Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kedves Zsebi!
Lemaradt az előző/következő (fordított a sorrend) a válasz másik fele. Ha megengeditek - nem az eredmény gyönyürűsége, mert az tuti nincs, hanem az eklérés érdekesség miatt - egy egyszerű rejtvény lenne a valós bemutatkozásom. Az a jó a net-ben, hogy elméletileg hat-hét kapcsolódáson/személyen keresztül bárkiez el lehet jutni, még egy teherhordó serpáig is. Pár éve ez az elmélet művelői kapták a matamatikai Nobel-díjat. Tehát, én Zsókának küldtem egy DVD-t melyen egy csoportban dolgozók négy filmje van. Felírattal, meg minden. Ez egy nagyobb elszórt morzsa, mint amit ti hagytatok a hozzátok vezető hálón. Zsóka bőven mérte, Te sokkal nehezebb dió voltál, de Te is csak elszórtál egy apró morzsát, s zsákutca pont a Zsebibaba50 volt.
Megengedhetek ennyit?
Adiemus!
Kicsit meglepődtem mégpedig a következők miatt: a számítógépes tudomány képviselői inkább a fiatal korosztály, s lám itt vagy Te a mi korosztályunkból,aki még oktat is. Minden elismerésem a Tiéd és ki merem jelenteni, hogy ez ritkaság a mi korosztályunkra ez nem nagyon jellemző, főleg ilyen felállásban, mint a Tiéd. Bocsánat a kicsit idétlen mondatomért, de remélem érthető vagyok.
Szerintem ígénybe veszem a segítségedet ha megakadok és köszönöm a lehetőséget.
A morzsára kíváncsi vagyok, hol hagytam el, de próbálok majd rájönni, de nem biztos, hogy sikerül. Nagy gratuláció Neked.
Szia Marika!
Tőlem kérdezhetsz ha úgy adódik, harmincöt éve foglakozom számítástechnikával, s sok missziós időt töltök azzal -
ahelyett, hogy gazdagodjak- , hogy a környezetemben élő korosztályombelieket „bevezessem" a számítástechnikába. A fiatalok sem ügyesebbek, csak bátrabbak, valamint egymástól többet tudnak, mernek kérdezni. (Látod egy morzsát hagytál, s azonnal meg lehetett találni az iwiw-en). Arra vagyok - magam előtt - büszke, hogy a nyolcvanas évek elején egy tv-s (iskola tv c. műsorban) interjúban megjósoltam az internetet az ezredfordulóra, bár én a televíziózáshoz szorosabban kötöttem.Ennek ellenére egy szerény vállalkozásban űzöm ezt a szakmát vidéken, ma is eltöltöttem vagy három órát segitségadással.
Szia Adiemus!
Hála Istennek nagyon jó a szemed. Tényleg használom az óllót, szabok, varrok örökké itt a gépen. Most a másik osztálytársnőmnek küldtem egyet, mert olyan képet tett ki, a mostani fényképezkedésnél, amelyiken még rajta kívül ketten vannak.
Köszönöm a gratulációt. Tudod, hogy megszenvedtem vele először, elég sok időmet elvett, mert nem volt aki megmutassa, mert a gyerekek ilyenkor sajnos nincsenek itt.
Kérném szépen a nevet, engedd, hogy megismerjelek.
Kedves Zsebi-Marika!
Látom egy kis frissítést végeztél az iwiw-es megjelenésem, egész ügyesen vágtad ki a fotót a csoportképből. Na ez az, ami a mi korosztályunkbelieknek - még a fiatalok zömének is - tízpontos feladat lenne. Gratulálok!
Aki fent van az iwiw-en és szeretné megismerni a másikat, privibe írja be a nevét. Köszönöm
Szép napot Mindenkinek!
Remélem mindenki jól van. Nem nagyon mozog ez a topik, pedig jó lenne ha lenne egy kis élet benne.
Adiemus: biztosan finomra sikeredett azért az a sütemény, főleg akkor ha mind elfogyott.
