Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Krémmárka-voks: )
Bár már több különböző krém-topicban feltettem ezt az összehasonlító kérdést, de inkább szentelek neki egy külön topicot.
Most, hogy bejött a Biotherm is, végképp nem tudom, melyik márka mellett döntsek, feltételezve, hogy mind viszonylag bejött a bőrömnek.
Clinique, Biotherm, Estee Lauder, Clarins..
Úgy értem, minőségben, hosszútávú hatékonyságban (megelőzés...) melyik viszi a pálmát szerintetek?
Ja, én a szemránckrémet nem próbáltam..
Nekem is mintáim vannak belőle...
Én is éjszakára kenem az arc, és szemkrémet is, szintén vegyes a bőröm. Én este sem érzem, hogy túlterhelném a bőröm, a szemkrém pikkpakk beszívódik, az arckrém pedig kb. 5 perc után, és reggelre se "csapódk ki"
Eddig a Neutrogena öregedésgátlóját használtam, csak azzal az volt a baj, hogy hamar elfogyott, mert sokat kellett kenni, aztán az Absolue-t (isteni, csak egyrészt korai, másrészt drága, viszont isteniet ápolt), most éppen másikat keresek, mert elfogy az Origins kézkrémem.
Aleszka szereti az AHAVA-t!!!
A tavalyi allergiámat nagyon szépen rendbehozta, egy krém sem volt képes rá, de hosszú távon sok volt a vegyes bőrömnek, ezért éjszakára használtam. Kivasal, kivasal, de csendben jegyzem meg, nekem nem éri meg - az én pénztárcámnak - botrányosan magas árát.
Hát ez... beírogattam a listát...erre nem küldte át?! na most asszem hagyom.
szituka... te sem próbáltad még?
Másold be az összetevő listát,úgy egyszerűbb átlátni,mi van benne ami jó.
Én is úgy tudom a szájra is való krémek a szájkörnyékre valók,tehát nem az ajkakra.A Guerlain Orcideás-ból is van ilyen szem és ajak ápoló.
Sziasztok,
sehol senki? Nem próbáltátok még a Secret de vie-t, vagy akik itt vegyész szemszögből közelítitek a témát, vélemény tudnátok nekem írni róla?
Tényleg, valamelyikötök irt a japán 'házinéniröl', aki a shiseido keféjét használta, és hogy ott mennyire figyelnek a kézre is. A nyakamra én is figyelek, de a kezemmel nem tudok mit csinálni...néztem már uv-szürös kézkrémet, de az mind olyan volt, ami már depigmentálo és börfeszesitö hatással is kecsegtetet, azt meg nekem még nem kell. Nincs valakinek valami jó kézkrém ötele? Nyáron még ok, sokszor egy kenésnyi naptejjel a kezemen mentem utcára, de télen az nem jó, ragad, zsiros, jáj.
Az a krém, ami a szájra is jó, az a "Multivitamin power firm for eye and liparea"? (kissé hosszú neve van...) Fura, h. erre a két területre együttesen jó, laikusként azt gondolnám, h. más és más hatóanyagok kellenek....
Bár egyik ismerősöm épp a napokban mesélte, h. Gigit használ, és a kozmetikusa kijelentette, h. az arckrémet nyugodtan használja a szemére is, nem kell külön szemkörnyékápoló.
Kapható egy kombinált krém is: PURIFIT bőrradít. Papaya enzimeket tartalmaz, a mechanikus peelinget padig jojoba mikroszemcsékkel oldja meg. Ez is a francia Plante system terméke (www.plantesystem.hu)
Sziasztok!
Próbáljátok ki az ESSENTIEL mini-roll-t. 10% hialuronsavat tartalmaz, csökkenti a karikákat és a táskákat. Három ml-es roll, nálad lehet egész nap. Hidratál, és a hialuronsav ránctalanít is. Ráadásul csak 2400 forintba kerül. Nézzétek meg a www.plantesystem.hu oldalt
Ja es tok erdekes volt olyan szemkrem is ami jo a szajra is,en ilyenrol eddig nem is hallottam!
