Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Urogin tinktúra

kicsicsillag24
Létrehozva: 2009. december 16. 09:47

Sziasztok!

 

Az Urogin tinktúrával kapcsolatban szeretnék véleményeket kérni, aki már használta. Mennyire hatásos, mennyi idő míg hatni kezd, van-e valamilyen mellékhatása?

 

Köszönöm  

  1. 2018. augusztus 7. 18:2217.

    Urogin egy dologra jo, illuzio, hogyte megtettel mindent. Nekem nagyon enyhe felfazasom vokt. Kicsit gyakrabban mentem toalettre es csak a pisiles vegen ereztem egy kis szuro erzest. 2het alatt semmi valtozas nem tortent, pedig ettem az Urogin mellett a tozegafonyat, 1000mg C vitamint es rengeteg gyogyteat is. A dokit nem kerultem el. Mondtam neki ezt a ti nkturat, es csak nevetett, majd mondta, ettol a baj nem mulik el. A tozegafonya jo es a C vitamin, mert erositik a szervezetet, de nem tobb. Kidobtam egy csomo penzt a semmire. Uriogin 2.800.-, tozegafonya 1.600.-, C vitamin 380.- ... Persze az antibiotikum nem jo, de kellett megis. Utana meg jott a huvelygyulladas, mint mindig,  azt kellett kezelni. Arra viszont tuti a Naturland Glycerinum boracatuma. 2nap alatt gyogyulast hoz, utana johet Belienda Effect. Nem szamolom mennyibe kerult ez a kis megfazas 

  2. 2016. január 13. 08:4916.

    Sziasztok! Az utlolsó egy évben harmadszor, tegnap este egyik pillanatról a másikra éreztem a hasamnál feszítő, alul kissé szúrós érzést, majd egy órán belül kezdődőtt a 2percenkénti, iszonyatos fájdalmakkal járó 1-2 csepp miatt wc re járó pisilési roham. Mikor először éreztem ilyet, szinte sírva törtem a háziorvosomra az ajtót, nemérdekelve a sok várakozót, nyílván hosszú ellnézések között. Antibiotikumot írt fel. Nem vagyok gyógyszer párti, sőt, de a hirtelen fájdalmaim miatt akkor tök mindegy volt mi, csak valamitől csillapodjon. Az elso bogyó után 1-2 órával már jobb volt. A 2 és a 3. alkalommal nem akartam gyógyszert, nem is lett volna hirtelen megoldható, ezért házi praktikák után kellett olvasnom. Az alábbiakból nem tudom mi, vagy lehet együttesen fejtették ki jótekony hatásukat, de ha nem is 1-2 óra, de estétől reggelre elmúlt a fájdalom, és a folyamatos pisilési inger. A neten olvasgattam utána, illetve úgy gondoltam ilyenkor minde jó amivel a szervezezet erősítjük. Tőzegáfonya kapszulából az elején óránként egy kapszulát is beveztem. c vitaminból naponta vagy 3000mg addig legalább amig baj van, de én a 12 éves lányomnak is ezt adom és bármilyen nyavalyából max 2 nap és semmi baja. Nem volt lázas legalább 4 éve. csalánkevél teát ittam, ezüst kollaid nagyon jo baktérium és vírus ölő, összekevertem egy kis méz+ örölt szegfűszeg+fahéj+citromlé ez a kombó brutál fertőtlenít, torokgyulladásra is tökéletes házi megoldás, urogin gyógynövényi folyadék,grapfruitmagolaj 15csepp egy kis vizben, és egy kis kamillateás vagy cickafark teás ülőfürdő. A fürdőt én már csak akkor tudtam használni, mikor már csak fájt, de nem volt már meg a folyamatosan pisilős érzés. Miután mindent bekapkodtam, és már kb  majd folyamatosan ágy wc roham után végre egy kicsit csökkent a fájás, és el tudtam aludni. Hajnalban mikor elmentem pisilni már nem fájt. Másnap egész jól éreztem magam. Mintha csak egy rossz álom lett volna.A hasam még érzem érzékeny, de a brutál tünetek elmúltak!!!! Köszönök minden természetes gyógymódot! Antibiotikum és orvos nélkül is van olyan betegség ami gyógyítható, csak egy kis utánajárást igényel, de sztem megéri! 


     


     

  3. 2010. december 8. 08:1515.

    Nem tudjátok, ezt az urogint akkor is lehet alkalmazni, mondjuk naponta egyszer vagy kétszer, ha csak megelőzést szeretnénk? vagy átmosni a húgyúti rendszereket?

     

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_472032
    Torolt_felhasznalo_472032
    2010. január 25. 12:0514.

    Sziasztok!

    Nekem nyáron lesz 2 éve, hogy először éreztem ilyen kínt. Akkor gennyes is volt a vizeletem és vér is volt benne. Azóta pár havonta előjön, viszont azóta egyszer sem volt benn genny vagy vér és eddig mindig segített az antibiotikum. Most cifrant kaptam, de hiába szedtem, 4 nap után csak erősödtek a tüneteim. Azt az éjszakát már végig bőgtem. Leültem a gép elé, több helyen is olvastam az urogint, amit ma délután szeretnék megvenni. Viszont ami nekem szinte azonnal használt: 4-5 fej fokhagymát megpucolva, kipaszírozva 5 percig forró vízben áztatni, majd leszűrni és meginni. Borzalmas íze van, de frappánsan van írva a könyben: nagyon rossz, de ebben a helyzetben az ember már nem mérlegel, bármit megtesz, hogy a tünetei elmúljanak. Tegnap reggel és este ittam, ma még egy kis égő érzést érzek, de a szúró fájdalom és az ÁLLANDÓ vizelési inger megszűnt. Ma viszont már nem tudtam magam rávenni a megivására, bízom abban, hogy mint annyiótoknak az urogin nekem is segít. Ha mégsem, akkor visszatérek a fokhagymás megoldáshoz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. december 16. 12:1313.
    Sztem nálam is "sima" felfázás, mert pár napja sokat voltam kinn a hidegben és éreztem is, hogy fázik a lábam remélem mihamarabb enyhül, mert nagyon rossz érzés ráadásul most ki kellett mennem a munkám miatt (gyalog) és átázott a csizmám is pont ez hiányzik még most!
    előzmény:
    altamira (11)
    2009-12-16  11:36
  6. 2009. december 16. 11:3712.

