Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2007. február 22. 19:537601.

      Szia Anikó!   

      Nagyszerű   ügyesek vagytok. 

      Vidámak vagytok mind a ketten  és ez olyan jó 
      Legyetek boldogok és mindig ilyen helyesek. 
       Köszönöm hogy  megnézhettelek Titeket.

      Majd Nézd meg a beérkezett leveleidet. 
      Lesz meglepetés  mert csatoltam Neked  valakiket.

     

    előzmény:
    mimoza1oo (7599)
    2007-02-22  19:46
  2. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 22. 19:467600.

    MÁRAI SÁNDOR - FŰVESKÖNYV
    Az életről és a halálról

    Néha úgy érzed, meghalsz a következő pillanatban. Ilyenkor nem kell föltétlenűl orvost hivni. Tanulj meg nem félni és nem reménykedni. A halál nem a legrosszabb ami halandóval történhet, nem, a halál egyáltalán nem *rossz* - a halál semmilyen. Haljunk meg, ha kell, emberi módon, tehát méltósággal és kapkodás, sivalkodás nélkűl.

    De éljünk is, amig lehet, emberi módon, tehát figyelmesen, a jelenségek és tünemények értelmét keresve, valódi természetét vizsgálva. Mit is mondthatnál az orvosnak, ha elhivod a veszélyes pillanatban, az aztán rosszulléted okát firtatja? Értelmed működik, tehát illene mindent tudnod, amit ö, milyen bonyolúlt a valóság, - minden emberi dolognak végtelen sok oka van, minden vonatkozás mely a mindenséghez kapcsol, oka valaminek, ami egyszer életünkben vagy szervezetünkben bkövetkezik, s a legfőbb ok én magam vagyok, a létezés lénye. Ez az *ok*, az élet minden tüneménye, mögött. Ezt az okot lehet önkényesen megszüntetni, de nem lehet teljesen szétszedni, sem megmagyarázni,sem megérteni.*

    előzmény:
    anutyi (7593)
    2007-02-22  18:42
  3. 2007. február 22. 19:467599.

       Szia  Magdikám!    

     

                    Itt volt az én picike kislányom    és fekrajta a

                    bemutatkozó képemet - nem a legjobb - de azért

                    nézd meg légyszi      holnap jövök  jóéjszakát

                    puszillak   Anikó         

                                 

    előzmény:
    anutyi (7594)
    2007-02-22  18:55
  4. 2007. február 22. 19:467598.

    Kapros csirkeragu rösztikével  

    A tejföl meg a kapor úgy összefonódott ételeinkben, hogy szinte el sem tudjuk képzelni őket egymás nélkül. S hogy mennyire jó társak, ez a fogás is bizonyíték rá. Egy kis mustár, kicsinyke bors fokozza az élvezeteket. A rösztike természetesen a másik serpenyőben sülhet, amíg emez az elsőben készül.

    Hozzávalók: 6 szép csirkecomb
                        só, mustár, őrölt bors,
                        kevés olaj, 2 cs. kapor, 
                        1 dl száraz fehérbor,
                        2 dl tejfel,
                        1 jó evőkanál liszt

    Ritkán készítünk ételt kifilézett csirkecombból. Pedig érdemes kipróbálni, mert ízében oly más, mintha a melle húsából lett volna. A visszamaradt csontokból, bőrből oedig egy kis levesalap főhet ezalatt, némileg bezöldségezve.

     

    A csirkecombról fejtsd le a bőrt és hegyes, éles késsel metszd ki belőle a csontokat. A csonton maradt húst faragd le, aztán az így kapott húsdarabokat vágd hasonló nagyságú darabokra.

    A serpenyőben forrósíts kevés olajat, dobd bele a húst, és erős tűzön pirítsd meg. Ízesítsd sóval, borssal, mustárral, szórd bele az egyik csokor kaprot finomra vagdalva. Rázd jól össze, s önts rá egy kevés bort, hagyd, hoyg erősen forrjon!

    Eközben a tejfölt keverd simára a liszttel. Ha a hús megpuhult, vedd le a tűzről és szép alaposan keverd el benne a tejfölös habarékot. Egy röpke időre tedd vissza a tűzre, míg egyet rottyan, s már tálalhatod is, de előtte hintsd meg a maradék aprított kaporral, esetleg petyegtesd meg némi tejföllel, hogy a szemnek is tessék! 

    előzmény:
    töfike6 (7577)
    2007-02-22  17:43
  5. 2007. február 22. 19:347597.
    Szia Zsóka!

    nem romlik meg a káposzta a kamrában, csak arra kell vigyázni,
    amikor veszed ki mindíg úgy kell vissza kötni ,hogy boggyanjon ki lé.
    Én is nagyon szeretem ki tenni az ágyneműt bár nem könnyű.
    Nem hagytam kint soká ne hüljön ki nagyon, de így olyan jó friss illata van.

    A gyerekek nem betegek az oviban ?
    Nem sok a hiányzás?
    És te hogy birod? Nem kapod el tőlük a náthát?
    Sógornőm óvónő ,de Ő mindíg az elsők között náthás.

    Nálunk már nem kellene az eső a földre, csupa sár.
    Próbáltam az előkerben a virágok közt gyomlálni, de nem lehet.
    előzmény:
    Kopciherci (7596)
    2007-02-22  19:12
  6. 2007. február 22. 19:127596.

    Szia Kata! 

    Nálunk már hajnalban elkezdett esni az eső és abba sem hagyta egész nap.  A termőföldnek jót tesz, de én jobban szeretem a napos időt.
    Én is szeretem kiteregetni az ágyneműt mosás után, olyan utánozhatatlan illata van. 
    Én vacsira tepsis krumplit sütöttem szalonnával és savanyúkáposzta volt mellé.
    Jó ötlet a káposzta házi savanyítása ezt a nylonzacskós megoldást kipróbálom. A hűtőbe tesszük vagy nem romlik el a kamrába sem?

    előzmény:
    nagy-mami (7561)
    2007-02-22  11:36
  7. 2007. február 22. 19:007595.

    Sziasztok!  Szép estét Mindenkinek! 

     

    Ne próbáljunk meg mást tenni, csak legyünk jók.
    Jónak lenni az már eléggé más.  
                                                      
    Arthur Freed

     

    A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot 
                                                               Albert Einsrein.

    előzmény:
    anutyi (7572)
    2007-02-22  15:27
  8. 2007. február 22. 18:557594.
    előzmény:
    nagy-mami (7588)
    2007-02-22  18:21
  9. 2007. február 22. 18:427593.

    Kössszzziiii!  

    Egészséges és nagyon finom lehet  a zöldségtekercs amit hoztál nekünk.

    Mentettem és kifogom próbálni.

                            Tegyétek majd Ti  is !!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7591)
    2007-02-22  18:35
  10. 2007. február 22. 18:367592.

    Mártika!

    Tanulságos  és igaz amit  hoztál nekünk.

    A lila virág gyönyörű.  
    Szerinted az milyen virág?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7586)
    2007-02-22  18:18
  11. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 22. 18:357591.

    Ropogós zöldségtekercsek

    Hozzávalók:

    1 csomag réteslap
    15 dkg mini kukorica
    15 dkg mini répa
    15 dkg mini cukkini
    3 evőkanál olívaolaj
    friss gyömbér
    friss koriander
    1 db chilipaprika
    1 db grapefruit
    2 evőkanál vaj
    2 evőkanál liszt
    ½ l tej
    őrölt szerecsendió

    bors
    olaj a sütéshez


    A tejet felforraljuk és félretesszük. A vajat felforrósítjuk, belekeverjük a lisztet és nagyon lassú tűzön megpirítjuk. A forró tejet állandó keverés mellett apránként hozzáöntjük. Amikor elkészült, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. A feldarabolt zöldségeket is hozzáadjuk, majd forralunk rajta egyet. A réteslapokat kiterítjük, mindegyikre teszünk a besamelből, majd szorosan becsomagoljuk a réteslapba, és bő, forró olajban megsütjük.

    Egy tálban összekeverjük az apróra vágott gyömbért, a koriandert és a chilit, hozzáöntjük az olívaolajat, belefacsarjuk a grapefruit levét és összekeverjük. A grapefruit húsát kivájjuk, és apróra vágva a szószba tesszük, majd a grapefruit héjában tálaljuk a mártogatós szószt.

    Jó étvágyat!

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  12. 2007. február 22. 18:327590.

       

     Nagyon jó viccet küldtél köszi! 

    Éi is küldök egyet. 

    Irodalom órán:
    - Pistike, neked ki a kedvenc íród?
    - A papám. Ő szokta írni az igazolásokat, amikor nem jövök iskolába.

                                                                   

    előzmény:
    nagy-mami (7588)
    2007-02-22  18:21
  13. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 22. 18:307589.

     

    "Adni csodálatos dolog. Még ha csak gondolatban kívánunk áldást valakinek az életére, ha szeretettel gondolunk rá, ha némán imádkozunk érte, akkor is nagy hatással lehetünk az életére."