Vagy csak nem tudjuk megfizetni....ma néztem a Secret de vie-t és a szemkörnyékápoló 28e. körül volt. Mindenesetre még nem adtam fel a küzdelmet, valszeg októberben jutok ki Bécsbe(legalábbis remélem....), úgyh. ott is szétnézek - előbb-utóbb majd csak találunk valami igazán jót!
Addig meg marad a korrektor...Az említettekből csak az YSL-t ismerem. A magyarországi választék nem túl széles.....
Nem ertem miert nem csinalnak valami jot egyben ami karikakra is jo + jol hidratal is?! V. csak mi nem talaltuk meg meg?!
Hat az lehet, bizti csinos vagy + minden...
Sisley korrektort meg nem probaltam.
Bujva a netet rajöttem a legnepszerübbek az : YSL, Bobbi Brown, Cle de peau korrektorai.
A La Praire csak mintában volt, 2 féle - Cellular revitalizing eye gel nappalra, és cellular eye contour cream éjszakára. Tényleg jók, különösen az apró szarkalábakra, pár nap alatt már látszott a különbség, viszont a karikákra nem váltak be (legalábbis nekem - bár ez téged ne tántorítson el, lévén, h. az eddigi tapasztalatom szerint nekem még keresgélnem kell a megfelelőt... )
Csinicsimp - passz, tényleg nem tudom, h. mi lenne jó, ma megint körbenéztem, és persze a la praire-t ajánlgatták nekem. Ennyire gazdagnak látszom?!
Bár a Secret de vie szemkörnyékápolót is néztem ma, és kissé ledöbbentem az árától....
Viszont a korrektorok közül lehet, h. a legközelebbi a Sisley lesz - azt próbáltad már, Krémfaló? Én épp ma néztem, összehasonlítva az YSL-nal, és ez jobban fed (és még ápolja is a bőrt ). Csak az ára....
Az Elle főszerkesztő-helyettese a hölgy, negyvenes korosztály... Vagy 50-es? Absolue-t használ..
Jelentem kiprobaltam, a 2 szemkrem egymasra felkeneset es valoban jobb az eredmeny. Most egy darabig igy fogom hasznalni, aztan meglatjuk hosszabb tavon is jo lesz-e?!
En is azt nezegettem, hogy a LP 2x2,5 ml 2 db ugyanolyan korrektort jelent, v. az egyik valami mas?! Ezek szerint te tudod, hogy az egyik valami apolo?? A masik csak a korrektor? Jokat irnak erröl is..
A krémfaló által kinézett La Praire-nek szerintem van egy ápoló része is.
Tényleg jó az YSL, nekem legalábbis bevált.. Csak az ára...
A Shiseido Pureness foam tényleg nagyon jó, én mostanáig ezt a termékcsaládot használtam, csak a mostani hideg időben álltam át a Skincare-re. Tegnap végre eljutottam szoliba (hónapok óta először...) és utána nagyon jó volt a bőrömnek a skincare éjszakai hidratálója - miközben 1-2 hete még sok volt.
Nekem szerencsém van a hajammal, nő, mint a ...., nem gyapjasodik, csak hullámos, nem igényel sokat, bár most épp túl sötétre sikerült (a hosszú szőke hajamból lett rövid barna), egy idő után úgyis elkap a vágy, hogy világosítani akarom. De azt a tortúrát meg utálom.
Nézz be máshova, biztosan van hullámos hajjal foglalkozó topik, ott leírják, ki mit használ. Ezt a rózsaszínt Loreal-t a barátom választotta (ezt vette le a boltban a polcró a hosszú, göndör hajára, lehet, hogy vannak jobbak..
Pocok, azt a rozsaszin Loralt már néztem, akkor ki is probálom.
Eddi gcsak egy Tigi hidratálo sprayt futam mindig a hosszu hajamra, de nem formáztam, csak a fodrász. Ezt a hosszat viszont 20 perc alatt meg be is száritom, ez egy csoda!
Hát akkor egy nagy szaktudású kozmetikushoz kéne fordulnod aki nagyon érti a dolgát és segít megoldani a problémádat hosszú távon. .
Aki használta már, vagy vegyész-szakértő:-)..
írnátok véleményt a secret de vie-ről, bevált-e valóban hatásos lehet-e? Én pár napja(éjjel) használom, az összetevőit most néztem meg..glycerin második helyen...?!
