Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kéz- és lábizzadás

Torolt_felhasznalo_698738
Torolt_felhasznalo_698738
Létrehozva: 2006. június 9. 11:03

Gyerekkorom óta szenvedek ezzel: nagyon erősen izzad a kezem és a lábam. Nem csak nyirkos, vagy ilyesmi, hanem szabályosan csurog. Nem csak melegben, hanem télen-nyáron, "stresszhelyzetben" még inkább.
Voltam vele többször bőrgyógyásznál, de semmit nem tudtak segíteni. Az egyik azt mondta, a pajzsmirigyem fokozott működésétől van. Nos, csináltattam vérképet, eredmény: a pajzsmirigy-értékem tökéletes.

Nagyon megkeseríti a mindennapjaimat és nehéz vele együttélni. Igyekszem "enyhíteni" a dolgot, nyáron naponta többször mosok lábat, csak pamutzoknit és bőrcipőt hordok. De a legjobb az lenne, ha végre megszabadulhatnék tőle. Rémes belegondolni, hogy az egész életemet így kell leélnem. 

Ha valaki szintén ettől szenved, tud rá hatásos kezelést vagy netán ismer olyan esetet, ami teljesen elmúlt, írjon!

Előre is köszönöm a válaszokat!


 

 

  1. 2016. december 19. 12:3831.

    Szia!


     


    Véletlenül olvastam a leveled a műtétről.


    A Korányiban csinálják. Nekem 15 éve csinálták meg akkor Dr. Agócs műtött.


     


    Nekem a kezem,lábam, hónaljam izzadt elviselhetetlenül, gondolom a többi is de ez akkor mellékes volt.


    amit tudni kell a műtétről: a kéz izzadás nekem teljesen megszűnt, a hónalj az egyik teljesen száraz ,a másik nagyon kicsit izzad, fej arc nem izzad.


    Amivel számolni kell!  Majdnem biztos ,hogy fel fog lépni a kompenzációs izzadás a test többi részén ,mivel nem az izzadás okát szüntetik meg.


    Korábban azt hittem, hogy a stresszre izzadok, ez nem igaz, persze akkor is, az igazi probléma a hyperhidrózissal az én tapasztalatom szerint ,hogy a szervezet kb 5 fokkal melegebbnek érzi a tényleges hőmérsékletet és ennek megfelelően izzad.


    Összességében megéri az év nagy részén tünetmentes leszel, száraz kéz csodálatos érzés :) , de meg kell tanulni együtt élni a hátizzadással , atlétát kell hordani.


    25 fok alatt  nem fogsz izzadni :) de bármely fizikai tevékenységre nagyon hamar :(


    Ez az én tapasztalatom meg amit összeolvastam különböző oldalakon.


    Csak kézizzadás esetén talán nincs ez a probléma...de ott meg elég az iontoferézis.


     


     


     



    r. Agócs László










    Dr Agócs László

    főorvos


    Általános és Mellkassebészeti Osztály

     


    Telefon: 224-8600/3618m; 06 30 970 9169


    Rendelési idő: kedd: 9-13 ó.










    előzmény:
    nkornel (30)
    2016-12-06  09:29
  2. 2016. december 6. 09:2930.

    Sziasztok!


    Remélem, annak ellenére, hogy ez egy nagyon régi bejegyzés, még él az az e-mail cím, amivel regisztráltál, és megkapod az üzenetem.


    Szeretném felkeresni azt az orvost, aki ezt a műtétet végezte. Kérlek, add meg az elérhetőségét.


    Előre is köszönöm!

    előzmény:
    vicam (18)
    2006-06-19  11:36
  3. 2012. május 14. 22:0329.

    Szia !

    Olvastam a hozzászólásodat. A doki neve és címe kellene.

    Köszönöm

    előzmény:
    vicam (18)
    2006-06-19  11:36
  4. 2012. május 14. 21:5528.

    Szia !

    Teljesen ugyan ilyen problémával küzdök. Amennyiben Te már megtaláltad rá a gyógymódot, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.

    Köszönöm a segítséged

    előzmény:
    csufsag (2)
    2006-06-09  11:36
  5. Torolt_felhasznalo_530711
    Torolt_felhasznalo_530711
    2009. szeptember 4. 14:3527.
    sziasztok! engem tegnap elött műtöttek az izzadásra és ha tudok róla hamarabb már rég meg műtettem volna nagyon jó érzés hogy teljesen megszűnt az izzadás! kézkrémmel kenegetem amit eddig nem tudtam mert szó szerint csepegett belőle a víz! Ha valakit érdekel ez a műtét írjon nekem szívesen elmesélem,mert tudom hogy mennyire rossz így élni!én évekig szenvedtem. csak egy éjszakát kell ott aludni és lehet haza menni! e-mail címem: ildike555@citromail.hu">ildike555@citromail.hu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_210295
    Torolt_felhasznalo_210295
    2007. február 3. 17:5526.

