Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nyers diéta - most!

christines
Létrehozva: 2009. június 29. 18:31

Sziasztok!

 

32 napom van még a nyaralásig, és úgy gondoltam, belekezdek addig egy diétába. Mivel azonban sajnos az akaraterő az, amiből a legkevesebb van a tarsolyomban, ezért keresek olyan társakat, akik szívesen csinálnák velem együtt, hogy erősítsük, támogassuk egymást, és hogy örülhessünk egymás sikerének. Együtt könnyebb lenne, mint egyedül.

 

Leírom a diéta lényegét, hátha kedvet kaptok hozzá:

 

Az eredeti diétában csak nyers zöldséget és gyümölcsöket lehet enni. Mivel ezt én azonban már kipróbáltam és a falat kapartam éhségemben, ezért változtattam rajta. A lényege ugyanaz: minél természetesebb formában elfogyasztani az ételeket.

 

Délelőtt: A legjobb az lenne, ha gyümölcsöt csak ilyenkor ennénk (a benne lévő gyümölcscukor miatt), de én ismerem magam (nagyon édesszájú vagyok), és biztos be fog csúszni délután is egy-egy gyümölcs. Azért természetesen törekszem rá, hogy ez ne így legyen! A mennyiség korlátlan (de azért ne banánnal akarjunk jól lakni), és a lényeg, hogy minél több féle gyümölcsöt fogyasszunk lehetőleg egy nap alatt.

 

Délután: Szintén korlátlan mennyiségben lehet enni zöldségeket. A lényeg, hogy ne éhezz, mert akkor a diéta egy idő után tarthatatlan lesz és ahogy visszaállsz az eredeti étrendre, megjelenik a jojó-effektus. Este, ha úgy érzed, hogy még éhes vagy, nyugodtan bűntudat nélkül rágcsálj bármilyen zöldséget (persze azért lehetőleg ne cukorrépát :D).

 

Ebédre: Bármilyen főzelék, vagy párolt vagy főtt zöldség, párolt vagy sült sovány hússal (csirkemell, pulykamell), vagy tengeri hallal, illetve bármilyen grillezett, vagy főtt tengeri kütyü, továbbá főtt tojás.

 

Amennyire lehet, kerüljük a sót, a mű fűszerkeverékeket pedig szerintem meg sem kell említenem. Én szárított fűszernövényeket használok (volt, amit még cserépben vettem meg, levágtam a leveleit és az ablakba rakva szépen megszáradtak... azt pl. húsra szoktam morzsolni)

 

Az olajban sütést, kenyeret, a tésztákat, édességeket, mű leveseket, és mindent, ami nem a természet adott a maga formájában csak ebben az egy mondatban akarom látni. Tabu! Én a sajtokat is kerülöm (csak a magas zsírtartalmuk miatt), és mivel a tej már nálam engedett, ezért kihagyom a kefíreket, más joghurtokat is... Bár néha a az egyik pohár tejem helyett natúr joghurtot eszem belekevert  apró gyümölcsökkel.

 

Ja, a tej!: Én még annyival könnyítettem a diétát, hogy naponta max. 2x2bögre (2,5dl) 0,5%-os tejet iszom. Ezt amiatt, mert olykor nincs időm felszeletelni, vagy elrágcsálni a gyümölcsöket/zöldségeket és ilyenkor azért mégis megtölti a pocakom + mivel én kb. hetente-kéthetente egyszer eszem húst, ezért jó fehérjepótló (na már amennyi tejet látott az a szegény "tej".) 

Illetve szintén max. 2x naponta Aktivia (amikor csak lehet, 0,1%-os) 1ek. zabkorpával (erre a doktor néni kötelezett a pocakom miatt).

 

Mindemellett maximum 1,5 liter ásványvíz naponta (lehetőleg nátriumszegény), és aki akar sok zöld, fehér és vörös teát (én az első kettőből iszom naponta 2x fél litert, igaz én egy filtert áztatok fél literes bögrébe, tehát nem erős) ízesítés nélkül, hiszen nagyon méregtelenít!

