Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gratulálok a gyerkőchőz!! Olyan jó valakit ismerni is, aki ilyen "lehetetlen" időpontban esett teherbe. Eddig csak olvastam, hogy ilyen is van. Mindig azt irogatják, hogy menszi vége előtt kell 14napot visszaszámolni, stb.
Köszi a pozitív példát!! Én már 17. napon vagyok, de még nyüstölöm a felem, aki hál'Istennek nagyon állja a sarat, sőt.....
Sziasztok!
Egész nap próbálkoztam a válaszadással, de nem engedi át a rendszer, nem tudom mi van, ezt már pár hónappal ezelött is eljátszotta.
Rólam/unk: 33 éves vagyok, a férjem 38, 12 éve vagyunk együtt, és most lesz az 5. házassági évfordulónk. Van egy 4 éves kisfiúnk, Máté, aki 3800 gr-al és 58 cm-vel született az júli. 5-én, az apukájának meg júli 4-én van a szülinapja, nagyon szerettem volna, ha ő is akkor érkezik, de átcsúszott 2 órával 5-ére.
Utánanéztem és azt olvastam, hogy egy petevezetővel is, bármelyik hónapban összejöhet a babó! Nagyon remélem! Amikor műtőttek, akkor is mintha azt mondták volna nekem, hogy a megmaradt az átveszi a másik szerepét.
Na lányok lenne egy kérdésem, 17-én jött meg a miki, de már elötte is égett a gyomrom, és voltak émelygéseim, most megint van, ez mi lehet, és már nincs is annyira meg, pedig nekem ált-ban 7 napig tart!!!!??????????? Nem is tudom, csináljak egy tesztet???? Vagy ennyire bedumálom magamnak a dolgokat??!!!!!
Én folyamatosan vagyok lányok, csak nem mindig enged válaszolni!
Aki nem tud hétvégén jönni, annak napsütéses, apával összebújos, sikeresen megtermékenyült hétvégét kívánok!!!
Sziasztok!
Sajnálom hogy sokatoknak ilyen nehezen jön össze a baby. Na reméljük hogy most mindenkinek sikerül. Legyen ez egy szerencsés hónap.
Rólam annyit, hogy : ugye azt tegnap írtam van egy 15 hós Dalmim. (2007.05.29.) A párommal 6 éve vagyunk együtt pont holnap lesz 6 éve. Két éve házasodtunk össze(2006.12.16.).
Dalmát egy krétai nyaralásról hoztukmensi előtt két nappal fogant meg, ez tuti, mert csak akkor az egyszer nem védekeztünk.
Ezt azért írom, hogy biztassalak benneteket, hogy még akkor is összejöhet.
Most már sokkal jobban megadjuk a lehetőséget a következő babának, de hát nem lehet az embernek kétszer ekkora szerencséje
Szerda estétől nekem is fájdogál a pocakom, mensis fájás.
Mikor Dalmát vártam 5-6 héttől a 16hét-ig hánytam naponta többször is (volt olyan hogy 5ször)fogytam 7 kg-t. Na ez a tünet elkerülhetne...
Ennyit rólunk, még a nevekkel hadilábon állok, de remélem, hogy egy pár hét múlva megtanulom mindeni nevét és együtt izgulhatjuk, örülhetjük a következő 9 hónapot.
szép estét mindenkinek!
(kinek hancúrpancúrosat-kinek pihenőset)
ahogy olvasgattam, a koraterhességi tünetek ált. a 6. héttől jelentkeznek. Ez meg a nem várt mensi után van egy-két héttel. Ezért lehet jó előjel, ha mensi körül nem érzel semmit. de ez az én véleményem.
Mondjuk április óta nem is volt pé-m, nem is volt mit éreznem.vagyis, azért örülök, hogy működök, majd látjuk milyen eredménnyel.
ne haragudjatok,hogy el-eltűnök, de közben főzők+a fiatalúrat is terelgetem, aki 14 hónapos.
Füles: Lehet,hogy most azért érzed a pét, mert a closti felerősítette a dolgot. Úgyhogy összebújni apával!!
Nessy: elvileg csak akkortól vannak tűnetek, mikor nem jön meg. Illetve nekem csak a 7. héttől jöttek, mikor a fiamat vártam.De hallottam már olyat is, hogy megértezte, mikor fogant a pici. Én ezért nem hiszem,hogy + lesz a tesztem, mert elvileg még nem lehetnek tűneteim.
Azért köszönöm a vigasztalást...
Mi június óta vagyunk élesben, de aug-tól figyeltük azt, h nagyjából mikor kell, meg hogy.
remélem.
Bár egy másik clostis ismerősöm tegnap mondta, miután közöltem vele a tünetemet, hogy neki is volt ilyen érzése pé körül.
Én okt 4-ére nem várom mikit...esze ágába ne jusson jönni
Most vagyok középidőben, ergo soksok összebújás, remélem sikerül
Ha most nem jönne össze, akkor veszek majd ovu tesztet jövő hónapra...de ne kerüljön sor rá.
Te hol tartasz most?
Zsipzsupsz,
A gyomorégést mennyi idő után érezted?
Az létezik, h ha már találkozott a "katona" a "lánykával", de még nem ágyazódott be, már pár napra rá érzek bmilyen tünetet?
Füles,
most én is érzek pms szerű tünetet, persze nekem most hétvégén van a pé, gondolom azért.
Én sem éreztem ilyet eddig. Illetve legutóbbi megérett pé-met tavaly októberre tudom tenni (ha az volt egyáltalán). Akkor is kicsit görcsölt a hasam, de fél óra erejéig. Most pedig két napig. Igaz, nem olyan erősen, mint menszikor (akkor mejd meg veszek), de görcsöltem.
Hátha a Closti miatt így érezzük a PÉ-t!!