Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretői viszonyt befejezn

sunnygirli
Létrehozva: 2012. június 19. 00:04

Kedves Mindenki, aki már járt hasonló cipőben, kérlek segítsetek!

 

Tanács, tipp, segítség kéne azoktól akik voltak már szeretői státuszban, és sikerült kilépniük belőle.  Szívesen vennék olyan könyvajánlást is, ami segít ebben.Tudom van már szeretős topik, de én nem a pro és kontrára vagyok kíváncsi, és nem azt szeretném fejtegetni, hogy miért lépnek félre az emberek. 

Én egyszerűen tanácsot kérnék arra, hogy hogyan fejezzem be.

 

Próbáltam, de nem ment. Legutóbb 2 hónapig nem kerestem, majd egyszercsak felhívtam, és találkoztunk, és hát a vonzalom nem enyhült... Így újra megtörtént.

 

Találnék mást helyette, volt is időszak, amikor mással voltam. De most nem találok. Nincs olyan az életemben, aki felcsigázna (pedig sokan udvarolnak), így mindig visszatáncolok hozzá. De nem értem miért? 

Miért van az, hogy az ember nem úgy cselekszik, ahogy az esze diktálja? Ezerszer végiggondoltam, hogy mit szeretnék tőle. Az elején szerettem volna szeretőből barátnő lenni. Akkor még hittem azt is, hogy esetleg elhagyja. De nem tette. Pedig minden érv mellettem szólt. Persze szörnyű ez a hasonlítgatás, de szerintem jobb vagyok, mint a felesége. Mármint kinézetre (hiszen belsőleg nem ismerem), illetve úgy vettem észre a férfin, hogy szíve szerint engem választana. Csak egy béna pöcsfej, aki járt utat a járatlanra nem mert lecserélni. Pedig nincs gyerek, nincs közös ház, és még szerintem fiatalok vagyunk.

Ő soha nem ígért semmit nekem. Barátok voltunk, azokkal a bizonyos extrákkal... 

 

De ez a téma teljesen felőröl. Folyton azon kattog az agyam, hogy hogy tudta ezeket a dolgokat megtenni, miért ilyen aljas egy ember a feleségével szemben. Szívem szerint kiborítanám a bilit, elmondanék mindent a feleségének. Mert ez a férfi nem érdemli meg őt. 

Én szenvedek, holott a férfinek kéne a bűntudattól. Az én agyam kattog, ő meg élvezi az életet két nővel. Mind a kettőnket palira vesz.

Az agyam tudja, hogy be kell fejeznem, de oly nehéz. És a hónapok múlnak, csak múlnak. Magamban megbeszélem, hogy ő a hibás, mert ő lép félre, és neki kellett volna lépnie, vagy válnia, vagy velem megszakítani a kapcsolatot, de nem tette.

Persze, hogy nem, mert ez így kényelmes neki. 

1,5 éve nyújtjuk ezt a rétestésztát... Valakivel diskurálnom kell a témáról, valakivel, aki már átélte ugyanezt. Valaki aki megadja nekem a lökést a továbblépéshez. Elsősorban olyanok tanácsát várom, akik szeretők voltak, és nem a megcsalt feleségek.

Az erkölcscsőszöket pedig szépen kérem, hogy ne álljanak neki kioktatni, hogy én mint szerető vajon milyen ember lehetek, stb, mert amíg az ember egyszer bele nem lép egy ilyen pocsolyába, addig nem tudhatja. 2 éve magam sem gondoltam volna, hogy pont én leszek egyszer egy ilyen helyzetben. Maga voltam a megcsalás legnagyobb ellenzője. De most mégis ebben a cipőben járok, melyből ki szeretnék lépni, és segítséget kérek, nem pedig mocskolódást.

 

Köszönöm!

 

  1. 2012. október 14. 22:1896.

    Foglald le magad mással. Sportolj, járj el futni.

    Ezt más nem fogja megoldani helyetted te is tudodl 

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  2. 2012. október 10. 18:0195.

    Igazából a feladatot már megoldottátok.

    Jól csináltátok, szerintem sokan örülnének, ha egy ilyen helyzet után képesek lennének helyreállítani a családi életet. 

