Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

`80 elott szuletetteknek

Piperr
Létrehozva: 2004. augusztus 18. 18:27
Par nappal ezelott kaptam emilben ezt a klasszul osszegyujtott iromanyt. Talan kozuletek is olvastak mar paran. Annyira tetszik, h. ugy gondoltam, megosztom azokkal, akikhez eddig nem jutott el. Kicsit hosszu lesz, ugyhogy tobb lepesben kell majd nekiugranom.
Ma olvastam, hogy akik a `80-as evek elott szulettek, azok valodi Hosok, olyasfele igazi, hollywoodi, mindent tulelo fenegyerekek. De tenyleg! Gondolj csak bele, az 1980 elott szuletettek, azaz MI, kesz csoda, hogy eletben maradtunk. Nekunk meg nem volt gyerekulesunk az autoban, sot meg biztonsagi ov se nagyon, viszont bizton tudhatttuk, hogy a gyerekagyak festekeben akadt boven olom. A gyogyszeres es vegyszeres uvegek konnyeden nyithatoak voltak, nem volt semmi furfangos vedelemmel ellatva, de meg a fiokok es ajtok sem voltak felszerelve biztonsagi nyitoval, es mikor bicajozni mantunk, nemhogy konyokvedonk es sisakunk nem volt, de meg rendes biciklink sem. Azert az nem volt semmi.
Mi meg csapbol ittuk a vizet, es azt se tudtuk, mit jelent pontosan az asvanyviz. En speciel sokaig kevertem a szodavizzel. Azt hittem, az ugyanaz. Szur-szur, semi kulonbseg a ketto kozott, miert pazaroljak hat ra kulon szot.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettuk, kimentunk jatszani. Igen, ki. Egesz nap kint voltunk, a szuleink pedig csak sejtettek, hogy elunk es megvagyunk, hiszen meg Matav telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Plane nekunk! Nyaron a derekig ero fuben es kozeli kiserdokben jatszottunk, megsem lettunk kiutesesek es nem tort rank allergias roham. Nem tudtuk, mi az a pollen, es a parlagfurol azt hittuk, hogy a sarkanyfu egyenesagi rokona.
Ha elestunk, megserultunk, eltort vmelyik vegtagunk, v. csak szimplan betort a fejunk, senkit nem pereltek be ezert. 1xuen mi voltunk a hibasak. Sot! Ha az erosebb elgyepalta unalmaban a kisebbet es gyengebbet, az is rendben volt. Egy igy mukodott, es a szuleink nem nagyon szoltak bele ebbe sem. (Kisfiam, bemegyek az iskolaba, az nem lehet, hogy teged mindenki Rambonak csufol. - Hagyd csak anya, ez az en haborum!)
Etkezesi szokasaink Schobert Norbi mercejevel merve nap, mint nap tartalmaztak a halalos dozis tobbszoroset, de meg egy McDonaldson edzodott, atlagos amerikai elhizott kisgyerek is helybol nyomna egy hatraszaltot attol, amit mi lekuldtunk kaja cimszoval. Gondoljunk a zsiroskenyerre, a kolbaszra, a disznosajtra (ki tudja, mit tettek bele), az iskolai menzara (ki tudja, mit nem tettek bele), es megis itt vagyunk. A kakaoban nem volt A,B,C,D es E vitamin, viszont "Bedeko"-nak hivtak es mar ez is eleg volt a boldogsagunkhoz. Szobi szorpot ittunk, ami hirbol sem ismerte az edesitoszert, viszont tomeny cukorbol keszult. A limonadet meg magunknak kevertuk es mosatlanul ettok a farol a gyakran eretlen gyumolcsot. A WC pereme alatt pedig a bakteriumok ezreinek a koloniai telepedtek meg meg haboritatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Folyt.kov.
  1. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. szeptember 28. 16:10815.
    Fogalmam sincs de én is találkoztam már vele máshol is.
    előzmény:
    MsLanguage (814)
     
  2. Torolt_felhasznalo_731566
    Torolt_felhasznalo_731566
    2004. szeptember 28. 15:32814.
    Sziasztok,
    valaki meg tudja nekem mondani, hogy az elsö hozzászólásban szereplö szöveget ki irta, ill. honnan származik?
    Beadtam a google-ba, ezerszer jön, de az nem, hogy kitöl van.
    köszönöm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2004. szeptember 19. 09:09813.
    Szintén zenész :o) Az utóbbi időben énis megkedveltem. Már nem kérdez baromságokat és úgy csinál, mintha érdekelné, amit válaszolnak neki (nem úgy, mint Fábry :oD)
    Kezdetben nehezen ment neki a beszéd, az tény :o)) de belejött valamilyen szinten :o)
    Vannal nála rosszabbak is :o)
    előzmény:
    Piperr (811)
     