     

    "Sodor a szél,
    A gyertya mindkét vége ég,
    De az emlék tovább él,
    Örökre elkísér."
    /Ossian/
     

    előzmény:
    nagy-mami (7583)
    2007-02-22  18:03
  14. 2007. február 22. 18:217588.


    BALESETI KÁROSODÁS

    Egy idős hölgy kocsija a kanyarban kivágódik,nagy csattanás
    a kocsit roncstelepre szállítják, a hölgyet korházba.
    amikor beteg ágyán felébred, mellette áll az orvos és diktál a nővérnek:
    -A legfőbb baleseti károsodások: bordatörés, véllficam, felületi zúzódások...
    Mondja, asszonyom hány éves is ön?
    -Harminc.
    -...továbbá súlyos emlékezet kihagyás..
    előzmény:
    anutyi (7582)
    2007-02-22  17:59
  15. 2007. február 22. 18:197587.

    Gyönyörű szép lehet a kerted.   Imádom az aranyesőt,és birs virága is nagyon szép. Szivesen megnéznénk  a fotókat.

    Gyönyörködjél benne, és további szép napot kívánunk!

    Az illata biztos igy is nagyon jó lett 
    a kint száradt ágyneműdnek.

    előzmény:
    nagy-mami (7583)
    2007-02-22  18:03
  16. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 22. 18:187586.

     Szep estet mindenkinek ! 

    “Az olvasás öröm, szükséglet és tantárgy. Nem minden könyv éri meg, hogy elolvassuk, de bármilyen olvasmány jobb, mint a semmi. Miért? Mert az olvasás további olvasásra ösztönöz, és az úgynevezett ponyva is arra késztet, hogy nemesebb olvasnivalót keressünk magunknak. Ezen az úton az ember annál erősebb lesz, minél messzebb halad. Senki sem jelölte még meg, hogy melyik út vezet a ponyvasátortól a palotáig, vagy a fogyókúrától az ínyencségig, de mindenki a gyorsbüfétől jut el az elegáns étteremig, nem pedig fordítva.”
    Francois Nourissier

    előzmény:
    anutyi (7572)
    2007-02-22  15:27
  17. 2007. február 22. 18:097585.

    Töfike!

    Nem kell kikloffolni a husit?

    Köszi!
    előzmény:
    töfike6 (7577)
    2007-02-22  17:43
  18. 2007. február 22. 18:047584.

    Nagy-mami!  

    Nagyon szép idézeteket  küldtél köszönjük szépen.

                                  Különösen ez tetszik!

                 " AZ élet értelmét nem keresni kell, 
                              hanem nekem kell
                         értelmet adni az életnek."
           

                                        

    előzmény:
    nagy-mami (7581)
    2007-02-22  17:57
  19. 2007. február 22. 18:037583.



    Ide ért az eső ,sajnos. Még jó,hogy beszáradt az ágynemű.

    Pedig olyan jó volt kimenni a kertbe, a jó napsütésbe.

    Sárgán pompázik az aranyvessző, A törpe fűz tele barkával

    Ajapánbirs ontja rózsaszín virágait. De kár, hogy nem tudom

    Nektek megmutatni!
    előzmény:
    anutyi (7575)
    2007-02-22  16:44
  20. 2007. február 22. 17:597582.

    Köszönjük  biztos nagyon finom  és gusztusos lehet.  Én csak aszaltszilvásan készitettem eddig ,de megpróbálom majd sonkával is.

    Jó étvágyat kívánunk majd hozzá. 

    Kedveskedni  én is szeretek a kistündéreimnek. 

    előzmény:
    töfike6 (7577)
    2007-02-22  17:43
  21. 2007. február 22. 17:577581.




    Szia töfike!

    Hát megjöttél? És megint finomat hoztál?

    Már tudom is mi lesz a hétvégi ebéd!

    Köszönöm!
    előzmény:
    töfike6 (7577)
    2007-02-22  17:43
  22. 2007. február 22. 17:547580.

    SZÉP ESTÉTKÍVÁNOK!


    "A jó sors szerzi, a bal sors próbára teszi a barátokat."


    "A legnehezebb mesterség és a legnagyobb művészet élni."


    " AZ élet értelmét nem keresni kell,

    hanem nekem kell értelmet adni az életnek."
    előzmény:
    anutyi (7576)
    2007-02-22  16:51
  23. 2007. február 22. 17:477579.
    Szép és főleg igaz az idézet!
    előzmény:
    anutyi (7576)
    2007-02-22  16:51
  24. 2007. február 22. 17:457578.

    Örülök ha megmondják mit ennének, nem nekem kell kitalálni.

    előzmény:
    töfike6 (7577)
    2007-02-22  17:43
  25. 2007. február 22. 17:437577.

    Csirkét vagy pulykát (mellet)  vékony szeletre vágom, ráterítek egy szelet gépsonkát és ráteszem az aszalt szilvát, feltekerem és irántom, mint a rántott húst.

    De szoktam úgy is, hogy sonka helyett bacon szalonnát teszek rá (ez nem olyan száraz) van aki igy szereti.

    Ugyanezt lehet nem panírozni, hanem a tekercset sütni.

    Az unokáim kedvence, ők kérték holnapra.

    Guszta mikor felvágod, mert színes.

    előzmény:
    anutyi (7575)
    2007-02-22  16:44
  26. 2007. február 22. 16:517576.

    Marika! 

    Rövid ,de szép idézet. 

                         "Az igaz barát a kezedet fogja,
                                és a szívedet simítja." 


    Gabriel García Márquez

     

    előzmény:
    töfike6 (7574)
    2007-02-22  16:34
  27. 2007. február 22. 16:447575.

    Szióka! 

    Olyan jó ha szép már az idő ,még a kedve is más az embernek. Finomat főztél,holnap én is kfőzeléket készitek.Leirnád a holnapi   csirke elkészitési módját 

    Előre is megköszönjük. 

     

     

    előzmény:
    töfike6 (7574)
    2007-02-22  16:34
  28. 2007. február 22. 16:347574.

    Sziasztok!

    Nálunk csodálatosan süt a nap, 12 fok van.

    Jók a receptek, érdekes a savanyúkáposzta zacskóban ezt nem hallottam még.

    Ma zöldségleves,krumplifőzelék volt pörkölttel.

    Holna p j önnek az unokáim  aszaltszilvás,sonkás rántott csirke lesz.

    előzmény:
    anutyi (7573)
    2007-02-22  15:32
  29. 2007. február 22. 15:327573.

    Nagyszerű,  és örülünk hogy találsz kedvedre valót. 

    Az nem jó ha tej érzékeny vagy. Sajtot se szabad enned?


                  Tarhonyás zöldségmix

    Hozzávalók:

     1 zacskó zöldség mix
    1 zacskó tarhonya
    20 dkg reszelt sajt
    kevés étolaj
    ételízesítő

    Elkészítés:

     A tarhonyát ételízesítővel megfőzzük.A zöldséget
    kevés olajon, kevés vízzel megpároljuk, kihűtjük.
    A sajtot lereszeljük, összekeverjük a tarhonyát a zöldséggel,bőségesen megszórjuk reszelt sajttal.

    Tanácsok:

    Ízesebb,ha 2 csomag főtt, karikára vágott füstlit is adunk hozzá. Elkészítési idő: 20 perc

    előzmény:
    pegazass (7571)
    2007-02-22  15:24
  30. 2007. február 22. 15:277572.

    Mártika! 
    Köszönjük isteni jó diéta. 

    Átolvastam és el is mentettem,mert többször ajánlatos diétázni,
    és méregteleniteni. 
                                      Szép és igaz idézetek!
     

                              És érezzék egy kézfogásról
                                                    rólad
                         hogy jót akarsz, és te is tiszta
                                                 jó vagy,
                             S egy tekintetük elhitesse véled:
                                     Szép dolgokért élsz - és
                                        Érdemes élned!

    (Váci Mihály)  

    Fény vagy te is, lobogj hát,
    Melegíts és égess
    Hinned kell, hogy a világ,
    Teveled is ékes.

    (Tóth Árpád)    


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7567)
    2007-02-22  13:21
  31. 2007. február 22. 15:247571.

    Ezt ki fogom próbálni.Jónak ígérkezik.

    Sajnos nekem kerülni kell mindent,amiben tej(tejtermék) van.Hát ebben nincs.Nekem való recept.

    Köszönöm.

    előzmény:
    anutyi (7532)
    2007-02-21  18:23
  32. 2007. február 22. 15:027570.

    Szia Anikó! 
    Isteni finomat készitel .Imádom a sajtos csirke és pulykamellet nagyon.  A kedvenc sültem. 

    Itt is nagyon szomorú az idő,de reméljük lesz ez jobb is. 

       További szép napot kívánunk!   

                                         Vicc!

