Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Juj, mit eszünk!

Torolt_felhasznalo_741718
Torolt_felhasznalo_741718
Létrehozva: 2012. augusztus 27. 12:42

Sziasztok!

 

Gyerekkorom egyik kellemes emléke a párizsis zsömle. (Szigorúan "párizsi", én soha nem hívtam parizelnek...) Akárki akármit mond, nekem ízlett. Bele a vizes zsömlébe, oszt nyami.

 

Érdekes, hogy felnőttkoromban, amikor már megengedhetem magamnak, hogy "rendes" dolgokat egyek, még mindig szeretem. És még mindig ugyanúgy: csak úgy bele a zsömlébe, és kész. 

 

Ami felélesztette a nosztalgiám, az ez a teszt volt egyébként, amit nemrég olvastam.

Nem egészséges, tulajdonképpen nem is finom. Mégis: akit csak megkérdeztem eddig, szereti.

 

Neked milyen a viszonyod ehhez az élelmiszer-ipari csúcstermékhez?

PS: Ez egy habkönnyű kis hétfői topik. Nem, nem ez a legfontosabb problémám.

  1. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. szeptember 10. 12:57385.
    Rántott húst :)
    előzmény:
    bigacsiga2 (384)
    2012-09-09  21:24
  2. 2012. szeptember 9. 21:24384.
    Miért te mit eszel az ubihoz? Kacsazsíros zsömlét? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (377)
    2012-09-03  13:19
  3. 2012. szeptember 3. 16:48383.

    Semmmmit de semmmmmmit nem vettem észre.

    Naaagyon független vagyok.

    Kivételesen CSAK azt veszem észre, amit jónak látok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (381)
    2012-09-03  16:00
  4. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. szeptember 3. 16:18382.
    Hát ö, nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (381)
    2012-09-03  16:00
  5. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. szeptember 3. 16:00381.

    Te mé nem rontod a levegőt a fikázózsba, néni?

     

    Off vót. Észrevette valaki?

    előzmény:
    Leppeni (47)
    2012-08-27  14:08
  6. 2012. szeptember 3. 14:55380.

    meg sose ettem bundaba a szalonnat mert igy is meleg van de egyszer majd kiprobalom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (365)
    2012-09-03  09:52
  7. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. szeptember 3. 13:37379.
    Boá.
    előzmény:
    rockcica (378)
    2012-09-03  13:25
  8. 2012. szeptember 3. 13:25378.
    Igen!!! Nagyon szeretem a kovászos uborkát sajtos párizsis-vajas kenyérrel, ill. zsemlével! Vannak ilyen hülye dolgaim...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (377)
    2012-09-03  13:19
  9. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. szeptember 3. 13:19377.
    Ubival?
    előzmény:
    rockcica (375)
    2012-09-03  13:05
  10. 2012. szeptember 3. 13:16376.
    A virslivel megjártam egyszer  a Tescos fajtával. Buli volt, sok kellett, ezért Tescosat vettünk. odatettük főni, forrás után szó szerint felrobbant és úgy néztek ki (most gusztustalan leszek) mint egy öreg embernek a löttyedt farka robbant volna szét. Mindenki nevetett, volt aki evett is belőle, de én azóta csak kizárólag a Bécsi roppanóst tudom megenni, mert az nem megy szét. Amúgy az incidens után egy évig nem is tudtam virslire nézni..brrr...
    előzmény:
    Amarynda (51)
    2012-08-27  14:22
  11. 2012. szeptember 3. 13:05375.
    A Lidl-t, és a Profisat nem tesztelték, pedig ezek finomak, és a sajtos párizsikat is imádom, főleg a Ságától a füstölt sajtos pulyka, ill. baromfit.a Tescos tényleg szörnyű, és az én kutyám is csak ímmel- ámmal eszi, pedig egy három-négy évvel ezelőtt még ehető volt.a piacokon lehet még kifogni jó ízűt, nem tudom mi a nevük, de annyira nem rossz.Tehát én is kedvelem, hiába tehetném meg hogy mást egyek,  akkor is egy csomószor a Párom kérdésére hogy "mit akarsz drágám reggelire?" Sajtos párizsi a válasz.Mondjuk ő csodálkozik miért nem valami szalámi, de tényleg nekem ízlik....Most ahogy szóba jött meg is kívántam vajas kenyérrel kovi ubival!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1)
    2012-08-27  12:42
  12. 2012. szeptember 3. 12:58374.

