Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Beszorult levegő S.O.S.!

margarétra
Létrehozva: 2009. március 7. 20:59
Nagyon fáj a mellkasom bal oldalon, a mellem alatt. Nem tudok nagy levegőt venni, mert akkor olyan erősen szúr, hogy nem megy tovább. Korábban is volt ilyen, de akkor hamar elmúlt. Egy hete viszont bármit csináltam, nem lett jobb, csak feküdni tudtam, és csak alvás után lett jobb. Ilyenkor hajolni, oldalt feküdni is képtelen vagyok. Most megint ugyanez van, és nagyon rossz érzés, mert ilyenkor semmit nem tudok csinálni, csak feküdni. Nem tud valaki megoldást, "elmulasztási technikát"? Már próbáltam friss levegőre menni, mindenféle légzéstechnikát, nyújtást, masszázst, ezek nem segítettek. A neten is próbáltam utánaolvasni, de nem találtam semmit, csak hogy beszorult a levegő valószínűleg.
  1. 2014. Április 15. 14:5565.
    !!!NAGYON FONTOS!!!
    A légmell jár ilyen érzéssel... Nagyon veszélyes tud lenni a légmell, ilyenkor a legjobb ha csak pihen az ember és felfüggeszt minden tevékenységet. !!Tartsd melegen a testedet elsősorban a mellkasod a gyógyulásig mert a melegebb szövet nehezebben szakad (azért nem kell megsülni elég ha pólós időben egy pulcsi is van rajtad)!!. A tüdő egy gyengébb részén szakadás keletkezik az a tüdő-fél a begyógyulásig nem üzemel csak a másik, ha ez idő alatt a másik is kiszakad akkor MEGFULLADSZ (de ne ijedj meg!!! csak pihenj, semmi baj nem lesz mindennapos eset!!) szóval ez idő alatt csak !!feküdj és pihenj ne beszélj hangosan ne sportolj semmi képpen se köhögj ha mindenképp köhögnöd kell vegyél be valamit köhögés ellen vagy altasd el magad!! sokunkkal előfordult már és túléltük nem nagy was ist das de akkor is jobb a biztonság 3 nap alatt legkésőbb be kell gyógyuljon a kevésbé súlyos eset, a !!!SÚLYOSABBAL ORVOSHOZ KELL FORDULNI!!! http://napidoktor.hu/cikk/108.16597/Legmell-ha-nem-kezeli k-b..
  2. 2009. március 9. 15:1264.
    AZT KÍVÁNOM NEKED, CSAK ANNYI PROBLEMÁD LEGYEN AZ ORVOSOKKAL, MINT nekem , nekünk, és az ismerőseimnek!!! EGY SZIKRÁVAL SEM legyed több problémád!  Jó egészséget!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_439795 (60)
    2009-03-08  00:03
  3. 2009. március 8. 13:5063.
    Sokra ment vele, hogy "látta szakember". Elküldhette volna a fotóját is ennyi erővel...
    előzmény:
    lorkababa (61)
    2009-03-08  00:46
  4. Torolt_felhasznalo_787828
    Torolt_felhasznalo_787828
    2009. március 8. 04:5662.
    O sancta simplicitas!
    előzmény:
    margarétra (1)
    2009-03-07  20:59
  5. 2009. március 8. 00:4661.

    Ja, gyilkolnak az orvosok, passziobol. Az asszisztensno pedig rutinban szerelmi eletet eli a beteghordoval a munkahelyen, hetvege delutan, es nez a betegre, hogy ebben miert zavarja.

     

    A topikinito meg el sem indult, mar tudta, hogy "rossz szemmel fognak ranezni", hogy miert van ott. Ebben a velemenyeben talan csak egy legorditett voros szonyeg ingatta volna meg. Pedig 1 ora alatt cakumpakk megjarta, es megis latta szakember.

     

    Aztan csodalkozik a nep, hogy elmennek a noverek, orvosok olyan helyekre, ahol EMBERILEG is megbecsulik, nemcsak anyagilag.