Szintén Schwarzkopf termék...
Én nagyon leárazva, 5000-ért vettem, egyébként 6-7000 körül van, A Dermalogica keféje 3000 volt, majd Aleszka beszámol, ha megérkezik a csomag, rendeltem neki eperneten.
Nekem hullámos hajam van. Most egészen laza és rövid apródfrizura, de ha hosszabb, akkor magától elvan. A fodrászom mindig röhög, mert se waxot, se zselét nem kell használnia, mert tök jól megáll. Kicsit megfújja a hajszárítóval, és kész, be is állt. A legkönnyebb ügyfele vagyok.
Ha tényleg törődni akarok a hajammal, akkor a Loreal-nak azt a fújósát használom, aminek az elején egy papíron Beyonce van. Loreal Studio Hot...valami.. Nem tudom a nevét. A kedvesemnek göndör haja van, ezt használja, tőle lopom. Megmosom, hajvégekbe bedörzsölöm, és tárcsával megszárítom.
De volt, hogy kaptam rá valamilyen Bonacure terméket, de arra már tényleg nem emlékszem..
Sokat segítettem, ugye?
YSL korrektor tényleg nagyon jó, egyszer jo régen sminkeltek vele a dögleszben. De én még nem tudtam rászánni magam, hogy vegyek, majd kint külföldön vagy reptéren. Amerikában van 4 árnyalatuk pl, mert ott ugye elég sok a fekete.
Pocok a Double wear korrektor nem a legjobb karikákra... akkormár inkább a kék tubusos lauder korrektor. A Double wear inkább kisebb-nagyobb börhibákra jó, szem alá nagyon nehéz, könnyen beáll. Elvileg.
Kivonták a Clinique simplyt?! :/
Levágattam a hajam :/ Van valakinek rajtam kivül ilyen esös idöben gyapjasodo-enyhén hullámosodo haja? Valamit kell rá vennem, mostmár nem tudok mentö balerinakontyot tekerni...
Neomagnol hol kaphato? Patikaban?
Ladybird nekem tenyleg nincs mar otletem, van meg valami amit nem probaltal? Engem csak 2 szemkence szaritott egy picit, a Hydra Complete es az All About Eyes... azert kivancsi vagyok mi fog bevalni!
Sziasztok !
A hosszú évek alatt számos márkát kipróbáltam. Egyre kevesebbet bírt a bőröm. Az utóbbi egy évben a természetes alapanyagúakat keresem. Nincs sok a piacon, de érdemes kutatni. Hosszú távon megéri. Jó szívvel ajánlom: www.tisztakornyezet.com
Csincsimp: nem érkezett még meg, söööt, ujbol levette az epernet az összeget a kártyámrol, de irt mailt a kitty wong () hogy ne aggodjak majd visszakerül csak az adminisztrácio miatt kell...na mindegy, nem aggodok, eddig nem volt velük bajom, és ha kell tudok reklamálni bankszámlakivonattal. De legalább már uton van a csomagom.
Szegény Szituka, neki is van benne szájfénye, mondjuk ez elég murphy, hogy amikor egyébként fontos lenne a csomag, akkor egy élet mire megjön...
Tanulság: Hétvégén soha-soha nem szabad rendelni. Söt asszem ez után csak akkor fogok, ha nálunk is, meg náluk is nappal van, és müködnek rendesen a bankrendszerek... :/
Biztos mar irtad 100 x, ne haragudj, de nem jegyeztem fel, hogy melyik szemkremet hasznalod a La Prairie-töl?? Es mintad van ugye? Mit gondolsz? Megeri az arat? v. vannak jobbak is ennel?
Most mar egyre jobban az YSL korrektor fele huzok, olyan jokat irtok. De a La Prairie nem lehet jobb?? Megis csak LP..
Nem szimmetrikus karikak? Ilyenröl meg nem is hallottam!
Nekem most olyan jo, nem latszik egyaltalan, de kezd hideg lenni es nekem is kell jobban hidratalo. Ma fel fogom kenni elöször a Chanel-t, aztan ra a Clinique-et, megöl a kivancsisag igy milyen lesz!
