Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia, Mari!
Én egy Veled egyidős tyúk vagyok, 6 éve már nyugdíjban, csak a nyugdíj mellett teljes munkaidőben maradtam a munkahelyemen - idáig -, mert pillanatnyilag a felmondási időmet töltöm. Tudod, a köztisztviselőket viharos gyorsasággal leépítik, és először a nyugdíjasokat küldték el. Júniusban már nem fogok dolgozni, akkor több időm lesz.
További szép napot!
Szia veracsek ! Igen a vén tyukok már nehezebben tanulnak na de te.... még aktiv dolgozó vagy nemigen tartozunk egy korcsoportba lassan de haladok, még nemrég kezdtem a net-en bóklászni.
Legyen szép napod. Üdv. Mari.
Szia Mari! Az este már elmúlt, most a munkahelyemen ülök, és ilyenkor korán még szabad a géppel játszadozni. Köszönöm a kedves bíztatást, sajnos, egy vén tyúk már nehezebben jön bele a technikai újdonságokba(28-án 1 évvel megint fiatalabb leszek).Azért szorgalmasan gyakorolok, leszek én még mester is!!!
Szép napot!
Szia Marikám! Hogy vagy ?
én is kertészkedtem egy kicsit délután, meleg volt nagyon, aztán beborult az ég, de már mondják is hogy le fpg hülni a levegő .
Szia, Mari!Köszönöm a bíztatást, nem is az a baj, hogy félek a gyakorlástól, hanem egyrészt kevés az időm, másrészt pedig valami baja van vagy a fényképezőgépemnek, vagy a számítógépemnek, mert valahányszor felteszek képeket, akkor nagyon nehéz a két eszköz szétválasztása. Kiírja, hogy ok., aztán mégsem az. Persze, azért idővel mégis nekilátok majd. Szép estét !
Szia Marikám !
Látod igy van, ha az embernek tennivalója lenne, akkor is előtérbe helyezi a gyermeke érdekeit. Mi is most ott ténykedünk gyakran a fiam épitkezésén, mert nincs ideje a tanitás mellett szaladgálni, igy amit tudunk vagy birunk azt hétköznap megcsináljuk, hétvégén ő is ráér jobban.
Aranyos a kisbaba a kutyussal, te készitetted a képeket ? Az én gyermekeim, mikor kisebbek voltak még a turó rudijukat is megosztották - akkor még tacsink volt - a házi kedvenccel. Leültek a lépcsőre és ugy falatoztak a kutyus meg várta, hogy mikor következik. Szép évek voltak, de akkor a technika még nem itt tartott. Mi is aprajával bevásároljuk a balkonnövényeket, tegnap is ültttünk pár sziklakerti kis növénykét, egyéb dologért mentünk a Metróba, és ott bukkantam rá, megtetzettek.
Üdv, legyen további szép napod Mari.
Szia Marikám !
Most már mi is tübbet leszünk házon kivül, én ugyan korán ébredek, ekkor tudok leginkább nyugisan levelezni. Tegnap egyedül voltam itthon, és időnként belátogattam hozzátok, készitettem egy pár fotót, nem sok mindent csináltam, mert még a nátha kinzott, de már ugy néz ki megmaradok.
,Legyen szép napod, azért ha tudsz, jelentkezz. Üdv. Mari.
Kedves Léna és Gotlieb, reméljük nem csak véletlenül keveredtetek ide, és máskor is lesz szerencsénk, mi is kívánunk boldog szülinapot.
Veracsek, próbálkozz csak a képfeltevéssel, én meg szoktam kérdezni hogy kell, felírom, majd begyakorlom.
Marcsika, azt hiszem már keveset fogok tudni levelezni, mert eléggé felszaporodtak a kert munkák, muszáj csinálni, mert ellep a gaz.Azért majd néha jövök.Tegnap a fiam szülinapját ünnepeltük, nagyon elfáradtam a sütés-főzésben.Nem tudom más is így van vele, én 3-4 órai munka után eléggé elfáradok?:Mari
SZÉP NAPOT HETET ÉS MINDENT AMI JÓ KIVÁNOK KEDVES TOPICTÁRSAK
a tegnapi hsz-ket nézve nem volt valami nagy a forgalom de jól tettétek, hogy élveztétek a szép tavaszi időjárást
Happy Birthday To
You
Szia Marikám ? Mi ujság, hogy vagy ?