    Bizalom meg nem tér vissza azonnal. Majd idővel. Ezt meg Te is tudod:-)

    előzmény:
    fruska08 (94)
    2012-10-10  08:22
  3. 2012. október 10. 08:2294.
    Köszi, nem merültem én el az önsajnálatban, három nap bőgés után mondtam azt, hogy ennyi elég és össze kell szednem magam. Mindez egyébként (a lebukás) már 4 hónapja volt. Azóta nagyon sokat javult a dolog, sokkal többet beszélgetünk, a szex is működik, szóval tulképp igenis használt a kapcsolatunknak a dolog. Felrázott, és igyekszem kijavítani a hibát, amit vétettem, a férjem is nagyon igyekszik, látom rajta, hogy nagyon megbánta. Próbálom elhinni neki, hogy soha többet, és jó lecke volt, és csak engem akar, de rohadt nehéz. Egyedül a bizalom az, ami nem akar visszajönni - de vissza fog. Abban bízom, hogy ezt az érzést csak az idő hozhatja vissza, mert úgy érzem tenni nem tudok érte. Vagy mégis?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (93)
    2012-10-09  19:26
  4. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. október 9. 19:2693.

    Ne sirasd már ilyen könnyen a házasságodat! Elrontottátok a férjeddel (igen mindketten)  a dolgokat, de ez még messze nem jelenti azt, hogy vége a világnak. Ha akarjátok még rendbehozhatjátok. Akarjátok?

     

    most nem szenvedgetni kell, meg önsjnálni, hanem határozottan előre nézni.  

    előzmény:
    fruska08 (92)
    2012-10-09  15:54
  5. 2012. október 9. 15:5492.

    Sziasztok!

    Nagyon jó látni, milyen is a "másik oldal". Feleség vagyok, gyerekünk van, a párom pedig lebukott, hogy együtt volt egy másik nővel, 6 hónapig hazudott nekem. Közben ugyanúgy elhangzott az, hogy szeretlek, kaptam virágot, kedves volt, stb...

    azt mondja, azért tette, mert csak a gyerekkel foglalkoztam. Tudjátok, szomorú, de igaza van. Tényleg elhanyagoltam őt.

    Ülök fejbekólintva, és nem értem, hogy tehette ezt velünk. Oda az életünk, oda a biztosnágom, az otthonom, a gyerekem boldogsága. Persze tudom, hogy felnőhet apa nélkül is... de az nem ugyanolyan, mint együtt felnevelni! Iszonyú törés ez, iszonyú szenvedés. A büszkeségem, az önértékelésem a béka segge alatt. Én is hibás vagyok. Túl leszek rajta. Felállok. Csak a gyerekem!!!!!!!!!! Őt féltem, mi lesz ebből, hogy élem túl, hogy a kis antennáival mit fog megérezni, istenem, még csak három éves!!!!!!

    Ilyen megcsalt feleségnek lenni.

  6. Torolt_felhasznalo_164163
    Torolt_felhasznalo_164163
    2012. október 7. 21:4791.

    Örülök, hogy sikerült a jó döntést meghozni! Nagyon sok boldogságot kívánok neked! (A beszólogatókkal meg ne foglalkozz.)

     

     

     

    előzmény:
    sunnygirli (86)
    2012-10-07  10:17
  7. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. október 7. 10:3390.
    Sok örömet neked!
    előzmény:
    sunnygirli (86)
    2012-10-07  10:17
  8. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. október 7. 10:2989.

    Ez az egész semmi másról nem szól, sima szíktás. hogy nős, vagy drogos, va gy akármi más teljesen mellékes.

     

    Ügyes voltál. Befejezted. Ennyi. 

    előzmény:
    sunnygirli (88)
    2012-10-07  10:24
  9. 2012. október 7. 10:2488.
    Most miért vagy ilyen undok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (87)
    2012-10-07  10:22
  10. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. október 7. 10:2287.
    Új nlc-s szappanopera?
    előzmény:
    sunnygirli (86)
    2012-10-07  10:17
  11. 2012. október 7. 10:1786.

    A topik picit meghalt az elmúlt hónapokban, de mivel sokan reagáltak priviben, ezért tudom hogy sokakat érintett a téma, és olvasták a topikot, csak nem mertek hozzászólni.

