Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Krémmárka-voks: )
Bár már több különböző krém-topicban feltettem ezt az összehasonlító kérdést, de inkább szentelek neki egy külön topicot.
Most, hogy bejött a Biotherm is, végképp nem tudom, melyik márka mellett döntsek, feltételezve, hogy mind viszonylag bejött a bőrömnek.
Clinique, Biotherm, Estee Lauder, Clarins..
Úgy értem, minőségben, hosszútávú hatékonyságban (megelőzés...) melyik viszi a pálmát szerintetek?
Azért nem kispályás emberek katyulgatják ezeket a krémeket. Én megbízom bennük (környezetemben sokan használják ezt a márkát)
De letesztelem majd sajátkezűleg és akkor kiderül
Az ARTISTRY világvezető a presztízs szépségápolásban. A legerősebb vezető márkák között az ARTISTRY és még három presztízs kozmetikai márka élvezi a világvezető helyet a szépségápolásban, a legjobban értékesített bőrápolók és színes kozmetikumok piacán.* A további három márka a Clinique™, a Lancome™ és az Estée Lauder™.**
Több mint 35 év tapasztalattal rendelkezünk
Éves forgalmunk meghaladja az egymilliárd dollárt Az ARTISTRY az egyetlen közvetlen értékesítéssel foglalkozó cég, amely a presztízs kategóriába tartozikMintát adunk a bőrtudomány-, és kutatás területénA szépségiparon belül élen járunk a vezető gyógyszeripari, illetve kutatóintézetekkel és egyetemekkel való együttműködés területén500 főt számláló, tudósokból, mérnökökből és bőrgyógyászokból álló csapattal rendelkezünkÚjabb és újabb mérfölköveket teszünk le új technológiáinknak köszönhetően: pl. az első olyan innovatív antioxidáns hatóanyagegyüttesünkkel, mely semlegesíti a szabad gyökök káros hatásait a reakció mindhárom szakaszában.*forrás: Euromonitor; 2005-ös globális kiskereskedelmi értékesítési adatok alapján
**Registered Trademarks of ESTEE LAUDER (Estee Lauder, Inc., New York, New York), CLINIQUE (Clinique Laboratories, Inc., New York, New York)
masteko, az említett Avene szemkörnyékápoló jó a karikákra? A felsoroltak közül talán ezt lehetne a legegyszerűbben beszerezni (legalábbis Magyarországon). Előre félek, h. mennyire kiürítem a pénztárcámat, ha végre kijutok Bécsbe....
A cetearyl alcohol-ra gondolsz?? Abból majdnem minden krémben (más márkájukaban is) sok van, még a száraz bőrre valókban is. Szerintem nem az az alkohol ami árt, hanem inkább az Alcohol Denat . Vagy én tudom rosszul??
Hát nem tudom, én mindenesetre megveszem a zsíros bőrre valót, ha megjelenik nálunk. Nagyon jó tapasztalataim vannak ezzel a márkával, a környezetemben is több ember használja és dícsérik.
Majd elválik, mindenesetre majd megírom a tapasztalatokat, bár nem mostanában lesz Nem tudom mikor lesz nálunk...
Most mennem kell haza .... ( en/mi mèg most fogunk ebèdelni stb. ... itt nincs magyar menza + .... , amint tudok, majd jovok.
Szia Nathaly! Megtisztelo (es hizelgo szamomra) , hogy ennyire adsz a velemenyemre, de sajnos a *Dermalogica* markat en sem ismerem, de ... ma feltettem a kerdest az itteni forumos szakertonknek, Lidanak: ha ismeri, e markanak melyek a "strong" (igazan bevalt) termekei? Amint valaszol, .... mint "hid" a 2 forum kozott, referalok rola. Amugy itt - az itteni forumos lanyok velemenyet vève alapul - szemàpolo kremekben kb. ez a "lista":
- Avène Ystheal + Contour des yeux (retinaldehid tartalmu => anti-age is (!), en pillanatnyilag èjszakàra ezt hasznalom)
- Shiseido BENEFIANCE * (nagyon "gazdag" texturaju krèm -> nagyon sokan kedvelik ... )
- La Prairie szemaplo kremek (van beloluk 8-fele, en is hasznaltam, kedveltem is, de ennyi penzt nem koltok 15 ml kremre, ebben az arkategoriaban inkabb a orvos/borgyogyasz/biologus kozmetologusok termekeit preferàlom) - Clarins baume contourn des yeux (szaraz borre) - Elizabeth Arden Ceramide - Dr. Hauschka - MURAD Essential-C Eye Cream SPF 15 (en pillanatnyilag nappalra ezt hasznalom, kivalo aktiv osszetevoi vannak, nagyon kellemes texturaju, de modositanom kell, ... hogy miert? .... *...)- StriVectin SD Eye Cream (by KLEIN BECKER )1 ,3 oz ≈ 40 ml (a szokasos 15 ml es standard szemkrèmekkel ellentètben) -> kivalo aktiv osszetevoi vannak, a mennyiseg/minoseg/àr kapcsolat is nagyon meggyozo -> efelè is kacsingatok.
- M.D. Forte's Skin Rejuvenation Eye Cream (pillanatnyilag ezt a kremet hasznalja a forumunk kozmetologusa szakertoje) is specially formulated to bring the benefits of antioxidants (including Vitamin A and E) and Glycolic Acid to the damage prone eye area. The combination of Glycolic Compound, Retinol and antioxidants make this product ideal for treatment of fine lines and wrinkles around the eyes.
