Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A szülinapjukon dobhatják ki a tizenhat éveseket

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. június 29. 08:57
Kiskorunkban hallottuk párszor a suliban: ,,nem kötelező ám idejárni\". Pedig kötelező volt, mostanáig egészen sokáig. Ám szeptembertől a 16 évesektől megszabadulhat az oktatási rendszer.

Nők Lapja Café: A szülinapjukon dobhatják ki a tizenhat éveseket a suliból
  1. 2012. június 29. 16:0462.

    Hidd el, egy erre specializálódott nevelő tábor, csodákra lenne képes.Természetesen pszichológussal is rendelkezne.És nem a megaláztatás a lényeg, hanem a gondolkodásmód megváltoztatása kemény eszközökkel.Rend és fegyelemmel és tanítással.

     

    Valószínűleg nem lenne 100%-os ez sem, de biztosan többet érne, mint csak elbocsájtani a suliból.Az nem változtat a deviáns viselkedésen és a helytelen gondolkodásmódon.

    idézet:
    Illangó (15)
    2012-06-29 10:52:25

    Vissza kellene adni a fenyítési eszközöket a tanárok kezébe, majd változna a helyzet. 30 évvel ezelőtt még gyakori volt, hogy elcsattant egy-egy pofon, vagy kaptak néhány suhintást a gyerekek a fenekükre. Az én óvodás és általános iskolás koromban is divat volt még ez. (hatvanas-hetvenes évek) Annyira nem vertek meg senkit, hogy orvoshoz kelljen vinni, viszont nagyobb volt a fegyelem. Ma meg már -- úgy tudom --, rá sem kiabálhat egy tanár egy gyerekre, mert az már lélektani bántalmazás, és fegyelmit kaphat a pedagógus érte, a pofon miatt meg akár el is bocsáthatják. 

     

    Persze, ha egy 16 éves, bűnbandatag betörő- vagy dealer gyereket vág pofon a tanár, nagy az esély rá, hogy "kamatostul" kapja tőle vissza.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (15)
    2012-06-29  10:52
  2. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2012. június 29. 16:0161.

    Nevelést otthon nem kapva, majd az iskolából is kilökve, teljesen képzetlenül semmi esélye se lesz kimászni abból a helyzetből, amibe beleszületett, akkor sem, ha akarna!”

     

    Véleményem szerint az, aki 16 éves korában is az általános iskolával birkózik, az soha az életben nem lesz alkalmas arra, hogy normális képzettséget szerezzen. Az nagy valószínűséggel még segédmunkásként sem lesz hasznos tagja a társadalomnak. 

    Vannak olyan gyerekek, akik 14-15-16 évesen még mindig az 5. osztállyal harcolnak. Ezek sok mindenre képesek, de tanulásra sohasem. Ezek azok, akik rettegésben tartják, verik, zsarolják, molesztálják náluk jóval kisebb és gyengébb osztálytársaikat.

    Szerintem az, aki általános iskolában másodjára is megbukik, automatikusan kisegítő iskolába kéne, hogy kerüljön. Nem lenne szabad hagyni, hogy a normális gyerekek közt rontsa a levegőt egy nem oda való…

    előzmény:
    csutak51 (46)
    2012-06-29  13:31
  3. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2012. június 29. 15:4860.

    Ki beszélt a tanárok szakmai kvalitásairól? Én az oktatásügyi bénázásokra céloztam.

     

    Másodsorban… Nagyon jól hangzik az, hogy egy tanárnak nagyobb büszkeség kihozni valamit egy gyengébb, mint egy jó tanulóból… de ez mellébeszélés, ugyanis a 16 éves kötelező oktatási korhatárhoz ilyen érvet hozzákapcsolni hülyeség. Mert nem  a szakmai kihívásokról van szó. Hanem arról, hogy egy-két idióta gyerek képes ellehetetleníteni a tanítást egy 20-30 fős osztályban. Ekkor jobb elküldeni az idiótát francba, vesszen a férgese,  és ne a többi tanulni vágyó normális gyerekkel legyen kiszúrva olymódon, hogy nem lehet nekik normálisan leadni a tananyagot.

    előzmény:
    Tulipáncsokor (45)
    2012-06-29  13:28
  4. 2012. június 29. 15:3159.