     

    Szeretném elmesélni, hogy mi történt velem, miután elhatároztam magamban, hogy végérvényesen megszakítom a kapcsolatot. 

    Ahogy tudjátok volt már sok próbálkozásom, de ennél éreztem hogy  ez most már amolyan igazi elhatározás. Én azzal próbálkoztam hogy negatív emberként állítottam be őt az agyamban. 

    Lezártam, más dolgokra koncentráltam, belevetettem magam a sportba, és kb. 2 hét után arra lettem figyelmes, hogy már nem jut eszembe. 

     

    Aztán teltek a hetek, és boldogabbnak éreztem magam, mint valaha. 

    És aztán derült égből egyszercsak ott termett előttem egy férfi. Egy olyan férfi, akiről mindigis álmodoztam. Aki ezerszer jobb, mint a régi, aki csak félig volt az enyém. És most megkaptam őt, a jobbat, egészben. Aki most csak az enyém, akivel rettenetesen boldog vagyok. 

     

    Annyira érzem a csodát, és annyira boldog vagyok, hogy megtettem ezt a lépést. Ez egy visszaigazolás számomra, mert újra hiszek a "nagy bölcsességekben", mint pl. be kell zárni egy ajtót, hogy újat nyithass ki.

    és hiszek abban is, hogy hinni kell hogy megérdemel az ember egy boldog kapcsolatot, és hogy mindennek a maga idejében kell történnie. 

     

    Ez a boldogság, és szerelem még inkább felnyitotta a szemem annak tekintetében, hogy a volt szeretőm milyen rossz ember is valójában. Mert újra érzem azt, milyen kapcsolatban lenni, milyen szerelmesnek lenni, és el sem tudom képzelni, hogy a barátom mellett másra is vágyjak. Csakis vele szeretnék lenni, minden időmet vele akarom tölteni, csakis rá vágyom. 

    Aki nem ezt érzi, hanem el lehet csábítani, és nem egyszer, nem kétszer, hanem hosszú hónapokon keresztül, az nem szerelmes, és nem boldog. 

     

    Mindegy, ez most már nem érdekel. Mindenki ott rontja el az életét, ahol akarja. Kívánok mindenkinek sok erőt egy új és jobb élethez!!!

     

  12. 2012. június 22. 23:4985.
    Mivel itt mindenki jogosan önuralomra és kitartásra ösztökél, indíthatsz egy fogyiklubszerűséget is, x nap xmegválaszolatlan sms, x mennyiségű tömény stb adatok feljegyzése, kilók, kalóriaégetés stat helyett
    előzmény:
    sunnygirli (84)
    2012-06-22  21:59
  13. 2012. június 22. 21:5984.

    Sziasztok!

     

    Azt hiszem jó úton haladok, napok óta semmi közünk egymáshoz, nem kerestem, vagyis nem válaszoltam az sms-re. 

    Próbáltam más szemszögből is nézni a dolgokat, felírtam egy papírra az összes rossz tulajdonságát, amit nem szeretek benne. :)

    Illetve próbáltam azt is végig gondolni, hogy ő milyen helyzetben van. 

    Tudom, kár ezeken is agyalni, de mivel mindig eszembe jut, ezért valamilyen irányba terelnem kell a gondolatokat. 

    Rájöttem arra is, hogy mi a baj a szeretősdivel. Tényleg az érzelmek kialakulnak, aztán a sok együtt töltött idő után betekintést nyersz a magánéletébe, megismered a legbensőbb titkait, barátok is vagytok, és ez egy idő után zavart okoz. És pont azon gondolkoztam, hogy amíg egy pici érzelem is van a háttérben, addig tényleg nem szabad találkozni, mert simán visszaeső leszel. Viszont ha már elmúltak az érzelmek, akár még barátok is lehettek. Talán úgy mint egy ex barátnál. Amíg egy picit is szereted, addig annyira számít, hogy hol jár, mit gondol rólad, kivel látod őt, kivel lát ő téged, hová megy nyaralni, stb. Aztán egyszercsak egy napon felébredsz, és rájössz, hogy kicsit sem izgat mi van vele. Azt hiszem, ezzel a történettel is ez fog történni. Nagyon bízok benne!!! :)