 

Ha nem sikerül fogyni (most vagyok 62 és 55-56 a cél, tehát 7 kilónak kellene lemennie, de szerintem 5-től is boldog lennék - úgy  gondolom, hogy ha ügyes vagyok egy hónap alatt 3-at le tudok adni... és ha jól bírom a diétát, folytatni szeretném. Egyszer már elkezdtem - akkor 2 hét alatt 2 kilót fogytam, de közbeszólt a vizsgám, meg a vele járó sterssz...), ezzel a diétával nem hogy nem ártunk, hanem egyenesen jó teszünk a testünknek, és ha a kilók valóban nem is, de a kis hepehupáknak talán búcsút mondhatunk (már akinek szükséges)

 

Remélem többen is kedvet kaptatok hozzá, és velem tartotok!

  1. 2009. szeptember 26. 14:47125.

    Mintha csak rólam szólna.Régi szép idők kamaszkor, akkor még nem vigyáztam az egészségemre.Engemis fenyeget a cukorbetegség és az meg bevonza a többi súlyos bajt.

     

    Reggel egyél egy csomó gyümölcsöt amit szeretsz ha lehet egyfélét.

    Ebédre szintén megehetsz legalább 8 banánt.

     

    Délután vacsorára megint akár egy kg. szőlőt.

     

    Csinálhatod pár nap és figyeld magad a szervezeted jelzéseit.

     

    A sok gyümölcscukor elárasztja a sejteket és eszed ágában sem jut csoki után nyúlni.

    Aztán majd haladhatunk tovább.

    előzmény:
    christines (124)
    2009-09-23  12:54
  2. 2009. szeptember 23. 12:54124.

    Hahó!

     

    Itt vagyok. Jól eltűntem, bocsi. Nyaralni voltunk, persze nem ilyen sokáig. Nyaralás alatt jól tartottam magam a dolgokhoz. Aztán visszajöttünk és mint az atomrobbanás, adtam egy nagy pofont az egészséges életmódomnak. Már-már betegesen. Ha Magyarországon lennénk, tuti orvoshoz mennék, vagy pszichomókushoz, mert tényleg már veszélyes, amit az édességekkel művelek.

     

    Apu cukorbeteg. Az orvos, akinél korábban voltam a hasfájásommal pedig azt mondta, ha így folytatom nagy valószínűséggel számíthatok a bélrákra, mert már eddig is jó nagy esélyt adtam neki a táplálkozásommal. Azt mondta sürgősen változtatnom kell.

     

    Azt hittem nincs elég akaraterőm, és hogy gyenge vagyok. De rájöttem, hogy nem: ez az 5. hete, hogy naponta 2x(!) edzek (hétvégén sokszor azért nem jön össze). Hajnalban kelek 5-6-ig tornázom, zuhany, irány a munka, aztán mikor hazajövök 19-20-ig megint torna.

    Szóval rádöbbentem: van akaraterőm, bármennyire is én vagyok a világ legnagyobb alvója, fel tudok kelni korán, akármennyire is gyűlölök korán kelni (korábban ezt csak nyaralásra indulásnál tettem meg szívesen).

     

    Viszont egy, ami nagyon aggaszt: az édességek. Hiába tornázok, edzek, bringával járok munkába, vásárolni, nem történik semmi (igaz 5 hét alatt nem sok minden történhet),  az édesség néhány perc alatt törli az egész napos fáradozásaimat. És nem bírok neki ellenállni. Ha az enyém, ha nem. Ha nem az enyém is feleszem, aztán bűntudattal teli persze veszek az illetőnek egy újat. De mi ez, ha nem beteges??? A párom azt mondta, most próbáljuk meg úgy, hogy ő nem fog újat venni, csak azért, mert én felettem másét, így bízom benne hogy nem is lesz merszem felenni másét. Nekem meg nincs otthon, csak nagyon ritkán, mert hála az Égnek legalább annyit kibírok hogy amíg a boltban vagyok, ne emeljem le a polcról. Ha van, az is esetleg a páromé, vagy én sütöttem valamit (ez utóbbi olyan évente 2-4x-i alkalom).

     

    Orvoshoz itt nem mehetek, mert csak annyira tudom a nyelvet, hogy max. elmagyarázom neki a szitut, de amit ő mond, azt nem biztos hogy megértem majd. Meg nem is tudom, megbízható orvoshoz mentem-e, lehet csak felír egy marék gyógyszert. Na azt meg végképp nem akarok szedni.

    Arra gyanakszom, hogy ez az egész lelki eredetű, mert akkor kezdtem el több édességet enni, mikor kamasz koromban a fővárosba költöztünk és emiatt elvesztettem az összes barátomat. Nem volt új barát a környéken, így a friss, főváros mentes levegőn való bringázás helyett a szobámba zárkóztam és egyre több édesség került be a szobába + éjjelig TV nézés mozgás helyett.