Aleszka: köszönöm a sok infót! én is úgy gondolom, hogy a sparkling clean nem lenne a legjobb nekem....ezen a soft-on nem gondolkoztam annyira, de most hogy mondtad hogy még a perfectly clean is szárított, hát.....teljes lett a bizonytalanság azt nem írtam hogy én foaming-ot használok szívesen, a krémes, tejes dolgok is jók voltak, mondjuk a bőröm szép hidratált volt, de a pórusokat nem tisztította túl jól úgy érzem (clarins), de nem akarok rosszat mondani róla, igazából szerettem mikor használtam! Nathaly: köszönöm a tanácsot! régóta radírozok egyébként, volt többféle radírom már, persze dm-esek leginkább, én a freeman cseresznyés (?) radírt nagyon imádtam! az volt a legjobb idáig. van EL Micro-D-m is, hetente 1x szoktam használni, vagy 2-hetente, közben nem jellemző hogy más radírt használnék. A MD után sokszor még jobban hámlik az arcom Mindent jól csinálok pedig, de néha úgy "lemarja" az arcom, helyenként felszadozik a felső hámréteg és hámlik.....szóval épp ezért nem használom túl sűrűn. van hozzá idealistom is, utána azt szoktam használni. amúgy kaptam ajándék neszibe az új idealistból és először úgy éreztem hogy semmi különbség, de pár használat után azt mondom, hogy érezhető különbség és jobb mint az elődje! szóval ha az elfogy, tuti veszek egyet ebből az új csodából
visszatérve a lemosókhoz, shiseido-tól kaptam pureness foaming arctisztítót ami elég jónak bizonyult! az illata is olyan fincsi! és elég takarékosnak is tűnik mert egy gombostűnyit nyomok és úgy felhabzik hogy akár az egész testemre elég lenne amúgy u.ebből a termékcsaládból használom a púdert és azt is eléggé szeretem. az az egy bajom a shiseido-val hogy a greenpeace tiltólistáján szerepel....mint veszélyes termék és azt hiszem állatkísérleteket is végeznek szóval ezért nem túl szimpi..
ladybird80: köszönöm a felajánlást, ari vagy! de a lotionokat inkább nem próbálgatom most egy ideig....talán pár év múlva újra teszek majd egy újabb kísérletet
ui: YSL touche eclat tényleg nagyon jó, én is használom! nekem a szemem alatti fáradtság miatti karikákat úgy elfedte hogy nem hittem el
De ha nem válik be, akkor passz. Talán a Secret la vie? (nem tudom, jól írtam-e ) Eléggé idegesítő, mert ráadásul még csak nem is szimmetrikusak a karikák - az egyik sokkal erősebb, és még korrektorral is nehét elfedni.
Ok, megbeszelve.
Tenyleg, de a karikakra hogy jött be?? Javult töle v. arra sem volt jo neked??!
Csinicsimp: az YSL-ból én is 3 színre emlékszem, legalábbis a Douglasban annyi volt.
Krémfaló: lehet, h. én is próbát teszek mindkét szemkörnyékápolóval egyszerre - aztán összehasonlítjuk a tapasztalatokat!
Igaz, én új termék-tapasztalattal most nem tudok hozzászólni,
de köszönöm mindenkinek a tanácsokat, kb. 3 hete "kezelem magam" itthon és egész szépen kezd az arcocskám helyrejönni ahogy azt szerettem volna. az Idealist nagyon bevált, igaz most éjszakára a secret de vie-t is használom, a szemkrémét is...nekem tetszik
Jah igen: ilyen enzimes bőrradír ill. hámlasztó a Guinot Biological Peeling Gel-je is, merem ajánlani
Talán most sikerül...
http://www.touche-eclat.com/
De csak azért mondom, mert most mennem kell megetetni, plusz a kutyákat is, mielőtt szétszedik a kutyaházukat az éhségtől..