     Hallottad? Keresztezték a gólyát a harkállyal -
     mondja a rendőr fia a barátjának.
    - Minek?
    - Hogy kopogtatni tudjon, amikor a bébit hozza.  

    előzmény:
    mimoza1oo (7566)
    2007-02-22  12:25
  33. 2007. február 22. 13:497569.

    Szia Kata  örülök, hogy Édesanyád is szeretett himezni, persze az én kézimunkáim is mind  kézi készitésüek, és valóban nagyon szépek, imádom csinálni, ha már tudok majd mellékelni képet, akkor megmutogatom Nektek is. Csodásak a riselések. Köszi a savanyukáposzta eltevését, megcsinálom. puszi Anikó

                           

    előzmény:
    nagy-mami (7561)
    2007-02-22  11:36
  34. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 22. 13:247568.

    Szombat

    Reggeli

    Magos keverek

    Hozzávalók 4 személyre:

    1 dl narancslé
    1 dl mangólé
    ½ dl ásványvíz
    10 dkg mangó


    Elkészítés:
    A mangót meghámozzuk, aprítjuk, és narancslével, mangólével összeturmixoljuk. Hűtve fogyasztjuk.

    Tápértéke: 99 kcal/ adag

    Ebéd: Caesar saláta pirítóssal

    Vacsora: Félbarna kenyér (2 szelet)
                   Margarin
                   Tavaszi felvágott
                   Uborka, zöldpaprika


    Vasarnap

    Reggeli

    Vizes szilva turmix

    Hozzávalók 4 személyre:

    50 g szilva
    150 ml víz
    10 g cukor
    5 ml citromlé
    őrölt fahéj

    Elkészítés: a megmosott, kimagozott, negyedekre vágott szilvát vízzel turmixoljuk, majd cukorral, citromlével, fahéjjal ízesítjük.

    Ebed

    Tengeri halfile Monte Carlo modra

    Hozzávalók 4 személyre:

    150 g tengeri halfilé
    50 g brokkoli
    1 szelt gépsonka
    1 szelet óvári sajt
    5 g margarin
    szerecsendió
    őrölt bors



    Elkészítés:

    Hőálló, margarinnal kikent tálba tesszük a fűszerezett halfiléket, tetejére tesszük a rózsáira szedett, előfőzött brokkolit, lefedjük gépsonkával és reszelt sajttal. Alufóliával letakarva átsütjük, majd végül fólia nélkül 10 percig magas hőfokon sütjük pirulásig.


    Vacsora

    Almas turos lepeny

    Hozzávalók 4 személyre:

    250 g graham liszt
    175 ml tejföl
    250 g túró
    1 db citrom héja
    20 g zabkorpa
    800 g alma
    édesítőszer
    őrölt fahéj


    Elkészítés:

    Az áttört túróból, a tejfölből, a graham lisztből és a citromhéjból tészta masszát készítünk. Az almát lereszelve fahéjjal és citromlével ízesítjük. A tésztát megfelezzük, kinyújtjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megszórjuk zabkorpával, és a kinyomkodott almareszeléket egyenletesen rászórjuk. A tészta másik felét kinyújtva erre tesszük rá, tetejét villával megszurkáljuk, majd sütőben megsütjük. Kihűlve, kockára vágva tálaljuk.


    PROBALJATOK KI EGESZSEGES ES MEG FOGYNI IS LEHET !   

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  35. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 22. 13:217567.

    Szia Magdika ! 

    Tegnap este mar nemtudtam elkuldeni a tobbit nem engete a noklapja.Most bepotlom.Nalunk nagyon rondaido van.Esik az esso,napok ota.

    Csutortok

    Reggeli

    Grapefruit koktel

    Hozzávalók 1 személyre:

    200 g grapefruit
    15 g cukor
    ¼ db citrom
    100 ml ásványvíz


    Elkészítés:

    A megmosott, félbevágott grapefruit húsát kikanalazzuk, majd ásványvízzel és cukorral összeturmixoljuk. Citromkarikával díszítve, hűtve tálaljuk.


    Ebed

    Csoben sult brokkoli

    Hozzávalók 1 személyre:

    200 g brokkoli
    1/3 db tojás
    100 ml tej
    10 g liszt
    10 g margarin
    30 ml tejföl
    25 g trappista sajt

    szerecsendió


    Elkészítés:

    A brokkolit megfőzzük és tűzálló tálba tesszük. Kevés margarinon a lisztet habzásig hevítjük, felengedjük tejjel és sűrű mártássá főzzük. Szerecsendióval, sóval ízesítjük. A tojások sárgáját a tejföllel és a reszelt sajt felével a mártáshoz keverjük. Fehérjéből kemény habot verünk és óvatosan belekeverjük a mártásba, majd a brokkolira öntjük. Tetejét megszórjuk a maradék reszelt sajttal és előmelegített sütőben megsütjük.


    Vacsora

    Eletero salata

    Hozzávalók 1 személyre:

    ¼ fejes saláta
    50 g ananász
    50 g narancs
    5 g mazsola
    10 g lilahagyma
    100 g tehéntúró
    5 ml olivaolaj
    citromlé

    hámozott tökmag


    Elkészítés:

    A megmosott saláta leveleket tálra tesszük. A túrót villával összetörjük, sóval, borssal, apróra vágott lilahagymával összekeverjük, beleforgatjuk a megmosott, felkockázott gyümölcsöket és a beáztatott mazsolát, majd a salátalevelekre öntjük. Meglocsoljuk citromlével és olivaolajjal, tetejére tökmagot szórunk és hűtve tálaljuk.

    Pentek

    Reggeli

    Almaturmix sargarepaval.

    Hozzávalók 1 személyre:

    60 g alma
    40 g sárgarépa
    200 ml víz
    citromlé
    őrölt fahéj
    édesítőszer


    Elkészítés:

    A megtisztított, szeletekre vágott almát és a lereszelt sárgarépát vízzel összeturmixoljuk, majd fahéjjal, citromlével és édesítőszerrel ízesítjük.


    Ebed

    Fokhagymas sertesszelet parolt barna rizs agyon

    Hozzávalók 1 személyre:

    60 g alma
    40 g sárgarépa
    200 ml víz
    citromlé
    őrölt fahéj
    édesítőszer


    Elkészítés:

    A megtisztított, szeletekre vágott almát és a lereszelt sárgarépát vízzel összeturmixoljuk, majd fahéjjal, citromlével és édesítőszerrel ízesítjük.


    Vacsora

    Joghurtos vitaminsalata

    Hozzávalók 4 személyre:

    40 dkg sárgarépa
    35 dkg karalábé
    15 dkg cukorborsó
    1 kis fej római saláta
    30 dkg pulykamell
    2 ek olaj
    1,5 dl joghurt
    citromlé
    cukor

    bors

    Elkészítés:

    A sárgarépát megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk, a karalábét meghámozzuk, hasábokra szeljük, a borsóhüvelyeket félbevágjuk, majd ezeket együtt előfőzzük és hideg vízzel lehűtjük.
    A pulykamellet csíkokra metéljük, sóval, borssal fűszerezzük és felhevített olajon aranybarnára pirítjuk.
    A római saláta leveleit leválasztjuk, a joghurtot összekeverjük a citromlével, cukorral, csipetnyi sóval és borssal, és a tányérra rendezett összetevőkre körkörösen rácsurgatjuk. Petrezselyemmel megszórhatjuk.

    Tápértéke: 880 kJ (210 kcal) / adag

    FOLYTATOM

    előzmény:
    anutyi (7562)
    2007-02-22  11:44
  36. 2007. február 22. 12:257566.

    Szia Magdikám.

                 Ronda idő van itt nálunk, zuhog az eső. Ma sajtos pulykamellet készitek, ami ugy  lesz, hogy  panirozásnál a prézli helyett reszelt sajtba mártogatom jó vastagon, és a bepanirozott szeleteket egy jól kivajazott kerek jénaiba rakosgatom egymásra, a  tetejére rászorom a maradék sajtot. Amikor megsült, olyan lesz mint egy tortácska, és tortaszeleteket lehet belőle vágni. Nagyon szép pirosra lehet sütni a  sütőbe.  Kukoricás rizs lesz hozzá, jó sok petrezselyemmel, és van egy kis maradék céklasalátám.

              Szép napot        

    előzmény:
    anutyi (7560)
    2007-02-22  11:01
  37. 2007. február 22. 12:097565.

    De jó neked, hogy a mosott ágynemüdet ki tudod teregetni, itt nálunk Budapesten zuhog az eső, a kiskutyámat kellene sétáltatnom, de a kapun sem tudok kimenni ugy esik. Jó a savanyitani való káposztád, én is csinálok, de csak kis menniségben  szia puszi  Anikó

                                      

                                

    előzmény:
    nagy-mami (7561)
    2007-02-22  11:36
  38. 2007. február 22. 11:587564.

    Szia Kata! 