     

    Aztán a középiskolában ez némelyest csökkent, hogy lett néhány barátom (akkor el is kezdtem futni járni), de most hogy elköltöztünk őket is elveszítettem, és egyben a fejemet is (már ami az édességekhez való hozzáállásomat jelenti).

     

    Szerintetek mit csináljak? Mivel pótoljam? Le kell szoknom, saját magamat mérgezem. Félek a ráktól, komoly tényező, a családban többen rákban haltak meg, + anyu és a nagyi is volt már rákos, a nagyinak pont nem rég hagyták abba a kemoterápiás kezelését. A nagypapámnak konkrétan gyomorrákja volt, szóval tudom, milyen kínokat él át az ember. Nem játék, azonnal változtatnom kell, de nem találom a kiutat. Ha bírom, akkor is 1-2 hétig, vagy talán egy hónapig, és aztán megint jön az egész hónapot bepótoló hatalmas bumm.

     

    Ne haragudjatok, hogy ennyit írtam, de már nagyon elegem van a gyengeségemből és ötletekre lenne szükségem.... Hátha nektek eszetekbe jut valami. Sokszor azt kívánom, bár csak lenne mellettem valami őrmesterszerűség, aki jól fenékbe rúg, amikor az édességhez nyúlok, lekiabálná a fejem, hogy eszembe sem jutna egy jó darabig édességre gondolni. Úgy érzem sokszor nem is én vagyok, olyat teszek, amit nem akarok, már nem is kívánom, sőt tele vagyok, még azért eszem-eszem, mert még van a zacskóban vagy a dobozban. Rémálom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. szeptember 19. 18:51123.

    ..ha elötte sem volt jó a gyomrod akkor nem is kellett volna belekezdeni.

    Inkább ki kell vizsgáltatni mi a bajod.

    előzmény:
    Stella73 (122)
    2009-09-15  12:59
  4. 2009. szeptember 15. 12:59122.

    Én is úgy kezdtem, hogy csak nyers....azóta se tudok talpra állni a bél-és gyomorbajomból. Igaz, hogy előtte se volt jó, de ettől végérvényesen kikészült, most ott tartok két év után, hogy lassan mindentől rosszul vagyok, nem csak a nyerstől.

    előzmény:
    smokey* (121)
    2009-09-15  12:52
  5. 2009. szeptember 15. 12:52121.
    ...én csak nyerset eszem nem úgy mint te, hogy hébe hóba egy kis nyers.
    előzmény:
    Stella73 (120)
    2009-09-15  12:35
  6. 2009. szeptember 15. 12:35120.
    Jó Neked...irigyellek. Én ugyan nem akarok fogyni (sőt, hízni kellene), de ha én nyerset eszem, olyan beteg leszek tőle, hogy ihaj! Pedig én is szeretnék egészségesen élni.
    előzmény:
    smokey* (119)
    2009-09-15  07:02
  7. 2009. szeptember 15. 07:02119.
    Még mindig nyersen vagyok és leapadt teljesen a hasam.Fölös viz távozott rólam a nyelven megtisztult és az emésztési zavarok elmúltak.
    előzmény:
    harmony001 (118)
    2009-08-21  13:36
  8. 2009. augusztus 21. 13:36118.

    szia smokey, itt is...

     

    milyen könyvet olvastál?

     

    neked van családod vagy csak magadnak kell az ételeket megcsinálni?

     

    tisztán nyersevő lettél vagy eszel főttet is?

     

     

    előzmény:
    smokey* (117)
    2009-08-21  12:00
  9. 2009. augusztus 21. 12:00117.

    Szeretném elhagyni a gyógyszereim és egészséges maradni...nem a diabaetologián dekkolni és gyógyszereket szedni.

    Amit elhatároztam azt meg is valósítom.

    Kiolvastam a témában egy orvos könyvét az ő igérete az, hogy elhagyom a diabétest.-ami még nagyon nincs de ha nemfigyelek lehetnek gondjaim hamarosan.

    Afogyás sem jelent gondot végre és talán lassan helyre áll az anyagcserém.

    9 hete vaga vagyok és nyersevő.

    előzmény:
    harmony001 (116)
    2009-08-21  11:17
  10. 2009. augusztus 21. 11:17116.

    sziasztok!