    +:két évvel kevesebb ideig kell utána csp-t fizetni az államnak a mi pénzünkből

    -: két évvel korábban fog segélyért állni, vagy még egy-két gyereket szülni az, aki ezt látja :(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (11)
    2012-06-29  10:42
  5. 2012. június 29. 15:2458.

    A gyerekük jövőét szem előtt tartó szülők...

     

    Mármint a gyerekük jövőjét.. .Bocs!

    előzmény:
    gerdamama (56)
    2012-06-29  15:19
  6. 2012. június 29. 15:2157.
    Csak helyeselni lehet, ha az iskolában a tanításra és a tanulásra tudnak koncentrálni a pedagógusok és a diákok. Elvben azért járnak oda.
    Nem az az iskola elsődleges feladata, hogy őrizze a balhés kölköket, hogy ne otthon vagy az utcán randalírozzanak. 
    idézet:
    gerdamama (7)
    2012-06-29 10:02:43
    Így van! Bár akármennyi is a tankötelezettségi korhatár, az igazi "balés kölkök" előbb vagy utóbb a javító intézetben, vagy a fiatalkorúak börtönében fognak kikötni. 
    előzmény:
    gerdamama (7)
    2012-06-29  10:02
  7. 2012. június 29. 15:1956.

    "Kit is büntettek meg????? Téged is, csak még nem tudod, sajnos."

     

    Végül is igazad van. Ha úgy vesszük, engem is büntetnek azzal, ha kiengedik az utcára azokat a semmirekellő kölköket, akik most az iskolában garázdálkodnak. Megvan a veszélye, hogy tanítási idő alatt zsebel ki vagy szúr hasba a Blahán egy ilyen kis iskolából kitett ártatlanság.

     

    Nem érdekből lamentálok, bármily meglepő. A gyerekeim már felnőttek, és marha mázlink volt (akkor még nem is tudtam, azt hittem, ez természetes), hogy semmilyen kriminális élményük nem volt az iskolában. Pedig a közeli, lakótelepi általánosba jártak, semmi extra elitképző, meg ilyesmi! :-) Nyugodtan tudtak tanulni, kibontakoztathatták a kitűnő képességeiket.

     

    Később "hivatalból" volt szerencsém megismerni olyan iskolát is, amit régebben elképzelni sem tudtam. Annyi trágárságot és durvaságot életemben nem hallottam, mint amit az ilyen túlkoros gyerekek naponta előadtak. Egy jobb kültelki kocsmából kivágnák a törzsvendégek, aki így viselkedik.

    A pedagógusok és az átlaggyerekek mérgelődtek és rettegtek, a vagányabbak meg vihogtak és "tanultak". Mármint nem a tananyagot, hanem viselkedési formát. A gyerekük jövőét szem előtt tartó szülők meg sorban vitték el a gyereket másik iskolába. Így is ki lehet ám "gettőt" alakítani, nem csak előre megfontolt szándékkal!

     

    Kicsit furcsállom, hogy kisgyerekes anyukaként nem érzed a veszélyét annak, ha problémás túlkorosok megőrzőjévé válik az általános iskola, de természetesen tiszteletben tartom a magasztos elveidet. Szívből kívánok sok szerencsét, mert a mai "rend" szerint szerencse dolga, hogy egy okos, szorgalmas gyerek állandó stressz és balhé nélkül ki tudja-e járni az általános iskolát. 