Benefits:
Contains 10% Glycolic Compound. Non-comedogenic. Dermatologist and ophthalmologist tested for safety.
- Skin Biology Cp night eyes (itt mar igen "medicina" (anti-age) szinten vagyunk, ui. a legujabb copper-peptideket tartalmazza (termèszetesen a forràsom: Lida ).
Ezen bevezeto utan leirnam a "konkluziomat" (beauty routine "terveimet" ), de most meg a "dolgozoban" vagyok , ..... igy ezt a reszet kesobb fejtem ki.
Már megint én, csak valami még mindig nem világos. A bőröm érzékeny-kombinált (5161 hsz.).
Szóval, ha veszek E.L. micro d mélytisztító pakolást, mondjuk hetente egyszeri használatra, akkor az maga bőrradír is, vagy mellé kell még külön bőrradír, mondjuk kétszer egy héten?
2%, Octinoxate (Ww/Pp) 6.5%, Zinc Oxide (Ww/Pp) 3.92%
Other/ Non-Medicinal Ingredients/Ingrédients
Nonmédicinaux : Water/Eau, Cyclopentasiloxane, C12-15 Alkyl Benzoate, Glycerin, Cetearyl Alcohol, Isodecyl Neopentanoate, Coco-Glucoside, C20-22 Alkyl Phosphate, Methyl Methacrylate Crosspolymer, Malpighia Emarginata (Acerola) Pulp Powder, Opuntia Ficus-Indica Stem Extract, Sodium Hyaluronate, Cinnamomum Cassia Bark Extract, Zingiber Officinale (Ginger) Root Extract, Poterium Officinale Root Extract, Hamamelis Virginiana (Witch Hazel) Bark/Twig Extract, Myrothamnus Flabellifolia Leaf/Stem Extract, Punica Granatum Sterols, Terminalia Ferdinandiana Fruit Extract, Tamarindus Indica Seed Polysaccharide, Trehalose, Hydrolyzed Oats, Oenothera Biennis (Evening Primrose) Flower Extract, Yucca Schidigera Leaf/Root/Stem Extract, Agave Tequilana Leaf Extract, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Perilla Ocymoides Leaf Extract, Dipotassium Glycyrrhizate, Zinc Pca, Tocopheryl Acetate, Panthenol, Ceramide 3, Beta-Sitosterol, Proline, C20-22 Alcohols, C30-45 Alkyl Cetearyl Dimethicone Crosspolymer, Palmitoyl Proline, Polyacrylate-13, Butylene Glycol, Fragrance/Parfum, Diazolidinyl Urea, Polyisobutene, Xanthan Gum, Disodium Edta, Magnesium Palmitoyl Glutamate, Sodium Palmitoyl Sarcosinate, Triethoxycaprylylsilane, Polysorbate 20, Silica, Hdi/Trimethylol Hexyllactone Crosspolymer, Alcohol Denat., Iodopropynyl Butylcarbamate, Lecithin, Maltodextrin.
Éjszakára meg most próbálom megint az ANR-t, hátha a hidegebb időre való tekintettel jobban bírja a bőröm....A Chanel nekem nem jött be, sem a 'sima', sem a Beauté Initiale. Még az AAE mellett használva sem....
Jaj mégiscsak elírtam:
La Prairie
Igen azt én is sajnálattal konsatáltam, de ez száraz bőrre való krém. Ha érdekel a zsíros bőrre való termék összetevő listája szívesen bemásolom!
Egyébként Anyukám imádja a Time Defiance-ot, ő a száraz bőrre valót használja, de van Time Defiance éjszakai, nappali arctej zsíros bőrre.
Egyébként azt tudjátok ki a világon első 4 legjobb presztízs arcáploó márka????
LANCOME, ESTÉÉ LAUDER, ARTISTRY, CLINIQUE.
2005-ös Euromonitor Consultancy felmérés az eladások alapján
Sziasztok,
lenne egy kérdésem, megtudná esetleg valaki mondani, hogy mennyibe kerül Mo-n a Estée Lauder Advanced Night Rep. szemkörnyékápoló?
Én most épp új krémet keresek (legutoljára E. Lauder future perfect volt, nem túl sok változást tapasztaltam a használatakor), amúgy nincs túl nagy gond (még), csak a tipikus, karikák, nevetőráncok.
Az arcbőröm elég érzékeny, de vegyes, nekem eddig a Vichy Normaderm (hidratál, de nem lettek miteszerek, pattanások) és most újabban a ROC Hidra+ jött be - a patikából.
Szerintem az alapozó nagyon sokat tud rontani a bőr állapotán. Nekem az E. Lauder és a Clinique alapozók jöttek be, bár most féláron hozzájutottam egy Le Praine (remélem jól írtam) folyékony alapozóhoz, remélem beválik....
Köszi hogy közszemlére tetted:
Az első összetevők között szereplő Petrolatum miatt én már tovább sem olvasom, sajnos ez az anyag durván eltömi a pórusokat.... nálam tiltólistás .
Száraz bőrüeknek jobb ez a krém.
Szia!
egyiket sem hasznaltam, ugyhogy csak ismerosoktol tudom, hogy nincsenek megelegedve a Clinique-kel.