     

     

    jár még erre valaki???? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. augusztus 3. 14:44115.
    Csinálod még?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617055 (114)
    2009-07-30  09:31
  12. Torolt_felhasznalo_617055
    Torolt_felhasznalo_617055
    2009. július 30. 09:31114.

    Sziasztok!

     

     

    Én is csak nyerset eszem hétfő óta (4. napja), bár már előtte is odafigyeltem, hogy pl. este 6 után ne egyek, és március óta húst sem eszem egyáltalán.

    2 kg-t fogytam (58,5-ről 56,5-re), isteni a közérzetem, könnyűnek érzem magam :-)

     

    Szóval én csak bíztatni tudok mindenkit, mert nagyon hamar érezhető  a pozitív változás!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. július 26. 14:21113.

    Persze, hogy van.Olajos magvakban jó zsir van de állítólag nekem nem nagyon szabad enni.A nyerskosztosoknak vigyázni kell ivel a sok zsir köveket okozhati.-ezt olvastm a könyvben.

    Inkább leturmixolom a zöldségeket nyersen semmi izük.

    előzmény:
    veniko7 (111)
    2009-07-24  17:21
  14. 2009. július 26. 14:18112.

    Egy kicsit félreléptem mivel ettem rétest.Nem akartam mindent a vendégeknek adni:)

     2ooo kcalt illene bevinnem ennek 8o%-a gyümölcs, éhgyomorra,hozzá zöldségek.Még egyenlőre megforgatom egy kávéskanálnyi olajon hagymán fokhagymán -amúgy ropog a fogam alatt .

    Centrikzek ki kelkáposzta leveleket,petrezselymet,céklalevelet, a rostokkal még szeretnék valamit kezdeni mivel nem fogom kidobni hisz szükség van rá.

    Törekszem arra, hogy zsir ne legyen sok a véremben mert akkor az éhgyomri gyümölcsbevitel nekem gond mivel az inzulinrezisztenciám akarom visszafordítani.

     

    vibrant egészség.-ezt üsd be a keresőbe

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. július 24. 17:21111.

    Azt irtad, hogy a gyümölccsel , zölséggel visszük be a fehérjét meg a tsírt. Azért csodálkozom. Zöldégben, gyümölcsben lenne a zsír?

    Brokkolit is nyersen eszed? Azt még nem próbáltam nyersen.

    Jó zsírt lehet enni, sőt kell is, még akkor is fogyni akarsz, legalábbis mintha ezt olvastam volna, de utánanézek, ha érdekel.

    Olajos magvakban szerintem jó zsír van, de nem akarok hülyeségeket írni, inkább utánanézek  hogyan van.

     

    előzmény:
    smokey* (108)
    2009-07-24  10:52
  16. 2009. július 24. 12:13110.

    jók ezek a turmixok márha az ember hozáfér ezekhez a zöldekhez... én nem férek hozzá... spenót, sóska stb. errefelénk ezeket nem nagyon árulják.. káposzta az esetleg...

     

     

    előzmény:
    smokey* (106)
    2009-07-23  10:54
  17. 2009. július 24. 12:11109.

    szia

     

    érdekel...

     

    figyelj csak.... én is próbáltam már sok nyerset enni de egy idő után mindig éhségrohamaim lettek...

     

    jó neked hogy így bírod... feltehétnél 1-2 nyers kreálmányod azon kívül hogy beírod hogy paprika, paradicsom stb. szóval mennyiségekkel együtt... miközben csinálod leírod nekünk.. jó lenne mert kivi vagyok miket eszel...

     

    én most főztem meggylevest, de ez főtt.... 

    előzmény:
    smokey* (103)
    2009-07-19  14:56
  18. 2009. július 24. 10:52108.

    Miért van a zsir után kérdőjel-ezt nem értem?

     

    Jó neked ha nem kell fogyni.

    A nyerskajánál arra vigyázz, hogy ne húzz bele a diófélékbe.Rengeteg zsirt tartalmaz.

    Nekem hiányzik a joghurt a többi állati eredetü termék és gabona nem.

    Elvagyok dinnyéken és nektarinon, ananászon, brokkolin, cukkinini, petrezselyemlevélen, salátán, paprikán..egyenlőre.

    Remélem nem járok úgy mint a cigány lova:)

    előzmény:
    veniko7 (107)
    2009-07-23  11:05
  19. 2009. július 23. 11:05107.