    Sziasztok!

    Nekem is hasonló problémám van. Ekezdtem használni az antisudiricát valamennyire használt. Amikor nagyon meleg van továbbra is izzad kezem lábam, talán kicsit enyhébben. Izgalom hatására is működésbe lépnek az izzadságmirigyek, a nyugtató semmit nem használ, felesleges a szedése.Valóban öröklődik, két gyermekem van, midegyik örökölte.

    Kedves Bdpress gyógyszerész vagy, hogy Te kisérletezted ki?Mondd és aluminium-klorid is van benne? Az antisudorica is tartalmaz aluminiumot, amiről meg azt olvastam rákot okoz.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551076 (26)
    2007-02-03  14:45
  7. Torolt_felhasznalo_539805
    Torolt_felhasznalo_539805
    2007. január 29. 14:4125.

    Sziasztok! VICAM, ANNAK AZ ORVOSNAK A NEVÉT FELTÉTLEN ADD MEG!!!!

    Na, izzadás terén velem kissé más a helyzet, de valahol ugyanolyan elkeseritő...

    A lényeg: régen csak és kizárólag akkor kezdtem el izzadni, amikor az izzadásra gondoltam, ált. esetben nem. Csakhogy egyszer eszembejutott, mekkora szerencse, hogy amikor másokkal kezet fogok, sosem gondolok épp az izzadásra, igy nem izzadok. De mi lenne, ha egyszer nem feledkeznék meg az izzadásról kézfogós esetben?...  Ezen sokszor eszembejutott, egyre többször, akkor mindig izzadtam... És a végén már olyan sokat gondolkodtam rajta, hogy képtelen voltam elfelejteni a dolgot, igy most mindig izzadok. Nem olyan intenziven, mint mások, de azt a szintet megüti, hogy majd elsüllyedek szégyenemben. És mindez egy gyerekkori gondolat miatt. 

    De hát ez a 22es csapdája: minél kevésbé akarod, annál jobban van. Ha megfeledkezem az izzadásról, most sincs... de nem tudok róla megfeledkezni!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. augusztus 17. 13:4724.
    Hónalj izzadásra nagyon jó a Solutio Antisudorica! Nem tudom, hogy tenyérre, lábra beválik-e. Ez egy gyógyszertárban kapható folyadék. Én sem hittem már semmiben, mert kipróbáltam mindenféle csodaszert. Aztán rátaláltam az interneten, hogy ez egy betegség, ahogy tofuboy írta: hiperhidrózis. Én másfél éve vettem először az antisudort, már pár nap alatt megszűnt az izzadás. Ugyanúgy voltam vele, mint te, hogy télen-nyáron izzadtam, csak feketében jártam, mert két perc alatt tenyérnyi izzadság folt volt a ruhámon. Két-háromszáz forintba kerül (az üveg, amiben adják több, mint maga a szer), hónapokig elég. Eleinte naponta kentem a hónaljam, most már csak hetente-kéthetente. Ezt tényleg próbáld ki, megéri!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526533 (15)
    2006-06-19  10:38
  9. 2006. augusztus 17. 13:1823.
    Botoxot cvsak tenyéren és hónaljon csinálnak.. Valami színes porba mártják a tenyeret, így jól látható lesz, hogy hol izzad a legjobban. Azon a területen nagyon kis mennyiségben apró szúrásokkal viszik be a mérget. A botoxos kezelés csak ideg-óráig jó, általában 6-8 hónap, utána ismételni kell. Nem is olcsó dolog..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526533 (13)
    2006-06-19  09:52
  10. 2006. augusztus 17. 13:1622.
    Hiperhidrózis!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526533 (17)
    2006-06-19  10:56
  11. 2006. augusztus 17. 13:1421.
    Hááát, azért azzal a műtéttel én óvatos lennék..Mindenki jól gondolja meg, hogy biztos el akarja-e vágatni magában azt az ideget. Valami olyasmit hallottam, hogy csak nőknek lehet megcsinálni..
    előzmény:
    vicam (18)
    2006-06-19  11:36
  12. Torolt_felhasznalo_728772
    Torolt_felhasznalo_728772
    2006. június 26. 20:5620.

    Sziasztok!

    Sajnos én is hasonló problémával szenvedek, mint ti 

    Azt szeretném megtudni, hogy létezik-e olyan gyógyszer, ami belsőleg hat? Úgy értem, létezik-e tabletta izzadás ellen???? Esetleg próbálta-e már valaki??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2006. június 20. 03:3719.

