Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonyi ajándékötletek SK?
2002-09-25 09:571.
Létrehozva: 2002. szeptember 25. 09:57
Szeretnék jó ötleteket összegyűjteni a karácsonyi készülődéshez, amelyeket egy hét éves kislány segítségével is meg lehet csinálni. Az újságokban mindig van egy-kettő, de szerintem mindig van valakinek olyan kipróbált, "jól elsült" ötlete, ami kamatoztatható!
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!
Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!
Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
Hogy tudom megnézni az ajándékötleteidet?
Sziasztok mindenki! Én még nagyon új vagyok de szeretem a kreatív ötleteket! Nagyon megtetszett az italkészítés is csak nem tudom hogy meddíg áll a a baileys! Érdemes már most megcsinálni, vagy ráér karácsony előtt pár nappal?
Én mindenkinek egy egyedi falinaptárat szánok,személyre szabva.A naptárba beírom a fontosabb családi eseményeket.Az illusztráció pedig az adott személy v. család fotói lesznek.
Sziasztok Karácsonyi Tündérkéim! Én már kb 20 karácsonyfadíszt csináltam a kisfiammal. Mind falapocskából. Aranyosak lettek.
Van egy kérdésem. Érdekel valakit egy szép csatos üveg? Üres, kb 15 cm magas, fürdőolaj volt benne. Gondolom, lehet rá festeni, szalvétázni... Lehet bele tenni fürdősót... Nekem nincs hozzá kedvem. És van egy műanyag gömböm is, ami szép. Ebben is valami fürdős lé volt...
Priviben jelentkezzen, akinek kell.
Sziasztok!
Szeretnék pár képet mutatni Nektek karácsonyra,Mikulásra Apának,Tesónak,Mamának,Papának,Nagyinak,keresztanyunak,bárm ilyen felirattal,bármilyen képpel!
Ha tettszik írjatok!
Jó hétvégét:Alexa
Egyébként furcsa ez a csoport-jel. Nem tudom kifejezni azt vele, hogy van egy tíz-éves-múlt nagylányom és egy párom, akivel nem élünk teljesen együtt. No, mindegy ez van...
Remélem, idén is lesz itt sok-sok jó karácsonyi ötlet! :o))))
:o))) jó ide bekukkantani:o))) Már három éve... Szép....:o))) Idén elképzelhető, hogy megint nyugodtabban élem majd az életet, elegendő nyugalommal ahhoz, hogy saját készítésű ajándékokkal rugaszkodjak neki újból a Karácsonynak. Mert azért ahhoz az is kell.....:o))) Olvasgatlak Benneteket folyamatosan, csak nekem nincs saját új ötletem... De...:o) talán idén az is lesz!?!?!???....
Sziasztok!
Én új vagyok de nagyon tetszenek a munkáitok és az hogy ennyire kreatívak vagytok!
Mostmár szeptember közepe van, nem kellene elkezdeni a készülődést?
Nagggyyyyyooooon köszi, bár nekem nem ez a fajta van meg, de ez is tökéletes!!!!!!!
Köszike mégegyszer!
Sziasztok!
Nagyon sürgõsen kellene a segítség, szorít az idõ. Nem tudom, hogy ezen a Topicon volt e szó róla, de nincs idõm visszaolvasni: most találtam meg egy dokumentumot a gépen, amit valahonnan letöltöttem, de nem tom honnan és nagyon kéne az az oldal, vagy hely. Szóval a lényege az, hogy beütöd a születési dátumodat, és kiadja, hogy mely években milyen fontos események történtek a nagyvilágban ezen a napon. Légyszi, ha valaki tudja, mondja meg hol keressem, nagyon köszi
Gólya
Sziasztok, és Neked külön szia Zitimi!
Nagyon sürgõsen kellene a segítség, szorít az idõ. Nem tudom, hogy ezen a Topicon volt e szó róla, de nincs idõm visszaolvasni: most találtam meg egy dokumentumot a gépemen, amit valahonnan letöltöttem, de nem tom honnan és nagyon kéne az az oldal, vagy hely. Szóval a lényege az, hogy beütöd a születési (vagy bármilyen) dátumodat, és kiadja, hogy mely években milyen fontos események történtek a nagyvilágban ezen a napon. Légyszi, ha valaki tudja, mondja meg hol keressem, nagyon köszi
Gólya
Nincs azért ennek annyira decemberi szinezete, de augusztus közepi sem, az biztos!
Elég össze-vissza az idõ...:o(((
No, nem baj!
Remélem, nem decemberbe megyünk majd a Balatonra napozni!......
Hú bocs, csak most jártam erre. próbáld meg begépelni és nem bemásolni. a server mindig betesz szóközöket, így hibás címként jelenik meg.