Már délelőtt főzőcskéztem, most sül egy kis rákóczi turós és a mai napra befejeztem a melóüt. További szép napot Mari.
Szervusztok!
Bocs, hogy nem az aktuális témához szólok hozzá, csak megjöttem a húsvéti utazásból, ami gyönyörű volt. (Milánó-Északolasz tóvidék.)
Még nem rendszereztem a fotókat, de ha készen lesznek, akkor küldök párat. Egyelőre még elég kevés a szabadidőm, mert még aktívan dolgozom, és igen rövidek a délutánok, na meg a hétvégék is.
Ezt elfelejtettem feltenni, az előző h.sz. folytatása. :
az első kettő szép
a harmadik az esőáztatta ki skankalinjaim
Sziasztok, még most sincs senki ? Biztos nagyon jó az idő felétek és érthető, ha a szabadba vágytok. A tegnap délutáni, esti eső után most még borult az idő, de már legalább nem esik. De egy kicsit le is hült a levegő.
Na majd csak jön valaki, szaisztok. Mari.
Sziasztok, szép napoz mindenkinek aki erre jár !
Küldök kávét, reggelit, ne kelljen vele bajlódnotok, csak elfogyasztani. Üdv. nektek Mari.
Szia Marika. Mi is igy jártunk egyszer. Papagájokat vettünk a gyerekeknek, akkor még kicsik 8-10 évesek lehettek. Azok ugyan kint voltak a kalitkával a teraszon, de a gondja a miénk maradt. Szerettem és szeretem is a madarakat, de annyit szemeteltek, és aztán hallottam a papagájkórról. De egyszer valahogy kiszabadultak, és a szomszéd felé elrepültek, de nagyon messze nem juthattak, nem tudtak sokáig repülni. Na igy megszabadultunk tőlük. A végén a fiuk nem is nagyon sajnálták. Ezek olyan fellángolások, gondolom.
Már én is megyek lassan aludni, eléggé elfáradtam ma és reggel nagyon korán ébredek.
Jó éjszakát kivánok. Mari.
Azia Marikám ! Ahogy igértem, küldök néhány képet, ez a tó egy utcányival van a házunktól. Nagyon szép, de nyáron még szebb. Sajnos én is rossz hirt kaptam tegnap este a fiamtól, kisubokánkat kórházba fektették, nagyon belázasodott, otthon nem tudták lehuzni a lázát, kivitték a kórházba rendelésre és már nem engedték haza. Éppen most beszéltem a fiammal, azt mondta nem is látogathatom, mert csak az anyuka vagy az apuka lehet bent. Igy felváltva éjszakáztak mellette, de a fiamnak 8-r amenni kell dolgozni.
Puszillak, vigyázz magadra, Mari.
Ildi, most írásba adom, hogy azt beszéltük meg telefonon, hogy te fogsz hívni, ha ráérsz, mivel te még dolgozol, én jobban ráérek.Várom a hívásod, puszi:Mari
heló Mari, mi van veled már gégóta nem hallatsz magadról legalább is nálam nem.Én is tegnap voltam a temetőben, anyám tegnap lett volna 90 éves.
Ünnepeknek hálisten vége, de hozzám jövő hét végén megint jönnek a gyerekek, de most több napra.Tudod az megint gey hármas ünnep lesz.
Szia Marika !
Én már tegnap óta technikai problémákkal küzdöttem, de most már megoldódott. Én is most kapcsoltam át a TV 2,-re , mert eszemne jutott. Az ünnep eltelt. ma egy kicsit pihengettem, mert a géphez is csak estére jutottam az emlitett gondok miatt. Talán már nem lesz probléma, és akkort gyakrabban összefutink. Üdv és jó éjszakát kivánok Mari.
Szervusz Marika !