    Csatakoznek en is. En sem talaltam meg a fokozott izzadasra semmilyen problemat es a botoxos megoldason gondolkozom. Van valakinek ilyen teren tapasztalata? Van egy masik dolog is, ami ezzel kapcsolatban foglalkoztat. Apanak is hasonlo problemaja volt fiatal koraban, annyira hogy meg a toll is kicsuszott a kezebol. Ot ez sosem zavarta, mindig is magabiztos volt es nem tekintette "betegnek" magat. Azt mondta, hogy neki foiskola utan elmult az izzadas es mostmar valoban mindig meleg es szara a keze es a laba. Szamomra lehetetlen, hogy ne vegyem problemanak az izzadast, hisz sokat gondolok ra. Neha eszreveszem magam, hogy amikor nagyon lefoglal valami, akkor nem izzad a kezem, de amikor eszembe jut, hogy "je, nem izzad a kezem", akkor persze egybol elkezd izzadni.

    Valahol azt is olvastam, hogy a harmincas evek elejen magatol csokken az izzadas merteke, persze a kerdes az, hogy mennyire.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. június 19. 11:3618.

    Sziasztok!

    A műtét tényleg segít!! Engem más miatt műtöttek és elvágták azokat a szimpatikus idegeket. Csak azt vettem észre hogy a bal oldalamon nem izzadok újabban. Aztán a doki elmondta hogy miért   Nem voltam izzadós, de most aztán még ha akarnám sem menne  

    Priviben adhatok nektek doki nevet és telefonszámot...

    Egyébkén ez a műtét annyi, hogy bemész, aznap megcsinálják a laborokat, másnap műtét, aznap megfigyelés, következő nap mehetsz haza. És csak két két pici seb lesz mindkét oldalon, mert videós eljárással csinálják.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698738 (1)
    2006-06-09  11:03
  15. Torolt_felhasznalo_526533
    Torolt_felhasznalo_526533
    2006. június 19. 10:5617.

    Szerintem nem lehet tudni, hogy ez mitől alakul ki. Állítólag öröklődhet is. Amúgy most olvastam egy másik oldalon, hogy ez betegség, latin neve is van!  

    Én már nem hiszek ezekben a csodaszerekben, 7-8 éves korom óta ez a helyzet, és azóta már kipróbáltam mindenféle dezodort, gyógyszert. De nyugtatót csak emiatt nem akarok szedni!

     

    előzmény:
    bibe_ (16)
    2006-06-19  10:42
  16. 2006. június 19. 10:4216.

    És az orvos mit mond erre?

    Más tüntetek nincsen? Pl. hajjal, vagy szőrrel, vagy menszesszel?

    Esetleg ha innátok méregtelenítő gyógynövényt, vagy nyugtató hatásút?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526533 (15)
    2006-06-19  10:38
  17. Torolt_felhasznalo_526533
    Torolt_felhasznalo_526533
    2006. június 19. 10:3815.
    Ne haragudj, de ezek szerint mégsem ugyanaz a problémánk! "Egyébként ilyen melegben mindenki izzad." Nekem télen a - 10 fokban is fénylik a tenyerem az izzadtságtól, és hónaljnál a ruhámon tenyérnyi folt van!
    előzmény:
    bibe_ (14)
    2006-06-19  10:32
  18. 2006. június 19. 10:3214.

    Sziasztok!

    A hátatok nem izzad? Nekem az szokott néha, de nem mindig.

    Egyébként ilyen melegben mindenki izzad. Én is szoktam, a tenyerem ragacsosabb. Nem izzad olyan szinten, csak kb. fél órája mostam meg és megint olyan ragacsosnak érzem. Nektek is van ilyen?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698738 (1)
    2006-06-09  11:03
  19. Torolt_felhasznalo_526533
    Torolt_felhasznalo_526533
    2006. június 19. 09:5213.

    Sziasztok!