  4. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. szeptember 18. 21:41812.
    Nem csak ránézésra a szőr felállt a hátamon. De még mindig. Annyira megjátssza magát most is. A régi nayg bemondónőket próbálja utánozni. Még mindig a hideg futkos a hátamon tőle.
    előzmény:
    Piperr (811)
     
  5. 2004. szeptember 18. 21:18811.
    Erdekes, amit irsz, mert Abel Anitat akkoriban en sem szerettem, de az utobbi evekben megkedveltem. Szimpatikusnak talalom, es a hangjat is nagyon szeretem. Hallottal esetleg vmi negativ dolgot vele kapcsolatban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (810)
     
  6. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. szeptember 7. 21:11810.
    Jajj, emlékszem, én is hogy szerettem nézni a TV-ben a slágerlistákat. Na, én nagy CC Catch rajongó voltam.
    Jajj, meg, emlékszem, mindig néztük a Szomszédokat a TV-ben. Hát Ábel Anitát már, akkor ki nem álhattam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_276548 (809)
     
  7. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2004. szeptember 7. 18:09809.
    Nem tudtam minden hozzászólást elolvasni, beleolvastam az elejébe a topicnak, mikor indult, és most láttam, azóta mennyi hozzászólás érkezett. Én is '80 előtt születtem, igaz, épphogy ('79). Annyi minden régi dolog eszembe jutott, ahogy olvasgattam itt a hozzászólásokat! Régi reklámok (Skála Kópé, Traubit akarunk, Sugár, stb. , sok van, ami internetről megszerezhető), sorozatok (Derrick, és hasonlók), akkori slágerek. Pont múltkor mutatott egy ismerősöm régi videoklipeket, valahonnan netről szerezte, hát arról is a gyerekkorom jutott eszembe, mert ugyancsak gyerek voltam még, amikor Samantha Fox, Rick Astley, C. C. Catch voltak a slágerlisták élén. Hű, olyan jó így visszaemlékezni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. szeptember 7. 17:57808.
    Én 7 évesen mentem suliba, mert évvesztes vagyok. Ezenkívül mivel Prágában jártam gimibe (1-3-ig), 4-re jöttem haza, így visszairattak egy évvel, mert nem tudtam volna leérettségizni. szóval én 2 évet vesztettem úgymond. . . . és mégsem lett semmi bajom belőle :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (806)
     
  9. 2004. szeptember 7. 16:32807.
    Itt vagyok mindjart en, aki 37 evesen szultem pici lanyomat. "Csupan" anyagi okok miatt kellett ilyen sokaig varnom, es meg igy is "korai", marha a financialis oldalarol kozelitem meg a dolgot.
    Nem ertem, manapsag miert van ennyi gond a gyerekekkel? Tenyleg ennyivel tobbet kivannak toluk, mint annak idejen tolunk, v. csak inkabb ennyivel jobban el vannak kenyeztetve, kenyelmesedve, h. mikor hirtelen ott terem elottuk a tankonyv a tanulni valoval, nem tudjak mihez kezdjenek.
    Azok a szulok tenyleg nem komplettek, akik tovabb engedtek a kovetkezo osztalyba gyengen tanulo gyerekeiket. Ennyire nem vagjak, h. talan az egesz eletuket eltolhatjak ezzel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (806)
     
  10. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. szeptember 7. 14:30806.
    Hát igen :-(
    De mindtha úgy értesültem volna, hogy mostanában az a "sivat" hogy a gyerekek nem 6 évesen, hanem 7-8 évesen kezdik az iskolát. Na, most, aki 8 évesen lesz elsős, az hány éves lesz, mire befejezi a középiskolát meg utána az egygetemet vagy főiskolát? pláne, ha több diplomát is szeretne. Gondolom utána csak szeretné kihasználni is és álni is a nagyvilágban, mire elkötelezi magát és gyereketvállal. Már most egyre többen vannak, akik 30 felett vállalják az első gyermeküket. Mi lesz majd később?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. szeptember 6. 09:52805.
    Csak elsőben nem buktathat a tanár, csak szülői hozzájárulással. Pont a középső lányom volt elsős, és az ő osztályában fejezték be az első tanévet úgy, hogy az ő osztályában 7 gyereknek kellett volna újra járnia az elsőt. Ebből háromnak járult csak hozzá az édesanya, a többi négy sajnos jött velük tovább msodikba. Azért írom, hogy sajnos, mert sajnálom ezekt a gyerekeket, hogy a szülei értetlenek. Mert ha az én gyerekemnek mondtá volna első évvégén, hogy ne menjen másodikba én biztos, hogy elfogadtam volna a tanári véleményt és nem kényszerítem be a második osztályba ha a tudásszintje nem üti meg a minimumot. Milyen nehéz lesz ennek a négy gyereknek a továbbiakban, majd második vagy harmadik évvégén biztos, hogy megbuknak és addigra behozhatatlan lemaradásuk lesz és örökre gyenge és kedvevesztett tanulók lesznek. Én úgy gondolom, hogy ezek a gyerekek már az óvodából is olyan véleményezéssel jöhettek, hogy jobb lenne ha maradnának még egy évet, de ismét a szülő ennek ellenére beíratta az első osztályba aminek ez lett a vége.
    Sajnos ma már látom, hogy sokkal nagyobb a követelmény már az első osztályban is mint a mi időnkben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. szeptember 6. 02:08804.
    Na, ilyet meg nem is hallottam! Vannak ennek a modern kornak hatulutoi, ezt lepten-nyomon tapasztalhatjuk. En egyebkent sokszor meg most is jobban szeretek kezzel levelet irni, mint emilt kuldeni. Igaz, h. az utobbi gyorsabb es 1xubb is, de vhogy olyan szemelytelen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (803)
     