En E-vitaminos Body Shop arckremet hasznalok.
2%, Octinoxate (Ww/Pp) 6.5%, Zinc Oxide (Ww/Pp) 3.43%
Other/ Non-Medicinal Ingredients/Ingrédients
Nonmédicinaux : Water/Eau, C12-15 Alkyl Benzoate, Glycerin, Butylene Glycol, Isodecyl Neopentanoate, Polysorbate 60, Cetearyl Alcohol, Dipropylene Glycol Dibenzoate, Petrolatum, Salvia Hispanica Seed Oil, Opuntia Ficus-Indica Stem Extract, Borago Officinalis Seed Oil, Punica Granatum Sterols, Helianthus Annuus (Sunflower) Seed Oil, Zea Mays (Corn) Oil, Perilla Ocymoides Seed Oil, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Dipotassium Glycyrrhizate, Sesamum Indicum (Sesame) Seed Oil, Macadamia Integrifolia Seed Oil, Olea Europaea (Olive) Fruit Oil, Hydrolyzed Oats, Oenothera Biennis (Evening Primrose) Flower Extract, Yucca Schidigera Leaf/Root/Stem Extract, Agave Tequilana Leaf Extract, Tamarindus Indica Seed Polysaccharide, Trehalose, Myrothamnus Flabellifolia Leaf/Stem Extract, Oryza Sativa (Rice) Bran Oil, Sodium Hyaluronate, Tocopheryl Acetate, Panthenol, Proline, Tetrahexyldecyl Ascorbate, Ceramide 3, Beta-Sitosterol, Squalane, Cetyl Alcohol, Lecithin, Dicaprylyl Ether, Sodium Acrylate/Sodium Acryloyldimethyl Taurate Copolymer, Hydroxyethyl Acrylate/Sodium Acryloyldimethyl Taurate Copolymer, Cetearyl Glucoside, Benzyl Alcohol, Behenyl Alcohol, Isohexadecane, Ppg-15 Stearyl Ether Benzoate, Triethoxycaprylylsilane, Chlorphenesin, Propylparaben, Fragrance/Parfum, Disodium Edta, Methylparaben, Polysorbate 80, Maltodextrin.
Én heti 3x 4x peelingezek mert olyan a bőröm hogy ettől szép Sok zsírt és hámot termel genetikailag, vagy hormonális okokból de így tudom megtartani szebbnek
Most láttam a neten, hogy meg fog újulni az ARTISTRY Nem tudom hozzánk mikor érnek ide az új termékek, de USA-ban már kapni.
Én már használtam tőlük a bőrtisztító családot, jó volt. A pórustisztító maszk meg egyszerűen felülmúlhatatlan.
Most viszont néztem az új összetevőket! Egyszerűen lenyűgöző Teli teli növényi kivonatokkal...
Anyukám használja az Artistry Time Defiance-ot, éjszakai, nappali krém, meg tegnap jött meg az arctisztító. Én is kipróbáltam az arctisztítót, egyszerűen nem is hittem el, valami szenzációs
Ui: Nem vagyom forgalmazó
A Juvenatol a Juvedical renewing eye cream-et most, par este kentem fel eddig, haaaaaaat nem is tudom....ediig nem mondtam ra, hogy WOW! De majd ha elfogy a minta meglatjuk.
Transvitalt meg nem probaltam, Dior Hydraction szemkremet meg nem, csak az arcra valo kremjet.
Es hogy tetszik a Dior??
Az amazonos rendelést szerettem volna kérdezni- hogy simán kiszállították? És mekkora szállítási díjat raktak hozzá?
Azért kérdezem, mert láttam hogy sephora-tól is lehetne így rendelni...
Sziasztok!
Én is szoktam olvasgatni a topicot (lassan összeáll egy újabb epernetes kívásnáglista)
Látom a szemkörnyék ápolása most mindenkit érdekel. Most Juvena Juvedicalt használok és nekem nagyon bevált. Fogyóban van és nem tudom, hogy maradjak- e vagy próbáljak ki valami újdonságot?
Valaki meg tudná mondani, hogy a Clinique All about Eyes Rich mennyiben hasonlít a Clinique Daily Eye Benefitjére. Az utóbbit azt hiszem kivonják/kivonták a forgalomból- azért is cseréltem le- pedig nekem nagyon jó volt. Szóval nem szükséegs egy erős termék, de azért sima All about Eyestól gazdagabb kell nekem télre.
Sziasztok!
A kérdésem az lenne, hogy van-e köztetek olyan, akinek a közelében van The Body Shop? Az egyik krém vált be nagyon-nagyon, de sajnos fogyóban és most nincs senki az ismerőseim közül, aki külföldre utazna... Ha tudna valaki segíteni közületek, nagyon megköszönném (és kérem, jelentkezzen privátban)!
*zoé
Áááh, az nem elég heti 3x mehet nyugodtan, plusz maszkok.
De bizony, rengeteget hámlik is. Akkor lehet, hogy nem radírozom elég sokat? Én eddig abban a hitben voltam, hogy hetente egyszer kell radírozni. Lehet, hogy az én bőröm többet igényel. Köszönöm mindenkinek, próbálkozom helyrehozni a pofimat.