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    csutak51 (46)
    2012-06-29  13:31
  8. 2012. június 29. 15:0555.
    Nem hinném, hogy tömegesen élnének majd az intézmények ezzel a lehetőséggel, hiszen fejkvótát kapnak a diákok után. Ha lecsökken a kapott pénz, akár az iskola bezárását is maga után vonhatja, aminek a negatív következménye, hogy az iskolás korú gyermekeket nevelő szlök lassan átszivárognak a szomszéd településra, ahol még van suli. Ezzel a falu elöregedik, és pár évtized alatt akár meg is szűnhet. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. június 29. 14:2854.

    De te azt nem érted, hogy nem vágják csak úgy ki a gyereket, ha megvan rá a hajlandóság, hogy tanuljon, ha jár rendszeresen és készül,azt semmilyen esetben nem tanácsolják el.Csak azt küldik el aki többet lóg az iskolából mint a megengedett, aki nem képes viselkedni, aki hátráltatja a többieket.Az iskola nem töltheti be a szülő szerepét.Természetesen a gyámügyet értesítheti,aki megteszi a szükséges lépéseket ezügyben.

     

    Az ilyen gyerek értsd meg, hiába tanköteles 18 éves koráig, nem fog leérettségizni vagy szakmát szerezni.Ugyanúgy képzetlen marad.

     

     

     "hiába volt 1996-tól 18 év a tankötelezettségi korhatár, a fiatalok több mint 23 százaléka középfokú végzettség vagy szakképzettség nélkül hagyta el az iskolát. A tanköteles kor leszállítása ellenére az állam továbbra is biztosítja a térítésmentes továbbtanulás lehetőségét a 16. életévüket betöltött fiatalok számára az érettségi, illetve az első szakképesítés megszerzéséig"

     

    cikk részlet.

    előzmény:
    csutak51 (46)
    2012-06-29  13:31
  10. 2012. június 29. 14:2753.

    Gondolod hogy aki 16 evesen mondjuk az 5. osztaly padjait koptatja ott szamit hogy most vagy ket ev mulva rakjak onnet ki?

     

    Ezeknek tok mindegy ugyse lenne beloluk semmi. Legfeljebb elobb szulik meg az elso gyerekuket.