Most én is ugy jártam, hogy nincs senki itt a körünkben, de semmi gond, mindenki piheni a tegnapi fáradalmakat. Ismét korán ébredtem, igy csak olvasgatom a hsz-ket és böngészem a topicokat. Szétnézek itt-ott. Tegnap vendésgségben is voltunk és vendégünk is volt. Elég mozgalma s napom volt, este korán lepihentem. Volt egy jó kis vigjáték, de elaludtam sajnos. További szép ünnepet, de az eső nálunk ismét esik. Mari.
Szia rackett !
Valamelyik topicon márt azt hiszem összefutottunk, nagyon ismerős a neved !
Légy üdvözölve, és érezd jól magad köztünk. Most elég csend van itt körülöttünk, mindenki az ünnepi készülődéssel van elfoglalva.
De maáskor azért van nyüzsi. Majdnem egykoruak vagyunk, én 61 vagyok.
Jót szoktunk itt beszélgetni, nem bántjuk egymást, Puszillak Mari
Szia Marikám !
Én most már megyek nyugovóra, holnap bevásárolni. Nemsok minden kell már, a zöldségfélékrt a fiamék majd frissen beszerzik. Amikor nagyon sokan vannak már nem szeretek az üzletben járkálni. Aprajával majd beosztom a dolgokat, vasárnap pedig nem leszünk itthon. Szép álmokat és további jó készülődést, de csak nyugisan, nem szabad már rohannunk. A térdem nekem is nagyon megfájult ma, kénytelen voltam gyógyszert bevenni. Csak nehogy most robbanjak már le, nemigaz ? Addig jó mig el tudjujk magunkat foglalni. Puszillak Mari. Ezt a képet ma készitettem, saját kertünkből szedtem.
Szia Marikám !
Már kitaláltam, legelőször a zserbót ötlöttem ki, aztán az üditős szelet és a méteres kalács ötlött még fel bennem. Ezt mindegyiket szereti a család, locsolóim meg nem sokan vannak. Sósat nemigen sütök, mert az egyik nászasszonyom nagyon fincsi pogácsát szokott küldeni.
Az a rossz a zsábánál hogy ugy érzi az ember hogy sehogy sem jó. Csak vigyázz azért magadra !
Puszillak Mari.
Kedves Marikaám !
Az este már én sem tudtam jönni, de ugy látom te sem voltál erre. Nagyon kellemetlen az idő, sajnos ez a szeles idő nálam olyan fejgörcsöket okoz. Mi a meglátásod, itt lassan csak ketten maradunk ?
A tegnap feltett képeid nagyon szépek, fogok belőlök gyüjteni. Ma délután leszek, ha valami közbe nem jön, mert sosem lehet tudni. Délelőtt orvoshoz megyek muszály vagyok feliratni a gyógyszereinket, már a héten nem akarok ilyemivel foglalkozni.
Majd csak összefutunk, addig is legyen szép napod Mari.
Kedves o-mama !
Már rég jártál errefelé. Legyen szép napotok, mindenkinek aki olvassa.
Üdv. mindenkinek Mari.
Szép reggelt, és még szebb napoz kivánok minden erre járó társunknak.
Marikám, vigyázz magadra. Én sajnos ma nemigen tudok jönni közétek. Ma ugyanis kicserélik ezt a modemet, amit a szolgáltató már hetek óta igér, de ahhoz reggel a fiamnak össze kell késziteni a csomagot és csak este tudja ismét a jót beüzemelni. Ugyhogy bucsuzom, amig nem szedi szét, addig itt vagyok.
Legyen szép a napotok és vigyázzatok magatokra, nem szabad tulhajtani magatokat a nagy készülődéssel.
Sziasztok, szép napot mindenkinek. Látszik, hogy mindenki nagy érdeklődéssel figyelte az eredményeket, de még lesz egy forduló, akkor dől el minden, az a fontos hogy a tegnapi érvényes volt.
Ugy érzem hogy csak késón délután vagy estére leszek, addig is puszillak benneteket. Marikámn vigyázz magadra, pihenjél, puszillak Mari.
Nem csak egy alkalommal néztem be, bár a jövő héten éppen elutazunk pár napra. Azért viszonylag rendszeresen figyeltem a csevegéseket, de ezt a topicot most láttam először. Azért bátorkodtam a férfiakat hiányolni, mert az én férjem hamarabb olvasgatja az ún. női lapokat, mint én.