Csinicsimp, az ennyire sötét árkok, mint az "előtte" képeken már valamiélyen betegség jelei, nem? Nekem is olyan karikáim vannak, mint az "after" fotókon, de még reménykedem, h. találok valamit rá. Tényleg, írtad, h. ki akarod próbálni a Chanelt. Jársz mifelénk mostanában? Igaz, h. nekem is csak mintában van, plusz én is próbálgattam egy darabig, de arra még bőven elég, h. lásd, h. neked beválik-e.
A peeling kérdésre a válasz engem is érdekelne, és az is, h. ki mit javasol az apró fekete miteszerekre.
Megőrülök tőlük, és főleg az államon "tanyáznak". Nem feltűnő, de nekem az is elég, ha én tudom, h. ott vannak.
Igen-igen. Hámlani nem szokott?
Ahogy olvasom, ezek a kombinált bőrtipus jellemzői. Azért érzed száraznak a felső réteget, mert faggyút termel a bőr, és az elhalt hámsejtek ott maradnak, felhalmozódnak, ezek eltömítik a pórusokat, mitteszerek, pattanások alakulnak ki, a bőr fakónak, fáradtnak látszik.
Én is így voltam, csomó mindent kipróbáltam, sőt a kozmetikusom fagyútermelés elleni nappali krémet javasolt, de én azt mondtam, hogy azt én nem fogom, mivel mást is elvárok már egy krémtől, meg az a krém nem is volt jó nekem...utáltam
Szóval... mióta én is átállítottam az arcápolásomat, az említett másfél hónapban .. hál istennek drasztikusan javult a bőrképem, megint tök kis csini az arcocskám .. bocsi, csakhát örülök, hogy megint olyan szép, üde lett a bőröm. És ezt az itteni lányoknak is köszönöm, csomó ötletet, tanácsot adtak .
Szóval... a bőrtisztítás...nekem sem váltak be ezek nagy része, viszont ami nekem nagyon jó arctisztító: a Dior, Guinot, Guerlain. Ezek közül a habzó, zseléset választottam. Hetente 3x szor arcradír, + arcmaszk: mélytisztító, hidratáló, amihez kedved van.
+ Hidratálás, ráncocskák kialakulásának megelőzése, faggyútermelés szabályozása. Ehhez nekem bevált a Dior First Fluid, Idealist, most tesztelem a Secret de Vie-t. Lehet még Szérumot is használni, ezek közül a többiek több tanácsot tudnak adni...
többen dicsértétek az EL ANR szemkrémet, de engem mindig lebeszélnek a Douglas eladói hogy 30 évesen ez még korai, ez a 40-es korosztálynak készült úgyhogy még nem sikerült kipróbálnom.
Nem karikás a szemem és nem is puffadt, ha mosolygok akkor aprócska ráncaim vannak és a belső szemzúgnál kissé sötét árkok. Ti mit ajánlanátok?
Nekem is kombinált a bőrőm, de nem az a klasszikus T-vonalban zsírosodó. Inkább az alsó rétegeiben zsírosabb, mitesszeres, sőt pattanásos olykor, de a felső réteg meg veszettül húzódik, hámlik, rengeteget kell hidratálni. Mindemellé olyan érzékeny, hogy csak a legkönnyebb hidratálókat tolerálja, ha pl. egy pár mozdulatnál többször masszírozom, azonnal kipirosodik, néha úgy is marad... Ha meg kicsit is zsírosabb a krém, akkor úgy nézek ki, mint akit olajjal kenegette.
Komolyan már kezdem föladni, hogy valaha normálisan fogok kinézni. Ja, próbáltam már olcsó-közepes-drága krémet, de azt az igazit még nem találtam meg. A drágábbak közül próbáltam már Estée L. hidronemtudommicsodát, Lancome fluidot vegyes bőrre, Biotherm hidratálót szintén vegyes bőrre, Clinique hidratálót, Vichy thermal fixet. Sajnos egyik sem volt az igazi, sőt, lehet, hogy megköveztek, de az oriflame érzékeny bőrre való krémje felvette velük a versenyt.
Van valami tippetek, mit lenne érdemes kipróbálnom?
A Hylexin kremrol en lebszeltem magam idokozben, mert talaltam egy csomo velemenyt es kepet, mindjart csatolok is egy-kettot!
Szoval az elso a reklamkep.
A 2. 3. elotte-utana kep es tenyleg csak a sotet szint tunteti el az arok ott marad, nekem olyan a karikam mint az "utana" kepeken, akkor ez ellen semmit nem lehet tenni? De mitol homoru a szemem alatti resz???
Vegul nem rendeltem meg a kefet, az amzonon nincs fent, de azt hiszem bepotolom majd. Elvileg a heten meg kell jonnie a csomagomnak!
Nathaly, koszonom a leirast a radirokrol, nagyon ari vagy! Most marcsak azt nem tudom mit valasszak, igazabol nincs nagy problema az arcommal, csak az elhalt hasejtektol akarok megszabadulni, szoval nincsenek apro rancaim, erdes borfelszin, hegek stb... akkor is inkabb kemiait valasszak? A Micro D vajon kemiai? Hasznaltad mar?
Akkor meglehet, hogy nem a bőrődnek megfelelő krémet használod. Én is kb. egy-másfél hónapja találtam meg a megfelelő arcápolókat. A lányok tanácsai sokat segítettek .