    Köszönöm.

    Amikor magunkra vagyunk hagyva, (magyarázat nélkül), sokszor gondolunk marhaságokra. Ebben az esetben pl. azt hittem dirrekt bevizezték. Lehet hogy hasonló dolgokon járt az eszem, pl. meleg sör, meg hideg virsli. Most is azt gondolom, hogy régen több volt a száraz zsömle, mint a friss/puha.

    Persze ugye aki "proli-szendvicsen" tengette az életét,.......ami 1 szelet puh(ább) kenyér, 2 szelet száraz között..........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (371)
    2012-09-03  12:45
  13. Torolt_felhasznalo_234757
    Torolt_felhasznalo_234757
    2012. szeptember 3. 12:55373.
    Nemcsak azért, mert a legolcsóbb, hanem, mert régen nem is nagyon volt más választék. A régi kiflibe, meg sokkal körülményesebb volt belegyömöszölni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (371)
    2012-09-03  12:45
  14. 2012. szeptember 3. 12:50372.

    http://retrogastro.blog.hu/

     

    ha kicsit lejjebb görgettek, vannak ott is csodák:-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1)
    2012-08-27  12:42
  15. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. szeptember 3. 12:45371.
    Mert az a legolcsóbb zsömle, ilyen egyszerű :)
    előzmény:
    Csalf a Romeo (369)
    2012-09-03  12:27
  16. 2012. szeptember 3. 12:40370.
    Én is imádom a füstölt szalonnát, és nagyon bűntudatom van a ritka esetekben, amikor elfelejtettem enni.
    előzmény:
    Amarynda (364)
    2012-09-03  09:48
  17. 2012. szeptember 3. 12:27369.
    Azt hiszem már több helyen olvastam hogy vizes zsömlébe tették. Már nagyon kiváncsi vagyok, hogy miért. Te tudod ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_234757 (368)
    2012-09-03  12:15
  18. Torolt_felhasznalo_234757
    Torolt_felhasznalo_234757
    2012. szeptember 3. 12:15368.
    Anno, kisiskolás koromban imádtam a párizsit, anyu megsütötte hogy jó ropogós barna legyen és vizes zsömlébe tettük. Néha tettem bele mustárt is. Volt, hogy tízóraira a suliba is vittem magammal. De a nagy kedvencem nekem a kacsazsíros kenyér volt hideg, apróra szeletelt sült hússal megszórva. Persze, most már meg nem enném:-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1)
    2012-08-27  12:42
  19. 2012. szeptember 3. 09:58367.
    Próbáld ki Te is! Ebben a 30-33 fokban, talpig nercben kiváló lehet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (365)
    2012-09-03  09:52
  20. 2012. szeptember 3. 09:55366.
    Nem veszek előre csomagoltat
    előzmény:
    Werbunga (363)
    2012-09-03  08:23
  21. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. szeptember 3. 09:52365.

    Úgy olvastam, hogy imádom a füstölt szalonnát és mindig bundában eszem.

     

    Egy fél pillanatra leállta a fejemben a szoftver, hogy ezt hogy érted, és de érdekes ausztrál szokás ez, aztán rájöttem, hoyg csak nem tudok olvasni. 

    előzmény:
    Amarynda (364)
    2012-09-03  09:48
  22. 2012. szeptember 3. 09:48364.
    nagyon az. Imadom a fustolt szalonnat es mindig buntudatom van ha eszem
    előzmény:
    bigacsiga2 (360)
    2012-09-02  23:05
  23. 2012. szeptember 3. 08:23363.
    Ízlések és pofonok. Engem meg a vízízű csirkemellsonkától ráz ki a hideg. Ja, és ha előre csomagoltan veszed, akkor a védőgáztól még határozottan büdös a lötty is, amiben szinte ázik. Brrrr.... :-(((
    előzmény:
    KN18 (362)
    2012-09-03  07:30
  24. 2012. szeptember 3. 07:30362.

    Az lehet. De én akkor is sonkát (igazi házi)

    ettem és nem főzőkolbászt.

     

    Ma a csirkemellsonka és a pick szalámi a kedvencem, de néha veszek prágai sonkát is.

     

    A lányom viszont szereti a párizsit, még a sajtos változatát is. 

    előzmény:
    bigacsiga2 (361)
    2012-09-02  23:07

Címlap

top