    Zsírt?? Zöldséggel, gyümölccsel?

    Mindegy különben, mert én nem akarok fogyni, csak minél egészségesebben étkezni, és az is kb. ez, hogy minél többet nyersen, és minél többet zöldséget.

    Írjad bátran, kíváncsi vagyok rá!

    Én is sok bolondságot csinálok.

    Milyen könyv?

    előzmény:
    smokey* (106)
    2009-07-23  10:54
  20. 2009. július 23. 10:54106.

    Szia!

     

    A lényeg, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt egyél mivel igy veszed magadhoz a fehérjét és a zsirt is.

     

    A leveles zöldségek állítólag csodát múvelnek.-olyan dolgokat olvastam, hogy nem merem leírni mert bolondnak tartanál.

     

    Szóval turmixolj össze, salátát, kellkáposztalevelet, spenótot, sóskát petrezselymet, akár cékla levelét is, disznóparej:)

    Mehet hozzá egy banán és víz.Nem olyan rossz.

    Tegnap vettem egy könyvet abban olvasom ezeket.

    Fél év alatt legalább 43o kg. fogyott a könyv írónője.-nem lehet ráismerni.

    Sok sikert.

    előzmény:
    veniko7 (105)
    2009-07-22  10:20
  21. 2009. július 22. 10:20105.

    Sziasztok!

    Csatlakoznék én is.

    Azt nem állítom, hogy csak nyers, de lényeg, hogy igyekszem minél több nyerset enni.

    A gondom általában ott kezdődik, hogy a zöldségeknél nem nagyon sokat találtam még, ami ehető nyersen.

    Áttanulmányozom majd a topicot, biztos vannak ötletek.

    Reggelire általában sárgarépát eszek, esetleg mandulát utána.

    Én is próbáltam kiiktatni a gyümölcsöt, nem túl sok sikerrel.

    De azért csökkenteni sikerült.

    Inkább csak arra figyelek, hogy ne akkor egyem a gyümölcsöt, amikor a zöldséget, szóval ne egy étkezésen belül, hanem a gyümölcsöket csak úgy külön.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. július 22. 07:04104.

    Hahó!

     

    Taktikát váltok... Flava hol vagy? Szükségem lenne a tanácsaidra...

    Abszolute kiiktatom a gyümölcsöket. Pesszimista vagyok, szerintem nem fogom bírni, de igyekszem mindent bedobni és változatos lenni, hogy ne unjak rá. 

     

    Mától egész nap bent kell lennem a munkahelyemen, és 10 nap van a nyaralásig... Csodát már nem várok, de tény, hogy nagyon el vagyok keseredve...

     

     

     

    Na sietek, hogy még legyen időm munka előtt beugrani a boltba zöldségekért. 

     

    Puszi lányok, szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. július 19. 14:56103.

    Úgy néz ki egyedül csinálom?

    Naponta kb. 4o dkg.-tól szabadulok meg és hihetetlen mennyire más a közérzetem.

     

    Összevágsz apróra uborkát, paradicsomot, paprikát, rá kis citrom olaj, valami kis fűszerek esetleg...én nem szeretem a sokféle zöldséget együtt.

     

    Imént céklát főztem meg egy picit, hozzá reszeltem kettő alámát, citromlé, stevia édesítő.Nagyonszeretem és jól i esik.

     

    Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből de rosszúl nem jöhetek ki.

     

    Teljesen elhagytam az állati eredetü fehérjéket.

     

    Érdekel egy weblap oldal elküldüm mert érdekes.-szólj .:)

    előzmény:
    harmony001 (102)
    2009-07-16  16:22
  24. 2009. július 16. 16:22102.

    sziasztok!

     

    na mi történt a topikkal?

     

    én is A vércsoportú vagyok... végülis kocavegának hívom magam itthon... egyenlőre nem bírtam a húsról leszokni, de nem sokat eszem.... mondjuk még formálódok ilyen téren...

     

    vmi jó salireceptetek nincs véletlen? 

    előzmény:
    smokey* (100)
    2009-07-11  10:01
  25. 2009. július 11. 10:02101.
    Engem nem is az érdekel, hogy hízlal -e hanem hogy hat a szervezetre.Sajnos gyors cukoremelkedést okoz de mértékkel ahogy mondod ehetjük:)
    előzmény:
    Inde (98)
    2009-07-10  17:47

Címlap

top