Azelőtt nekem is kifényesedett a bőröm, a kozmetikusom is nyüstölt, hogy ugye ne legyen túlzsírozva a bőröm, alapos tisztítás, stb-stb...
Igaz, nem az ő által javasolt kencéket használom. Hanem itt szépen megbeszéltük, hogy mindenki kísérletezzen nyugodtan, és azokat a termékeket válogassa össze magának, ami beválik és szereti is.
Nekem kombinált a bőröm ... egyáltalán nem fényesedik ki az Idealist + krémtől...
Nekem sötét karikáim vannak. Tudtok erre valami tutit?
Nathaly, amit Te írtál azt hol lehet kapni?
Sziasztok,
Hát ez a Sisley sztori eléggé durva....nekem nem szimpatikus az a márka. Az Estée viszont nagyon jó és nem hiszem hogy a bőr "ellustul" ezt szakmailag hogyan magyarázza???
Masetko: nem gondolkodtam a Hylexin-ben csak nagyon sztárolják az USA-ban és a hylexin hatóanyag elvben pont a sötét árkokat előidéző pangó erekkel csinál valamit. Nekem nincsen ilyen problémám csak bepufisodik a szemem a fűtési szezonban és karikás is de azt már megszoktam....Csinicsimpi beszámolóját várom a Dermalogicáról és ha nem teljesen szuper akkor meg lehet hogy kipróbálom a SkinCeuticals termékét. Lileracot használtam már és nem jött be...még mindig az Estée ANR vezet, de azért tennék egy próbát a cosm+med csoportból Legalábbis most így gondolom....
Azért ez nagyon nem korrekt. Mármint az, hogy vki visszaél azzal, hogy a segítségét kérem és erre durván lenyúlna.
A Shiseidoval kapcsolatban van egy elképzelésem. Mellette Es.Lauder Double Wear alapozót használok, amit egyébként nagyon szeretek, viszont észrevettem, hogy azokon a napokon alakulnak ki a problémák, amikor használom (nem minden nap alapozom magam ugyanis). Lehet, hogy ha abbahagynám, kitisztulna a bőröm.
(De ez csak elmélet egyelőre.)
En hasznaltam a sisley szem es ajakapolojat(ami mindkettöre jo), de olyan semmilyen volt. Meg jo, hogy csak minta volt. Velemenyem szerint biztos a sisley eladasa utan kap jutalekot az elado... szoval nem kell bedölni neki!
Öszinten erröl az ellustul dologrol az a velemenyem, hogy jobb megelözni a rancokat, mert ha mar ott vannak, max. kremekkel csak javithato az allapot, de nem eltüntethetö. A csodakban meg en sem hiszek, egyenlöre...
Nekem is eleg erzekeny a böröm, allergiara hajlamos, de nekem pl. bejött a shiseido.
A csajokkal mar megbeszeltük, hogy a probalgatas a leghasznosabb, hogy ratalaljunk a csoda kremünkre.
Más: elfogyott a Shiseido szemkrémem, és elhatároztam, hogy mindenképpen LP-t veszek helyette. Szerintetek melyik a nekem való, hátha valaki járatos ezekben a krémekben. 30 éves vagyok, szerencsére - mivel zsíros a bőröm- még egyáltalán nincsenek ráncok a szemem körül, kicsit puffadt, de nem vészes és egyáltalán nem karikás. De nem szeretném ha elkezdene ráncosodni, úgyhogy vmi ütősebbet szeretnék, pláne a korom miatt szerintem már indokolt. Köszi!
Olvastam, hogy a karikás szemre való szemápolók is téma. Mivel nekem is ez a problémám, gondoltam, elmegyek körülnézni Marionnaudba. Ennek kapcsán írok most, vagyis jobban mondva megosztanám, amit az eladólánytól hallottam, kíváncsi vagyok a vélemenyetekre.
Először is, karikás szemre Sisley-t ajánlotta. Használt valaki közületek Sisley-t szemre, és ha igen, milyenek a tapasztalatai?
Másodszor, minden problémára a Sisley-t ajánlotta. Szerinte ugyanis a többi a többi márka, pl. E.Lauder egy plusszanyagot visz be a bőrbe, nagyon magas hatásfokkal, viszont így a bőr "ellustul". Szemben a Sisley-vel, ami a bőrt tanítja meg kezelni problémákat.
Őszintén szólva ezt az elméletet most hallottam először, elég fura. Elismerte pl. az E.L hatékonyságát, csak, lefordítva a szavait, ha abbahagyom, nemcsak visszatér az eredeti probléma, de rosszabbodhat is bőr állapota.
????
Kérdeztem a Shiseido-ról is (sajnos továbbra is uolyan problémás a bőröm, átmeneti javulás után...), azzal az a baja, hogy illatanyagot tartalmaz, ami esetleg allergiás reakciókat válthat ki.
Hát ezekkel kapcsolatban nagyon szívesen meghallgatnám, h mit gondoltok.
(Nem vettem meg a szemkrémet, 21000 ft volt)
Köszönöm az infot. Olyan jokat olvastam rola, szert kene tennem egy mintara belöle.
Jelenleg egy juvena szemkremet tesztelek eppen...
Én próbáltam, ill. mintában van. Ez egy igen tartalmas, nehezebb krém. Idősebb korosztálynak, ill. száraz bőrre, erősebb ráncokhoz. Ezért nekem ott áll az asztalkámon, majd esetleg télen, ha nagyon zord idő lesz, elfogy.
