Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
nem tudom, szerintem nem drágább, mint a hagyományos kaja..
mindig az idény és mirelit zöldségeket, gyümölcsöket kell alapul venni sztem.
csak pár alapanyag így hirtelen, amit mások is megvesznek, akik nem így kajálnak:
hús
spenót
tojás
sóska
alma
körte
narancs
tök
brokkoli
karalábé
káposzta
zabpehely
mák
kókusz
olajos magvak
paprika
mirelit hal
fentiekből legalább 15 féle ételt tudnék most így hirtelen készíteni sóval, borssal, zabpehelyliszttel, zabtejjel, olajjal, zöldfűszerekkel, ízfokozómentes vegafűszerkeverékkel.
Persze, van benne kivitelezhető is...pl. a spenótos omlett...
Csak én mindig akkor tántorodom el ettől az egésztől, amikor rájövök, hogy nem tudnék mit enni, mert drága és időigényes a változatos és tápláló ételek elkészítése. (pláne télen)
ez a mintaétrend ötleteket ad, nem e szerint kell főzni, hanem kiválasztassz 3-4 ételt és megfőzöd egy héten keresztül.
én munka, sport mellett e szerint táplálkozom - teljesen megfelel a célra a haygományos ételek megreformált változata is - pl sóska zabtejjel, zabliszttel, tőkfőzelék ugyanígy, prököltet biztosan te is eszel, stb..
Lehe, hogy a tej, a cukor és a glutén nem egészséges, de én még nem találtam olyan recepteket, amiket egy átllag háziasszony (tehát munka, család mellett, átlag fizetéssel) kivitelezgetne.
Ez a mintaétrend is tiszta vicc.
Aki ezt megcsinálja egy héten át, az baromira ráér, és elég jól el is van eresztve anyagilag. Fürjtojás, meg pangasius filé gremolata-val???
Mondjuk az a rész, hogy az ebédet mindenki oldja meg, ahogy tudja, külön poén...de most nem is ez a lényeg.
Egyébként a felsorolt fűszerek ilyen mennyiségben, ilyen összeéllításban jól megboríthatják a hormonháztartást. Főleg, ha valaki nincs hozzászokva az ilyen kajákhoz.
http://www.tenyek-tevhitek.hu/mezei-elmira-paleolit-etkeze si-tanacsado.htm
aki nem tudja mit egyen - lejjebb gördítve egy hetes étrend javaslat
http://www.tenyek-tevhitek.hu/paleolit-gyogyulas.htm
"Júniustól decemberig 55 kg-ot fogytam. Nem szenvedtem, és nem éheztem."
írd be a keresőbe, rengeteg paleo étel van Szendi blogján és a kapcsolódó fórumokon.
ez pl egy muffinrecept (by Szabó Andrea):
20 dkg darált dió 30 dkg reszelt alma6 dkg nyírfacukoregy kevés citromlé1 csomag sütőpor1 dl zabtejszín (elhagyható)2 tojás1 evőkanál dióolaj12 szem szőlő a díszítéshez ( elhagyható )12 db papírkosárka
sziasztok
recepteket szeretnék kérni különböző magokkal amiket liszt helyett lehet használni ebben a táplálkozási formában
akár édes akár sós dolgokhoz pl. sütik, muffin, kenyérféle pótlására, snack
a manduláról , dióról hallottam hogy liszt helyett jó, de pl. a napraforgómagot próbálta valaki?
alkalmanként gondoltam kicsit színesíteni a táplálkozást
igen főtt tojás a hús helyett, minden egyéb ugyanaz. Nyilván nem kell agyonkevergetni :)
most lehet hozzá enni zöldsalátát, stb épp szezonja van :)
nem csinálok ilyesmiket, próbáltam már egyébként, de ha elkezdek zabból gyártani tészta/kenyér/nokedli helyettesítőket, akkor ugyanúgy a hagyományos hibákba botlom: túl sok lesz a szénhidrátbevitel. A paleolit egyik alaptétele az lenne, hogy nincs szükség annyi kalóriára.
ismét köszi az ötleteket
még sosem csináltam tojáspörköltet, úgyanúgy csinálod meg pörkölt alapon pirospaprikásan?
és a tojáspörkölthöz meg gombapörkölthöz mit eszel?
zablisztet meg zabkorpát lehet elvileg néha enni, próbáltál már belőle galuskát csinálni?
megnézem én is majd ezt a panírmorzsát, gondolom bioboltokban lehet kapni
Gombapörkölt
tojáspörkölt
húsleves sok zöldséggel
gulyásleves
önmagával sűrített főzelékek, pl karfiol, kelkáposzta,kevés zabliszttel, zabtejjel
én vettem gluténmentes kenyérmorzsát és beleforgattam karfiolt, gombát, húst, bele egy kiolajozott tepsibe és sütőben megsül, viszonlyag kevés zsiradékon.
most így hirtelen ennyi :)
köszi , a székelykáposzta remek ötlet, imádom :-)
jöhet még pár hasonló
Nekem sajnos úgy néz ki, hogy hormonális problémáim vannak és a bőröm nem jött rendbe :( már midnen egyebet kizártunk, úgyhogy ez a gond, beszerzek egy beutalót laborba.
Én 3 kg-ot fogytam, és tök jól vagyok :) Márc 2. hete óta kajálok így, néha, heti 1-2 alkalommal eszem valami "oda nem illőt", pl ma egy tönkölybúza kocka pl. múlt héten rántott karfiolból ettem pár darabot. Nem veszem azért olyan szigorúan, de 90%-ban jól kajálok. M apl saláta tojással, gyümölcshegyek, reggel egy kis zabpehely, napközben egy Szendi-féle kókuszmuffin :)
Némelyik McCafe-ban csinálnak szójatejjel capuccinot ;) jó, tudom, az sem jó igazán, de a tejnél kicsit jobb :)
székelykáposzta :)
rakott kel (joghurt helyett besamelt csinálok zablisztből és zabtejből)
sóska zablisztel sűrítve, zabtejjel felengedve
párolt brokkoli főtt tojással, kis majonézzel
jégsaláta+uborka narancslével+olívával nyakonöntve, rá egy tonhalkonzerv
gyömölcssaláta (sparban adnak ananászt darabolva, ha azt teszel bele öntet sem kell) alával, ananásszal, naranccsal
úgy ehetsz, ahogy máskor, csak cseréld fel a tej és gabona alapú meg a hüvelyes hozzávalókat
szia
írnál pár étrend ötletet, én is próbálom kb. 2 hete tartani többé kevésbé
de nem olyan változatos, saláta retek rántotta , jó lenne kicsit feldobni valamivel a húsokért nem rajondok annyira heti 2x kb elmegy, virslit szoktam enni inkább helyette / az egy másik dolog hogy a virsli mennyire egészséges vagy sem /
köszi
hozzuk,
nekem 2 hónap alatt -7
Teljesen jól érzem magam.
Szép lett a bőrőm.
Elmúlt a krónikus fejfájásom.
Néha nasoltam is, de akkor pl. vissza jött a fejfájásom is, bár nem olyan olyan brutálisan, de jelzett, hogy itt vagyok.
Nekem jobban bejött, mint a 90 napos.
Azt már ennyi idő alatt rég feladtam és hatása sem volt ennyi.
kicsit hozzuk fel a topikot...
egy érdekes cikk
Ma ilyen ebéd várt otthon.
Őszintén meglepődtem, de nagyon jól esett a figyelmesség.