  13. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. szeptember 5. 15:01803.
    Na, meg, mondjuk az sem semmi, hogy az iskolából a tanárok e-mailben értesitik a szőlőket a gyerekek dolgairól eredményeiről. Nekem vannak pici gyerekeim, de azért nem durva ez egy kicsit? És hol marad a gyerek személyes szabadsága? Ti igénybe vennétek ilyesmit? Hát én nem nagyon hajlok felé.
    előzmény:
    Piperr (802)
     
  14. 2004. szeptember 4. 22:54802.
    Nem tudom, miert nem vagjak, h. igy inkabb kicsesznek a lurkokkal, mintha megvagnak oket. Kesobb annal nehezebb lesz nekik behozni a lemaradast. Az is lehet, h. a budos eletben nem sikerul, es elcsesztek az egesz eletuket, emiatt a hulye rendelet miatt.
    előzmény:
    nocciola (800)
     
  15. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. szeptember 3. 22:36801.
    Igen, végül is, ha egy gyerek nem ismeri fel a betűket, akkor hogyan lép második osztályba egy másodikos olvasókönyvvel a hóna alatt?
    előzmény:
    nocciola (800)
     
  16. 2004. szeptember 3. 22:29800.
    1-3 osztályig nem bukhat csak szülői beleegyezéssel és írásbeli értékelés lesz vagymi. . .
    Ez még nembaj, de a nembukással nem értek egyet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (799)
     
  17. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. szeptember 3. 22:17799.
    Az én gyerekeim 1 és 2. 5 évesek. Egy-két dologtól én is tartok a jövőt illetően. PL. mostanáság hallani, hogy első osztélyban nem bukhat meg egy gyerek vagy pl. alsó tagozatban nincs is osztályzás csak irásbeli értékelés. Mi volt a bajuk az osztályzással?
    Jaja- Surdára én is emlékszem. Meg a Nem kell mindig Kaviárra. Vagyis nem is emlékszem rá, csak azt, hogy nagyanyámmal néztük mindig. És Derrick?????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2004. szeptember 3. 16:28798.
    Oh igen, a zeneje!!! Futkosott a hatamon a hideg (jo ertelemben).
    előzmény:
    nocciola (797)
     
  19. 2004. szeptember 2. 22:42797.
    Nekem a zenéje is nagyon bejön. . . . . . és igen, tényleg van benne valami, mint pasi :o)
    előzmény:
    Piperr (796)
     
  20. 2004. szeptember 2. 20:52796.
    Ahogy lefekudt es kavet kert. Legyen barhol, nem zavarta! Arrol hosszu honapokig beszeltunk, meg azutan is, h. veget ert a sorozat.
    előzmény:
    kismackó2 (795)
     
  21. 2004. szeptember 2. 20:42795.
    Vérnyomás az biztos nem volt benne. :)))
    előzmény:
    Piperr (794)
     
  22. 2004. szeptember 2. 20:13794.
    En nem emlekszem, h. Surdat emlitettuk volna. Jaj de szerettem. Nem gondoltam volna, h. egy jugoszlav film igy belopja a szivembe magat. Nekem Surda is tetszett, pedig nem egy ffi szepseg, de volt benne vmi. :)))
    előzmény:
    kismackó2 (791)
     
  23. 2004. szeptember 2. 20:12793.
    Ja, fo a remeny. . . a fazekban!:))
    előzmény:
    nocciola (792)
     
  24. 2004. szeptember 2. 18:27792.
    Az enyém 15 hós lesz 17-én. . . . kb. ugyanaz vár ránk :o)
    Nembaj, fő az optimizmus! :oD
    előzmény:
    Piperr (790)
     

Címlap

top