Amit én tapasztaltam, hogy nagyon puha lett tőle a bőr, talán a karikákat is halványította, de ezt annyira nem tudom megítélni, mivel kb. kétszer estére kentem fel. Különben illatra is finom.
Szia, akkor ahogy ígértem röviden összefoglalom a peelinget:
Lényege hogy megszabadítsuk a bőrt az elhalt hámsejtektől amik a bőr felszínén laknak és eltömik a pórusokat valamint fakó száraz érzetű felső réteget képeznek és megakadályozzák hogy a krémek igazán jól beszívódjanak.
Mechanikai peeling: szemcsés, mechanikailag radírozza le a hámsejteket a bőrről. Előnye hogy általában nem okoz irritációt, hátránya hogy csak a felszínt csiszolja és nyújthatja a bőrt.
Kémiai: itt több típus van. Mélyebben hámlaszt és stimulálja a sejtek megújulását és a kollagén képződését. Lehetnek rá érzékeny reakciók, mint MINDEN hatóanyagra. AHA (alpha hydroxy acid) a gyümölcssavak, tejsav, glikolsav, glükozamin ( új Idealistban van), a bőr nedvességtartalma révén jut be és ott fejti ki jó hatását. BHA ( beta hydroxy acid) a szalicil sav ami a bőr faggyútartalma révén jut be a pórusokba és szabadít meg az elhalt hámsejtektől.
Az AHA nagyon jó apró ráncokra, érdesebb bőrfelszínre, fiatalításra, hegek eltüntetésére. ( Akkor jó az AHA-s készítmény amikor hyaluronsav is van benne hogy bejuttassa tényleg jól a hatóanyagot)A BHA a mitesszeres aknés bőrre jó. Van AHA/BHA kombinált készítmény is. Az már nagyon hatékony.
A kémiai hámlasztók CSAK akkor hatásosak ha maga a készítmény savas kémhatású tehát nem tesznek bele olyan adalékanyagot ami eltolja a kémhatását. Akkor értelmetlen az egész. (Sajnos sok ilyen van mert a gyártók félnek az allergiás reakcióktól.) Valamint 10-12%-os körüli AHA-k már tényleg hatásosak. A kozmetikusok, bőrgyógyászok 20 vagy ennél több %-ossal dolgoznak, a lakosság részére általában max 8%-osakkaphatók. ( Én találtam 12%-osat is végre, most várom az epernetről)
Nagyon sok bőrproblémát meg leeht oldani a helyesen használt peelingekkel.
Remélem nem nyúltam nagyon hosszúra és nem hagytam ki semmi fontosat
Csajok!
Valaki nem probalta veletlenül a Shiseido Benefiance szemkremet??!
Szia, igen amint ma egy picit több időm lesz írok egy velős tömör összefoglalót a peelingről .
Pocok72: pufiságra karikára jelenleg Babé Eye Contour-t használom, ami eddig a legjobb volt: Estée L Advanced Night Rep.
Ami nem jött be: Clinique All about eyes, Lancome Hydra Zen, Vichy, Chanel -már nem emlékszem mi volt, Clarins, Biotherm, Estée L Hydra COmplete Eye....ezek semmit az égvilágon semmit nem csináltak.
Most még van a Babéból de szívesen kipróbálnék majd valamit
Jó reggelt lányok! Tegnap hazaértem a nagy wellnessezésből, de már csak arra maradt időm és energiám, hogy visszaolvassak. Sikerült kellőképpen kikapcsolódni, most eléggé fel is vagyok töltődve.
csinicsimp, a Dermalogica Special Cleansing Gel nagyon jól habzik, arckefével pedig még jobb lehet a hatás. Most, hogy elutaztunk, és nem akartam túl sok cuccot vinni erre a pár napra, újra a Pocoktól kapott Dermalogica szettet vittem, és nem bántam meg. Reggel is, este is azt használtam és napról-napra jobban tetszik. Mondjuk elég sokat szaunáztam, és már ettől alapban jól érezte magát a bőröm + erre jött még a Dermalogica, és megmondom őszintén, ez egy remek kombinációnak tűnt.
szituka, én nagyon szerettem az AHAVA testápolóját, de nekem az abszolút kedvenc már évek óta a Vichy Lipidiose 1. Ez enyhén száraz bőrre javallott, és most újra kapható 400 ml-es kiszerelésben. Van még belőle 2-es változat is, ami zsírosabb, télen az is nagyon jó volt. De inkább az 1-est használom; tökéletesen beszívódik, és tényleg nem száraz a lábszáram tőle. Pl. imádom a Nivea középkék színű flakonos testápolójának az illatát (talán kényeztető testápoló?), de ezen kívül sajnos nekem nem sokat ér. Nem szívodik be rendesen, viszont pár óra múlva meg száraz a lábszáram. Ezt amúgy nem is értem, mármint azt, hogy hogyan is lehet zsíros utánérzetem egy testápolótól, ha meg közben száraz tőle a lábszáram?? A Vichy-től ilyen gondjaim sosem voltak.
neither, nagyon szívesen az infot. Nem egy nagy szám az októberi Lauder akció, de ha mindenképp akarsz parfümöt, akkor érdemes lehet beinvesztálni.