    Örülök,hogy ujra itt vagy.  Tegnap emlegettelek . Nálunk nincs olyan jó idő.Sokat dolgoztál ma és biztos a jó illatos ágyban jót fogtok pihenni. Finomat főzöl,de sült tészta az még jobb lehet. Túrós buktát már nagyon régen készitettem,pedig szeretem jó sok mazsolával.
    Aranyos vagy, hogy megirtad a skáposzta elkészitését.

    Én csak hordóba vagy 5 literes üvegbe tettem még el.

    A nylonzacskós is nagyon jó ötlet. 

    előzmény:
    nagy-mami (7561)
    2007-02-22  11:36
  39. 2007. február 22. 11:497563.

    Szia Erzsike! 

    Örülünk,hogy ujra írtál Nekünk. 

    Farsang  móka kacagás,és jó fánk . 

    Aranyosak a kisunokáid  kis cumis bébik. Mi jól vagyunk és Neked is kívánunk minden jót.

     

    előzmény:
    ubba355nvp (7549)
    2007-02-21  22:51
  40. 2007. február 22. 11:447562.

    Mártika! 

    Hurrááá! 

    Köszönjük a diétás recepteket.  Tavasszal mindenkinek Ajánlom. 

    " Keresd az életben mindig a szépet!
    Ragadd meg azt is, amit más észre sem vesz!
    S ha cudar is sokszor az élet,
    Mindig találni benne kedveset, szépet!"
    Goethe     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7547)
    2007-02-21  22:36
  41. 2007. február 22. 11:367561.
    KELLEMES NAPOT MINDENKINEK!

    Ma igazán szép idő van! Ágyneműt mostam, és kiteregettem a szabadba.

    Még a paplant, párnát is kivittem, hadd süsse egy kicsit a nap.

    A mai ebéd: tarhonya leves, lencse főzelék,(ami zöldbab lett volna,
    csak bizony most vettem észre, hogy elfogyott), és fasírt.
    Tegnap sütöttem:túrós buktát, és ennek tésztájából mákos ,és diós kiflit.
    Én minden nap eszem savanyú káposztát egy természet gyógyász javaslatára.

    Itthon is savanyíthatunk káposztát, a következő képpen:

    Minden 1kg legyalult káposztához 2dkg sót vegyítünk,
    ezt ízesítjük, szemes borssal, köménnyel, babér levéllel,
    és ízlés szerint amit szeretünk benne, a keveréket bele tesszük
    egy nylon zsákba vagy zacskóba, mennyiségtől függően
    és annyi vizet öntünk rá, hogy amikor bekötjük a zacskót ,a víz kibuggyanjon a zsák száján.
    kb két hét mulva fogyasztható!
    előzmény:
    anutyi (7560)
    2007-02-22  11:01
  42. 2007. február 22. 11:017560.

    Szia Anikó!  

    Örülök ,ha sikerült és csak nyugodtan írj segitünk. Én is és a  többiek is . 
    Remélem sikerül a bemoldalat is elkésziteni.
    Követni kell az utasitások figyelmesen és minden jó lesz.

    Sok sikert kívánok. 

                                      Várom a leveledet! 

    Mit főtöl ma?

    előzmény:
    mimoza1oo (7556)
    2007-02-22  10:22
  43. 2007. február 22. 10:457559.

    Szia Marika! 

    Jó hogy írtál ,mert hiányoltunk tegnap. 

    Nagyszerű,hogy jó az idő nálatok, 
    itt nagyon borús és esik az eső.

    Várunk délután  gyere beszélgetni és majd ird meg hogy
    mit készitettél ma ebédre.

    Nálunk rizs lesz párolhússal, és csontleves.

    előzmény:
    töfike6 (7553)
    2007-02-22  08:35
  44. 2007. február 22. 10:407558.

    Köszi  ezt  megjegyzem,

    mert én eddig még nem használtam.

    Ma mi finomat főzöl?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498280 (7552)
    2007-02-22  07:11
  45. 2007. február 22. 10:367557.

    Szia Marika! 

    Nagyon hiányoztál tegnap ,de így érthető hogy miért.

    A fogorvosi munkálatokat nem sztem,de bizony fontos amit csinálnak. 
    Különben nem tudunk jól rágni.

     A krumplis tészta nagyon finom  jó csalamádéval vagy uborkasalátával. 

     További szép napot kívánok! 

    előzmény:
    bmari (7554)
    2007-02-22  09:12
  46. 2007. február 22. 10:227556.

    Szia Mártikám. Azt hiszem mindent megtaláltam köszi   puszi anikó, csinálom a lapom és majd irok privit

                                       

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  47. 2007. február 22. 10:087555.
    Ez gyönyörű! Köszönjük,hogy megosztottad velünk.
    előzmény:
    Kopciherci (7543)
    2007-02-21  20:51
  48. 2007. február 22. 09:127554.

    Szervusztok!

    Ez a zöldbabos csirkemell nagyon kecsegtető, előjegyeztem, jó lesz a hétvégére nekem.
    Tegnap este fogorvosnál voltunk, jól elhúzódott a dolog, később még főztem is krumplis tésztát.

    Szép napot Mindenkinek!    

     

    előzmény:
    anutyi (7532)
    2007-02-21  18:23
  49. 2007. február 22. 08:357553.

    Sziasztok!

    Csak jelzem, hogy élek, csak 2 napig nem voltam gépközelben,csak annyit,hogy az üzeneteimet megnéztem és válaszoltam rá. Ma már leszek du.-tán, addig is mindenkinek szép napot. Nálunk most kezd sütni,jó idő van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498280 (7552)
    2007-02-22  07:11
  50. Torolt_felhasznalo_498280
    Torolt_felhasznalo_498280
    2007. február 22. 07:117552.
    Az ecetet minden sütőporos tésztában állomány javítóként használják, lazább, lukacsosab lesz tőle a tészta.
    előzmény:
    anutyi (7529)
    2007-02-21  17:25
  51. 2007. február 21. 23:257551.
    Jó éjszakát, és szép álmokat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (7550)
    2007-02-21  23:02
  52. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. február 21. 23:027550.

    Kösznöm a gyönyönyű ABBA dalt!

    Jó éjszakát kivánok, kellemes és szép álmokat !

    előzmény:
    Kopciherci (7548)
    2007-02-21  22:47
  53. 2007. február 21. 22:517549.

    Sziasztok!

    Tegnap volt a maszkázás napja.Az unokáim is beöltöztek.

    Küldök pár fotót róluk.

    Remélem jól vagytok?

    Puszilok mindenkit.

    Erzsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7547)
    2007-02-21  22:36
  54. 2007. február 21. 22:477548.

    Szia Cinke! 

    Jól tetted, hogy benéztél.  Gyönyörűek a képeid. 

    Nagyon szépen tudsz fotózni, mindig megcsodálom őket.

     

    "Az alkotó élet titka, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét."  
                                        (Thomas Huxley)

     

    http://youtube.com/watch?v=7GFpMb0sOaw      
                                                                                    

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_970339 (7545)
    2007-02-21  21:24
  55. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 21. 22:367547.

    folytatom az elozo vege

    Az alufólia segítségével feltekerjük, mint a rétest, majd fóliával lefedve, 220-230 Celsius fokra előmelegített sütőbe téve puhára pároljuk. A végén kitakarjuk, és tetejét megpirítjuk.

    almas parolt kaposzta

    Hozzávalók 1 személyre:

    200 g fejes káposzta
    100 g alma
    10 g vöröshagyma
    2,5 g étolaj

    kömény
    ecet


    Elkészítés:

    Olajon megfonnyasztjuk a tisztított, apróra vágott vöröshagymát, majd beletesszük a megmosott, vékony csíkokra reszelt káposztát. Sóval, köménnyel, ecettel ízesítjük, és puhára pároljuk.
    Végül hozzáadjuk a héjától megtisztított, szeletekre vágott almát, de már csak addig pároljuk, amíg az alma kissé ropogós marad.

    Vacsora

    vitamin szenvics

    Hozzávalók 1 személyre:

    100 g barna kenyér
    10 g margarin
    ¼ fejes saláta
    50 g zöldpaprika
    30 g tehéntúró
    25 ml kefir
    ¼ banán
    petrezselyemzöld


    Elkészítés:

    A barna kenyeret vékonyan megkenjük margarinnal és a kefírrel kikevert, sóval ízesített tehéntúróval. Rátesszük a megmosott, csíkokra vágott fejes saláta levelet, a paprika szeletet és a banánkarikákat. Finomra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk

    Szerda

    Reggeli

    Paradicsom ivole

    Ebed

    Csirkes burgonya azsiai modra

    Hozzávalók 4 személyre:

    75 dkg burgonya
    25 dkg sárgarépa
    20 dkg csiperkegomba
    2 szál újhagyma
    40 dkg csirkemellfilé
    50 dkg káposzta
    2 ek. szezámolaj
    4 ek. édes-savanyú ázsiai mártás
    1 ¼ dl zöldséges húsleves (kockából)

    bors
    díszítéshez friss petrezselyemzöld

    Elkészítés:

    A burgonyát és a répát meghámozzuk, aztán feldaraboljuk. A gombákat félbevágjuk, az újhagymát kisebb darabokra szeljük. A húst felkockázzuk, a káposztát csíkokra szeljük.
    1 ek szezámolajat felhevítünk, és kb. 3-4 perc alatt megpirítjuk benne a csirkemellfilét. Sózzuk, borsozzuk. A húst kivesszük a serpenyőből, és a visszamaradt zsiradékhoz hozzáadjuk a maradék olajat. Újra felhevítjük, és kb.5 percig pirítjuk benne a burgonyát és a répát. Beletesszük a gombát és a káposztát, majd még kb. 5 percig magas hőfokon sütjük. Sóval, borssal ízesítjük.
    Hozzákeverjük a csirkemellet és az újhagymát, majd az ázsiai mártást. Végül a levessel felöntve még 5 percig főzzük. Ha elkészült, petrezselyemmel díszítjük.