     

    Utolsó gondolatként hadd osszam meg veletek a mai elmélkedésemet: 

    Azért az a szomorú ezekben a szeretős történetekben, hogy  pont a felesége nem ismeri igazán őt. Van egy képe róla a fejében, ami egyáltalán nem valós. Lehet, hogy sok megcsalt fél sejti a dolgokat, de a mi szituációnkban ez biztos nem így van. Ezer kimondott hazugságot végighallgattam a férfi mellett, ahogy telefonált neki, és mondta mondta a hazugságokat, hogy épp merre jár.  Pont a párjának hazudott. Pont őt vágja át. 

    Én meg, aki csak egy haverból lett szerető, nekem meg nem hazudik. Nekem mindent el mer mondani. 

     

    Haladok az utamon előre, haladok tovább boldogan, és azon dolgozok, hogy ne ő járjon a fejemben. Nem érdemli meg. Nincs értelme. Lányok, mindenki aki hasonló cipőben van, kinek van vér a pucájában, hogy velem együtt a mai naptól befejezze a szeretősdit? Miért ne kezdjetek velem egy új életet? Együtt biztos könnyebb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  14. 2012. június 21. 12:2083.

    Egy olyan helyzetben vagy, amit TE nem tudsz elviselni, de a szeretődre akarod terhelni a döntés súlyát. (Váljon el, vagy szakítson veled...) Na ne már!

     

    Onnantól kezdve, hogy ultimátumot adtál (nem is értem, hogy képzelted ezt), magad alatt vágtad a fát. Pontosan tudta, hogy függő vagy, és innentől kezdve azt csinál veled, amit csak akar.

     

    Hogy, hogy tudsz kiszállni? Úgy, hogy nem találkozol/érintkezel vele soha többet. Ennyi. Ja, hogy nehéz? Hát igen. Önuralom kérdése. Ha ez nincs, eszedbe se jusson, hogy jobb vagy, mint a felesége.

     

    Kinézetre lehet, hogy jobb vagy, ezért vagy te a szerető és nem a feleség.

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  15. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 21. 07:3382.
    Meg akik magukat törlik és újra regisztrálnak.
    Ma Piri, holnap Pötyi egyes, huszonötös stb...és egyikhez se adja az arcát, lapítanak mint az a dolog a fűben.
    előzmény:
    -1- (81)
    2012-06-21  07:14
  16. -1-
    -1-
    2012. június 21. 07:1481.

    Nem úgy, mint akiét folyamatosan törölni kell.

    Hogy neked mindig milyen igazad van! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (60)
    2012-06-19  12:21
  17. -1-
    -1-
    2012. június 21. 07:1080.

    Sok mindent másként gondolok, de ez a mondat nagyon megütötte a szemem.

     

    "Nem a feleségek vannak az út rossz oldalán, azért ezt tisztázzuk."

     

    Erről szívesen hallanék többet.

    Van olyan, hogy az út jó vagy rossz oldalán áll valaki?

    A feleség egy státusz ugyan úgy, ahogy a szerető is.

    Ha valaki megtölti tartalommal a szót, akkor válik azzá, amivé válnia érdemes. Vagy éppen nem.

    előzmény:
    andrea555 (65)
    2012-06-19  14:03
  18. -1-
    -1-
    2012. június 21. 06:5079.

    Ilyen hsz-ok alkalmával szoktam azt írni, bár értenéd is azt, amit leírsz.

     

    Ugyanis tökéletesen leírsz mindent, amit tudni érdemes, csupán a te tudásod hiányzik belőle.

    Hagyd, hogy eljuss a felismerésig. Nálam ez annyit tesz, hogy amiről beszélek, egyszer csak lejut a szívemig, a megértésig.

    előzmény:
    sunnygirli (74)
    2012-06-20  19:25
  19. -1-
    -1-
    2012. június 21. 06:4378.

    Nos, amit itt nagyon bőven ecseteltél, az semmi más, mint a te függőséged valkai felé.

    Ezt összekeverni szerelemmel, szeretettel arra vall, hogy nem ismered fel a különbséget.

