Fotó

“Higgyék el, itt igenis boldogok az emberek!”

Sok jót nem lehetett olvasni eddig az ócsai lakóparkról. Rózsadombi négyzetméterárak távol mindentől, nem létező közlekedés, szegregáció és akadozó pályáztatás... Nagyjából ezekről szóltak a hírek. Tény, ma is üresen áll a házak fele, amelyeket a devizahitelek miatt lakásukat vesztettek kaphatnak meg. Nagy segítség - keveseknek. Gyökerek helyett steril, idegen környezet a saját lakás elvesztése után... Kíváncsiak voltunk arra, milyen Ócsán egy nap, hogyan látják helyzetüket maguk az érintettek. Vajon reményt és megkönnyebbülést hozott nekik ez a lehetőség, vagy csak túlélést? Van köztük jogász, orvos, óvónő, mérnök, volt állami gondozott és patológiai asszisztens is, valamint több olyan, régóta gyesen lévő anyuka, akinek be kellene fejeznie végre a középiskolát…
Ócsa Budapesttől harminc kilométerre fekszik. Központjától öt kilométerre épült fel a devizahitel-károsultak megsegítésére szánt lakópark. Eredetileg ötszáz házat terveztek ide, mostanáig nyolcvan készült el. Valószínűleg ez lesz a végleges szám is.


Reggel 6.30. A Bíró család fiataljai lassan a buszhoz indulnak, kivéve az iskolás Grétit, akinek őszi szünet van. Édesanyja, Anikó egyelőre még munkát keres, a családfő a MÁV alkalmazottja, ő épp a műszakot tölti le, így ma csak éjjel jön haza. A 70 négyzetméteres házban hatan laknak. A szülők a nappaliban alszanak, az egyik szoba Adáé, a nagylányé a vőlegényével, a másikat elfelezték Zoli, a nagyfiú és Gréti között.

Anikóék Püspökladányból költöztek ide. A kezdeti hatmilliós hitelt öt évig törlesztették, közben a 37 ezer forintos részlet felment közel százezer forintra. A házat tízmillió forintért árverezte el a bank.

Úton a buszmegállóba. Zsolt és Zoli a héten éjszakásak, most csak hivatalos ügyeket fognak intézni Ócsán, a lányok munkába igyekeznek. Nem szabad lekésni a buszt, a legközelebbi csak egy óra múlva érkezik.

Ma csak kisbusz jön, mert nem kell iskolásokat, óvodásokat szállítani. Volán busz egyelőre nincs, talán ha a többi házba is beköltöznek. A szállítást az ócsai önkormányzat biztosítja, az út 180 forint oda-vissza

Reggelente három, napközben már csak két kisbusz jön, ezen kívül marad a bicikli és a szívességkérés azoktól, akiknek van kocsijuk.

Gréti, a legkisebb vásárolni megy. A lakópark mellett épült egy kisbolt, amire nagy szükség van, járótávolságon belül ugyanis ez az egyetlen.

Bár a távolság a házaktól nem túl nagy, elnézve az utat azért a helyzet télen nehezebb lesz.

Anikó hazafele sétál a délelőtti szomszédolásból. Amíg a szomszédasszony főz, átviszi magához a kislányát, hadd játsszanak Grétivel. Mögötte a hatalmas mezőn hajnalban őzeket láttak. Itt az eredeti tervek szerint a lakópark kibővítése után egy nagyobb üzlet, óvoda, iskola és posta épült volna.

Nagy most a csend, nem úgy esténként, amikor mindenki hazaér. A fiatalok megállás nélkül egymásnál lógnak, de nem ritka az utcai zenélés, táncolás sem.

Anikóhoz becsönget Kormos Rebeka, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális munkása. A közösségi ház kulcsáért jött, amit egy gyerekprogram miatt Anikónál hagyott. Rebeka hétfőtől péntekig másodmagával dolgozik a lakóparkban. Legfontosabb feladatuk a közösségépítés, az adósság-tanácsadás és a munkakeresés. De segítenek akkor is, ha bármilyen hivatalos ügy elakad, vagy ha elfogy a kenyér, a tej, vagy egy fontos telefonhívást kell lebonyolítani. „Nincs olyan, hogy lehetetlen – mondja mosolyogva. – Így vagy úgy, minden megoldódik.”

