Fotó

“A kövérség mindenedet elveszi!” – egy túlsúlyos ember élete és halála képekben

Képzeld el, hogy egy közel 300 kilós testet cipelsz. Képzeld el, hogy lábaid épp csak addig bírják a súlyod, hogy eljuss a fürdőig, ahova bejutni csak úgy tudsz, ha keresztülgyömöszölnek az ajtón. Képzeld el, hogy napjaid nagy részét ágyban kell töltened, pár méter gyaloglás után már nem kapsz levegőt; hogy segítség nélkül nem tudsz kijutni a házból, nem mehetsz moziba, nem randizhatsz, nem utazhatsz. Képzeld el, hogy egy olyan életet élsz, ami nem is élet, csak egy depressziós vegetálás. Hector Garcia ezt az életet élte 49 éven keresztül. Veszte is a túlsúlya lett – és talán egy jobb élet azoknak, akik tanulnak a példájából. Ő ezt szerette volna.
“A kövér emberek azok, akik nevetség tárgyává válhatnak büntetlenül. Az étel az egyetlen olyan dolog, ami nem nevet ki, ami nem akar megverni. Az étel olyan, akár egy barát, amiből idővel mankó lesz, ám mielőtt észbe kapnál, kapcsolatotok végzetessé válik” – mesélte a túlsúlyos Hector Garcia, akinek hétköznapi harcait Lisa Krantz fotós örökítette meg. A 272 kg-os férfi számára óriási feladat volt, hogy a szobájából eljusson a fürdőbe, ahol édesanyja mosdatta.

 

A férfi rengeteg próbát tett, hogy lefogyjon. 2000-ben gyomor-bypass műtéten esett át, de ez sem segített az állandó súlyingadozásain, a különféle – költséges – gyógymódokat, szakembereket anyagilag nem bírta a család. A képen a férfi családja társaságában a 45. szülinapját ünnepelte.

 

A fotós négy éven keresztül dokumentálta a férfi és családja kálváriáját. A sorozat eredetileg egy “Nagy fogyás” sztorinak készült, a férfi célja akkor 135 kg volt, de valami egészen más született: a megrázó képkockák egy fiatal férfi életét, annak mélységeit mutatják be, akinek túlsúlya nemcsak saját, de családja életét is depresszióba sodorta. A medencéből rendesen kiszállni nem, csak kigurulni tudott.

 

Bár a férfi szégyellte a testét, meg is akarta mutatni a világnak, a szülőknek, hogy hova vezet a kontrollálatlan zabálás gyermekeikkel. Sokkolni akart, hogy másoknak lehetőségük legyen időben lépni, hogy ne úgy végezzék, ahogy ő. Garcia nemcsak hízott, de fogyni is tudott, ahogy egyre több súlyt vesztett, már kosárra is tudott dobni.

 

A hálaadás ünnepén a túlsúlyos férfi számára tilos volt a sok édesség.

 

Egy boldog pillanat: egy barátjával fagyizás közben

 

A férfi négy műtéten esett át, három esetben a térdeit kellett implantátumokra cserélni.

 

A térdműtétek után gyógytornák sorozata várt rá.

 

Azért zabálok, mert az étel soha nem utasít el engem, de ami az igazat illeti, mégiscsak elutasít, hiszen megöl engem” – vallotta be a férfi, miközben 20 darab csirkemellfilét temetett be.

 

Bár 2014 nyarára sokat fogyott, 226 kg volt, nem tudott segítség nélkül járni. “A hájad ellopja a büszkeséged, mindenedet elveszi. Nem tudod elrejteni: Mindig veled van, mindig mindenki láthatja” – mesélte Hector.

 

A férfi a 49. szülinapját ünnepli az édesanyjával. Ekkorra már teljesen szobája rabjává vált, csak a fürdőszobáig tudott eljutni. “Nehéz úgy küzdeni az életért, ha azt érzed: ez nem élet. 49 éves vagyok, és még nem éltem, csak vegetáltam. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan pillanat az életemben, amikor igazán boldog voltam. Persze a családommal volt sok szép percem, de igazán boldog soha nem voltam. Azt hiszem, már nem is leszek. Az én életem már ilyen marad” – vallotta be a férfi a fotósnak.

 

2014. december 8-án mentőt kellett hívni a férfihez. Összeesett, 12 métert kellett megtennie a bejárati ajtóig, hogy édesanyját beengedje, aki elfelejtett kulcsot vinni magával.

 

Az édesanyja teljesen összeomlott. Másik fiának és menyének arról mesélt, hogyan próbálta újraéleszteni fiát.

 

Szeretünk!” – Hector szülei búcsút vesznek fiúktól.

 

A család kutyája nem mozdult Hector üres ágyáról.

Forrás: slate

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.