    Tápértéke: 1550 kJ (370 kcal) / adag

    Vacsora

    Amerikai salata

    Hozzávalók 1 személyre:

    100 g paradicsom
    80 g kígyóuborka
    50 g burgonya (héjában főtt)
    20 g póréhagyma
    1/3 db tojás
    2 ml hidegen sajtolt étolaj
    petrezselyemzöld

    citromlé
    őrölt fehérbors
    citromfű


    Elkészítés:

    Karikára vágjuk a héjában főtt, hámozott burgonyát, paradicsomot, póréhagymát és uborkát, majd egy tálra halmozzuk. Közben petrezselyemzölddel, sóval citromlével, borssal, citromfűvel ízesített páclevet készítünk és a zöldségekre öntjük. Tetejére csepegtetjük a salátaolajat, végül keményre főtt tojás szeletekkel díszítjük.


    FOLYTATOM

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  56. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 21. 22:357546.

    1. HÉT

    Hétfő

    Minden étkezés előtt: 20-30 perccel egy Reduce Fat Fast táplálékkiegészítő kapszula, bő folyadékkal
    Reggeli: ½ csésze müzli(2 ek. gabonapehely, 2ek. szárított gyümölcs)
    ½ csésze natúr joghurt, 1 tk. mézzel
    1 pohár csipkebogyó tea

    ebed

    Ceklasalata pulykahussal

    Hozzávalók 4 személyre:

    egy kevés borecet
    0,5 dkg cukor
    10 dkg cékla
    5 dkg pulykamell
    5 dkg rukkola
    1 dkg galambbegysaláta
    4 tk dijoni mustár
    0,2 dl olívaolaj
    0,2 dl borecet
    0,3 dkg juhsajt
    1 tk só


    Elkészítés:

    A borecetet csipetnyi cukorral és sóval összekeverjük, majd felöntjük 2,5 dl vízzel. A mártást elosztjuk két kisméretű edényben és felforraljuk. Az egyik edénybe a meghámozott céklát, a másikba a pulykahúst tesszük.
    A céklát puhára főzzük, majd hideg víz alá tartjuk addig, amíg engedi a színét. Kihűlve vékonyan felszeleteljük, és tálba rakjuk. A húst puhára főzzük, hűlni hagyjuk és felszeleteljük.
    A kétféle salátát megmosva a céklához adjuk. Mustárból, olívaolajból és ecetből öntetet készítünk, beleforgatjuk a salátát és a tányérra rakjuk. Ráfektetjük a hússzeleteket és rámorzsoljuk a juhsajtot.


    Tápértéke: 1774 kJ (422 kcal) / adag

    vacsora

    Gombas piritos salataval

    Hozzávalók 4 személyre:

    10 dkg fejes saláta
    2 ág petrezselyemzöld
    25 dkg koktélparadicsom
    2 ek fehérborecet
    cukor
    3 ek olaj
    1 csomó metélőhagyma
    1,5 dkg krémföl
    2 tk mustár
    50 dkg csiperkegomba
    1 vöröshagyma
    1 gerezd fokhagyma
    4 szelet pirítós

    bors


    Elkészítés:

    A paradicsomokat négyfelé vágjuk, a salátát kisebb darabokra tépkedjük. A petrezselyem leveleket lecsipkedjük a szárukról. Az ecetet 2 ek. vízzel, sóval, borssal és csipetnyi cukorral összekeverjük, majd hozzáadjuk a 2 ek. olajat. A saláta hozzávalóit összekeverjük az így kapott mártással.
    Felaprítjuk a metélőhagymát, aztán összedolgozzuk a mustárral és a krémföllel. Sóval, borssal és csipetnyi cukorral ízesítjük.
    A gombát felszeleteljük, a vörös- és fokhagymát apróra felkockázzuk, majd a maradék olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a gombát és kb. 5 percig folyamatosan keverve aranybarnára sütjük. Ha kész, kivesszük a serpenyőből, és összekeverjük a krémföllel.
    A kenyeret megpirítjuk, egyenként tányérra rakjuk, rátesszük a gombát és salátával tálaljuk.

    Tápértéke: 1210 kJ (250 kcal) / adag

    kedd

    Egeszsegital

    Reggeli

    Hozzávalók 1 személyre:

    150 g grapefruit
    100 ml sárgarépalé
    100 ml joghurt
    15 g méz
    szerecsendió


    Elkészítés:

    a grapefruitot félbevágjuk, levét kicsavarjuk, mézzel, sárgarépalével összekeverjük, majd joghurttal kikeverjük. Kevés szerecsendióval fűszerezzük. Behűtve kínáljuk.

    Ebed

    Zoldseges hustekercs

    Hozzávalók 1 személyre:

    100 g darált sertéshús
    1/3 tojás
    1/3 zsemle
    10 g póréhagyma
    15 g sárgarépa
    15 g ecetes uborka
    15 g zöldborsó
    10 ml étolaj


    Elkészítés:

    A darált sertéshúst összedolgozzuk a vízben áztatott, kinyomkodott zsemlével, az olaj felén megfuttatott póréhagymával, a tojással és egy kevés sóval. A masszát a maradék olajjal kikent alufólián téglalap alakúra formázzuk és ráhalmozzuk a megtisztított, kockára vágott, megfőzött sárgarépát, megfőzött zöldborsót és az apróra vágott ecetes uborkát.
    Az alufólia segítségével feltekerjük, mint a rétest, majd fóliával lefedve, 220-230 Celsius fokr

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  57. Torolt_felhasznalo_970339
    Torolt_felhasznalo_970339
    2007. február 21. 21:247545.

    Sziasztok

    Jó benézni hozzátok, itt mindig van valami kedves történet, vers, valami finomságos kaja, szivet-leket melengető mondás, étvágyat gerjesztő eledelek leirása.

    AMikor elolvasom az irásokat, nekem mindig megjelennek a szemem előtt a fotoim, és keresek hozzájuk egy-egyet.

    Most is ezt tettem, nézzétek tényleg milyen szép is tud lenni az egyszerű koró, és milyen csodálatos a boldogság kék madára!

    előzmény:
    Kopciherci (7543)
    2007-02-21  20:51
  58. 2007. február 21. 21:047544.

    Nagyon szép és megható történet  

                     Köszünjük szépen. 

                              Olvassátok el! 

    További szép  estét kívánok  Mindenkinek!! 

    előzmény:
    Kopciherci (7543)
    2007-02-21  20:51
  59. 2007. február 21. 20:517543.

    Ez a történet olyan megható, megosztom veletek. 

    Virágok anyák napjára

    Amikor a férjem csendesen kijelentette, hogy tizenegy évi házasság után elválik és elköltözik, azonnal a gyerekekre gondoltam. A fiam öt-, a lányom négyéves volt. Hogyan maradunk "egy család"? Egyedülálló anyaként képes leszek-e megtartani az otthonunkat, megmutatni nekik azokat az értékeket, amelyekre szükségük lesz az életben? Annyit tudtam csupán, hogy mindezt meg kell próbálnom.
      Két évvel a válás után, anyák napján besétáltunk a templomba. Az oltár két oldalán talicskákban gyönyörű cserepes virágok illatoztak. A mise alatt lelkészünk azt mondta, hogy szerinte az anyaság a legkeményebb munka az életben, ezért minden anya elismerést és jutalmat érdemel. Arra kérte a gyerekeket, mindenki válasszon egy szép virágot, és szeretete és megbecsülése jeléül ajándékozza az édesanyjának.
       A gyerekek komolyan vették a feladatot, az összes növényt szemügyre vették. Már minden gyerek visszaért a helyére, és megajándékozta az édesanyját, de az én két csemetém még mindig válogatott. Végül kiválasztottak egy növényt az egyik taliga mélyéről, és boldogan hozták. Széles mosoly ült az arcukon, miközben büszkén végigmentek a folyosón, és átadták a virágot, amelyet anyák napjára, megbecsülésük és szeretetük jeléül kiválasztottak számomra.
       Megdöbbenve bámultam a felém nyújtott mocskos, sérült kóróra. A hosszas válogatás és tanakodás után sikerült a legkisebb, legbetegebb növényt kiválasztaniuk, még csak egy bimbó sem volt rajta. Megelégedett arcukra nézve láttam, mennyire büszkék a döntésükre, ezért mosolyogva fogadtam az ajándékot.
       Később azonban meg kellett kérdeznem, hogy a sok szépséges növény közül miért éppen ezt akarták nekem adni.
       - Mami, ez úgy nézett ki, mintha szüksége lenne rád - válaszolta a fiam meggyőződéssel.
       Mindkettőjüket magamhoz öleltem, és büszke voltam, hogy ezt a növényt választották.