Jönnek a fészer tetejét befejezni. Sok simítanivaló nincs a házakon, vadonatúj bennük minden. Egyedül a gáz nincs bevezetve, mindenki gázpalackkal főz.

„Korábban semmi jóra nem számíthattunk. Ezt már nem veheti el tőlünk senki” – mondja Laci, Erzsi férje.

Anikó ismét szomszédol. A következő fizetésig már biztosan nem telik gázra, ezért addig Erzsiéknél főz. A segítség fordítva is működik, múltkor Erzsiék az éjszakai áramon spóroltak, így hát Anikóéknál zuhanyozott le mindenki, mivel ott volt melegvíz is.

Erzsiék háza kívülről. A táblát Laci készítette, ahogy az összes többit is a házak oldalán. Ez itt így megy, „ki mihez ért, bedobja a közösbe.”

A házak környezetét közmunkások tartják rendben. Az üres házakra őrök vigyáznak.

A fiúk, közben – mi mást is csinálhatnának? – fociznak. Hívnak minket is, de nekünk itt most más dolgunk van.

Séta haza. Találkozás két másik, gyesen lévő anyukával és a gyerekeikkel. „Jó itt lakni – erősítik meg, főleg azért, mert sok a gyerek. Ha tanácstalan vagy, biztosan akad valaki, aki volt már hasonló helyzetben.” A harminchét családból három nem illeszkedett be a közösségbe, állítják többen is. Talán azért, mert ők nagyvárosokból jöttek, és nekik jobban hiányzik a nyüzsgés.

Esteledik. Erzsiékhez beugrott néhány ismerős fiatal, hogy munka előtt vagy után váltsanak pár szót egymással. A telken egy régi autó karosszériája még javításra vár, a föld egyelőre nincs megművelve. Jövőre paradicsom, paprika, uborka biztosan nő benne, ahogy Anikóéknál is.

Hamarosan kezdődik a dalverseny, a közösségi házba igyekeznek az emberek.

Aki már szerepelt a nézők és a zsűri előtt, nagy tapsot kap. Csapatban kellett indulni, ez az együttműködés megtapasztalásáról is szól ma. Most a gyerekeké a főszerep, de előfordul, hogy a felnőttek szeretnének kikapcsolódni, ilyenkor zenés, táncos estét szerveznek maguknak ugyanebben a teremben.

Ada és Zsolt szobája. A lány a költözés előtt azt mondta az anyjának, ha Zsolt nem jön velük, ő sem megy sehova. Itt gyakornok az ócsai óvodában. Zsolt három műszakban jár dolgozni egy ócsai üzembe Ada testvérével, Zolival. A fiúk ma éjszakásak, ezért hamarosan indulni kell.

Anikó azt mondja, aki elvesztette az otthonát, itt újrakezdhet mindent. Ahonnan ők jöttek, ott nemcsak a fenntarthatatlan albérlet miatt volt kilátástalan a jövő, hanem a hatalmas munkanélküliség miatt is. Ezzel szemben itt – részben a máltaiaknak köszönhetően, részben a saját ügyességük miatt – majdnem mindenki dolgozik a családban. A múltjukon nincs mit szégyellniük a többi lakó előtt, tudják ezt a gyerekek is, ők is megosztják egymással az emlékeket, rossz érzéseket. Hogy hiányzik-e bármi az Ócsa előtti életből? „A rokonok persze nagyon – mondja Anikó. – De jönnek látogatóba rendszeresen, a többi meg itt van. Együtt maradt a család, és van már mit remélni a jövőtől is. Az itt lakókból jóban-rosszban összetartó közösség született, ez a legjobb az egészben. Csak benépesülne már a többi ház is! Valamiért kevés a pályázó. Pedig higgyék el, itt igenis boldogok az emberek!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.