     

    Tisztelet a kivetelnek.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_439795 (60)
    2009-03-08  00:03
  6. Torolt_felhasznalo_439795
    Torolt_felhasznalo_439795
    2009. március 8. 00:0360.

    Te Eü miniszter vagy, esetleg őrmester valami tányérsapkás században? Orvos ? Lehetsz. Ami szart összeírtok mindről látatlanul, ismeretlenül- talán orvos vagy. Hiszen mind állat, direkt megölni jár be naponta a pacientúrát.

    Ennyi jóindulattal persze nem orvosként is lehet, hogy csak a te tudálékos gyanakvásodat honorálják 1-2 tőmondatban. (én is voltam már beteg, de nem akartak megölni, nem nézték el a bajomat és nem mérgezett meg senki) Talán mert előreköszönök...? Ki tudja?

    előzmény:
    pipacscs (41)
    2009-03-07  22:39
  7. 2009. március 7. 23:5259.

    Köszi, elméletileg semmi, meg aztán már gyakorlatilag sem sok. Nem mutatott ki semmit sem a gép, és a doki is azt mondta, hogy ilyen elő szokott fordulni. Én arra gondoltam, hogy becsipődött vmi., mert előtte futottam, és kicsit túlhajszoltam magam. De azóta (kipp-kopp) kutya bajom.

     

    Remélem neked is hamar elmúlik és jobban leszel.

     

    Jóccakát!

    előzmény:
    margarétra (58)
    2009-03-07  23:37
  8. 2009. március 7. 23:3758.

    Jujjj, igen, pont rám is így nézett az asszisztens. Valamint le akart gyilkolni a szemével, mert megzavartam a turbékolást a betegszállító manussal.
    (Jólvanna, de goni vagyok, tök romantic kis kórház sztori)

     

    Végül mi derült ki, mi lett Veled?

    előzmény:
    Izland (56)
    2009-03-07  23:25
  9. 2009. március 7. 23:2657.

    Szerintem is menj el dokihoz. Nekem is ilyesmi volt nemrég, aztán egyszerre összeesett a jobb tüdőm. Utána sokkal rosszabb érzés következett. 
    Aztán a tüdőgondozó kórházba küldött. Ha be kell feküdni minimum 5 napra számíts.

     

     

    előzmény:
    margarétra (1)
    2009-03-07  20:59
  10. 2009. március 7. 23:2556.

    Ez sajnos elég szomorú, de igy van.

    Nekem nyáron a szivem fájt és zsibbadt a karom. Gondolhatjátok, hogy eléggé megijedtem. Amikor ügyeletre mentünk és kérdezte a nővér, hogy mi bajom nézett rám, hogy vajon hülye vagyok e vagy beszivtam? Aztán leültetet a váróba, mert a doki nem volt bent... persze ha komolyabb lett volna, akkor tőle ott meg is halhattam volna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. március 7. 23:1855.
    Ne hagyd ennyiben!!Nekem az ügyeleten a mélyvénás trombozisomat izomlazítóval kezelték.Mondván, "mivel nem tagad a lába biztos nem trombózis"...De az volt... :((Sőt Tüdőembólia lett belőle mire a megfelelő orvoshoz és CT hez jutottam.
    előzmény:
    margarétra (38)
    2009-03-07  22:36
  12. 2009. március 7. 23:1754.
    tudomásom szerint nem kell tüdőgondozóba beutaló!  erőszakos legyél, különben megdöglünk, nekem aztán elhiheted!!! látom milyen fiatal vagy nem ijeszgetlek! most elköszönök, mert meló van!
    előzmény:
    margarétra (52)
    2009-03-07  23:12
  13. 2009. március 7. 23:1253.
    Szerintem azok a naívak, akik azt hiszik (függetlenül attól, hogy mi baja van), hogy ha az ember elmegy orvoshoz, akkor rögtön jó kezekben van, megállapítják, hogy mi a baja, meggyógyítják, stb....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_752367 (31)
    2009-03-07  22:09
  14. 2009. március 7. 23:1252.
    Elmegyek a háziorvoshoz majd, nagyon kis rendes, de tény, hogy ezeknél úgy kell kikönyörögni minden egyéb vizsgálati beutalót.
    előzmény:
    pipacscs (48)
    2009-03-07  23:04
  15. 2009. március 7. 23:0951.
    A Jóistennek hála már sok éve abbahagytam a fogigátlót, és nem is fogom újra elkezdeni.
    A cigi is kilőve, csak tinikoromban próbáltam, de úgy szédültem tőle, hogy ki voltam lőve egész délután. Na ezen most biztos jót nevet, aki dohányzik!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319135 (49)
    2009-03-07  23:05
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 7. 23:0850.