Írtad magadról, hogy vállalkozói szférában dolgozol és hogy lépést kell tartanod a fiatalsággal. Nem könnyű feladat, mi is csináltuk hosszú éveken keresztül ezért merek róla nyilatkozni.
Zsóka: köszönöm a visszaigazolást az iwiw-ről, legalább így tudjuk azt, hogy kivel is levelezgetünk egyáltalán. Így sokkal személyesebb minden. Ma különösebb feladatom nincsen. Netezek most délután és olvasni fogok be kell fejeznem a könyvemet.
Erzsike: reméljük jobban vagy, amint tudsz gyere közénk légyszíves.
További szép délutánt.
Jóreggelt Mindenkinek!
A hétvégén új sütit barkácsoltunk. Miután a bevásárló listáról le hagytam egy-két tételt, így a kőleves mintájára almás-túrós pite készült. Hogy is mondjam, nem volt ideje meggyengülni.
Tudom, messze elmarad Marika rószatortájától, de ahogyan a mesebeli állatolimpián, ahol a nyulnak nem a sünt kell futásban legyőzni, hanem minden induló a maga előző eredményét hívja versenyre - úgy értékelhető a teljesítmény.
Kellemes hetet!
Szervusztok
Itten vagyok nagyon kemény héten vagyok tul , a fájdalmak miatt de tul vagyok minden nappal jobban birom a karomat .
Én valami becsipődésre ideggyulladásra gondolok mert olyan fájdalmaim voltam mint hosszu évekkel ezelőtt amikor lumbágom volt de most mindezt a jobb karomba .
Olyan jó volt most visszaolvasni ahogy kedvesen beszélgettek ,főztök és dolgokról irtok .
Remélem mostmár tudok majd jönni én is bekapcsolódni .
Kivánok nyugodt éjszakát szép álmokat
Szia Nori59
Örülök, hogy jöttél, bármi gondod, problémád van meghallgatunk itt, ha úgy gondolod, hogy elmondod nekünk. Sokszor van úgy az ember, hogy maga alatt van és nincs a toppon. Szeretettel várunk.
Köszönöm a meghívást!
Nem vettem észre ezt a topikot, különben nem nyitottam volna, majdnem ugyanaz a téma.
Én most nem vagyok valami szórakoztató, úgy fejezem ki magam , hogy "magam alatt vagyok", ha megfordul a dolog, akkor bekapcsolódok a beszélgetésekbe. Kár lenne elrontani a hangulatotokat.
Üdv.
Sziasztok!
Ma nem tudtam jönni, mert ezer egy feladatom volt, délután 2-re pedig osztálytalálkozóra mentem a 45. általános iskolaira. Nagyon jól éreztük magunkat, igaz nem mindenki jött el és sajnos már elég sokan hiányoznak is közülünk. Megkerestük a tablóképünket a folyosón, és vigyorogtunk egymáson. Volt olyan osztálytársam akivel 45 éve nem találkoztunk és mondhatom nem ismertük meg egymást, de ez nem is csoda.
Adiemus: nem cseréltünk orvoscímeket, receptekről sem beszélgettünk és még betegségekről sem. Szerencsére ilyen a társaság, mindíg felelevenítjük a gyerekkorunkat, kivel mi történt, volt beszédtéma bőven, de erre lényegében 6 óra hossza nem elegendő. Ha minden igaz jövő évben újra találkozunk, de akkor már nem az iskolában, hanem valamelyikünknél, egy jó kis bográcsolás erejéig. Ezzel viszont megvárjuk a jó időt.
Zsókám Édes. Remélem jól vagy. Biztosan jót tett a séta. Még Tatán laktam én is állandóan sétáltattam a két kiskutyust, természetesen a férjem is jött, mert két kutyussal elég lett volna.A póráz ugyanis állandóan összekeveredett és nehéz volt kibogozni őket.
Mára elköszönök: Jó éjt
Kedves Zsóka!
Hétfőd tudom a DVD-t postázni, nálunk ilyenkor szombaton nincs posta. Szerintem tudom a címed, (nagyon rövidítve: LJné, Búv, B-Zs u.).
