Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hajszín kérdés?

kislinda
Létrehozva: 2008. Április 14. 11:09

Sziasztok!

 

Csatolom a képen a jelenlegi hajszínemről.

Az előzménye: Eredetileg középbarna színű a hajam, de sajnos nagyon korán elkezdtem őszülni, muszáj festetnem. A fodrászom kitalálta, hogy kicsit világosítsuk ki, így lenövéskor nem lesznek annyira feltűnőek (a következő festésig) a fehér szálak.

Belementem."Koktélozás" technikával leszedte a színét, annyiban szerencsém volt, hogy nem tette tönkre a hajam, de a színe iszonyú répavörös lett. Azt mondta, hogy nem lehet mit tenni, valószínűleg nagyon sok a vörös pigment természetesen a hajamban,  és ez ezt eredményezi.

Csalódottságom miatt elmentem pár alkalommal egy mesterfodrász szalonba, és ott "helyreállították" a képen látható állapotba. Ez természetesen már sokkal jobb az előzőnél, de még mindig nem az igazi. 

Először Koleston Perfect 10/1 -világos hamvas fényszőke színnel lett festve, de ettől csak sárgásabb lett, másodszor 8/1-hamvasszőke árnyalattal festették.  Festés után hamvasító samponnal, hamvasító pakolással elérték egy elfogadható színt, de sajnos a hamvasítók hatása csak az első hajmosásig tart, utána ismét sárgás-narancs árnyalatú lesz a hajam.

Tanácsokat, ötleteket várnék, hogy hogyan lehetne végleg eltüntetni a sárgás-narancsos árnyalatot a hajamból-sötétre festés nélkül. Kifejezetten örülnék fodrász(ok) tanácsának! Vagy bárkiének, aki otthon van a hajfestésben illetve hasonló problémája van a hajával.

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 9. 17:29101.
    Hogy nem a fejbőrödnek megfelelőt használtad,az tuti!!Mi az,hogy hámosodott??
    előzmény:
    Isra (97)
    2008-05-08  22:56
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 9. 17:26100.
    1770 ft a bonacure sampon jelenleg!
    előzmény:
    töltőtoll (93)
    2008-05-08  17:51
  3. 2008. május 9. 07:5799.
    A hibiszkuszost használom, és valóban szükséges utána balzsamot használni, de szerintem az, hogy szárít relatív. Valóban nem "csúszik" hajmosás után a hajam, de ez azért van, mert rajta van a flakonon, hogy "szilikont nem tartalamaz". És Figarina is elmondta, hogy a boltban kapható samponok nagyrésze szilikonos, ezekhez képest valóban szárazabb érzést vált ki a hajon.
    előzmény:
    Deeya (98)
    2008-05-09  06:53
  4. 2008. május 9. 06:5398.
    Hmmm nekem is bejöttek az Alverde termékek (lásd Alverde topic), kivéve a sampon. Az valami húhadenagyon szárít! Balzsamból a citromos nagyon szépen kisimítja, kifésülhetővé teszi a hajat. A hibisztkuszos, az meg egy kicsit erősíti a hajszálakat.
    előzmény:
    kislinda (94)
    2008-05-08  17:56
  5. 2008. május 8. 22:5697.
    Nekem olyan matt és semmilyen lett tőle a hajam és egy idő után hámosodott a fejbőröm, de gondolom mindenkinek máshogy reagál rá a haja. Valakinek nagyon bejön.
    előzmény:
    töltőtoll (93)
    2008-05-08  17:51
  6. 2008. május 8. 17:5996.

    Igen, a profi cuccok jóval többe kerülnek. De ha tényleg jók...

    Szóval, most jól elbizonytalanítottatok!

    Te milyen sampont használsz egyébként?

    előzmény:
    kislinda (94)
    2008-05-08  17:56
  7. Torolt_felhasznalo_967411
    Torolt_felhasznalo_967411
    2008. május 8. 17:5695.

    Hello kislinda!

     Loreal-nak van egy lila szinű szívatópora amit vízzel kell kikeverni és a kívánt hatás függvényében 5/10 percig rajta hagyni. Nekem ez szedte ki a szőke hajamból a borvöröset..Miután kimostad mehet rá a festék olyan mintha egy új lappal indulnál..Nekem bejött , hátha nálad is segít valamennyit.