Cyrus_, én is a habzó arclemosókat preferálom, mert gazdaságosabbak. Próbáltam a krémeseket is (EL Soft Clean Tender Cream Cleanser + Clinique Comforting Cream Cleanser), csak mivel nem habzanak fel, elég hamar elfogytak, bár szerettem őket nagyon. Figyelj, szerintem érdemes lehet egy kis tégellyel a kezedben bemenni valamelyik Lauderhez, vagy Douglas-ba, és megkérni a lányokat, hogy nyomjanak ki neked egy kicsit mindhárom Lauder habzó arclemosóból. És akkor ki tudod őket próbálni, mielőtt beinvesztálnál a nagyba. Én már csináltam ilyesmit Lancome-ügyben, és nagyon készségesek voltak az eladók.
Nem tudom, valaki említette, hogy van már az Eperneten új Idealist? Hurrá! :o) És az ára is elég ígéretes, ha jól emlékszem. Bár mondjuk nekem van még a régiből elég, de azért mégis jó érzés, hogy lehet kapni már az újat is.
Az ebay a legnagyobb beszerzo helyem, lattam mar ezt a mintat, sot talaltam egy licitest is, azt most figyelem, de nem tudom nekem tenyleg az en karikaimra valo-e ez a krem. Most meg gyorsan megkeresem amit ajanlottal, biztos ami biztos!
Ime a Bremenn Research Laboratories àltal, a sotet szemkarika "eltuntetèsère" (?) kifejlesztett hires Hylexin krem.
"Leellemoriztem", az itteni forumon is errol regelnek a karikas szemu lanyok, es vannak nehanyan, akiknel mar 2 het utan volt valtozas. Itt a Sephoraban potom 95 €-ert kaphato (0,5 oz = 23.06 ml), ... ha netan komolyabban is erdekelne, vèletlenul ràbukkantam egy angol e-bay-os eladora (nick neve: jenicmi), akinel
HYLEXIN - NEW IN BOX - FULL SIZE - 23.06 ML GBP 39,9 ( 57,34 € ) , de van 11.53ml-es valtozata is, 29,99 €-ert.
Az itteni Repubblica ujsag noi magazinjaban olvastam, hogy e krem az amerikai piacon valo megjelenesekor, a manhattani Quinta stradan talalhato hires Henry Bendel parfumeriaban napok alatt elfogyott - .... persze ezt csak a kronaka kedvèèrt irom, ez mèg onmagàban nem igazolja a krem hatàsossàgàt. De ha minden àron valami extràt is szeretnèl kiprobàlni, helyedben en beinvesztalnèk az e-bay-os vàltozatra (meg licitalni sem kell, mert "azonnali vasarlas").
De az ujsagcikk szerzoje szoba hozta - nemi kritikaval -, hogy nem kell feltetlenul ilyen draga krembe beinvesztalni, mikor a Lierac Diottissime 3-fel szemkremet fejlesztett ki a kulonbozo ebèli problemakra. Tehat ebben a gyogyszertari (tehat kozmetika+medicina) markaban is lehet probalkozni.
Viszont tegnap rendeltem Micro D mintat -eddig nekem kimaradt- azt is nagyon varom mar,meg a Dermalogica szettet is!
Nathaly, irsz egy rovid, amde reszletes ismertetot a borradirokrol? En nem vagyok tisztaban, a mechanikai, gyumolcssavas stb... modszerekkel es nagyon orulnek egy kis leirasnak.
Na,ez is elég igéretes márka,tényleg tele van hasznos összetevőkkel.Vajon mennyibe kerülnek?Néztem a szemkrémet karikákra,összetetői:
aqua,acetyl hexapeptide-8,paraffinium liquidium,propylene glycol,cucumis sativus,hesperidin methyl chalcone-steareth-20-dipeptide-2-palmytol,tetrapeptide-7,ce tearyalkohol,isopropylmyristate,dimethicone,glycerin,glyceri lstearate,steareth-20hydroxysucinimide-chrysin-palmytol,olig opeptide-palmitol,c12-14 pareth-30,aloe barbadensis,citronellol,geraniol,hydroxicitronellal,hexycin namal,limonene,linalool,lilial,parfum,methyl-propylparaben,2 -brom-2-nitropropane 1-3 diol.
Érdemes megnézni őket,én még ilyet termékeket nem is láttam,amiben ennyi peptid van.
Én nem hallottam még a Hylexinről..
Sziasztok
Engem is nagyon érdekel a szemkrém téma, olyan a szemem mint csinicsimpié a leírás alapján, kicsit karikás kicsit pufiságra hajlamos....a Dermalogica-beszámolóra nagyon kíváncsi vagyok
Lehet hogy majd bevállalok egy SkinCeuticals szemkrém-próbát is mert van karikákra hidratáló szemkréme és 20ml-es
Nemsokára megérkezik a SkinCeuticals szérumom, alig várom hogy beszámoljak, még senki nem próbálta közülünk.
Ismeritek a Hylexin-t? Állítólag a világ leghatékonyabb szere sötét árkokra. Akinek tényleg sötét karikái vannak.
Október 8-tól Lauder akció:
16.900 Ft felett:
-advanced night repair, resilence lift extreme, pure color rúzs, tender blush pirosító, 1 szempillaspirál, sminkecsettartó, neszesszer
9.200 Ft felett:
-advanced night repair, hydra complete, pure color rúzs, 1 szempillaspirál, Pleasures miniparfüm, neszesszer
Még véletlenül sincs a "new products"-ok között.