    előzmény:
    csutak51 (46)
    2012-06-29  13:31
  11. 2012. június 29. 13:5852.
    14. § (1) A Köznevelési Hídprogramok segítséget nyújtanak a tanulónak a középfokú nevelés-oktatásba, szakképzésbe valóbekapcsolódáshoz, vagy a munkába álláshoz, valamint az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzéséheza komplex, tanulmányi, szociális, kulturális, képességbeli és személyiségfejlesztését támogató pedagógiaitevékenységgel.(2) Az a tanköteles korú tanuló, aki alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, de középfokú iskolába nem nyert felvételt,tanulmányait az általános iskola kezdeményezésére a Híd I. programban folytatja. A Híd I. programban szervezettnevelés-oktatás az egyéni képességekre és szükségletekre épülő differenciált fejlődési utak biztosításával pótoljaa továbbtanuláshoz szükséges, de hiányzó alapvető ismereteket, kompetenciákat. A Híd I. programban szervezettnevelés-oktatás felkészíti a tanulókat az egyéni képességeikhez igazodó tanulási módszerek elsajátítására, illetvepályaorientációs tevékenység keretében megismerteti a tanulókat a munkaerőpiacra történő belépéshez szükségesismeretekkel. A Híd I. program keretében a tanuló középfokú iskolába történő felvételi vizsgát tesz. A program végéna tanulmányi követelmények teljesítéséről a szervező iskola tanúsítványt állít ki. A Híd I. programot úgy kellmegszervezni, hogy az érintett tanulók számára – igény esetén – biztosítható legyen a kollégiumi elhelyezés.(3) Ha a tanköteles tanuló alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezik, abban a tanévben, amelyben tizenötödikéletévét betölti, de legalább hat általános iskolai évfolyamot sikeresen elvégzett, az általános iskola kezdeményezia tanuló felvételét a Híd II. programba. A Híd II. programban nyújtott nevelés-oktatás tanulásra motivál, fejlesztia jogszabályban meghatározott egyes szakmák sikeres elsajátításához szükséges készségeket, szakmacsoportonbelüli pályaorientációs feladatokat lát el, részszakképesítés megszerzésére készíthet fel. A Híd II. program záróvizsgávalzárul, amelyről a szervező iskola tanúsítványt állít ki. A sikeres záróvizsga részszakképesítést tanúsít és középfokúiskolában történő továbbtanulásra jogosít. A tanuló a Híd II. program keretében elsajátítja azokat az ismereteket,amelyek a szakképzés megkezdéséhez szükségesek, továbbá megszerzi a szakképzésbe történő bekapcsolódáshozszükséges elméleti és gyakorlati tudáselemeket. A tanuló a Híd II. program sikeres befejezése után a szakképzésiévfolyamon, évfolyamokon felkészül a szakmai vizsga letételére.(4) A Köznevelési Hídprogramok keretében a tanulók komplex fejlesztését szolgáló tevékenységek, foglalkozások ésprogramok a délelőtti és délutáni időszakban arányosan elosztva kerülnek megszervezésre. A KöznevelésiHídprogramokban az érintett tanulók egyéni képességeihez igazodó pedagógiai tevékenységrendszermegvalósításában résztvevő pedagógusok illetmény-kiegészítésre jogosultak abban az esetben, ha az adott tanévbena pedagógiai tevékenységükkel érintett tanulóik legalább hetven százaléka eredményes középfokú írásbeli felvételivizsgát tesz, vagy Híd II. program esetében a második évfolyamba lépett.(5) A Köznevelési Hídprogramok keretein belül szervezhető olyan osztály is, amely az Országos Képzési Jegyzékről szólókormányrendeletben meghatározott szakképesítések körében folytatott szakiskolai képzés megkezdésére készíti felazokat a tanulókat, akik általános iskolai tanulmányaikat a tankötelezettségük végéig nem tudták teljesíteni és hatáltalános iskolai évfolyamnál kevesebbet fejeztek be sikeresen.(6) A Köznevelési Hídprogramok nevelési-oktatási programjait az oktatásért felelős miniszter rendeletben adja ki, amelymagában foglalja a csoportszervezési elveket, a fejlesztés eszközrendszerét, a tanulók, illetve az alkalmazottpedagógiai tevékenység mérésére-értékelésére, ellenőrzésére vonatkozó keretszabályokat is.(7) Köznevelési Hídprogramok általános és középfokú iskolában – a kormány által szabályozott keretek között –szervezhetők. A programokban közreműködő intézményeket a Kormányhivatal jelöli ki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  12. 2012. június 29. 13:5251.

    Ez a Nobel-békedíj nagyon ott van! :)

    előzmény:
    Tulipáncsokor (49)
    2012-06-29  13:49
  13. 2012. június 29. 13:5150.

     "Nevelést otthon nem kapva, majd az iskolából is kilökve, teljesen képzetlenül semmi esélye se lesz kimászni abból a helyzetből, amibe beleszületett, akkor sem, ha akarna!"

     

    Értsétek már meg, akit az új szabályozás értelmében most esetleg kitesznek 16 évesen az iskolából, abból akkor sem lenne képzett ember, ha 20 éves korig kellene iskolába járnia! 

    előzmény:
    csutak51 (46)
    2012-06-29  13:31
  14. 2012. június 29. 13:4949.

    16 évesen már nem gyerekkorú, hanem fiatalkorú. És ha ennyi idősen arra van esze, hogy bomlassza a közösséget és renitensen viselkedjen, akkor arra is legyen esze, hogy átgondolja, hogy ez hová vezet.

     

    Baromira nem érzem a szegény gyerek büntetésének, hogy kiteszik az iskolából, inkább a többi jó érzésű gyereket érzem bűntetve, hogy ilyen gyerekkel kötelesek eltölteni minden tanítási napot.