    Parrícia A. Rinaldi

    előzmény:
    anutyi (7542)
    2007-02-21  20:15
  60. 2007. február 21. 20:157542.

    Zsóka! 

    Nagyon szép a Kék Madár  is köszönjük szépen. 

    A rollók finomak sajtosan  és habosan is  

               Remélem elkészititek!   

    előzmény:
    Kopciherci (7541)
    2007-02-21  20:05
  61. 2007. február 21. 20:057541.

    Magdika!
    Nagyon szépek!   

    Ez is szép!   

    A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni. A Kék Madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék Madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív.
                                                                 Maurice Maeterlinck  

    előzmény:
    anutyi (7536)
    2007-02-21  19:19
  62. 2007. február 21. 19:567540.

    Ezt a gofri receptet még nem ismerem. Jól hangzik. Elmentettem, legközelebbi gofrinál  kipróbálom. 

     

    Igazi vendégváró         Sajtos roló  

    Hozzávalók: 1 cs leveles vajas tészta (üzletben kapható
                         1 tojás, só
    A töltelékhez: 8 dkg liszt,
                           5 dl tej
                           2 tojás
                           8+15 dkg reszelt sajt
                          10 dkg vaj
                           őrölt bors
                           szerecsendió

    a levelestésztát nyújtsd 2-3 mm vastagra. Vágd kétujjnyi széles csíkokra. A tésztacsíkok egyik szélét kend meg felvert tojással, és fém sütőhengerekre vagy farudakra csavard fel. A rolókat hengergesd meg finoman, majd ecseteld meg tojással.

    Sorakoztasd tepsibe és tedd máris forró sütőbe, 200 fokon 10-15 perc alatt süsd szép aranyszínúre. Még melegen húzd le a sütőformáról, és hagyd hülni.

    A krémhez a tejet a liszttel főzd sűrűre. A tűzről levéve dolgozz bele két tojást, ízesítsd sóval, borssal, szerecsendióval, majd 8 dkg sajtot és a vajat is add hozzá.

    A kihült krémmel töltsd meg a tésztarolókat, a két végüket nyomd reszelt sajtba.

    előzmény:
    anutyi (7534)
    2007-02-21  19:05
  63. 2007. február 21. 19:517539.

        Szép estét kívánuk !    

    Ma milyen napod volt?

    Föztél valami finomat? 

                                      Viccelek! 

     Miért áll a ló a teniszpálya közelében?
    - Mert Navratilova.  

    előzmény:
    nagy-mami (7480)
    2007-02-20  11:01
  64. 2007. február 21. 19:437538.

    Zsóka!
    Köszönjük! 

    A csirkemellet én nagyon szeretem,  zöldségesen is nagyon finom ,és egészséges.  

    előzmény:
    Kopciherci (7537)
    2007-02-21  19:22
  65. 2007. február 21. 19:227537.

    Rizottóval töltött csirkemell  

    Hozzávalók: 4 szép csirkemell,
                         só, őrölt bors, szerecsendió,
                        10 dkg vaj,
                        zöldborsó,
                        zöldbab,
                        gomba,
                        sárgarépa,
                       10 dkg párolt rizs,
                       1 csokor petrezselyem

    A csirkemellet hosszában szúrd fel, és a hosszú pengéjű, éles késsel készíts szép nyílást a húsba.

    A zöldségféléket tisztítsd meg, amit szükséges, aprítsd össze, de az sem baj, ha fagyasztott zöldségekkel dolgozol.

    A fele vajat olvaszd meg, dobd bele a zöldségeket és párold puhára. Sóval, finomra vágott petrezselyemmel ízesítsd, és alaposan keverd el a rizzsel.

    A zöldséges rizst töltsd az előkészített csirkemellekbe, a két végét hústűvel szúrd össze ( a fogpiszkáló is j&oacute. Dörzsöld be sóval, bossal, és a maradék vajon körös körül pirítsd meg.

    Végül önts alá egy kis vizet, és lassú tűzön párold készre. Tálalás előtt a hústűt távolítsd el belőle - vagy legalábbis mindenkit figyelmeztess erre.

    Krumplipürével tálalom.

    előzmény:
    anutyi (7532)
    2007-02-21  18:23
  66. 2007. február 21. 19:197536.

    Szia Zsóka! 

        Nagyon jók!

     Olyan szép! 

    „Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, 
       hogy biztonságban érezzük magunkat
      a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk
        a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot,
      jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket,
      megtartva, ami értékes,
    s gyengéd leheletével szétfújja a többit.”

     T.S. Eliot      


            

    előzmény:
    Kopciherci (7535)
    2007-02-21  19:06
  67. 2007. február 21. 19:067535.

    Sziasztok!  Szép estét Mindenkinek! 

     

     Nevessünk  

     Békés családi este. A fiatalasszony duruzsolva szól a férjéhez:
    - Ugye drágám az én szemem olyan kék, mint a nyári égbolt?
    - Hát persze.
    - És az ajkam olyan, mint a frissen nyíló piros rózsa?
    - Aha.
    - Jaj, úgy szeretem, amikor ilyen költői hasonlatokat mondasz nekem! 

     

     Vág az esze

    Mit mondott Kalle az óráját szorongató feleségének, amikor hajnaltájt hazajövet az előszobában szembe találta magát vele?
    - Mi van drágám, tojást főzöl? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7522)
    2007-02-21  09:41
  68. 2007. február 21. 19:057534.

        Ma vendégeim voltak,és Gofrit sütöttem 

                        Nagy sikere volt leirom Nektek! 

    Hozzávalók:

    4odkg finomlisz,

    3 tojás,
    1o dkg margarin ,
    1 ek étolaj,
    1 sütöpor,
    1vanilás cukor,
    reszelt ciromhéja
    egy csipet só és
    1/2l.tej.

    Összedolgozom,és ha már jó hólyagos beleteszem a végén a felvert tojásfehérjét.

    Fincsi volt. Mi barack lekvárral és tejszinnel  ettük. 

     Készitsétek Ti el! 

    előzmény:
    bubóca (7533)
    2007-02-21  18:37
  69. 2007. február 21. 18:377533.

    Sziasztok!

    Mindenkinek szép estét kívánok!

    Bocsi, mostanában nem voltam, kissé magam alatt vagyok, majd csak ki fogom rángatni belőle magam.

    Azonban  találtam egy linket, ami lehet, sok embert érint, ha netán rokkantnyugdíjas.

    http://www.mfor.hu/cikk.php?article=33782&pat=6

    Ez most beadta nekem a kulcsot. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. 2007. február 21. 18:237532.

                                      Fincsi készitsétek el! 

    Zöldbabos csirkemell

    Hozzávalók:
    2 csirkemellfile,
    3 gerezd fokhagyma,
    1 ek. citromlé,
    szójaszosz,
    bazsalikon,
    30 dkg zöldbab,
    1 fej vöröshagyma,
    vaj,
    só,
    bors
    Elkészítés:
    Csirkemellet hosszú csíkokra vágjuk.Fokhagymát átpréseljük,bazsalikommal megszorjuk,citromlevet és a szojamártást ráöntjük,és ebbe a csirkecsikokat beleforgatjuk.1óráig hütôben pácoljuk,néha megkeverjük.
    Apróra vágott hagymát kis vajon megpirítjuk,és a csirkemellet megpiritjuk benne.Közben sózzuk,borsozzuk,végül a megfôtt zöldbabbal összerottyantjuk.
    Tanácsok: Én rizzsel tálalom. Kicsit csipösre csinálom.
    Elkészítési idő: 30 perc

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7521)
    2007-02-21  09:36
  71. 2007. február 21. 17:467531.

    Hahó! 

    Gyönyörű. Ma én is bevoltam havazva, de végre leülhetek és hallgatom a szép dalt.

    Köszönjük ,jöhet máskor is.

    előzmény:
    katusom (7519)
    2007-02-21  08:14
  72. 2007. február 21. 17:297530.

      További szép napot kívánunk Mártika!   

    Köszönjük az isteni jó receptet, 

    A jó vicceket ,és a hasznos tanácsokat. 

                                        Humor! 

    Egy férfi sántikál az utcán. Szembejön vele egy barátja.
    - Hát veled meg mi történt?
    - Csak egy kis futball-sérülés.
    - Nem is tudtam, hogy focizol.
    - Á, dehogy! Tegnap meccset néztem és belerúgtam a tévébe.                                                                            

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7520)
    2007-02-21  08:40
  73. 2007. február 21. 17:257529.