    Öreg felfázós vagyok én is. Az elején nekem is segített az Urogin, aztán már csak akkor, ha még épp csak megéreztem, hogy kezdődik valami. Néha még most is érzem, hogy valamicskét használ, de az utóbbi időben kizárólag az antibiotikumos kezelés hatott. Volt, hogy az is csak a második kúra.

     

    Szedtem tőzegáfonyát is, csak azt meg kúraszerűen kellene. Kipróbálom ezt az Urovit port meg a Carn C-t, hátha.....

     

    Bár most szerencsére már pár hónapja elkerült a felfázás, le is kopogom. Ebben az évben áprilistól folyamatosan szinte minden hónapban kijött szeptemberig.Iszonyat egy kínszenvedés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. december 16. 11:3611.

    Kétszer is használtam felfázáskor, 1-2 nap alatt használt, még további 2 napig szedtem. Már az első bevétel után néhány órával is enyhült. Semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam. Mindkétszer sima felfázás volt, hideg nyáron mezítláb voltam papucsban, tehát nem tudom, fertőzésre is hatásos-e.

    Azóta tartok otthon, hogy szükség esetén ne kelljen utána járni. 

    előzmény:
    kicsicsillag24 (1)
    2009-12-16  09:47
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 16. 11:3210.

    Szia!

    Gyakorlott felfázós vagyok:-(

    Az Urogint is próbáltam, de nekem nem használt. Preventíve viszont nem lehet rossz... Mint ahogy a Cran-C sem.

    Eddig akárhányszor felfáztam, mindig antibio-kúra lett a vége:-(

    előzmény:
    kicsicsillag24 (1)
    2009-12-16  09:47
  9. 2009. december 16. 11:299.

    Sziasztok!

    Urogin tinktura nagyon jó és azt lehet mondani azonnal hat. De csak 3-4 napig lehet szedni. Utána nagyon jó nekem bevált a Medve szőlő levél. Szintén gyógynövény.Én most már teljesen tünet mentes vagyok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. december 16. 10:458.

    Nem hiszem, hogy bacis lett volna, mert a tőzegáfonya egyből kiütötte. Pedig volt, hogy szó szerint zaccot pisiltem...

    előzmény:
    görbetörpe (7)
    2009-12-16  10:38
  11. 2009. december 16. 10:387.

    Én is csak jót tudok írni.többször használtam már,volt hogy felálni sem bírtam a kellemetlen érzéstöl,és 1-2 óra alatt hozott enyhülést.

     

     

     

    Akinél nem használt:elképzelhető hogy nem sima felfázás volt hanem valami baci ami gyulladást okozott,akkor elképzelhető hogy nem segít

    előzmény:
    kicsicsillag24 (1)
    2009-12-16  09:47
  12. 2009. december 16. 10:286.

    Szia!

     

    Szerencsére eddigi életem során kb. 2x voltam felfázva ezért sem szeretnék rögtön antibiotikumhoz nyúlni, azokat utálom, mindig kivan a gyomrom tőle  

    előzmény:
    Pálcika. (4)
    2009-12-16  10:18
  13. Torolt_felhasznalo_692565
    Torolt_felhasznalo_692565
    2009. december 16. 10:225.
    Pálcikával értek egyet, bár nem én vagyok felfázós hanem a lányom.. elsőre segített, másodszorra hiába dobtuk ki a pénzt rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. december 16. 10:184.

    Szia!

     

    Itt egy "nagy-öreg" felfázós...  

    Eleinte nagyon jó volt az Urogin, de mikor már sokadjára használtam, nem hatott igazán. Mellékhatása nincs.

    Azóta Urovit por és Cran C a befutó, azt tutira kiüti a hülye felfázást.

    Igyál sok teát (nekem a csalántea jött be a legjobban).

     

    Jobbulást kívánok!

    előzmény:
    kicsicsillag24 (1)
    2009-12-16  09:47
  15. 2009. december 16. 10:133.

    Ma reggel kezdtem el használni, és azt hittem csak képzelődöm, hogy már érzem is a hatását, de ezek szerint nem Reggel még a derekam is fájt, de most már az sem remélem tényleg hatásos lesz, már tegnap óta küzdök a felfázással, a doki monuralt írt fel, de mint kiderült, az egész országban hiánycikk remek! 

    Mellette csalánteát iszom, a kettő együtt csak hat vmit! 

    előzmény:
    Iza104 (2)
    2009-12-16  10:08
  16. 2009. december 16. 10:082.

    Szia!

    Igen, szoktam használni, szerintem jó cucc. 1 óra múlva már érezhető a hatása. Mellékhatást nem tapasztaltam. Igyál sok langyos teát mellette!

    előzmény:
    kicsicsillag24 (1)
    2009-12-16  09:47

Címlap

top