     

    De tudod mit? Vegyél magadhoz 3-4 ilyen 2 "szegény sorsú gyereket" és mutasd meg, hogy milyen faszán tudnál belőlük jó embert nevelni! Aztán ha ezt tudod csinálni éveken keresztül, akkor felterjesztünk Nóbel békedíjra! Hajrá! Hajrá! Más f...szával mindig könnyebb a csalánt verni, mint cselekedni!

     

    előzmény:
    csutak51 (46)
    2012-06-29  13:31
  15. 2012. június 29. 13:4748.
    Akik pedig úgy mondanak véleményt, hogy nem ismerik a törvényt, gondolkodjanak el a véleményalkotás ésszerű szabályain!
    Segítségként:

    2011. évi CXC. törvény a Nemzeti Köznevelésr?l
    M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y o 2011. évi 162. szám(http://magyarkozlony.hu)

    45. § (1) Magyarországon - az e törvényben meghatározottak szerint - minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.
    (3) A tankötelezettség a tanuló tizenhatodik életévének betöltéséig tart. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti. A tankötelezettség meghosszabbításáról a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az iskola igazgatója dönt.
    60. § (1) A tanuló munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó iskolai oktatásban (a továbbiakban: felnőttoktatás) az e törvényben foglaltak szerint vehet részt.
    (2) A tanuló attól az évtől kezdődően, amelyben
    a) nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhatodik,
    b) középiskola és szakiskola esetén huszonegyedik
    életévét betölti, kizárólag felnőttoktatásban kezdhet új tanévet
    97. § (1) Azok a tanulók, akik tanulmányaikat az iskolai nevelés-oktatás kilencedik évfolyamán a 2011/2012. tanévben vagy azt megelőzően kezdték meg, tankötelezettségük azon tanítási év végéig tart, amelyben a tizennyolcadik életévüket betöltik. Azon sajátos nevelési igényű tanulók tankötelezettsége, akik esetében a szakértői és rehabilitációs bizottság
    e törvény hatálybalépése előtt a tankötelezettség huszadik életévükig történő meg hosszabbításáról döntött, annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a huszadik életévüket betöltik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  16. 2012. június 29. 13:3847.

    Sajnos, az iskolában is bűnözőpalánta volt, és akként is viselkedett (másképp nem rakják ki). Ha rossz napja van, nem történik semmi. Ha jó napja van, és betöri a társának a fejét vagy elad neki egy kis anyagot, akkor vagy büntetlenül bántotta a társát, vagy ha valakit elővesznek, akkor az a túlterhelt pedagógus, aki a negyedik folyosóügyeletes szünetben el merészkedett menni a mellékhelyiségbe, mert már nem bírta tovább, és nem a drága gyermeket figyelte. A felelősségeket elég jól leosztják az iskolákban, de gyakran lehetetlen gyakorlatban is ott lenni, ahol kéne.

     

    És azért tegyük hozzá, hgoy amennyire nem felelősségteljes felnőtt egy tizenhat éves, annyira nem is tehetetlen gyermek. Mostanában inkább tehetetlen gyermekként tekintenek rájuk, óvják őket attól, hogy bármiért is vállalniuk kelljen a felelősséget (pedig bizonyos dolgokért már a gyermeknek is kell, az életkorával növő mértékben), és ehhez ők nagyon jól alkalmazkodtak. A szigorításokkor mindig rosszul jár az első pár ember, pl. akiket először vágnak ki. De hidd el, utána hamar alkalmazkodni fognak ehhez is a fiatalok, és akiknek fontos a tanulás / meleg kaja / családi pótlék / ... szóval akiknek valamiért jó, hogy ott vannak a suliban, azok össze fogják kapni magukat legalább annyira, hogy maradhassanak!

    előzmény:
    csutak51 (46)
    2012-06-29  13:31
  17. 2012. június 29. 13:3146.

    A 16 éves, akivel nem törődnek a szülei, sem "csinálta magát".

