Fotó

Százéves az Astoria Szálló

Éppen 100 évvel ezelőtt, 1914. március 14-én nyitotta meg kapuit az akkori idők nagypolgári luxusigényeit kielégítő szállodák egyik emblematikus épülete, az Astoria Szálló.
Története egy kovácsműhellyel indul. Unger Benedek kovácsmester törekvő ember volt, de a 19. század legelején még ő sem sejthette, milyen helyesen dönt, amikor a mai Kossuth utca és Múzeum körút kereszteződésénél, a Hatvani kapu szomszédságában megnyitotta műhelyét. Amikor Nádasdy Ferenc királyi biztos 1808-ban lebontatta a kaput és a városfal egy részét, az így megürült térre kávéházat, fogadót, istállót, kocsiszínt építettek, az Unger család is gyarapodni kezdett.

 

A mai szálloda elődje, a Zrínyi Kávéház és Vendégfogadó a pesti irodalmi élet egyik központjává vált, politikusok, művészek találkozóhelyévé. Állandó vendég volt Petőfi Sándor is, aki itt írta meg János vitéz találkozását az óriásokkal, erről az Astoria falán ma is emléktábla tanúskodik.

 

A Zrínyi Kávéház lebontása után az Unger, Elek és Takács családok három telken álló szállót terveztettek, melyet az amerikai Waldorf Astoriát megjárt kiváló vendéglős, az építményt kibérlő Gellér Mihály tanácsát követve Astoriának neveztek el. A Belváros szívében működő szálloda főbejárata a mai Kossuth Lajos utcára nyílt, mellette az étterem, a Magyar utcai bejáratnál pedig kávéház üzemelt, a háború ellenére nagy sikerrel.

 

A kor minden vívmánya megtalálható volt a francia empire bútorokkal berendezett szállóban: felvonó és központi fűtés, zajmentes porelszívó rendszer és feltűnően sok fürdőszoba. Az Astoria a kényes ízlésű Krúdy Gyula igényeit is kielégítette, de hírességekben soha nem volt hiány a vendégkönyv lapjai szerint.

 

Az 1914-ben épült szállóban még kopásnak sem indultak a vastag, puha szőnyegek, amikor az őszirózsás forradalom napjaiban ide költözött a Magyar Nemzeti Tanács. Károlyi Mihály és Andrássy Katinka egy negyedik emeleti lakosztályban szállt meg, az irodák pedig az első emeletre kerültek. A harmincas években egy időre megpihenhetett az épület és a benne dolgozók: elegáns bőrfotelek, tükrök, réz falikarok és ólomüveg ablakok kerültek az egyre elegánsabb szálló kávéházába és a hallba, a szobák falát értékes festmények díszíttették.

 

1944 márciusában ért véget a szálloda addigi fénykora, amikor a Gestapo parancsnoksága elfoglalta az épületet. A pincében berendezett borozót fogdaként használták a németek. FOTO:FORTEPAN

 

A főváros ostromakor huszonnégy belövés és két bombatalálat érte az épületet. Az 1956-os események is sebeket ejtettek rajta. FOTO:FORTEPAN

 

Újabb fotó 1956-ból. FOTO:FORTEPAN

 

A hatvanas években már ismét a város legelőkelőbb szállodája lett, és új szárnnyal is bővült a Magyar utcai oldalon.

 

Legutóbb 2007-ben esett át nagyszabású felújításon az épület. Arra törekedtek, hogy az akkori technikai felszereltség minden komfortja mellett idézzék fel az eredeti békebeli hangulatot.

 

Falai között filmek is forogtak, az Astoriát szívesen választották és választják korabeli hangulatot felidéző helyszínül. Itt forgatták például a külföldiek közül a Csodálatos Júlia, a Perlasca, a magyar filmek közül A miniszter félrelép és a Rokonok egyes jeleneteit is.

 

A jelenleg hatemeletes, 138 szobás és négycsillagos szálloda a róla elnevezett közlekedési csomópontban, az Astoriánál, a Belváros szívében áll, és történelmét tekintve Budapest ikonikus pontja. Enteriőrjében a 100 év alatti számos felújítás során is igyekeztek megőrizni különleges hangulatát.Ma ez a szálló a Danubius Hotels Group szállodalánc Classic Collection hálózatának legszebb darabja.

 

A százéves évforduló ünnepére megnyílnak a szélesebb közönség felé, kiállításokat, kulturális és gasztronómiai eseményeket, nyílt napokat szerveznek, és felidézik az Astoria száz esztendejének jelentős pillanatait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.