Az egyik csomagban is felfedeztem!!! Ott sincs kép..
Amiket majd szeretnék még kipróbálni: Caudalie szemránkrém, Murad c vitaminos szemránckrém, Bliss Baggage Handler, Philosophy Hope in a tube, Dermalogica szemránckréme, Kinerase intensiv eye, és majd egyszer a Re Nutriv, de nem most, azért még a Renergie is korai nekem..
Most Dior szemránckrémet használok, az első ráncokra valót, aztán megint Renergie-zni fogok, mert megtaláltam a mintáimat..
Karikás-e a szemem? Hát, mihez képest... Nálam a puffadás jellemzőbb. Ezért sem tudok tanácsot adni azon ügyben, hogy szárít-e az YSL korrektor, mert én csak a legbelső zugba kenem néha. A puffadás meg ugye a víz(nem)fogyasztásommal függ össze. Pedig még a La praire LipoSculpting-ját is használtam (sőt, majdnem az összes LaPraire-t), de nekem csak a vízivás segít a puffadáson..
Vettem DMbe egy arckefét 800ftért és teljesen jó! Shiseido arckefét nem láttam, de most sajna nem is lenne rá pénzem... Egyátalán érdemes beruházni rá? Mi különbség lehet közöttük az áron kívül? Mert ez is nagyon jól masszíroz és gyengéden "sikál", valami Valdini v milyen márka a DMben és a Rossmannban szoktam látni őket. Mivel otthon hagytam a micellás Vichymet vettem egy Alverdés körömvirágos sminklemosót, hát nagyon meg vagyok vele elégedve! Sokkal jobb mint a Vichy és az illata! Igaz ez csak 100ml, de ez is elég lesz sztem egy darabig, mert csak a szememet sminkelem. És megvettem életem első szemkörnyékápolóját! Ne nevessetek ki, de Baleásat vettem, mert jókat hallottam róla, meg NLCn is jó kritikát kapott. Én kül. változást nem észlelek, mert semmi baja a szemkörnyékemnek, de gondoltam ideje beruházni egy ilyen krémre is!
Én jelenleg haj lázban égek! Jajj ninacom a szép hosszú hajadat levágattad? Tudod én mióta vágyom már arra, hogy ilyen legyen? Már több mint egy éve növesztem... Holnap már véglegesen megszabadulok a feketétől (remélem kopkopkop) hála egy Alfaparfos csodának. Pénteken kaptam egy 500gos CSS sampont és nagyon imádom! Így legalább az I Love Juicy sokáig fog kitartani azért illatban ez viszi a pálmát! Bocsi, ha hosszú lettem...
A Dermalogica szemkreme beferkozott a top3-ba, engem nagyon jol hidratal (de nekem ugye jo a Hydrazen is) es a karikakra is jonak tunik, bar az uzletben azt mondtak hogy a puffadt szemkornyekre meg hatasosabb, mint karikakra, hat errol szerencsere nem tudok meggyozodni. Ami a lenyeg, hogy eddig nagyon tetszik!
Jelentem ma körbeneztem a korrektor ügyben. Az YSL-et es a Guerlain-t tudtam kiprobalni. Igy elsöre szinte egyformanak tüntek, az YSL-nek volt talan jobb a szine. A 2-es jo is lenne nekem. Összehasonlitottam az arat az epernettel, de lehet inkabb itt veszem meg, mert csak 2 euro a különbseg...La Prairie-böl persze nem volt minta, igy nem veszem meg, hogy nem is latom milyen.
Kezkremböl en is szeretem a Neutrogena faktoros anti-age kremet.
csinicsimpi: mindenkepp szamolj be a szemkremröl.
Most miniben Clarins Par amour parfümös testápolóm van, azt nagyon szeretem..
Szerintem ha Aleszka benéz, akkor mesél, ő nagyon szerette az Ahava-t, sőt a Vichy testápolókat is.
Már néztem a honlapot,csak véleményre voltam kiváncsi.
Igen,kipróbáltam a Hydra Diffusiont,már el is fogyott,de nem volt az zsiros egyáltalán,sőt.Nem is hidratált eléggé,az én bőröm száraz a testemen,és ugye te azt mondtad szerinted nagyon zsiros ez a testápoló,nekem mégsem volt az,kevésnek éreztem. A Hydraction ,amit előtte használtam,a sokkal jobb,pedig abból az emulsion-t vettem,ami lightosabb.
Nézz be a www.ahava.hu-ra, ott biztosan vannak érdekes infok.
Dior Hydra Diffusion??? Kipróbáltad már?
Több helyen olvastam mostanában ezeknek a termékeknek a reklámját.
Az áruk elég tetemes, ezért szeretném tudni, hogy használta-e már valaki és milyen tapasztalattal.
Előre is köszönöm.
Szia aleszka!
Most láttam csak, hogy válaszoltál, köszönöm szépen! A Pleasures Delight parfümöt szeretném megvenni és gondolkodtam, hogy megvárjam-e az akciót, hát.... nem vagyok benne biztos, hogy megéri... (igaz, ha már kibírtam idáig, lehet, hogy túlélek még egy hetet a parfüm nélkül).
Még egyszer köszi!