Milyen elven működhet vajon ez a por, ami ránctalanít? Fel nem foghatom..
ladybird80: Ha jo ötletnek gondolod, ma este lehet ki is probalom.
csinicsimpi: az epernetröl tervezem, azt mondod mar nincs? Tegnap meg volt..UPSZ..hat igen, minöl többet nezegetem, annal jobban nem tudom melyiket vegyem. Meg az EL is jo kritikat kapott...nehez a döntes.
masteko: te, mint tudomanyos beallitottsagu, jonak talalod ezt a kanebo radirt?? Mert ha meg te is megerösited, azt hiszem ez is landol a kosarkamba, mar regota faj a fogam ra.
Igen a kepen valoban a BM ejszakai börtaplalo puder formaban. Van ilyen Kanebo-nak is többek között.
Na pont akkor irtad, amikor en!
Csak elmeletileg ill. kèprol ismerem (ha nem tèvedek a "Bare Minerals" èjszakai ... irnàm "krèmje" , de mineràl pora (èjszaka àpolja a bort ???, nem ismerem a hatàsmechanizmusàt).
Mit nyertem???
Van, hogy épp nincs egy termék az eperneten, aztán újra lehet kapni.
Ezt a terméket nem ismeri valaki?
Ez is díjnyertes lett.
MI EZ?
A "hagyomanyos" radirokban meg mindig a Micro-D viszi a pàlmàt, de az igazi ujdonsàg az un. enzimatikus peeling, ... ebben a
Kanebo Silk Peeling Powder az "igazi" (bàr biztosan letezik mas nagy markanak is).
Ugye nem baj, ha "hid" ( nem az àltalam imàdott ès nekem nagyon hiànyzo Erzsèbet hid ) vagyok a 2 forum kozott (nem szeretnèm tul exponalni magamat kozottetek! ).
Ui. Most, hogy vegre lett idom irni, mindenki "lehuzta a rolot" ?
Na most elolvastam a velemenyeket eseleg megosztott, a Sephora korrektorja viszont dijnyertes lett es nagyon jo kritikat kapott... aaa, komolyan nem kellene ennyit nezelodnom, mert mindig talalok mast...
Persze elszallt amit irtam...
Ertem. Köszi az infot. Vegre valaki innen is velemenyt tud mondani rola. Azt hiszem hetvegen korrektor vadaszat lesz. Megnezem elöben is mit tud a hires YSL.
Termeszetesen nem, csak azert irtam mert ma is igen vicces kedvemben vagyok.
masteko: köszi neked is a tippet! Gyülik a voks az YSL-re.
Kremfalo koszi, a fertotlenitos otletet, kicsit felek azert a kefe tisztantartasatol... ja, es megint felcsillantottatok a remenyt a kariakiam eltuntetesere, lehet hogy megnezem a YSL-t, legalabb a 3. termek problema is megoldodna! De tenyleg nem ut el, ha amugy nem hasznalok alapozot?? Es nem hangsulyozza ki megjobban a karikakat? Nem tudom, sokat probaltam mar es sokkal rosszabb lett,mintha fel sem kentem volna.
Csak megerositeskent kotyogok bele, de az itteni (forumos) lanyok velemenye szerint is a YSL Touche Eclat a vezeto a korrektor-listan.
Krémfaló! A Chanel szemkörnyékápolóját ha jól emlékszem te használod - téged nem szárít? Kaptam mintát a "sima" eye lift-ből és az újfajta Beauté Initiale-ból, és engem mindkettő szárít. Úgyh. most nappalra maradt a Dior Hydraction, éjjelre meg a Clinique - nem a legszuperebb, de ha nincs más.....
Krémfaló: úgy tűnik, hogy senkit nem érdekel, amit leírsz???
Nagyon tartós, szépen fed, a sminkesek is imádják. Amit én még kipróbálnék, az a Renergie kétvégű korrektor, csak sajnos abból sincs világos szín az eperneten.
Beleszámít a rendelésbe, jár a három termék utáni kedvezmény, viszont külön fog megjönni a parfüm, kb. egy-másfél hetes késéssel. A te esetedben egy 1 millis...
Mondjuk a szállítás ingyenes...
Csajok! Valaki nem hasznalta veletlenül a La Prairie, Guerlain v. YSL ecsetes szemre valo korrektorjat???
Most ra vagyok kattanva hogy valamelyiket kiprobalnam! Arban majdnem a La Prairie jön ki a leggazdasagosabban (eperneten) mert 2X2,5 ml van benne az arban...