2017. 06. 26. János, Pál

Egy mesterség, ami életre kelti a nagy kékséget

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Amikor beléptem a tiszakécskei Kovács Miklós kékfestőmester műhelyébe, szájtátva igyekeztem befogadni azt a hirtelen jött sok-sok kékséget, ami körbevett az udvaron. Korábban sosem tűnt fel, hányféle izgalmas mintát lehet megrajzolni ezekkel az apró, fehér pettyekkel, de ez alkalommal ahová néztem, mindenütt más-más díszítőelem szerepelt a száradás céljából fellógatott hosszú textileken. Először csak a szemem, de később, felbátorodva, már a kezem is simogatta őket, s leginkább úgy szerettem volna közöttük bujkálni, mint a helybéli kis foltos cirmos.

A kékfestés valóságos aggastyán mesterség, hiszen Indiában már évezredekkel korábban alkalmazták ezt a kelmefestő technikát. Magyarországra persze jóval később érkezett el a kék alapon fehér mintás öltözékek divatja. Az 1600-as években már viselhetett a szerencsés nemesek némelyike kékfestőből készült ruhadarabot, de voltak idők, mikor a magyar parasztok viseletében szinte nélkülözhetetlenek voltak ezek az egyszerre mutatós és nehezen elnyűhető darabok. A gazdák ilyen gatyában dolgoztak a földeken, az asszonyok pedig ünnepi viseletnek is szívesen hordták, és otthonaik díszítésére is felhasználták ezt a pamutvászonból előállított kelmét. Ezekben az évtizedekben Magyarország szerte számos kékfestőműhely működött, majd az iparosodás megjelenésével a kékfestéssel foglalkozó gyárak is felbukkantak hazánkban.

Kovácsék 1878 óta foglalkoznak kékfestéssel, tudományuk és művészetük szó szerint apáról fiúra száll. Azaz ma már apáról lányra, hiszen a Tiszakécskén 1927 óta működő műhelyükben mára nemcsak Miklós bácsi és felesége, hanem a lányuk, sőt annak férje is kékfestőmesterként, népi iparművészként dolgozik. Kezeik közül nemcsak a feldolgozásra váró, nyomott mintás vásznak kerülnek ki, hanem ízléses, a mai kor igényeinek megfelelő kékfestőtermékek is.

A festésen átesett és a mintázóanyagtól megszabadított textíliák keményítőfürdőn is átesnek a száradás előtt.

 

Minőség-ellenőrzés: vajon elég keményítő van a vízben? A hab mindenesetre erre utal.

 

A szeretettel teli simítások a munkafolyamat számos pontján képesek szívet-lelket, alázatot tölteni a kelmékbe.

 

Az eleinte csak fából faragott mintázódúcokat később ilyen alakos rézszegekkel és huzalokkal kivert dúcok váltották le. Kovácsék tiszakécskei műhelyében az ország szinte minden tájegységéről származó, az adott vidékre jellemző mintájú dúc fellelhető.

 

Kovács Miklósné, Margit néni – aki maga is népi iparművész – éppen azt mutatja be, hogyan fekszik rá még mintázás előtt a dúc az eredetileg fehér színű kelmére. A frissen keményített, még gőzölgő textíliát harmonikaszerűen hajtja fel a régi gépezet.

 

Margit néni a kézi tarkázású terítők elismert készítője. A kékfestőműhely alatti szuterén inkább az ő birodalma, ahol éppen egy általa mintázott anyagot mutat be.

 

Száradó kelmék. Már csak a vasalás vár rájuk, s máris készíthető belőlük a sok szép portéka.

 

De jó is a nedves textilek között hűsölni egy meleg, nyári napon!

 

A lenti műhelyben kisebb léptékű, inkább női kézre szabott munka zajlik. Terítők, táskák, kötények alapanyagai készülnek itt, szinte megszámlálhatatlanul sokféle mintában pompázva.

 

A műhely udvarán erre a pergolaszerű faszerkezetre terítve, szabad levegőn száradnak a mintázott anyagok. Bizony elkél a fiatal segéderő Kovács Miklós úrnak, aki már 1962 óta mestere a kékfestésnek. A létra tetejére másszanak csak a fiatalok!

 

Dúcok a múltból, még a legfrissebb mintákhoz is.

 

A napi munka végéhez közeledve Miklós bácsi megpihen picit a maga birodalmában. A háttérben a gépi mintázáshoz használt, nagyobb méretű dúcok sorakoznak a polcon.

 

A kékfestő munka utolsó fázisa, a kalanderozás – azaz a vasalás, amikor is az anyag tükrös fényességű felületet kap.

 

A dátum magáért beszél. A Kovácsék műhelyében máig hibátlanul dolgozó, úgynevezett perrotin mintázógép bizony 1896-ban készült. A még fehér színű pamutvászon először ezen a gépen fut át.

 

Kell a több mint 50 éves gyakorlat ahhoz, hogy a mintázó dúcok sokasága között az ember eligazodjon. Jókora pamutvászon hengerek várnak jobb sorsukra, a kékké színezésre, mintázásra.

 

Kovács Miklós kékfestő, a népművészet mestere, akinek már az ükapja is kékfestőmester volt.

 

Az eljárás röviden
A kékfestés nagy vonalakban vett első munkafázisa, hogy nyomódúcok segítségével gátló szert visznek fel a pamutvászonra, amely a minta szerint, illetve az az által érintett részeken megakadályozza a textil megfestését. Ezt követi az indantrén festés (indigós festékbe mártás), majd a gátlószer eltávolítása a textilről. Ekkor jelennek meg a kék alapról soha el nem kopó, fehéren maradt minták a textilen. Záróakkord a keményítés és a száradást követő fényesre vasalás.
 

Nézd meg ezt is!

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus