversenyen sem kerülhet korona egy ikerpár fejére. Ez adta az ötletet, hogy az ikertalálkozón szépségversenyt rendezzenek, és a legszebb ikerpárokat királynővé koronázzák.

 

Megtervezte hát a máig használt vándorkoronát, és haláláig főszervezőként rendezte meg évről évre az ikerfesztivált és az elválaszthatatlanul hozzá kötődő szépségversenyt, melynek szellemiségét azóta felesége viszik tovább.

 

Mivel azonban a rendezvény szervezésében a kezdetek óta részt vesznek, így a modellként ma már külföldön dolgozó Bíró ikrek azóta sem indulhattak soha a versenyen, így pont az ötletet ihlető lányok fejére nem kerülhetett fel soha az apjuk által tervezett korona.

 

 

 

 

A 2015-ös Queens of Twins szépségverseny királynői a 17 éves Bottka ikrek, Henrietta és Nikoletta Kajászóról. Első udvarhölgyeik a szintén 17 éves Józsa ikrek, Anna és Fanny Debrecenből (jobbra), második udvarhölgyeik pedig a húsz éves gyöngyösi Takács ikrek, Bianka és Friderika lettek.

 

Elképesztő Ikerpárok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.