    Én is hasonló problémával küszködöm. A lábam kevésbé, de a tenyerem és a hónaljam rettenetesen izzad.   Olvastam a neten a műtéti megoldásról:

    "A tünetek helyi, vagy gyógyszeres kezelése ritkán vezet tartós eredményre. Mai tudásunk szerint az egyetlen tartós kezelési eljárás, mely a tüneteket megszünteti a tenyerek illetve a hónaljak zsigereinek (verejtékmirigyek, erek stb.) beidegzését adó mellkasi zsigeri idegdúcoknak (sympathicus dúclánc) eltávolítása vagy elroncsolása. Régebben ezt a nagyon jó eredmények ellenére ritkán végezték, mivel nagyon nagy műtétet, mellkasi feltárást igényelt. Manapság a műtét elvégezhető ugyanolyan módszerrel, ahogy az epeműtét. Ez azt jelenti, hogy az operálandó oldalon a beteg hónaljában ejtett 2-3 db, kb. 7 mm-es nyíláson keresztül hatolunk be a mellkasba és végezzük el a műtétet.
    Sikeres esetben (95% felett) a műtét után azonnal szárazzá válik a tenyér (és a hónalj). Sokszor javul a láb izzadása is. Szövődménymentes esetben (az esetek döntő többségében) a beteg a műtét másnapján hazamehet.
    Mellékhatásként sokszor jelentkezik a többi testtájék fokozottabb verejtékezése, aminek a mechanizmusát nem pontosan ismerjük. Szerencsére azonban ez rendszerint enyhe, idővel javulhat is és sokkal kevésbé kellemetlen, mint az eredeti tünetek.
    A műtét elvégzésére már nálunk is van mód."

    Mi a véleményetek? Van esetleg valaki, akinek már volt ilyen műtéte? Mennyire veszélyes ez?

    A Botox-os kezelés hogy működik? Én még nem is hallottam erről. Azt hittem, azt csak ráncok ellen használják.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_467172
    Torolt_felhasznalo_467172
    2006. június 10. 17:4612.
    Szia Mindenki!
    Olvastam a botoxos megoldást és szeretném megcsináltatni. Vidéki nagyvárosban lakom, de itt nem találtam olyan orvost, aki pont ezzel foglalkozna, azaz csak a hónalj botoxozását vállalja. Segítséget szeretnék kérni pestiektől, hátha tudna valaki ajánlani nekem egy orvost, aki beinjekciózza a tenyeremet és a lábamat is. Nagyon sürgős, mert hosszabb külföldi útra indulok és nem mindegy, hogy száraz kézzel és lábbal vagy nem... Aki ismeri a problémát, az megért. SOS SOS
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_698738
    Torolt_felhasznalo_698738
    2006. június 9. 12:5811.

    Ne is mondd, gyerekkoromban 5 évig fuvoláztam. Fellépéseken gyakran tévesztettem, mert az izgalom miatt (is) könnyen lecsúsztak a nedves ujjaim a billentyűkről.
    És a hangszer kinézetének sem tett jót...

    előzmény:
    tücsökbogá (8)
    2006-06-09  12:32
  22. Torolt_felhasznalo_698738
    Torolt_felhasznalo_698738
    2006. június 9. 12:4610.

    Én nyáron bőrszandiban járok, ami a lehető legkevesebb pántból áll a szellőzés miatt. Nem csak a talpam izzad, hanem a hajlat is, majdnem bokáig. A szandi pántja nekem is átnedvesedik, sőt, a só is kicsapja. Nem vicc! Naponta le kell mosnom vízzel, mert azért a bőr a szagot is beveszi. A víz meg nem tesz jót neki, mint tudjuk. Tehát egy szandál, egy szezon.

    És sajna én hónaljban is erősebben izzadok, tökmindegy milyen dezodort vagy stiftet használok. Rendszeresen borotválom, és ha kell, napközben is megmosakszom, így remélem, nem vagyok büdös. És a hasamon is szoktam, a köldököm körül.

    Aki nem éli át, nem is tudja, milyen kellemetlen lehet ez, pl. amikor kezet kell fogni valakivel...vagy ki kell tölteni egy hivatalos papírt és a papír átnedvesedik a kezedtől...és még sorolhatnám...

    Szerencsére a párom tolerálja a dolgot, és nem sikít fel, ha hideg-nyirkos kézzel érek hozzá  

    előzmény:
    csufsag (6)
    2006-06-09  12:25
  23. Torolt_felhasznalo_605934
    Torolt_felhasznalo_605934
    2006. június 9. 12:349.
    Bocsi,de nem a "család" majom,hanem a férjed!
    előzmény:
    csufsag (2)
    2006-06-09  11:36
  24. 2006. június 9. 12:328.

    A kolleganőm lánya zenekarban játszik, és neki is nagyon izzadt a keze és nagyon zavarta a zenélésben. Bp.-en megműtötték, úgy tudom, hogy a hóna alatt vágtag el bizonyos idegpályákat, és ezzel megszüntették az izzadást. Azt tudom, hogy műtét után eléggé rosszul volt, és mivel külföldön él, nem tudott mindjárt visszamenni, ahogy tervezte. Többet nem tudok róla, de olvastam korábban az izzadás műtéti megoldásáról a Nőklapjában is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698738 (1)
    2006-06-09  11:03

Címlap

top