    "A Leiden-mutáció egy genetikai eredetű véralvadási zavar, neve felfedezésének helyéről származik. A mutáció miatt egy aktivált véralvadási faktor - az V. faktor - fehérjeláncát az aktivált protein C (APC) nevű enzim nem képes bontani. Az alvadást elősegítő faktorok bomlásának lassulása következtében a betegeknek fokozottan alvadékony a vére, így trombózisra - azaz vérrögképződés okozta érelzáródásra - hajlamosak.

     Fogamzásgátló felírása előtt az lenne az igazi, ha mindenkinek ellenőriznék, van-e Leiden mutációja, így megelőzhetnénk számtalan trombózist, tüdőembóliát./"

     

     

    http://www.hazipatika.com/services/ betegseglexikon/view/Leiden_mutacio?id=410

     

     

    előzmény:
    margarétra (47)
    2009-03-07  23:03
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 7. 23:0549.
    Fogamzásgátlót nem szedsz, tudod ugye hogy az noveli az eselyet verrogkeletkezesre, mas rizikotenyezovelpl dohanyzas halalos is lehet.
    előzmény:
    margarétra (1)
    2009-03-07  20:59
  18. 2009. március 7. 23:0448.
    igen!  csak emelni tonnákat nem lehet! sőt  a levegő szippantásom, 98% volt! a kardiológus is csodálkozott!  sportos testalkatu vagyok, soha nem hagyom el magam. a helyedben csak akkor lennék nyugodt, ha hétfőn átvilágitana adoki. sugár, szinte semmi!
    előzmény:
    margarétra (44)
    2009-03-07  22:57
  19. 2009. március 7. 23:0347.

    Az meg micsoda??

    Nem tudok róla. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319135 (46)
    2009-03-07  23:02
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 7. 23:0246.

    Ahogy olvasom sehogy.

     

    Leiden mutaciod nincs?

     
    előzmény:
    margarétra (45)
    2009-03-07  23:01
  21. 2009. március 7. 23:0145.
    Azt hittem, a tüdőszűrő is ilyen, legalábbis én nem érzékeltem különbséget. Látszik, mennyire értek hozzá!
    előzmény:
    pipacscs (43)
    2009-03-07  22:54
  22. 2009. március 7. 22:5744.

    Remélem, nem lesz ekkora gond. Nekem most pl. javult, és tudok mély levegőt venni, bár még mindig fáj, de inkább olyan, mintha jól beboxoltak volna, és zsibbadna a helye, vagy nem tudom. Ilyenkor nagyon jó érzés újra mélyen beszívni a levegőt! Gondolom, erre esélyem se lenne, ha komolyabb lenne a probléma.

     

    Azóta meggyógyultál? 

    előzmény:
    pipacscs (43)
    2009-03-07  22:54
  23. 2009. március 7. 22:5443.
    a tüdőgondozóba beállsz egy bazi nagy gépbe! a doki amonitoron mindent lát!  engem onnan vitt be a mentő a Korányiba a mellkas sebészetre, azonnal műtő, 1 hét szivás a tüdőből, de megkellett műteni, mert nem jött ki a levegő!  Keménydió volt!  4 hetet élveztem a Korányi szanatórium szeretetét!
    előzmény:
    margarétra (42)
    2009-03-07  22:48
  24. 2009. március 7. 22:4842.

    Igen, azért a biztonság kedvéért megkérdezek majd még másik dokit is.

     

    Bocsi, de milyen az az "átvilágítás"? Még nem hallottam róla

    előzmény:
    pipacscs (41)
    2009-03-07  22:39

Címlap

top