    Szia kiskerti!

    Grarulálok  Látom megtaláltál minket.

                             Szeretettel köszöntünk.

    A belépési első  receptet  nagyon köszönjük. 

    Piskótatésztához hasonló,

    de amit furcsállok az ecet.  

    Szted az mi célt szolgál  a sütibe?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498280 (7523)
    2007-02-21  13:17
  74. 2007. február 21. 17:187528.

    Kedves pegazass!! 

    Aranyos vagy ,és elhiszem hogy hiányoznak a gyermekeidnek a nagyszülők. Irj  bővebben magatokról. Ha itt nem is akarsz privátban. A kedves topiktársaim az Mország különböző városaiban laknak,ezért szinte lehetetlen ez a dolog.

    Reménykedni  azért mindig lehet.Én drukkolok Nektek. 

    Ha közel lennél hozzánk és szivesen lennék a Pó nagyitok,igaz Nkünk is van négy unokánk ,de nem a városunkban laknak.

    Olvasál minket a szép   gondolatokat,verseket  és recepteket. 

    Irj is várunk nagy szeretettel. 

     

    előzmény:
    pegazass (7524)
    2007-02-21  14:34
  75. 2007. február 21. 17:087527.

    Szép napot Mártika! 

    Gyönyörű  köszönjük szépen. 

     

      "A boldogság olyan madár, amit bezárni, megkötni nem lehet. Nekünk kell úgy élni,
    hogy velünk maradjon és elkísérjen egy életen át." 
    (Esztergályos Cecília)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7525)
    2007-02-21  16:48
  76. 2007. február 21. 17:037526.

        Szép napot kívánok Mindenkinek!   

    Puszi mindenkinek,hogy irtatok,de én sajnos csak most tudtam csatlakozni hozzátok az elfoglaltságom miatt.

    Anikó!

    Most ezt az oldalt elmentheted  fölük a szivecske mellett a kedvencekhez adra ha ráklikkel. 

    Később ezt megnyitod és mindig ott lesz a Topikunk.

    Külünben a süssünk-főzzünk topikba vagyunk. 

    Remélem érthető amit irtam.Itt csak a válasz erre és már irhatsz is Nekünk . Ha privit akarsz akkor arra klikkelj rá.

    Irj bármit hogy gyakorold. 

    előzmény:
    mimoza1oo (7490)
    2007-02-20  16:02
  77. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 21. 16:487525.

    Ne félj az élettől!


    Ne félj soha az élettől , bármilyen mostoha.
    Az ember mindig győz, ha nem lesz ostoba.
    Harcot kell a célért vívni, érte kell szenvedni,
    A szomorú percekben is örömet kell rejteni.

    Ne csüggedj ha bántanak, ne hulljon könnyed.
    Ebben a gonosz világban, szépet is lelhetsz .
    Ki nem várja a holnapot, még az sem adja fel,
    Mert egy apró kis reményben, mindig célra lel.

    Ha megnézel a kertben egy nyíló sárga rózsát,
    Neki is fáj, ha nem nyílhat, mert szirmát eltiporják.
    Mégis újra kinyílva, virágzik, a következő évvel,
    Mert ő is tudja, hogy az élet, nem egy évvel vész el.

             

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  78. 2007. február 21. 14:347524.

    Sziasztok!

    Lassan itt a következő húsvét.A tavasz miatt várom,egyébként meg szomorú is vagyok,mert a mi nagyiink messze vannak tőlünk.

    Lehet,hogy nem jó helyen járok ,de jó lenne,ha valaki tudna segíteni,szeretnék ugyanis pótnagymamát a gyerekeimnek,de nem tudom,hogy hol keressek,hogyan kezdjek hozzá.

    Biztosan van valahol valaki,akinek hiányzik a család,gyerekek ,unokák.

    Majd este benézek még,ha van valami ötletetek,megköszönném.Lehet ,hogy van olyan ismerősötök,aki alkalmas lenne erre a szerepre.Ki tudja?

    Mindenesetre jó volt olvasni titeket.

    Üdv.

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  79. Torolt_felhasznalo_498280
    Torolt_felhasznalo_498280
    2007. február 21. 13:177523.

    Sziasztok.

    Első belépésem alkalmából egy nagyon egyszerű receptet írok le annak, aki nem ismeri még. Én gyümölcstortát, és minden olyan sütit szoktam belőle csinálni, amibe gyümölcsöt, diót lehet szórni.

    Kivajazott, lisztezett formába és közepes tepsibe szoktam sütni,lassú tűzön 25-30 percig,  és nem nyitom ki a sütő ajtaját.

    1/2 csomag sütőpor (5)

    1 evőkanál ecet (4)

    2 evőkanál étolaj (3)

    3 egész tojás (2)

    4 evőkanál cukor (1)

    5 evőkanál liszt (6)

    Mindet habosra keverem és a lisztezett formába öntöm.

    A keverő tálba  a zárójelben lévő szám szerint teszem.

     

    Azért szeretem mert a hozzávalók általában vannak minden háztartásba, és mert hamar készen van.

    Üdv mindenkinek

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  80. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 21. 09:417522.

      

    A történelem tanár Tibikéhez:
    - Meggyógyultál, fiam?
    - Igen.
    - Mióta is hiányoztál?
    - A Római Birodalom bukása óta.

     

     Mama! Mi történt azzal a sok kajával amit tegnap a kutya nem evett meg?
    - Csönd, fiam egyél!

     

    Nyelvtanórán a gyerekek a mondatokról tanulnak.
    - Gyerekek, mondjatok egy tagadó mondatot!
    Móricka jelentkezik:
    - A Kovács ellopta a tízóraimat.
    - De Móricka, ez egy állítás.
    - Igen, de a Kovács tagadja.

        

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  81. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 21. 09:367521.

    Ananászos ostyatorta

    Hozzávalók:

    10 dkg marcipán
    1 csomag ostyalap
    1 db ananász
    2 dl növényi tejszín
    2 dl állati tejszín
    néhány szelet ananász
    friss menta




    Az ananászt két részre osztjuk, egyik felét kisebb darabokra aprítjuk, a másik felét lereszeljük. A tejszínt kemény habbá verjük, hozzáadjuk a pürésített ananászt, belereszeljük a marcipánt, végül hozzáadjuk a finomra vágott mentát. Az így kapott krémet habzsákba töltjük.





    A krémet rányomjuk az első ostyára, megszórjuk ananászdarabokkal, ráhelyezzük a következő ostyát, majd ezt megismételjük. A tetejét is a habbal, valamint ananászszeletekkel díszítjük.

    Jó étvágyat!


    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  82. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 21. 08:407520.

    JO REGGELT    ES SZEP NAPOT   

     

    Három jó tanács a hagymások gondozásához

     

    Hűvösben tovább virágoznak

    A közvetlen napsütéstől védett, hűvös helyen nyílnak a legtovább. Az a jó, ha ablak közelébe, vagy két ablak közé tesszük őket. Nem kell aggódni, az éjszakai hőmérséklet-csökkenés ezekben a tavaszi hagymásokban nem tesz kárt.

    Locsoljuk mindig rendszeresen!

    Fontos a rendszeres, gondos öntözés, legjobb, ha kis adagokban többször öntünk langyos vizet a növény táljába. Ha a talaj mégis kiszikkadna, tegyük néhány órára vízbe a növényt. Ha erősen süt a nap, gondoskodjunk szellőztetésről, árnyékoljuk például függönnyel a virágot.

    Használjunk tápoldatot!

    A virágok elnyílása után törjük le a virágszár csúcsát, hogy a hagymának ne kelljen magvakat növesztenie. Így a rendelkezésre álló tápanyagból a növény még erősebb, nagyobb hagymát növeszthet a következő évre, ezt tápoldatos öntözéssel segítsük mindaddig, míg zöldellő levelei vannak a virágnak.

    előzmény:
    Kopciherci (7515)
    2007-02-20  20:39
  83. 2007. február 21. 08:147519.

    http://www.youtube.com/watch?v=iXAKakR7XfI&mode=related&search=

    Kár , hogy a vége lemaradt ennek a csodás számnak. 

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  84. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 20. 21:177518.
    AZ IBOLYA LEGENDÁJA

    Az első húsvét reggelen
    Krisztus Urunk egy kertbe ment.
    Köszöntötte minden virág,
    s ujjongással telt meg a csend.

    De amint hangjuk égbe tört,
    s zengték a boldog éneket,
    kis ibolya meglátni Őt
    mindhiába igyekezett.

    S figyelve Krisztus lépteit,
    felsóhajtott: "Mért nem vagyok,
    hogy észrevenne engem is,
    mint más virág, szebb és nagyobb?!"

    Krisztus kegyelemmel tele
    rámosolygott, s továbbhaladt.
    Kis ibolya boldog feje
    meghajolt a mosoly alatt.