    Lea

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. május 8. 17:5694.

    Nekem az a "gondom", hogy ha mindenből profi cuccot vennék, akkor nem győzném anyagilag...

    Nekem egyébként a Dm-ben kapható Alverde márka nagyon sok terméke bejön, többek között a samponja is. Annyit kell róla tudni, hogy nagyon sok terméke tisztán növényi alapanyagot tartalmaz, ún. natúrkozmetikum.

    Ennyit tudok írni a samponról:  

    "Az alverde hajápolási termékek nem tartalmaznak szintetikus illat- és színezőanyagokat, tartósítószereket, valamint állati eredetű összetevőket. Bőrgyógyászatilag teszteltek, így az érzékeny fejbőr igényeinek is megfelelnek. "

    előzmény:
    töltőtoll (93)
    2008-05-08  17:51
  9. 2008. május 8. 17:5193.
    Jajjj! Most jól elbizonytalanítottál!  Holnap akartam megvenni, és a hétvégén kipróbálni.
    előzmény:
    Isra (92)
    2008-05-08  17:30
  10. 2008. május 8. 17:3092.
    Ja bocs, azt hiszem a balzsam volt 2ezer valamennyi, nem a sampon. :)
    előzmény:
    Isra (91)
    2008-05-08  17:29
  11. 2008. május 8. 17:2991.

    Persze drágább, és én is arra gondolok, hogy mi lehet benne 3száz valamennyi forintért, de ha egyszer jó a hajam tőle akkor jó a hajam tőle. Tök mindegy mennyibe kerül.

    Kipróbáltam én már a 2ezer valamennyibe kerülő Bonacure sampont is. Hát mit mondjak, hihetetlen szar lett tőle a hajam...

    Szóval erről ennyit.:))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (89)
    2008-05-07  21:33
  12. 2008. május 8. 07:2090.

    Igen, fodrászkellékesnél lehet kapni. Felénk 1690.-Ft. Én a festett hajra valót / color save/ vettem, de nagyon jó 

    előzmény:
    töltőtoll (86)
    2008-05-07  17:07
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 7. 21:3389.

    Amivel a padlómat mosom fel,az drágább termék!Szerintem 3-400 ft-ért nem lehet normális hatóanyagokat beletenni egy samponba!!

    Egyébként nem egy olyan hajjal találkozom napi szinten,ami az ilyen termékektől kezelhetetlen!

    előzmény:
    Isra (88)
    2008-05-07  17:28
  14. 2008. május 7. 17:2888.

    Hát azzal tudnék vitatkozni hogy a sunsilk egy nagy rakás szar.

    Eddig a sunsilk barna hajra való samponja jött be nekem a legjobban, pedig én már próbáltam vagy ezer félét.

    Én szeretem ha sejmes, könnyű, fényes és puha a hajam és a Sunsilktól ilyen lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (81)
    2008-05-06  17:15
  15. 2008. május 7. 17:0987.
    Jaj látom, hogy megválaszoltad kislindának....  Szóval a gliss kurt jónak tartod?
    előzmény:
    töltőtoll (86)
    2008-05-07  17:07
  16. 2008. május 7. 17:0786.

    Ezt a Bonacure-t is gondolom fodrász kereskedésben lehet kapni, ugye?

    Én is jót röhögtem azon, hogy ráírták a Fructisra, hogy vízálló!

    Egyébként nekem éppen egy fordrász javasolta a Fructist. Előtte próbálgattam mást is. Rám nem hatnak a reklámok... nem hiszem, hogy olyan lesz a hajam, mint amit a tv-ben mutatnak.  Viszont tényleg, aki nem jártas ezekben a dolgokban, kénytelen abból választani, ami az üzletek polcain van. Csatlakoznék kislindához, és én is megkérdezném, hogy ami az üzletek polcain van azok között azért van olyan, amit ajánlanál?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (78)
    2008-05-05  20:51
  17. 2008. május 7. 16:5985.
    Köszi!
    előzmény:
    kislinda (79)
    2008-05-05  22:36
  18. 2008. május 6. 22:2384.

    Köszönöm szépen, így is sokat segítettél

    Még annyi, hogy lehet egyből hamvassal a szőkítés után, vagy először natúr színt kellene használnom? A szőkítéshez milyen erősségű oxi kell? Bocsi a sok kérdésért, nem zaklatlak már többet

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (83)
    2008-05-06  22:02
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 6. 22:0283.