Nem titkolódzok - vállalkozóként dolgozom divatos szakmában, ahol fiatalokkal kell versenyezni, egy fenőtt s két pici gyerekem van s egy unokám - tehát nem a korosztályomra jellemző az életformám, de én választottam, s ha nem teszem, „öreg fejjel” lemaradtam volna egy csodálatos felfedezésről: a boldogság a feleség szemében, s a gyerekek mosolyában van.
A te írásaid azért fogtak meg, mert őszinték, egyszerűen tiszták, igazolnak egy becsülettel elvégzett aktív életet. A mértéktartás - mind erkölcsi, mind etikai - ilyen példákkal örökítődik helyesen. Hozzáteszem: szerintem!
Szia Adiemus ! Nagyon kedves vagy hogy küldöd a lemezt, és borzasztóan figyelmes, igazán köszönöm , még a cimemet is tudod???? Nahát!!!Vagy rosszul értelmeztem, küldjem privibe a cimet??? Azt gondoltam hogy gyakran jártok el rendezvényekre, mint sok hasonlo koru ember.Közelebbit nemigen árulsz el magadról , hogy pl jelenleg mivel foglalkozol, család, gyerekek unokák???, Én nagyon szeretek kirándulni, imádom a természetet, volt szakmámbol adódóan az embereket is, és mint itt is kitünik imádok beszélgetni.de a jelenlegi eü állapotom miatt csak az utóbbit tudom gyakorolni, azt is a neten. A Papa nemigen szeret eljárni sem , neki mindene a pecázás, most is ott van mivel csodálatos az idö itt az alföldön, igy aztán megyek is sétálni a Bodrival, mert csak vacsit kell főznöm.nagyon szép tartalmas hétvégét kivánok Neked a családdal együtt és jó pihenést .
Kedves Zsóka!
Igazán figyelmes vagy, köszönöm, de egyik következtetésedet picit korrigálnám, az a vacsora egy véletlen volt de illett a női topikba. Évente talán egy alkalommal van részem hasonlóban. Mi ennél sokkal szerényebben élünk, aminek alapos oka van, de nagyon kedves ok.
Húsz évig dolgoztam az ország egyik - jelenleg is - neves és ismert boros cégénél, innen a bor ismerete, s a jó bor tisztelete, a fogyasztása de csak kóstolás szintig.
Örömmel veszem a filmek iránti érdeklődésedet, megírtam egy Neked ajánlott négyfilmes DVD-összeállítást - betekinteni: vanak, akik ilyesmikre energiát áldoznak. (Egyszer egy újságírói kérdésre „ - Kiknek készítik a filmjeiket? válaszunk az volt, hogy a barátainknak, s a barátaink barátainak)
Postán küldöm, hosszú időt kellene a letöltésére (a feltöltésére még többet) pazarolni.
Kellemes hétvégét!
Jó reggelt Mindenkinek!
Ma elég korai kelő vagyok, de ezek szerint kipihentem magam.
Mindenkinek szép napot.
Szia Adiemus!
Örülök, hogy bekukkantottál. Igazad van Zsóka nagyon-nagyon ügyes háziasszony, rengeteget főz mindíg a családnak, de ez így is van rendjén.
Jó pihenést kívánok Neked és szép estét.
Kedves Kislányok!
Az irodában dolgozom épp, de bekukkantottam a fórumba.
Kedves Zsóka, én ennyi finomságot egyhelyen még nem is olvastam, amit te sütsz-főzöl, mióta „rálátásom” van napi tevékenységedre. Gondolom szívesen is járnak a Tieid az asztalotokhoz - és ez így is van jól!
Kérted küldjek filmet - megtehetem, de tolakodni nem kívánok vele. Ezek un. művészfilmek, keveseknek tetszenek s ha mégis kéred, akkor egy DVD-nyit elküldök - a címedet tudom, mint írtam.
Sziasztok!
Zsóka nagyon-nagyon sajnálom ami Veled történt, nagyon jó egészséget kívánok. Most csak pár pillanatra ugrottam be, estefelé majd jövök. Remélem jól van mindenki, vigyázzatok magatokra.