     

    Állandóan azzal foglalkozni, hogy a másik mit tesz és mit nem, hogy másik mit érdemel és mit nem, elég kicsinyes, ami belőled fakad.

     

    Hogy mit kellene tenned? Feltételézésem szerint magaddla kellene kezdened. Pédául azzal, hogy mit tartasz magadról? Mit tartasz arról, hogy önbecsülés? 

     

    És persze nem csak hangoztatni, hogy "én különb vagyok ennél meg annál", mert ezzel csak áltatod magad. Ahogy írod, nem ismered a feleség belső értékét. A magadét biztosan ismered?

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  20. 2012. június 20. 19:5277.

    Az ultimátum szerintem sem járható út. Ha magától nem érzi úgy,hogy változtatnia kell,mert eldöntötte,hogy igenis a barátnőjével szeretne élni, mellette lenni, vele ébredni, ezt nem lehet kierőszakolni.

    És igen,milyen jogon mondom én azt,hogy hagyd el a megszokott életedet, az otthonodat??

    Annak meg legfőképp fölösleges,akinek meg sem fordult a fejében változtatni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_732350 (75)
    2012-06-20  19:42
  21. 2012. június 20. 19:4376.

    Szia!!

     

    Tegnap elhatároztam, írok neked, most pedig semmi nem jut eszembe,amivel segíthetnék neked, de átérzem a helyzetedet.

    Írhatnám azt,hogy ha neked ez így nem jó, akkor nincs más út. Viszont  a hogyanra nem tudnék neked válaszolni.Mert ha vannak érzéseid felé, hiába tudod,mit kellene tenned.Ő szeret téged? És mit mond,miért nem lép?

    Az viszont becsülendő,hogy megmondta az igazat.

    Én is azt támogatom,hogy végy egy nagy levegőt, és zárkózz el tőle.

    Esetleg menet közben kezdj el keresgélni,hogy eltereld a figyelmedet.

    És tudatosítsd magadban a tényeket,hogy ebből nem lesz más kiút csak az,ha te eldöntötted,és lezárod.

    Tudom,hogy nehéz, nekem nem kell meggyőznöd róla.

    nálunk kicsit másabb, mert bejár a családomhoz, sokat van itt, nem bújkálunk,ragaszkodunk egymáshoz nagyon, csak még nem érett meg benne a döntés.

    Lehet,sosem fog, ki tudja.

    Hányszor éreztem én is úgy,hogy be kell fejeznem,mert nincs továb értelme , de borzasztóan nehéz.

     

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  22. Torolt_felhasznalo_732350
    Torolt_felhasznalo_732350
    2012. június 20. 19:4275.

    Szívem szerint kiborítanám a bilit, elmondanék mindent a feleségének. Mert ez a férfi nem érdemli meg őt.

     

    Ezzel a mondattal/gondolattal saját magadat degradálod. Miért? Téged viszont megérdemel? Te még az asszonynál is rosszabb vagy? Hiszen ha őt annyira sem értékeli, hogy hű maradjon hozzá - és még így sem érdemli meg őt.. 

     

     Magamban megbeszélem, hogy ő a hibás, mert ő lép félre, és neki kellett volna lépnie, vagy válnia, vagy velem megszakítani a kapcsolatot, de nem tette.

    Persze, hogy nem, mert ez így kényelmes neki. 

     

    Már miért kéne, hogy HELYETTED döntsön? Pontosan neki így kényelmes. És neked meg szar. Akkor ha eldöntötted, hogy tényleg nem kell ez neked, akkor kidobod.

     

     Többszöri szakításon vagyunk túl. Az első az volt, amikor ultimátumot kapott, (talán pár hetet) hogy szakítson a feleséggel.

     

    Ultimátumot kapot?? Még szép, hogy nem úgy tett, hogy neked jó legyen. Puhapöcs egy fráter az, aki enged az ultimátumnak. Eleve hogy volt képed hozzá?

     

     Talán az a baj, hogy nem találkoztam más férfivel, mert akkor sokkal hamarabb túl tudnék lépni.

     

    Nem, akkor csak sokkal könnyebben a szőnyeg alá tudnád seperni és az új delikvensre rávetíteni a fel nem dolgozott sérelmeidet.

    előzmény:
    sunnygirli (74)
    2012-06-20  19:25
  23. 2012. június 20. 19:2574.