Köszönöm a gyors reagálást!
Szervusztok!
Én egy vadonatúj fórumozó vagyok, már régóta olvasom a társalgást, de még soha nem mertem bekapcsolódni. Az indító témáról jutott eszembe, hogy miért csak nők beszélgetnek? Hátha akadna olyan férfi is, akit érdekelnek az ún. női témák?!
Lehet, hogy a helyzet azóta már megváltozott, de nekem hirtelen ez jutott eszembe.
Marikám !
Vigyázz magadra, a fejfájásodat szeszélyes időjárás is okozhatja, nekem akkor szokott fájni, meg ha nagyon szeles az idő. Akkor nagyon rosszul is alszom. Az az egyedüli baj, hogy már nem fiatalodunk. Tudod egyszer hallottam egy viccet : ha az embernek 60 éven felül nem fáj semmije, akkor nézzen körül, mert lehet hogy nem is él. Addig jó ezek szerint amig fáj ?
Szia , a káposzta nagy sikert aratott, mindenkinek izlett, a munka amit tegnapelőtt elkezdtek az kész is lett, ma nem kell menni, Sok segitséget kapott, és igyekeztek a jó időt kihasználni. Tudod az alapot kellett betólteni ölddel, mert csak azután tudnak falazni., Azt már mester cinálja. De ez a füldmunka sok volt, nagyon ki kellett enelni az alapot és sok föld ment bele. Vigyázz magadra, maj délelőtt benézek hozzátok. Délután jönnek a keresztlányomék és még készitek valami finvsit nekik is. Puszi Mari.
Sziasztok, Szép rwggwlt és napot és hétvégét kivánok mindenkinek.
Ugy látom, még mindenki pihen, jól is teszitek. Csak azért néztem be, hogy a jókivánságaimat küldjem, mert most megyek főzőcskézni és talán délután tudok ismét jönni közétek, Addig is minden jót Mari.
Sziasztok.
Nekem most elég huzós hétvégém lesz. Az egész heti rossz idő miatt nem ment a munka a fiamék éptkezésén, sok mindent kell a hétvégén elvégezni, hogy a jövő héten a mester ur folytathassa a munkát, Aztán tegnap a keresztlányom is bejelentkezett, hogy hétvégén jőnnek hivogatni, nyáron lesz az esküvőjük, de még nem jelezte, hogy szombaton vagy vasárnap jönnek-e, ők Debrecenben laknak, nem beszélve arról, hogy a hétvégi segitőknek még főzni is kell, ill. illik. Hát most bizony akkor nem sokat tudok tifelétek járni, ma bevásárlás ( csak tudnám hogy mit főzzek ) holnap aztán főzőcske ! Valami jó és kiadós kaja kellene, nincs valami jó ötletetek, kb. 10 főre ?
Szia , jü reggelt és szép napot mindenkinek. Szivből garatulálok a kisunokáidhoz, sok örömötek lesz bennük biztos. Üdv. Mari.
Még egyenlőre igen, és remélhetőleg az is marad, habár a jelenlegi hatalom mindent megtesz, hogy az emberek az ötvenes években érezzék időnként magukat. A tegnap esti "shaw"-műsor is ezt idézte fel bennem, és a mai újságokat, elemzéseket olvasgatva, nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel.
Sziasztok, itt vagyok én időnként, olvasgatlak is benneteket, csak hát nagyon kevés időm van, és igy nehezen lehet bekapcsolódni a beszélgetésbe. No meg, őszintén, eddig egyik téma sem nyomta fel úgy istenigazában az adrenalin-szintemet, hogy rögvest klaviatúrát ragadjak. Bezzeg tegnap este, az "egyetlen ember", gondoskodott róla, hogy meglegyen a napi, sőt a havi bosszankodásom. Eddig is meg volt a véleményem, de a tegnapi vita csak még jobban megerősitett ebben. Orvosi eset, nem vitás.Persze ezeken a fórumokon úgy látom tabu téma a politika, de én azért mégis elmondom a véleményemet, elvégre állitólag még szólás-szabadság van.