    Azóta sosem kesereg,
    hogy szebb, magasabb nem lehet,
    hisz Jézus egyformán szeret
    nagyokat és kicsinyeket.

    Azóta hajtja le fejét
    tavasszal minden ibolya.
    Mint szent emlék, kíséri még
    az élő Jézus mosolya.

    Ez az öröm ragyogja be
    húsvétkor a te szíved is!
    Az élő Jézus öröme
    kísérjen áldva téged is!

    (angolból fordította Túrmezei Erzsébet)
    előzmény:
    anutyi (7496)
    2007-02-20  18:55
  85. Torolt_felhasznalo_349861
    Torolt_felhasznalo_349861
    2007. február 20. 20:547517.

    Koszonom en is tobbszor elolvasom mostanaba ram fer.

     

    Kecskesajtos szendvics paradicsommal

    Hozzávalók:

    40 dkg kecskesajt
    20 dkg paradicsom
    4 szelet mortadella
    majonéz
    2 db bagett




    A bagettet félbevágjuk, az egyik felét megkenjük majonézzel. A paradicsomot felszeleteljük, és a majonézzel megkent bagettre tesszük.

    A kecskesajtot felszeleteljük, kevés olívaolajon meglágyítjuk. A nem megkent bagettekre tesszük a sajtot és a serpenyőben szintén megpirított mortadellát. Végezetül rátesszük a paradicsommal megrakott bagettet.

    Friss gyümölcsökből és zöldségekből centrifugált lével tálaljuk.

    Jó étvágyat!


    előzmény:
    Kopciherci (7505)
    2007-02-20  20:08
  86. 2007. február 20. 20:507516.

    Zsóka! 

    Köszönjük   az isteni jó recepteket.

                  Remélem Mindenki kedvet kapott hozzá! 

    További szép estét kívánok! 

    előzmény:
    Kopciherci (7515)
    2007-02-20  20:39
  87. 2007. február 20. 20:397515.

    Kígyó rétes

    1/2 liszt, 25 dkg vaj vagy 20 dkg zsír, 1 tojássárgája, 2 kanál cukor, 2 dkg élesztő, 1 dl tej, csipet só. Könnyen összegyúrjuk, négy cipóba osztjuk. 1-1 cipót 40x 25 cm-re nyújtjuk. A lap hosszabb oldalait kb. 8 cm szélességben bevagdaljuk. A sima közepét darával vagy finom morzsával megszórjuk és ráhelyezzük a tölteléket (túró, mák, di&oacute.  Most a bevagdalt széleket keresztbe, egymásra hajtogatjuk, tojással megkenjük, és jó meleg sütőben megsütjük. Mint általában a rétest, ferdén szeletelve vágunk, megcukrozzuk, frissen tálaljuk.

    előzmény:
    anutyi (1)
    2006-03-29  10:20
  88. 2007. február 20. 20:347514.

    Szép dal   

    Ügyes vagy 

    előzmény:
    Kopciherci (7507)
    2007-02-20  20:14
  89. 2007. február 20. 20:317513.

    Szervusz Marika! 

    Köszönjük a mákos sütit. 

    Ilyen gyönyörű már az aranyeső. Nálunk a környéken még csak most rügyezik. 

                        Legyen szép estéd és  jó éjszakád! 

    előzmény:
    bmari (7506)
    2007-02-20  20:14
  90. 2007. február 20. 20:307512.

    Képviselőfánk   

    Egy nagyobb fazékban felforralunk 2 dl vizet és adunk hozzá 10 dkg zsírt. Ha a zsír elolvadt, egyszerre öntsünk hozzá 20 dkg lisztet és fakanéllal addig kavarjuk, amíg összeáll. A tűzről levéve, még forrón adjunk hozzá egyenkémt 5 egész tojást. Mindegyik tojással külön-külön jól keverjük el. Egy zsírozott sütőlapra 6 cm távolságban dió nagyságú halmokat rakjunk. A tésztát egy óráig pihentessük.
    Nagyon fontos a helyes sütés. Egyenletes. jó meleg sütőbe tegyük és 15 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert a tészta összeesik. 15-20 perc után 10 percig csendesebb túznél ropogósra sütjük. Ha nem sül elég ropogósra a tészta, összeesik. Sütés után a fánk alját levágjuk, belsejét- kevés hártyaszerű tészta - kiszedjük, az üreget vaníliakrémmel megtöltjük. Tetejét meghintjük vaníliás cukorral, vagy karamellbe mártjuk. A karamellbe mártást azonban töltés előtt végezzük.

    Karamell: 20 dkg cukrot világosbarnára pirírunk, hozzáöntünk pár csepp ecetet, ami sokáig nyúlósan tartja. Ebbe mártjuk a fánkok tetejét.

    Vaníliakrém: 3 tojássárgáját, 6 dkg lisztet, 10 dkg cukrot habosra kavarunk. Felengedjük 3,5 dl tejjel. Folyamatos keverés mellett keményre főzzük, amíg elválik a lábas aljától. A tűzről levéve még forrón hozzákeverjük a tojások felvert kemény habját.

    előzmény:
    nagy-mami (7502)
    2007-02-20  19:55
  91. 2007. február 20. 20:267511.



    SZia Katusom!

    Sajnos nem tölti be a zenéket a gép, pedig szívesen hallgatnám ,mindíg olyan szépeket köldöl. Talán holnap jobb lesz!
    előzmény:
    katusom (7504)
    2007-02-20  20:03
  92. 2007. február 20. 20:187510.

    Gyönyörű  köszike. 

    Együtt nagyon  szépen énekelték.

    előzmény:
    katusom (7503)
    2007-02-20  19:56
  93. 2007. február 20. 20:177509.

    SZIA ZSÓKA!
    Holnap talán majd letudom tölteni amit írtál,De sok igazság van benne ami engem is érint. Sokszor a homok szemeken örlődöm ,napokon kersztül, ahelyet, hogy akavicsra figyelnék.

    Puszi érte!
    előzmény:
    Kopciherci (7505)
    2007-02-20  20:08
  94. 2007. február 20. 20:157508.

      Szép estét kívánunk Mi is Nektek!   

    Remélem rendben lesz a net is itt tudsz maradni Nálunk.

    Örülök,hogy sütöttél már igy.Sztem is jobb, és nem kell a tüzhely előtt állni. 

    Olvasgassál.  

                                         Nevessünk!

    Eg y hölgy hajnali három után fölcsengeti a háziorvosát.
    - Doktor úr, kérem, már este tíz óta csak forgolódom, egyik oldalamról a másikra fordulok, de nem tudok elaludni.
    - Ezen ne csodálkozzék. - feleli álmosan a doki - Ha egyszer aludni akar, miért nem fekszik nyugodtan?  

    előzmény:
    nagy-mami (7502)
    2007-02-20  19:55
  95. 2007. február 20. 20:147507.

    Tinikorom nagy kedvence. 

    http://www.youtube.com/watch?v=DxwtS1A3w4c

    előzmény:
    katusom (7504)
    2007-02-20  20:03
  96. 2007. február 20. 20:147506.

    Szervusztok!
    Most jöttem, majd olvasgatok vissza, addig is fogadjátok szeretettel a mákos-bedobóst!
    Mellette a kerti aranyesőm  

    Mindenkinek szép további estét kívánok

    BMari     

    előzmény:
    anutyi (7501)
    2007-02-20  19:53
  97. 2007. február 20. 20:087505.

    Ezt a történetet egyszer akkor kaptam egy barátomtól, mikor nagyon el voltam keseredve. Semmi sem sikerült és el nem tudtam képzelni, hogy még öröm is érhet. Nagyon nagy ajándékot kaptam! Azóta is, ha erőre van szükségem: újra előveszem és segít! Segítsen Nektek is:

    Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv- üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel.
    Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg?- Igen- volt a válasz.
    Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
    A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.
    "És most"- mondta a prof, "vegyék észre, hogy ez az önök élete.
    A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, a gyerekeid, az egészséged - ha minden mást elvesztenél, az életed akkor is teljes maradna.
    A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód.
    A homok az összes többi. Az apróságok.
    Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.

    Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra.
    Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságod illetően. Játsz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.

    Először a kövekre figyelj, azokra amik igazán számítanak. Állítsd be a priolitásokat. A többi csak homok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349861 (7497)
    2007-02-20  19:00
  98. 2007. február 20. 20:037504.
  99. 2007. február 20. 19:567503.
    előzmény:
    anutyi (7501)
    2007-02-20  19:53
  100. 2007. február 20. 19:557502.


    Szép estét mindenkinek!

    Ezt a bundáskenyeret sütöttem már,és nagyon szerettem, hogy nem kellett
    olajban sütögetni. Nem lett olaj szagú az egész lakás.
    Még nem tudtam olvasgatni,mit írtatok, valami baj van a nettel.
    Ha benn hagy ,akkor maradok köztetek egy kicsit.

    Ha nem akkor : jó éjszakát!
    előzmény:
    anutyi (7494)
    2007-02-20  18:25

Címlap

top