Remélem nem késtem még el vele. Jó böngészést.
szia! Bár nem engem kérdeztél, néhány oldal, amit szívesen ajánlanék:
www.coffecup.hu, WWW.smi/ingyen www.millan.net www.mitglied.lycos.de/thomaswemuhlely/twm/archiv/kep
www .mypage.dip.hu
Remélem tetszeni fognak. Sok sikert
ha más ismer ilyet, akkor megköszönöm azt is! Előre is!!! :)
Nem tudom, lehet hogy valahonnan emlékszel rám. Elég sok helyen megfordultam már, csak nagyon picuri mostanában az időm.
Az alkotásaid pedig csodaszépek!
Én is idetaláltam. Nagyon szép dolgokat csináltok, várom az újabb alkotásokat. :))
köszönöm :o)
szóval mindig elcsodálkozom miket gyártasz. olyan jópofák.
most mentem haza, holnpa lesem mit irtál :o)
én is megdícsérem, nagyon szép. ferreros doboz volt lánykorában?
pótnagyi! mik azok a "kisérlet kékben", "margarétás" cuccok. azok is szépek.
Szia Hangyalány!
Igen gipszkiöntőst csináltam (de be kell valljam megvettem a gipszképet, mert az csak 250 fitying volt és nem egy 1000-es mint az öntőkeret. . . . ) Na szóval én beleragasztottam a szalvétát. Egyébként "viszonylag" nehéz csak. . . . nem kell alá sok ragacs és rá kell számolni a képre egy pár milimétert, mert mire felragad az egész, addigra megnyúlik. De azér' elég jó lett. . . . fájt is érte a szívem, mikor odaadtam öcsémnek. . . . Remélem nemsokára mi is csinálhatjuk a babaszobát és akkor csinálhatok oda is képeket. . . . :)))
Szia Horimarika!!!!!!!!! Hogy vagy????? Van már új szobád paravánnal, meg fésülködőasztallal, vagy idén tényleg rúggjuk fenékbe azt a fránya Télapót????
Én a tobozokat a javítófestékkel szoktam megfesteni. Teljesen olyan, mintha havas lenne. Csak a végeit kell (azt a pici 3szög alakút), így tisztára olyan behavazott.
Ez egy topic szeretgetős beírás.
Szép napot, szép hétvégét mindenkinek. Az időjárást nézve, ami enyhe téli, készülődhetünk karácsonyra, máshoz nem sok kedvünk lesz. :-)
Milyen faliképet? Gipszkiöntőset? Én is szeretnék szalvéta-gipszkeretest, de még eddig nem készítettem. Hogyan kell? Bonyolult?
Milyen faliképet? Gipszkiöntőset? Én is szeretnék szalvéta-gipszkeretest, de még eddig nem készítettem. Hogyan kell? Bonyolult?
Milyen faliképet? Gipszkiöntőset? Én is szeretnék szalvéta-gipszkeretest, de még eddig nem készítettem. Hogyan kell? Bonyolult?
A tobozokat elraktam, mostanában faliképeket gyártok az öcséméknek, illetve a manójuk szobájába.
Sydy!
Aranyos vagy. Ha van neked pickwick-es nyugodt percek, abból bármennyi jöhet, ezen kívűl mást nem kérek. Összesen kb 500 db van vegyesen, de időm meg nagyon kevés. :-) előre is köszi.
Szép napot mindenkinek.
Ja, itt melóhelyen hullik a fenyőről a toboz, már eltettem egy párat a karácsonyfára. . . . .
Hangyalány! Van egy nagy rakás teapapírom! Ha kell, írj és elküldöm, én nem szoktam hajtogatni, de nincs szívem kidobálni, mikor teát főzök reggelenként. Tudom, hogy valakinek szüksége lehet rár :)
Pótnagyi! Köszönömneked is a kedves szavakat. Nagyon örült, aki eddig kapott belőle. Sajnos nem ismerem azt a fajta hajtogatást.
Szép napot mindenkinek!
Ezer éve nem jártam erre. Rászántam magam a teatasak hajtogatásra, és készítettem üdvözlőlapot. Egyelőre csak pillangósat és fenyőfásat. A bemre feltettem. Néha jó nyugisan is a karácsonyt idézni, így tavasszal is. :-)
Ciss! Remélem, olvasod Te is! :-)
Sikerült átfazonírozni az életem, sikerült a dolgoknak új helyet találni, költözés, stb. után és most már a tíz éves nagylányommal készülök ügyeskedni az ez évi ünnepekre. De azért én azt hiszem, leginkább csak a nyári szünet után! :)))
Énis lenyúltam egy-két ötletet tőletek (mindenkitől). A horgolt angyalka, meg naptár nagy siekrt aratott a családomban.
Kösz mindenkinek.
Ha még van okos kis ötletetek. . . . . (nekem nincs (de háthat egyszer majd. . . )