Fotó

A siófoki Felszabadulás utcában megállt az idő

Budapesten még a Lágymányosi hidat is átkeresztelték a legújabb átnevezési hullámban, és nem csak a fővárosban dolgozott nagy lendülettel a városvezetés. Pécsen például egy erős fordulattal Wass Albert lett a Marx útból. Azok az utcák viszont, amelyek kevésbé vannak szem előtt, még ma is viselik a Kádár, a Néphadsereg vagy a Május 1. neveket. Most azokat a helyeket jártuk be a Google Street View segítségével, ahol észrevétlenül megmaradt a múlt egy kis részlete.
A kunsági Szalkszentmártonban nyugodtan zajlik az élet, az utcaneveken sem izgatták magukat a rendszerváltás óta eltelt 23 évben, sőt az utcanévtáblákkal sem sokat bajlódtak. Még szerencse, hogy a lakóknak fontos, hogy odataláljon a postás. Külön bájos, ahogy a Google szupermodern, kamerás autójának árnyéka rávetül a trabantos portára. Természetesen pluszpont jár a Vörös Október Ruhagyár 1964-es őszi–téli kollekciójából ismert kucsmáért.

A Marx utcán túl ebben a faluban felvonul a múlt rendszer szinte összes tipikus utcaneve, van itt Felszabadulás, Néphadsereg, Kádár, Alkotmány, Bacsó Béla, Béke és Munkás utca is. Idén azért észbe kapott a település vezetése, és már tárgyalta a közgyűlés, hogy időszerű lenne új neveken gondolkozni. Ez viszont sajnos azt jelenti, hogy az utca lebetonozásának ügye tovább tolódik 2045-re.

A központban még a térkép is a Néphadsereg utat mutatja, ez a falu főutcája. Szalkszentmárton egyébként több dologról is híres, egyrészt itt nyílt ugyanabban az épületben két nemzeti dohánybolt, másrészt Salakszentmotorosnak is hívják a környéken berregő krosszmotorosok miatt, és a falu szélén áll egy nagyon hangulatos, vízpari üdülősor.

Nem csak viszonylag eldugott helyeken maradtak itt utcanevek a múltból, a Népköztársaság egy tekintélyes méretű út Dombóváron.

Szalkszentmártonnal szemben, Dunaújvárosban még mindig büszkék Gagarinra, de az Eddára is.

Nem sokkal messzebb, a szocreál háztömbök között a Május 1. utca is elfér az összképben.

Nem gondoltuk volna, de még Siófokon is maradt Felszabadulás utca, és ha jól helyre állunk, minden út arra vezet. Felszabadulás utcából egyébként akad rengeteg országszerte, de azért az utcanévtáblákat hagyták lekopni róluk. A Munkásőr utcákat viszont mostanra nagyon lelkiismeretesen eltüntették.

Ürömön az Úttörő utcában már a táj is elszíneződött, mint egy régi fénykép.

Kedves életkép a celldömölki Marx Károly utcából.

Eközben az utca másik végén is zajlik az élet.

A fővárosban is csak a belváros van szem előtt az utcanévcserékben utazó politikusoknak, így maradhatott meg Budapest 22. kerületében az Úttörők útja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.