    Szia!

    Én biztosra mennék,és enyhén szőkíteném.Muszáj,mert sok festékréteg van egymáson,és festék a festéket nem szívja le.Mivel vastag a hajad ,valószínűleg 7-es árnyalatot vinnék fel(vastag haj esetén 1 árnyalattal sötétebbet kell használni)3%-kal.De ez ugyebár csak telefonos segítség...

    előzmény:
    DijaBaba (82)
    2008-05-06  19:50
  20. 2008. május 6. 19:5082.

    Sziasztok:)

    Figarina, szeretnék egy kérdéssel hozzád fordulni. Most kb 6-os színmélységű,enyhe arany csillogású festett hajam van, ebből szeretnék 8.1-es szőkét. Igora Royal festékkel festeném, megoldható előzetes leszivatás nélkül, vagy ne is reménykedjek? Ha lehetséges, milyen erősségű oxi+ milyen színmélységű festék kellene hozzá?Vastagszálú, nagyon erős hajam van, de a vége szálkásodásra hajlamos. Jah és az eredeti színe olyan seszínű, hamvas közép/sötétszőke.Ez előtt a barna előtt pedig világos szőkére volt festve.

    Még kb egy hónap múlva lenne esedékes, addig is kopik belőle a 6-os barna.  Tudom, hogy nem szeretsz látatlanba "praktizálni", de azért a válaszod előre is köszönöm:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (81)
    2008-05-06  17:15
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 6. 17:1581.

    Igen és ennek az az oka,hogy tudom melyik mit tartalmaz!

     

    A schwarzkopf termékek még úgy ahogy jónak mondhatók,mert azok mögött régebbi profi cuccok állnak,de pl FRUCTIS,SUNSILK egy nagy rakás sz@r!!!Általában mit hirdetnek a reklámokban?

     

    Szuper fény,csillogás ,selymesség!!!Hogyne ,a rengeteg szilikon,amit ezek tartalmaznak,frankón kirakódik a hajra,és elnehezül,plusz jön a vendég,hogy nem tart a dauer pl:ez mind ettől van!!

     

     A gliss kur kétfázisú balzsam spray nem olyan rossz,de pl a neki megfelelő profi cucc(bonacure hidratáló balzsam)még sokkal jobb! 

    előzmény:
    kislinda (80)
    2008-05-05  22:48
  22. 2008. május 5. 22:4880.

    Látom, hogy a hozzászólásaidban szinte kívétel nélkül csak a professzionális termékeket ajánlod. Gondolom ezek a sokéves szakmai tapasztalatodból adódnak. Viszont tényleg ennyire rosszak a közönségtermékek? Nincs semmi olyan  márka vagy termék, ami  közönségcikk, de még általad is "elfogadottak"? 

    Pl. a Swarzkopf közönségtermékei? A Gliss Kur pumpás hajápoló balzsamot nagyon szeretem, meg a Got2B hajfényt is.  De igazából szinte mindenféle termék érdekelne: sampon, balzsam, fixálók, vax, hajfény, hővédő, hajfesték.

       

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (78)
    2008-05-05  20:51
  23. 2008. május 5. 22:3679.
    Dehogy gond! Szerintem sok olyan jótanácsot kapunk, amit bármelyikünk szívesen fogad!
    előzmény:
    töltőtoll (76)
    2008-05-05  19:39
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 5. 20:5178.

    Próbáld ki a Bonacure smooth control samponját ,kimondottan szőrösödés ellen van!

     

    Fructis?? egy nagy rakás....kedvenc feliratom rajta:....vízálló....egy sampon...

    előzmény:
    töltőtoll (76)
    2008-05-05  19:39
  25. Torolt_felhasznalo_413222
    Torolt_felhasznalo_413222
    2008. május 5. 19:4977.

    Sziasztok,

     

    eredeti hajam aranybarna vöröses beütéssel, őszülő hajszálakkal. Eddig, ha megpróbáltam szőkére festeni, narancsszínű lett. Nemrég kipróbáltam  a Garnier 8.1 hamvas világosszőkéjét, bejött

    Most sötétszőke, "aranyos" beütéssel. Jó lett. Semmi vörös. 

    előzmény:
    kislinda (1)
    2008-04-14  11:09

Címlap

top