     

    Ha kiteszik a GYEREKKORÚT az iskolából, curvára megbüntetik azt, aki leginkább bűnös ebben, a szülőjét!

    A büntit NEM a bűnös szülő, hanem a gyerek szenvedi majd el, ám 16 évesen ezt nem tudja a szerencsétlen.

     

    Nevelést otthon nem kapva, majd az iskolából is kilökve, teljesen képzetlenül semmi esélye se lesz kimászni abból a helyzetből, amibe beleszületett, akkor sem, ha akarna!

     

    Választási lehetőségként a bűnözés marad neki, más nem.

     

    Eddig az iskolában volt legalább fél napot a potenciális kiskorú bűnözőpalánta, most majd az utcán lesz, mert hol máshol???

    Kit is büntettek meg????? Téged is, csak még nem tudod, sajnos.
    előzmény:
    gerdamama (21)
    2012-06-29  11:26
  18. 2012. június 29. 13:2845.

    Szerinted egy tanár egy olyan osztályban, ahol megszabadult már az energiáját leszívó gyerekektől, nem szeretne szinvonalas oktatást nyújtani? Azért ennyire le legyenek már szar tanárok Magyarországon!!!

     

    Hidd el, hogy egy tanárnak legalább akkora öröm egy gyengébb képességű gyerekből kihozni azt a keveset, amit lehet, illetve még többre megtanítani, mint egy kivételes képességgel rendelkező gyerekkel foglalkozni. Sőt! Az előbbi még nagyobb szakmai kihívás is neki, mint az utóbbi.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (43)
    2012-06-29  13:21
  19. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. június 29. 13:2844.

    Tudom, de szerinted ez így rendben van?

     

    Gondolod, hogy nincs igazam, amikor azt mondom, hogy az ilyen és hasonló intézkedések hatására még lejjebb fognak menni a bérek?

     

    Amúgy azzal én is egyetértek, hogy bizonyos "gyerekeknek" már nem az iskolapadban lenne a helyük... csak az a baj, hogy sehol másutt sincs helyük... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (38)
    2012-06-29  13:07
  20. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2012. június 29. 13:2143.

    „Tőlem nyugodtan repülehet az összes olyan 16 éves, aki nem akar tanulni, nem jár órákra, ill. bomlasztja a közösséget. Most úgy őszintén, kinek jó az, ha továbbra is bent vannak a suliban? Ahhoz hogy valaki 16 éves korára eljusson oda, hogy rezeg nála a léc a kicsapást illetően, az nem egy két hónap alatt hozta össze. És nem a köv. két évben fog jobb belátásra térni, úgyhogy legalább az érettségire való felkészülésben nem fogja hátráltatni az értelmesebbeket. De az ellenzőknek tudom javasolni, hogy vegyenek magukhoz egy egy ilyen diákot és térítsék jobb belátásra, mire 16 éves lesz. Ha már ennyire aggódnak értük.”

     

    Egyetértek a fentiekkel.

    DEEEEEE....

    Van egy másik aspektusa a dolognak. Ha kevesebb „selejtes” ám több szorgalmas és jóképességű diák marad az iskolában, akkor azoknak illenék magasabb szintű oktatást nyújtani mind a közép, mind a felsőfokú képzésben.

    Ám az a baj, hogy jelenleg az elitista képzésrendszer létrehozása történik, magától értetődően minimális mennyiségű diákkal. Magyarán szólva csak kiváltságos keveseknek lesz biztosítva a magasabb szintű oktatás állami támogatással.

    Pedig ez nem jó. Aki „agyilag béna”, az ne tanuljon, ám aki tanulni szeretne, annak lehetővé kell tenni a tanulást!

     

    Széchenyi István

    „EGY NEMZET EREJE A KIMŰVELT EMBERFŐK SOKASÁGÁBAN REJLIK”

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464050 (32)
    2012-06-29  12:56
  21. 2012. június 29. 13:2142.

    Elmehet takarítani vagy képesítést nem igénylő (segéd)munkára.