    Sziasztok!!

     

    Nagyon köszönöm a kedves hozzászólásokat! Segítetek vele nagyon! Jól esik hallani, hogy nem én vagyok egyedül ilyen hülye, más is csinált butaságokat, és hogy van kiút belőle.

    Tudom, hogy fejben dől el minden, tudom. Így volt ez az elmúlt 2 hónapan is. Nem kerestem, írtam neki egy sms-t hogy hagyjon békén, majd kitöröltem a telefonszámát is. 

    De persze, hogy ő ettől függetlenül irogatott... Én közben éltem az életem, ismerkedtem, stb. De aztán egyszercsak jött egy gyenge pillanat, és gondoltam, ha már egyszer újra megvan a száma, felhívom, mert kiváncsi vagyok mi van vele. Hát lehet, hogy kár volt...

     Azt hiszem az is vonz engem is az egészben, hogy tiltott zónában mozgunk, itt ez a hihetetlen vonzalom, és izgalmas egy titkos kapcsolat, amiről ugye elvileg senki nem tud. Amíg a gondolatokat és az érzelmeket ki tudod kapcsolni, addig nincs is gond vele. 

     

    Többszöri szakításon vagyunk túl. Az első az volt, amikor ultimátumot kapott, (talán pár hetet) hogy szakítson a feleséggel. Szenvedtünk mind a ketten, nehéz időszak volt, mert éreztünk egymást iránt valamit, de végül elém állt, és elmondta, hogy nem teszi meg. Ekkor egy ideig nem találkoztunk. De aztán ahogy múlt az idő, valahogy mindig összegabalyodtunk. Én meg elfogadtam, hogy csak "szórakozunk", arra jó lesz nekem is. És ezt működött is. Nem éreztem hogy kihasználna, hiszen mind a ketten azt kaptuk, amit akartunk. Akkor már nem akartam többet tőle.

    Az eszem mai napig tudja, hogy kapcsolatban nem működne köztünk a dolog, nem ilyen társra vágyom, nem vele akarnék élni, csak egyszerűen mégis foglalkoztat a téma, hogy miért tette/ teszi ezt, és közben meg ugye küzdök a vonzalommal is.

    Talán az a baj, hogy nem találkoztam más férfivel, mert akkor sokkal hamarabb túl tudnék lépni.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_164163 (73)
    2012-06-20  18:33
  24. Torolt_felhasznalo_164163
    Torolt_felhasznalo_164163
    2012. június 20. 18:3373.

    Szia,

    át tudom érezni a helyzetedet, voltam hasonlóban, annyi különbséggel, hogy nem egészen 2 hónapja lezártam az én szeretői viszonyomat - ezúttal végleg.

    Mi kétszer kezdtük el, pár hónapos szünetekkel, mindig megkeresett, és ha jól sejtem, most sem bírja könnyen, hogy tojok a fejére és beszüntettem minden kommunikációt. Az én szerencsém az volt, hogy egy idő után elkezdett bunkón viselkedni, amit én viszont egyáltalán nem toleráltam, és kiadtam az útját. Ha találkozunk még (előfordulhat, bár nem kettesben) a vibrálás meg a közös titok ott lesz a levegőben, ezt tudom, meg hát tapasztaltam is. A vonzódás a nem múlt el egyikünk részéről sem, de (!) ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a vágyakat ki is kell élni. Nem kell. Ilyen egyszerű ez.

    És hidd el nekem, te is túlleszel rajta hamar. Nekem ezt a pasit 2, azaz kettő nap alatt sikerült gondolatban lerázni magamról. Egy másikat, akit szerettem, viszont sokkal rövidebb ideig ismerhettem csak, a mai napig nem sikerült egészen elfelejtenem. A különbség, hogy neki nem csak a szeretője voltam.  

    Mérlegelned neked kell, de az, hogy az igény megjelent arra, hogy befejezd, azt jelzi, hogy neked ez így nem jó. És mivel a vágyott irányba (feleség elhagyása) a kapcsolatotok nem fog mozdulni, csak egy út van nyitva... 

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04

Címlap

top