     

    Csomó munkához meg egyébként sem kell képesítés. Nem hiszem, hogy a drog-dealerek kereskedelmi szakközépiskolát vagy gazdasági főiskolát végeztek, de valahogy ott van az eszük, amikor szükség van rá.

     

    Rokonom úgy vezetett SIKERESEN évtizedeken keresztül jól menő éttermet, hogy sima pincér szakmunkás bizonyítványa volt.

     

    előzmény:
    rahan (30)
    2012-06-29  12:40
  22. 2012. június 29. 13:1841.

    "És akkor passzoljuk le a kölköt a beleszarós/nem beleszarós, de rossz irányból közelítős szülőnek,"

     

    Basszus, hát mi az, hogy lepasszolják a kölköt a saját szülőjének

     

    Nem az szülő feladata lenne, hogy valami minimális tisztességre nevelje a gyerekét? Nem csak a gyerekcsinálás technikáját kell szeretni, a továbbiakkal is számolni illenék.

     

    Az a lepasszolás, ha a legelemibb szülői kötelességeket és a felelősséget áthárítják az iskolára. A következményeket pedig a pedagógusokon kívül a gyerekeink is viselik. Ha van gyereked, feltételezem, hogy azért jár iskolába, hogy tudást szerezzen, ne csak "élményeket". Hogy ne csak arról számolhasson be esténként otthon, hogy aznap éppen milyen balhé volt a suliban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515440 (35)
    2012-06-29  13:05
  23. 2012. június 29. 13:1040.

    És őrületes tévedés, hogy az iskolának az lenne a feladata, hogy súlyos viselkedési zavarokkal küzdő fiatalokat pátyolgasson. Hogy tovább ne menjek, a tanárokat nem erre képezik.

    A szülőknek van 1-2-...-10 gyereke. A pedagógusnak van 120. Nem gondoljátok, hogy az oktatáson és alap nevelési feladatokon kívül a gyerekek elrontott életének a rendbehozását is a tanárokon akarjátok számonkérni?... Lehetetlen feladat. Nem azért, mert nincs megfizetve, az már csak laza ráadás, ezt bármennyi pénzért és bármilyen elhivatottsággal is lehetetlen ilyen mértékben megoldani!

    Talán lehetne a nev.tan.-okra koncentrálni? Azokról nem sokat tudok, de mégis mintha kompetensebbek lennének ilyen kérdésekben...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_515440
    Torolt_felhasznalo_515440
    2012. június 29. 13:0739.
    A kedvencem főiskola alatti termés: szobrásztanuló voltam egészen e hó 13.-áig, annyi műhelytárggyal, mint dágvány. Azaz csak egy-egy napot, hétvégét, részmunkaidőt, nagyon esetleg éjszakát tudtam vállalni. Részidőset kb fél évig kaptam valahol, egy adategyeztetést irodában, amúgy maradtak az egy-egy műszakok a gyárban. Na, aki ezt szervezte, az mondott egy zseniálisat, nem is egyszer ráadásul. Miszerint "Bezzeg a többiek heti 5 napot tudnak nyolc órában". Vazzeg diákmunka. Suliba meg jár helyettük a kalauzbácsi. Bájdövéj ezt lehet, hogy egy gimivel, vagy fősuli/egyetemen egy lazább, főleg elméleti tanrenddel el lehet játszani, de a mester elég hülye arcot vágott volna, ha elévezetem neki, hogy há megyek dolgozni, úgyhogy holnap nem jövök be a nyolc órás műhelyre. Minekután egy hosszabb kajaszünet meglátszott a munkán kb... na úgyhogy annál a szövetkezetnél volt egy-két izgis párbeszéd, mikor az irodás néni huszadjára elsütötte ezt a bezzelegést, mire én ráfeleltem, hogy gondolhatja, hogy nem viccből csinálom, amit meg maga most vázolt, az egy korrekt főállás...:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     

Címlap

top